Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-03 / 129. szám
2000. június 3., szombat Életkép 9 r1 !/i JEGYZET r Amulat Szalóczi Katalin A fiú alatt már akkor bizseregni kezd az ülés, amikor a nő felszáll a villamosra. Nem a kora miatt akarja átadni a helyét, a nő is fiatal, tán' ha egy-két évvel idősebb őnála. Csakhogy a nő nem üres kézzel száll fel, hanem jócskán felmái házva. A hóna alá kapott pakknak a java része egy babakocsi, tartozéka pedig egy kicsi gyermek. Ezenfelül a hátán egy tömött hátizsák, benne nyilván az otthonról való kimozduláshoz elengedhetetlen kellékek, mint gumibugyi, tea, cumisüveg, egyebek. A fiú tűkön ülve lesi a nő minden mozdulatát, készen arra, hogy ha az anya ölébe veszi kicsinyét, átadja a helyet. Az anya azonban egy láthatóan kipróbált sarokba kormányozza a babakocsit, szandálos lábujjával lenyomja a kerekek gördülését megakadályozni hivatott féket, s csak föléje hajol az övvel, kantárral gondosan becsatolt alvó gyermekének, elrendezi az alája terített hófehér pelenkát. Aztán felegyenesedik, egyik kezével és lábával végképp bebiztosítja a kocsit elmozdulás ellen. Arcán rendíthetetlen nyugalmú madonnamosoly. A fiú immár megnyugodva hátrazakkan az ülésen, s kifelé bámul az ablakon. Amikor az egyik megálló előtt az anya a leszállást előkészítő mozdulatokat tesz, a fiú felpattan, s felajánlja, segít leemelni a babaszállító négykerekűt. A nő megköszöni, s még hozzáteszi: „Egyedül is menni fog." Megy is, pedig jó pár kiló lehet az édes teher, mégis úgy hóna alá kapja, akárha egy pihével teli dunyha volna. A fiú elismeréssel figyeli, ám ekkor észreveszi, hogy egy másik ifjú anya, kicsinyével, hasonlatosan felszerelkezve ez előzőhöz, éppen felfelé igyekszik a lépcsőn, ugyancsak rutinos mozdulatokkal. Bezárul az ajtó, a villamos elindul. A fiú pedig még mindig a peronon, odagyökerez- ve. Fejét hol jobbra, hol balra fordítja a távozók után. Tágra nyílt szemében őszinte csodálat: „Ezek a mai a nyák I" Pirosra várva Egyszer hatvan, másszor ötven év Szabó András és Szabó Andrásné nyugdíjas pedagógusok diplomaosztóra készülnek Szabó András és Szabó Andrásné Fotó: vajda János Miskolc (ÉM - NyZ) - A nyolcvanhárom éves miskolci férfi gyémántdiplomáját, nyolcvanéves felesége pedig aranydiplomáját veszi majd át június 17-én Egerben. Tanítóként élték az életüket, ma sem választanának más hivatást.- „Akitől nincs messze az élet határa, nem előre szeret nézni, hanem hátra.” Ezzel a versrészlettel fogom kezdeni a visszaemlékezést a diplomaátadás után- mondja a nyolcvanhárom éves Szabó András. Mögötte a falon egykori ballagótarisznyája. Rajta két évszám: 1935-1940. Kezében a valamikori első énekeskönyv és egy lista: mikor hol tanított. Emlékezetét kisegítve rárápillant, úgy meséli élete, és a diplomaosztás óta eltelt hatvan év történetét. Évek, történetek- 1940 júniusában végeztem az egri érseki tanítóképzőben. Népfőiskolái tanító lettem. Október 6-án Csíkszeredára kerültem. A határvadászoknál szolgáltam három évig. 1943-ban a Muraközben három faluban tanítottam. 1944-ben fogságba estem. Három évig voltam a Szovjetunióban. Július 22-én jöttem haza. Ezt a napot minden évben megünnep- lem. 1947-től Szirmán tanítottam, a szüleimnél laktam. De kulák származásúnak tituláltak, úgyhogy 1951-ben kitiltottak: Miskolcon nem taníthattam. Felsőbarcikára jártam, utána Vadnára, Berentére. 1958. augusztus 1-jén Hejőcsabára kerültem. 1979. december 31-én mentem nyugdíjba. Az évszámok vázolta élet lassan epizódokkal, történetekkel is telítődik.