Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-30 / 151. szám

2000. június 30., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG $ Sport 11 HÍRCSOKOR • Kajakos válogató. A hét végén Győrben rendezik meg a Floriol Kupa kajak-kenu maraton országos bajnokságot, amely egy­ben válogat is a szeptember 2-3-án Kana­dában megrendezendő világbajnokságra. A viadalon rajthoz áll a Tiszaújvárosi VSE két versenyzője, Szonda Kornélia és Já- vorszki Edit is. Előbbi szombaton futja az „egyest", míg párosban együtt száll hajóba a két sportoló, méghozzá vasárnap. • Bajnokcsapat. Budapesten rendezték meg a serdülő és ifjúsági labdarúgó válo­gatottak országos elöntőjét. Az ifjúságiak mezőnyében a Kádár Zsolt által felkészí­tett Északkelet-Magyarország csapata - amely csak borsodiakból állt - előbb Nyu- gat-Magyarország együttesét verték meg 6-1-re (gólszerzők: Darók 2, Orosz 2, Pol- lák, Kovács), majd a döntőben 2-1-re (g.: Orosz, Boczki) Budapest legjobbjait győz­ték le, Így országos bajnokok lettek. Régi-új edző Miskolc (ÉM - PA) - Közel két hónapja fe­jeződött be a női röplabda NB I küzdelem­sorozata. A Miskolci VSC a kilencedik he­lyet szerezte meg a végelszámolásnál, ám azóta sem állt meg az élet a klubnál. Válto­zások történtek a csapatnál: ami biztos, hogy a gárda Kőhalmi Richárd vezetésével kezdi majd meg a felkészülést a következő idényre, és a szakosztály nyugodt működé­sében az edzőnek Szlovák Aurél és Novák Gyula fog segíteni. Ezen felül az MVSC megállapodást kötött a Miskolci Sportisko­lával, amely - hosszú távon - kívánja meg­oldani az utánpótlás kérdést, s azt, hogy zömmel miskolci sportolók adják majd a csapat gerincét. Az is eldőlt, hogy Boldi­zsár Klára, aki korábban már szerepelt a vasutasoknál visszatér, és az is biztosnak látszik, hogy az elmúlt idényben pályára lépett játékosok zöme marad Miskolcon. Forma—1. Vasárnap rendezik meg az idei hetedik Forma-l-es vb-futamot, a Fran­cia Nagydíjat a Magny-Cours-i pályán. A menetrend: Június 30., péntek: szabadedzés 11.00. és 13.00. Július 1., szombat: szabad­edzés 9.00 és 10.15., időmérő edzés 13.00. Jú- . lius 2., vasárnap: bemelegítő edzés 9.30., vb- futam 14.00. Ralf Schumacher (BMW- Williams, képünkön) jelenleg a hatodik a pontversenyben. Fotó: Amber pr PÉNTEK LABDARÚGÁS Osztályozó az NB l/B-ért 6. forduló: Bocsi KSC - Borsod Volán SE. Bőcs, 17.00. SZOMBAT STRANDRÖPLABDA Pikers Kupa, szezonnyitó. Miskolc, Diósgyő­ri Várfürdő, 9.00. SZABADIDŐSPORT Ford olimpiai 5próba: úszás. Mályi-tó, strand, 13.00. TÖMEGSPORT Miskolci Sport Tó Show 2000. Mályi-tó: kis­pályás labdarúgás (felnőtt, selejtezők) 9.00, Sreet Ball (felnőtt) 9.00, lábtenisz (felnőtt), 9.00, tó körüli futás (minden korosztály ré­szére) 10.00, tó körüli kerékpár verseny (minden korosztály részére) 16.00. VASÁRNAP STRANDRÖPLABDA Pikers Kupa, szezonnyitó. Miskolc, Diósgyő­ri Várfürdő, 9.00. SZABADIDŐSPORT Ford olimpiai 5próba: terep triatlon. Mályi- tó, strand, 13.00. TÖMEGSPORT Miskolci Sport Tó Show 2000. Mályi-tó: kis­pályás labdarúgás (felnőtt, döntök) 9.00. A Volán viszi a Diósgyőrt az NBI/B-be? Az