Észak-Magyarország, 2000. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-09 / Vasárnapi észak, 6. szám

2000. Július 9. ★ SZTÁROK ★ 13 Kontár Laci „privát menetelése” Komár Lászlóra legjellemzőbb a folytonos mozgás. Igaz, már nem a hajdani stoplis focicsukájában, nem is a régi „fekete lakkcipőben” táncol, de zene nélkül is csupa ritmus az élete, taktusra jár a keze- lába, sőt talán még a mondatai is. Ezekben az órákban mégsem muzsikára vibrál, lázasan csomagol, mert a feleségével holnap utaznak.- Elrepülünk az Egyesült Ál­lamokba, hogy tíz napot töltsünk New Yorkban és a környékén. Én már jártam ott, de Kriszta még nem volt Amerikában. Adok majd két koncertet, mégis főleg turis­ták leszünk. New York a vi­lág egyik legolcsóbb városa, tehát majd shopingolunk is. Felfrissítem a fellépő ru­határamat. Aztán elme­gyünk Las Vegasba, onnan Los Angelesbe, ahol már vár minket az unokahúgom. Ez az év rendhagyó az életemben. Mindenkinek azt mondom: most érkezett el az én „privát menetelé­sem”, a pihenés és a feltöl- tődés ideje. 1992-ben vol­tam utoljára nyaralni, akkor eljutottam többek közt Memphisbe is, Elvis halálá­nak tizenötödik évforduló­jára. Ott vettem meg emlék­be Elvis első Chevroletjének rendszámtábláját, vagyis annak a másolatát. Azóta a Füst Milán fel­költözött a budai hegyekbe. Ő is akkor nevezte ezerszer áldott- nak a Józsefvá­rost, ahogyan most én is, hi­szen abban a kerület­ben nőttem fel, és ott van­nak a gyökereim. Itt vi­szont csend van, legfeljebb madárfütty hallatszik, ami­re a bömbölő hangfalak után igen nagy szükségem van. Néha ugyan felverjük hárman az erdő békéjét, amikor a hétéves Elvis meg a hároméves Donna, a két kutyám nem hagy élni, és erőnek erejével elráncigál sétálni. Az erdőben jó terep van a futkározásra, és egy idő után már senki sem tudná megállapítani: ők sé­táltatnak engem vagy for­dítva, illetve ki kit kerget. El vannak kényeztetve, és bár tudom, hogy nem sza­badna, mégis mindig az asztalról adok nekik a leg­jobb falatokból. Utazásból hála istennek idén kijutott nekem: nem­rég érkeztem Ausztráliából, ahol tizenegy előadásom volt, óriási sikerrel. Először jártam azon a kontinensen. Hoztam magamnak egy, az őslakók divatját idéző, vas­tag kengurubőr kabátot, meg hozzá illő, krokodilfo­gakkal díszített kalapot. Ajándékba kaptam egy má­sik, igazán praktikus és ar­rafelé népszerű kalapot: a széléről spárgán parafadu­gók lógnak, hogy a himbá­lózásukkal elriasszák a pi­masz ausztrál legyeket. Itt­hon is használtam már fű­nyíráshoz, és es­kü alatt tanúsít­hatom: a világ egyik legjobb ta­lálmánya! Ausztráliába visszavágyik az ember. Én is me­gyek vissza az ot­tani decemberi for­róságba, de most Balázs fiammal, aki az idén érettségizett a Gundel Károly Vendéglátó­ipari Szakközépiskolában. (somos) kocsim kalaptartóján csü­csül. Ezenkívül vásároltam egy Elvis Presley Boulevard feliratú utcatáblát is, amivel felavattuk a házunkhoz ve­zető utat. Nem vagyok autó­mániás, mégis örültem, amikor az egyik barátom azt mondta: veszek neked egy amerikai kocsit, te csak a hazaszállításáról gondos­kodj. Még halvány sejtel­mem sincs, hogy Chevrót, Buickot vagy Mustangot ve­tetek vele, de mindenképp kabriót, csatahajó méretűt, mint amilyen a cowboyok vasárnapi ünneplőautója. Majd fényezgetem, dédelge­tem, akárcsak ők, csak még azt nem tudom, hogy hová teszem. Pest környéki há­zunkban ugyanis nem fér el... Ezzel az erdőszéli házzal úgy vagyok, mint amikor lesen Pami utóbbi 10 éve A 65. születésnapját ünneplő Antal Imre könyve, a Pami, a könyvhétre jelent meg. Először 1991-ben 10 ezer példányban ad­ták ki, s egy hét alatt el is kelt. A második, bővített kiadást már 40 ezer példányban dobták piacra. A könyvben már nemcsak életrajzi írásait