- Azt mondták, a fogságban hallottam orosz szót, úgyhogy rám bízták az orosz nyelv tanítását. Mondták: én leszek az orosz szakos tanár. Csakhogy a fogságban nem nagyon érintkezhettünk az oroszokkal, és ők sem álltak szóba velünk. Egyszer jött a szakfelügyelő, és amikor a nap végén kiértékelte az órákat, nekem azt mondta: „Szabó elvtárs, ha bundás bogarat ment volna el szedni a diákokkal, nagyobb hasznot hozott volna a hazának” - meséli a nyolcvanhárom éves férfi, aztán arra tér át, hogy éveken át járt ki minden nap Szirmáról a put- noki járásba, Vadnára, Kazincbarcikára dolgozni. Hajnalban 4 órakor kelt, kerékpárral tekert a Tiszai pályaudvarig. Késő délutánra ért haza. Ha viszont lakhelyet változtatott volna, nem lett volna, aki a kisemmizett szülőket eltartsa, akiknek elvették a lovaikat, a szekerüket, még a boronájukat is. Együtt könnyebb Az életpályáján a fordulópontot a házasság hozta. Tanítónőt vett el 40 évesen, 1959-ben. A két pedagógus a továbbképzéseken ismerkedett meg. Először nem mutattak különösebb rokonszenvet egymás iránt - legalábbis Szabó Andrásné így emlékezik. Még az almát sem fogadta el, amit Szabó András egyszer kínált neki, aztán mégis egymáshoz csapódtak - rövidítik szemérmesen a történteket.- Jó volt tanítónak lenni. Együtt pedig azért volt jó, mert közös volt az érdeklődési körünk. Olyan is volt, hogy egy osztályt tanítottunk. Délelőtt a férjem, én pedig délután a napköziben foglalkoztam a gyerekekkel. Este aztán itthon megbeszéltük, hogy kin hogyan kellene még javítani - mondja Szabó Andrásné, aki szintén ünnepre készül. Ő az ötvenéves, aranydiplomáját veszi majd át Egerben június 17-én. Elszármazásuk oka nem feltétlenül a cigányság Szalóczi Katalin Csenyéte (ÉM) - Ágnes nővér a 60-as években tanított Cse- nyétén. Azokat a csenyéteie- ket, akik azóta zömmel „elszármazottak" lettek. „Hát engem megismer-e, Erzsi néni?” - hallik a másfél százas tömegből, amerre megjelenik az apácaruhás Ágnes nővér, Körösi Erzsébet. Több évtized távolából is sok nevet eltalál, s aztán együtt idézik a közös emlékeket.- Ha elmentem is, minden nyáron visszajövök - árulja el. Május utolsó szombatján azonban ő és a többiek a tíz esztendeje létező Csenyéte Alapítvány hívószavára jöttek össze itt, Szan- ticskán, a Csenyétéről elszármazottak első találkozójára. Az elköltözés okát firtatva névvel-névtelenül többen azt válaszolják: „a cigányok miatt”. Munkátlanul- Pedig ez legfeljebb a közvetlen ok - állítja Abonyi József polgármester, aki a 70-es évek elejétől ismeri a falu mindennapjait, lévén azóta a környék településeinek mezőgazdásza, jelenleg főállású elnöke a fancsali gazdaságnak. Az elköltözés oka igazából a megélhetés hiánya, a munkanélküliség, mely nemcsak Csenyétét sújtja, de szinte a környék összes aprófalvát. Szanticska teljesen elnéptelenedett, pedig ott nem is éltek cigányok. Az öregek is gyakran a fiatalok után mennek, mert a városi „gyerekek” közül sem mindenki engedheti meg magának a sűrű hazalátogatást.- A szívem hasad meg a most derékig gazban álló, korábban virágzó földek láttán. És ez is jellemző az egész vidékre. A szociális földprogrammal igyekszünk segíteni az embereket, hogy műveljék legalább a kerteket. Ebből a mezőgazdasággal foglalkozó családok több mint felének legalább részben megvan a betevője. De akik értettek hozzá - közöttük az igyekvő cigányok akiknek a példáját követni lehetne, mind elköltöztek - meséli a polgármester. Példa nélkül A fiatalok zömének azóta, hogy kikerültek az általános iskolából, sosem volt munkahelye, s otthon sem látta, hogy bárki napestig dolgozna, mivel a szülők is munkanélküliek. A tartós munkanélküliségnek megvannak a következményei:- Hiába tudnánk a fancsali gyümölcsösben az év 5 hónapjában