együttműködés formája attól függ, hogy a BVSE melyik osztályban folytatja Itt még egymás ellen játszott a DFC és a Volán Fotó: Juhász-Léhi István vezetésének abban, hogy tovább­ra is legyen professzionális fut­ball a borsodi megyeszékhelyen. Ezt sem megerősíteni, sem cáfol­ni nem kívánták az érdekeltek az elmúlt időszakban. Aztán teg­nap kora este egy faxüzenet ér­kezett szerkesztőségünkbe a pol­gármesteri hivatal sajtóreferen­sének aláírásával, mely a követ­kezőket tartalmazta: „Kohold Tamás polgármester a közgyűlés felhatalmazására tár­gyalásokat kezdeményezett a Bor­Borsodi társasjáték: ki nevet a végén? Osztályozó az NB I/B-ért: Bocsi KSC - Borsod Volán SE sód Volán SE vezetésével. A tár­gyalások célja, hogy a diósgyőri (miskolci) futball a lehető legma­gasabb osztályban folytathassa működését. A tárgyalások jelen­leg is folyamatban vannak. A BVSE vezetése fogadókészséget fejezett ki az együttműködés érde­kében. Az együttműködés konk­rét formája, módja attól függ, hogy a Borsod Volán SE futball­csapata melyik osztályban szere­pel majd a következő idényben.” Információink szerint az ön­Miskolc, Budapest (ÉM - JLI)- A miskolci önkormányzat a továbbiakban semmilyen segítséget nem nyújt a DFC Kft-nek, inkább a Borsod Volán vezetésével tárgyal a diósgyőri foci további sor­sáról.- Nagy várakozással tekintet­tünk a tulajdonosi bizottsági ülése elé, de sajnálattal vettük tudomásul, hogy semmilyen se­gítséget nem kíván nyújtani a többségi tulajdonos önkormány­zat a DFC Kft.nek - jelentette ki lapunk érdeklődésére Csontos Gábor, a DFC Kft. ügyvezető igazgatója. - Azt reméltem, hogy érkezik valamilyen kézzelfogha­tó javaslat a gazdasági társaság megmentésére, de nem így tör­tént. Az ügyvezető elmondása sze­rint, ezért nagyon kevés az esély arra, hogy a DFC Kft. által mű­ködtetett labdarúgócsapat ne­vezzen és elinduljon az NB I/B-s bajnokságban. Az Észak-Magyarország úgy tudja: a miskolci önkormányzat már hetekkel ezelőtt felkérte a Borsod Volán Rt. vezérigazgató­ját és a BVSE ügyvezető elnökét arra, legyen segítségére a város Miskolc (ÉM - JLI) - A labda­rúgó NB l/B-s tagságért zajló osztályozók utolsó, döntő felvonásához érkeztek a csa­patok: ma délután 5 órától a Bocs hazai környezetben fo­gadja a Borsod Volánt. A megyei rangadón nem kisebb a tét, mint az, hogy a 2000/2001-es bajnoki küzdelmeket melyik csa­pat kezdi az NB I/B-s bajnokság­ban. A „borsodi”o csoportból egy csapat már korábban lemondha­tott másodosztályú álmairól, hi­szen a Bőcs (5-0, 3-0) és a BVSE (3-1, 3-1) az oda- és a visszavágón is könnyedén „elintézte” a Ma­gyar Balázs trenírozta Hajdúszo­boszlót. A Bőcs kapott gól nélkül, jobb gólarányának köszönhetően a tabella éléről várhatja a mai csúcstalálkozót.