olvashatjuk, hanem pálya­társai, barátai, kollégái (Kudlik Júlia, Pécsi Ildikó, Vitray Tamás, Aradszky László) visszaemlékezéseit is. Hazafias Mel Gibson Az akciófilmek sztárja, Mel Gibson új film­jét, A hazafit elküldte a Boszniában állo­másozó amerikai csapatoknak. Egy Bosz­niában állomásozó tiszt kérte Melt, hogy küldjön kópiát a fiúknak, de szigorúan ne­velési célzattal. Hiszen a film hazafias té­májú története bizonyosan a katonák lelki egészségét szolgálja. Sőt Mel gondosko­dott arról is, hogy bevezetőt mondjon film­je elejére, melyben a történet mondaniva­lójára hívja föl a szolgálatosok figyelmét. Clooney egyedül vonzóbb Igazán nem panaszkodhat George Clooney, mert nemcsak hogy az egyik leg­foglalkoztatottabb filmszínész, hanem - mint a People magazin felméréséből kide­rült - a legvonzóbb agglegény is. A sármos agglegény tavaly óta kénytelen egyedül boldogulni, hiszen francia barátnőjével há­roméves kapcsolatuk után szakítottak. A francia hölgy szerint Clooney nem képes érzelmileg megnyílni. Ross doki azóta hi­vatalosan nem is járt senkivel. Bluestábor Gyálon Negyedszer csapnak a húrok közé a Full Of Mojo nemzetközi bluesfesztivál és -tá­bor figurái, akik a füstös, fülledt klubok helyett a természetben próbálják elmélyí­teni eddigi ismereteiket. Ezúttal a Gyál külterületén fekvő Gyalog-Galopp Tanya biztosít hangulatos helyszínt a rendez­vény számára. Először lép fel Török Ádám és a Mini, valamint a Hobó Blues Bánd is, és persze nem maradnak el a haj­nalig tartó örömzenék sem. SHARON STONE DÜHÖS A vér szerinti gyermek mégis igazibb, mint az örökbe fo­gadott. Erre jutott Sharon Stone és férje, Phil Bronstein, akik saját gyermeket szeretnének az örökbe fogadott Roan mellé. Igaz, a hűvös szépség már túl van a negyve­nen, s tisztában van a kései gyermekszülés veszélyeivel, mégis bizakodva néz az anyaság elé. S ha még­sem sikerülne, akkor a pár egy kislányt fogad­na örökbe. Egyébként pedig az utóbbi he­tekben kicsit dühös hajdani sikerková­csára, a magyar származású Joe Esterhasra, mert az Elemi ösztön forgatókönyv­írója többek között róla írta hama- r o s a n megjele­nő köny­vét. Meglovasították Rónai Golfját Minap hajnali kettőkor Rónai Egon arra lett fi­gyelmes, hogy két hó­nappal ezelőtt vásá­rolt fekete Golfjával épp eltávoznak a ga­rázsból.- A tolvajok a pofát­lanság világcsúcsát is meg akarták dönteni - jelentette ki a rádiós. - Nem elég, hogy a kocsit ellopták, még arra is volt gond­juk, hogy feljöjjenek a házba az autó papírjaiért. Az igazolványt és a hitelkártyákat lerakták a bejárat elé. A Golfot és a papírjait viszont magukkal vitték.- A rendőrök a Lágymányosi hídnál utolérték az au­tómat - folytatta Rónai. - Szabályszerű üldözés kezdő­dött, ám végül a tolvajok Kőbányán eltűntek a rend éber őreinek szeme elől. A műsorvezető ésszerű határokon belül még fizetni is hajlandó lenne gépkocsijáért, hiszen igencsak a szívéhez nőtt a fürge járgány. Egyébként lassan aktivizálódni kezd, az egyik kereskedelmi rádióval előrehaladott tárgyalá­sokat folytat az esetleges együttműködésről. EGY DUDÁS EGY CSÁRDÁDAN Senki kezében nem szól olyan szépen a duda, mint a tereskei Pál István-éban. Az immár évek óta egyedül élő férfi hangszerének Európa-hírű mestere, népzenei munkásságát számos or­szágban nagyra értékelik. Pál Pista bácsi, ahogy mindenki szó­lítja a 82 esztendős férfit, akkor bol­dog, ha kedvenc hangszerével, a dudá­val gyermekeknek tarthat előadást. Ilyenkor nemcsak zenél, hanem éne­kel, mesél is a kicsiknek, akik tátott szájjal hallgatják az öreg történeteit.