rendszeres alkalmi munkát biztosítani, az első nap megjelenik 100, a harmadikon már csak 50, s olyan, aki végig kitartana, 15-20 akad. A földeket is hiába szántjuk fel, vetjük be, amikor kapálni kellene, sokaknál oda a lelkesedés. A termésnek sincs mindig ideje beérni, és nem mindig azok a „szüre- telők”, akik megdolgoztak érte. így még a törekvőknek is kedvét szegik - sorolja a nehézségeket Abonyi József. így köny- nyebb megérteni, milyen eredmény, hogy 8-10 év alatt sikeCsenyéte, egyelőre kiúttalanul rült elérni, hogy 110 család azért már műveli a kertjét. A polgármesternek a legfájóbb, hogy elkallódnak a kicsi korukban tehetséges gyermekek. Az elmúlt 3 évben 8 csenyétei gyermeket vettek fel szakiskolába (sokszor az anyagiakon múlik, hogy a szülők nem támogatják a továbbtanulást), de mára 6 „kipergett” közülük. A polgármester az oktatásban látná az egyik kiutat. Ha a baktakéki körzeti iskolában a felsősök számára kollégium épülne, a rendszerességet, a többségi társadalommal való együttélés normáit is elsajátíthatnák.- Ide már csak azok jönnek vissza, akiknek életkörülményei végképp ellehetetlenültek a nagyvárosokban. Csenyéte a reménytelenség faluja lett. Talán még inkább, mint a hasonló helyzetű, fogyó népességű aprófalvak, szerte az országban. Kiútkeresés Pedig már 10 évvel ezelőtt is azért „szúrta ki” éppen Csenyétét a két társadalomkutató, Ladányi János és egykori tanára, Szelényi Iván, a 70-es évek falupusztító politikájának hatását nyomon követő kutatómunkája során, mert a szegény települések között is ez tűnt a legreménytelenebbnek.- A legnehezebb helyen akartuk megmutatni, hogy az emberek, ha valami esélyét kapnak, egy idő után képesek lesznek magukon is segíteni, ha ez itt sikerül, máshol csak könnyebb lehet ennél - mondja Ladányi János szociológus. - Egy spontán falugyűlésen feltettük a kérdést: mit Fotó: Végh Csaba kellene tenni a falu, a csenyétei- ek érdekében? A hosszú lista elején ezek álltak: újra meg kell nyitni az iskolát, kell egy óvoda, kell egy üzlet, járjon be a busz, épüljön út - idézi Ladányi János, a Csenyéte Alapítvány titkára. Aztán nyugtázza: a lista elején lévő kívánságokat egy idő után sorra kipipálhatták, A kudarcok azonban számosabbak a sikereknél. Többféle próbálkozás ellené99 .................. A csenyétei- ek helyzete nem cigány- kérdés Ladányi János re sem sikerült munkalehetőséget teremteni, az olcsó munkaerő sem bizonyult elég vonzónak a vállalkozók számára, a szállítás tetemes költsége és a munkaerő összetétele, képzetlensége miatt. A szociológus állítja: a cse- nyéteiek helyzete nem cigány- kérdés.- Egyetlen jelenséget sem tudnék említeni, ami a csenyétei cigányok körében fellelhető, és nem található meg a nem cigányoknál. Sokkal inkább igaz az, hogy itt minden kedvező és kedvezőtlen jelenség sokkal szélsőségesebben érvényesül, mint a többségi társadalmon belül. Nyugat-Európa felől nézve persze mindnyájan egy kicsit „csenyéteiek vagyunk”... A mindennapok A polgármestertől tudjuk: 416 lakosa van Csenyétének, 17 a nem cigány, egy házaspár épp költözőfélben. A 15 maradó közt egyetlen gyermek sincs, holott a lakosság fele gyermekkorú. Lassan „kinövik” a rendszerváltozás után újraindított, kibővített alsós iskolát, az óvoda is kihasznált - s ismereteik szerint még idén 25 baba születése várható. Tegyük mellé: a cigány családok többsége rendkívül zsúfoltan lakik, hogy a néhány polgármesteri hivatal által alkalmazott személyen túl általános a munkanélküliség. Az önkormányzat tanszerrel, iskolai étkeztetéssel is segíti az iskolásokat, de sokszor ez is kevés. Gyakran így is éhesen fekszenek le a gyerekek.