- Nem túlzás, az év legfonto­sabb meccsét játsszuk ma a Vo­lán ellen - mondta Huszák Gé­za, a Bőcsi.KSC vezetőedzője. - Úgy érzem, egy picit esélyeseb­bek vagyunk ellenfelünknél, hi­szen nekünk a döntetlen is ele­gendő a feljutáshoz. Ennek el­lenére háromesélyesnek tartom a mérkőzést. A szakember szerint a tét mi­att nem fog kockáztatni majd csa­pata, ellenben a Volánnal, amely­nek mindenképpen gólt kell sze­reznie a valószínűleg feszült lég­körű 90 perc folyamán. Az edző­nek nem könnyíti meg egyébként az sem a dolgát, hogy csapata két kulcsjátékosa, Forgó és Jáger to­vábbra is sérüléssel bajlódik, így valószínűleg a Regős - Farkas J., Márkus, Tóth A., Sivák - Nagy G., Oleár, Mező, Sándor Zs. - Ko­vács P„ Soltész összetételű gárda fut ki a pályára. És, hogy miként várja a ven­dégcsapat a borsodi rangadót?- Már a csoportbeosztásnál érezni lehetett, hogy a BVSE és a Bőcs között dől majd el az NB I/B-s tagság sorsa - jelentette ki Kőrössy Pál, a BVSE vezető­edzője. - Most is azt mondom, mint akkor: 50-50 százalék még mindig a feljutás esélye. Az biz­tos, hogy előny lehet a hazai pálya, de nekünk mindig is job­ban ment a játék idegenben. Nagy jelentősége lehet annak is, hogy ki szerzi meg a találko­zó első gólját, ezért bátran kell majd kezdeményeznünk. Minden jel szerint Szaniszló sérülés miatt nem tudja vállal­ni a bőcsi fellépést, ezért a Ró­za - Simon, Kundrák, Drótos, Szabó V. - Sípos, Nyeste J., Do­bos, Harsányi - Lója, Molnár szerkezetű tizenegy kezd majd. Szabadok A Magyar Labdarúgó-Szövet­ség igazolási és átigazolási bizottságának tegnapi dönté­sének értelmében Relu Buli- ga, Kovács Tibor, Sorin Ra- du, Kákóczki István, Szakos Csaba és Nagy Zoltán szaba­don igazolhatóvá váltak, ugyanis járandóságaikat a június 28-ig meghosszabbí­tott időpontig sem egyenlí­tette ki a DFC Kft. Kornis István, a plénum elnöke el­mondta: a határozat - mely ellen fellebbezésnek helye nincs - akkor lesz jogerős, amikor az érdekeltek kézhez kapják az iratokat. Nagy Z. és Szakos egyébként már a helyszínen átvették a határo­zatot, akik közül a kapust a ZTE, és a Pécs, míg utóbbit a Dunaferr SE látná szíve­sen soraiban. kormányzat és a Borsod Volán által létrehozott, életre hívott új klub neve Diósgyőri Volán Tor­na Klub (DVTK) lenne, és a diós­győri stadionban játszaná mér­kőzéseit. Kiestek Marosiék London (MTI) - Az egyéni tornák 2. fordulójának mér­kőzéseivel folytatódott csü­törtökön Wimbledonban az angol nyílt teniszbajnokság. Kora délután fejezték be a szerdán sötétedés miatt fél­beszakadt találkozókat, köz­te Marosi Katalin és az olasz Tathiana Garbin 1. forduló­beli párosmérkőzését, me­lyen a magyar érdekeltségű duó vereséget szenvedett. Az eredmények: Férfi egyes, 2. forduló: Sampras (amerikai, 1.) - Kucera (szlovák) 7:6 (11-9), 3:6, 6:3, 6:4, Damm (cseh) - Szafin (orosz, 15.) 7:5, 7:6 (7-4), 6:3, Kuerten (brazil, 4.) - Bower (dél-afrikai) 6:4, 6:4, 7:5. Női egyes, 2. forduló: Hinais (svájci, 1.) - Csiang Csing-ji (kí­nai) 6:4, 6:1, Sidot (francia) - Kurnyikova (orosz) 6:3, 6:4. Női páros, 1. forduló: Spirlea, Vis (ro­mán, holland, 12.) - Garbin, Ma­rosi (olasz, magyar) 2:6, 7:5, 6:1. Tizenöt gyors és 144 km vár a pilótákra A ralibajnokság negyedik futamán a Bakonyban száguld a mezőny Miskolc, Veszprém (ÉM - JLI) - A negyedik futamához ér­kezett ezen a hétvégén a magyar ralibajnokság: a me­zőny Veszprémben, az OMV Rallye 2000 gyorsasági sza­kaszain száguld majd. Az OMV Rallye 2000 már ma dé­lután 