- Bár én csak négy elemit végez­tem, de úgy érzem, az élet nagyon sok mindenre megtanított, s ezeket igyek­szem továbbadni az utókornak - je­lend ki, miközben újabb és újabb me­séken jár az agya, hogy a gyerekek egy percig se unatkozzanak. Az ország egyetlen, ma falun élő dudása szűk hazájában, Tereskén is népszerű. Szinte nem telik el hét, hogy valahova ne kelljen elutaznia bemutatót tartani külföldi vagy ma­gyarturistáknak.- Az elmúlt napokban stúdióban vol­tam, ahol egy népzenei anyaghoz ját­szottam fel a dudadallamokat - mesé­li Pista bácsi. - Egyébként nemcsak a határokon belülre hívnak, most példá­ul már készülődöm a szeptember 25- én Prágában megrendezésre kerülő dudás-világtalálkozóra. Párizsban pe­dig az egyik múzeumban kétszobányi anyagot állítottak össze rólam, ahol nemcsak fotók láthatók, hanem zenei anyagok is hallhatók. Szívesen fogad tanítványokat, vall­ja, hogy a népzenének mindig is lesz helye a magyar művészetekben. Nemcsak ifjak tanítását vállalja, adott már olyan hírességeknek is órát, mint Lányi György, Juhász Zoltán vagy ifjabb Csoóri Sándor. B.M.L Öngyilkosság, baleset vagy gyilkosság washing­toni stílusban? Marilyn Monroe halála még ma Is foglalkoztalja az embereket. A legenda persze jót tesz az üzletnek. A képünkön látható nyakláncot, amit Joe DIMaggiótól, első férjétől kapott 1954- ben, a minap bocsátották árverésre Japánban. Marilyn Monroe utolsó őrá! Két francia dokumentumfilm­rendező, Jean Durieux és Fabienne Verger új momentu­mokkal tudta gazdagítani a kri­mibe hajló, szövevényes törté­netet, megszólaltatva szemtanú­kat, barátokat, ügyvédeket és korabeli tisztviselőket. Mint már többen, a legkérdésesebb, ho­mály és ellentmondás fedte idő­szakot kutatják, a halál éjszaká­ját. A film címe is erre utal: Marilyn - az utolsó órák. Persze ha valaki egyáltalán el akar jutni az utolsó éjszaka lehetséges ver­zióihoz, akkor a szexszimbó­lum színésznővé lett Norma Jean Mortenson személyiségét, egész életét elemeznie kell, hi­szen halála - bármely okot vesz- szük - törvényszerű volt. A legnagyobb paradoxon, hogy Marilyn, akit még a mai napig is a XX. század nőideálja­ként tisztelnek, állandó szere- tetéhségben őrlődött. Kutatói szerint csak az a csipetnyi ra­vaszság hiányzott belőle, ami sajátja volt néhány történelmi nőalaknak, s észrevétlenül ha­talmat tudtak gyakorolni a hata­lom férfiai felett. Marilynnél azonban a szerelem keresése mindig erősebb volt a hatalom­vágynál. Pedig közel jutott a ha­talomhoz, igaz, csak mint J. F. Kennedy szeretője. Még ma is a legkényelmesebb magyarázatul szolgál a prűd amerikaiak és a politikai támadások miatt egyre kínossabbá váló kapcsolat „vég­ső megoldása”. A CLA vezére fi­gyelmeztette a nagytermészetű John F. Kennedyt, ne tegye ki magát fölösleges kockázati té­nyezőknek. Főhetett a titkos- szolgálat vezetőjének a feje, mi­kor 1961 második felétől Róbert Kennedy, az Egyesült Államok főügyésze lett Marilyn első szá­mú favoritja... Az utolsó napon, 1962. au­gusztus 4-én Marilyn kimerül­tén ébredt, éjszaka névtelen hí­vásokkal zaklatták, majd felhív­ta barátnőjét, hogy nem sikerült elérnie Bobby Kennedyt. „El­dobtak, mint egy ócska cipőt” - mondta, majd őrjöngeni kez­dett: „Hétfőn hívom a sajtót, megmondom, hogy ezek mi­lyen szemetek.” A nap folya­mán Bobby mégis meglátogat­ta, ugyan hivatalosan már nem volt Los Angelesben... A látoga­tás után Marilyn még többször hívta barátnőjét, egyre össze- függéstelenebb kirohanások­kal. A széthullás jelei minden­esetre már korábban mutatkoz­tak nála. Utolsó, el nem készült filmjének forgatását kimerültsé­ge miatt le kellett állítani. Való­jában krónikus késéseiért, gyógyszerfüggősége miatt bon­totta fel a szerződést a Twen- tieth Century Fox. „Mi öltük meg” - vádolta ma­gát Monroe pszichiátere, arra utalva, hogy egymástól függet­lenül több doktor írt fel neki el­lenőrizetlenül nyugtatókat. (sipka)

Next

/
Oldalképek
Tartalom