4 órakor megkezdődik - a nyirádi ralikrossz-pályán - a pro- lóggal. Időrendben a legmaga­sabb rajtszámútól az egyesig, azaz a Tóth - Tóth duó Peugeot- jáig a versenyautók párosával in­dulva egymás mellől rajtolnak el. A tervek szerint holnap négy, vasárnap pedig két területen zaj­lanak majd a gyorsasági szaka­szokra mezőny szombaton 9 óra­kor, míg másnap fél 11-kor rajtol a Jutási útról. A gyorsok közül a szombati napon a sólyi és ki- rályszentistváni pálya ígérkezik a leglátványosabbnak, ahol két­szer halad át a mezőny. Vasár­nap a tótvázsonyi szakaszt ajánl­ják a rendezők, ahol háromszor lehet majd látni az autókat. Megyei versenyzőink közül az Elek István - Iványi Sándor duó (Mitsubishi Lancer EVŐ V) már nem áll rajthoz ebben az évben, ugyanis a pilótát lelkileg annyira megviselte a kisbéri bal­eset, hogy - egyelőre - nem akar versenyezni. Az ózdi autós egyébként, ha szeretné is meg­méretni magát Veszprémben, akkor sem lenne könnyű dolga, •hiszen több millió forintos kár keletkezett autójukban. Egy nagy visszatérőt ugyanak­kor lehet, hogy láthatnak a bako­nyi hegyekbe ellátogató ralibará­tok: Vojcsik „Golyó” Ferenc min­den jel szerint végre rajthoz áll.- Az autó, egy Subaru Impre- za megvan, tréningeztünk is, jö­het a verseny! - mondta az Észak-Magyarország kérdésére a pilóta, aki több, mint egy éve nem versenyzett. Golyó szerint az első gyorsok után kiderülhet az is, hogy mire lehetnek képesek, meddig jut­hatnak a Subaruval. Rajthoz áll a dunántúli város­ban a Szajky István - Horváth Lajos kettős (Lada 21074) is, akik szintén túl vannak az edzéseken.- Ez egy tipikusan olyan via­dal, hogy aki célba ér, az való­színűleg pontot is szerez majd - latolgatott Szajky. Ugyancsak Ladával, az A/6-os géposztályban próbál szerencsét a Kovács Zoltán - Szabó Gábor pá­ros, akik legutóbb Kisbéren célba értek, de váltómű hiba miatt pon­tot nem sikerült szerezniük.- Most már tényleg jó lenne, ha a technika nem tréfálna meg minket és pontszerző helyre ér­nénk be vasárnap - jelentette ki Kovács Zoltán. Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós és a jó „öreg” Ford: sze­retnének, de lehet hogy nem tudnak elindulni a „vágtán”.- Néhány fontos alkatrész még hiányzik az autóhoz, ezért jelen állás szerint kétséges az indulásunk - vázolta a gondokat Spitzmüller. - Csak ma délelőtt derül ki, hogy autóba ülünk-e. A miskolci és megyei ralisa­ink közül minden bizonnyal ott lesz Veszprémben a Trade ASC- s Balázs József (Lada 2107), a Hankó László - Fehérvári Márk kettős, a Honda Integrával ver­senyző Barna Zsolt - Marcisin Péter páros, a Hadik András és Hajdú Péter Peugeot 205-tel és Kiss Lászlóék (Trade ASC) Sko­da Favorittal. A másodosztályú mezőnyben a Veszprémi Rallye Team két párosa, Hámori Péter- Szalai András és Veszprémi Roland és a Ladás Molnár Zsolt- Bütösi Zsolt kettős. A Veszprém-ralira egyébként, összesen 143 páros nevezett, az első osztályban 91, a másodikban 52 kocsi rajtol. A két nap alatt az I. osztályban indulókra 15 gyor­sasági, összesen 144 km vár. Vojcsikék ezúttal egy Subarut „űznek"

Next

/
Oldalképek
Tartalom