Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-28 / 149. szám

2000. június 28., szerda-r1 t~*~ •Zirü: Miskolc és környéke / Hirdetés 6 A legkisebb, de a legrégibb település Miskolc (ÉM) - A címbeli megállapí­tásra vonatkozólag a kutatók és az egyházak leírásai utalnak. A telepü­lés a Bükk hegységében a koronaura­dalom területén 1712-1717. között a Márkus-patak völgyében jött létre. Az üveghuta szakmunkásai többségükben szlovákok, de akadtak közöttük lengyelek és magyarok. A felvidék különböző terüle­teiről települtek be. A települést 1640-ben említik először Óhutának. Mai nevét az 1938-ban Szent Lászlóra felszentelt templo­máról kapta, és 1940-ben lett Bükkszent- lászló - közölte lapunkkal Balogh Sándor, helytörténész, a múzeum alapító vezetője. Területét már i.e. 180-ban a kelták koti- nusi törzse lakták, akik Franciaországból, Svájcon keresztül vándoroltak be, és a Nagysáncon, fegyverkovácsolással és érc­olvasztással foglalkoztak, de már üveget is gyártottak. Az ott talált üveg karpere- cek (amelyről fotóval is rendelkezik Ba­logh Sándor) a „Prágai és Berni Múzeum­ban” nyertek elhelyezést. A területét 1965- ben védett régészeti emlékhelyek közé so­rolták. A több száz esztendeig lakatlan parcellákat az üveghuta dolgozói népesí­tették be. A város legkisebb, de a megye legrégibb települése. Az első volt az üveg­huták között, amely már 1784-ben pecsét­tel rendelkezett (ami címere is lehet a köz­ségnek). A születési éve igazolható, ha a bükkszentkereszti egyház halotti anya­könyvét hitelesnek elfogadjuk, mely sze­rint Orliczky Mária 1818. január 29-én, 106 évesen lett Óhután eltemetve, akkor születése 1712-ben történt, mely pontosan egybeesik a település kezdetének kialaku­lásával. így a millennium évében ünnepli születésének 288 éves évfordulóját, vala­mint, hogy ezt megelőzőleg 2180 évvel a kelták lakták 360 éven keresztül. Méltán Észak-Magyarország legrégebbi történelmi emlékhelye, az ünnepség tisz­teletére felkérésre a bükki község történe­tét bemutató múzeumot hoztam létre, amelynek megnyitása az ünnepség kere­tén belül történik - mondotta végezetül Balogh Sándor helytörténész. Senyvedett, aszalódott a növény, a gyümölcs Pingyomi körkép a rekordokat döntő nyári kánikula közben (után?) Miskolc (ÉM - NZ) - Minden­ki panaszkodik az aszályra. Mégis milyen termést ígér az idei év a Miskolc menti kertekben? - kérdeztük Mó­dón Jánost, akinek a Pingyo- mon található a szépen rendben tartott mintakertje.- Kétségtelen, nagyon visszafogja a termést az aszály. Nagyon ke­vés az a terület, ahol lehet locsol­ni, lévén kút a kertben, de ha van is, kevés a vízhozama. Min­dössze a kertek tizedében találha­tó kút. De nemcsak a vízhiány okozott gondot az idén. Szabályo­san megfőttek a növények. Csi­náltam egy mérést. A föld hőmér­séklete: 55 fok volt. Ha ezt locso­lom, lent megfő a növény gyökér­zete, fent megsüti a koronát a nap. Lényegében az utóbbi két­három napban nőttek a növé­nyek. A múlt hét végén szedtük le az uborkát: az egy hete senyve­dő 5 centiméter hosszú volt, a két napos tíz centiméteres - mondja az idei tapasztalatait a kertész. Segíts magadon, az időjárás is megsegít - gondolta Módán János, és a bő vízhozamú, 24 méter mély kútjából egy csepegtetős rendszert fabrikált: perforált műanyag töm­lőből folyamatos a konyhakerti nö­vényzet vízellátása. Eredménye­ként kétszer-háromszor akkora a paprika, a paradicsom, mint enél- kül. A szőlőre is jó hatással van ez a módszer. Víztakarékosabb is ez a megoldás, mint a szórófejes, kö­rülbelül 60-80 méter hosszú, 40 cen­timéter széles területre elég fél­óránként húsz liter víz, és nem pá­rolog el, hatékonyabb az öntözés.- A konyhakerti növényzet mellett a gyümölcsfák is meg­sínylették az idei aszályt. Talán a szilva és a szőlő a kivétel, Vivilla játszókért Steványik Vivien július 8-án lesz öt éves. Most is, mint eddigi szülinapjain. hasznos játékkal lepték meg a nagyszülők. Mó­dán Jánosék pingyomi kertjé­nek ugyanis van egy ritka sajá­tossága: külön játszókertet for­mált a nagyapa kisunokájának.- A "Vivilla-lak"-kal kezdő­dött. Ez egy mini hétvégi ház, berendezve gyerekbútorokkal, fekvőhellyel, szekrényekkel. Mellette kétszemélyes, forgó, felnőtt is ülhet az egyikbe, Vivi igy szereti. Előtte kisasztal, két székkel, itt főzőcskézik az uno­kánk hétvégeken. Mellette ho­mokozó, szélén ülőkével. Gye­reknyújtóval, hintával, mászó­kával, csobogóval egészül ki a kollekció. Most az ötödik szüli­napra pedig mókuskereket ké­szít a nagyapa - mutatja be a játszókertet a nagymama. Vivien is nyilatkozik, itt még az ovinál is jobban szeret játszani - mondja. Milyen pedagógiai cél vezet­te, vezeti a nagyszülőket? - Imádja a gyerek a családi együttléteket, felszabadult a szülők, nagyszülők, rokonok, barátok körében. A természet iránti szeretetét is élesztget­jük, serkentjük azzal, hogy sa­ját kis kertje van, ő gondozza a virágokaf és rendben tartja a játékkert "birodalmát". Szokta mondani, mikor megyünk már a birtokra, a villába - büszkél­kednek a nagyszülők az egye­lőre egyetlen unokájukkal. A konyhakert gondozója a háziasszony Fotó: Bujdos Tibor évek óta nem ígértek ilyen szép termést a szilvafák és a szőlőtő­kék, lugasok. A cseresznyét vala­mi károsodás érte a kötési-virág- zási időszakban. A negatív ered­mény érzékelhető volt a piacon is, 250-380 forintig mérték kilóját. A meggy bőséges hozadékot ígér, csak nem elég testes, az almáról, körtéről és a barackról is ugyan­ezt lehet elmondani. A levegő hőmérséklete szinte megaszalja a termést a fán. Lo­csoljam bál' a gyökérzetet, a hőség megfonnyasztja a koronát, a gyü­mölcsöt - tájékoztat Módán János. A ma már nyugdíjas, egykori mű­szerész mindig újít valamit a kertjében. A zuhanyzáshoz termé­szetesen a nap melegíti a vizet, a vécé mellett ott a kézmosó, a pihe­nő kertben pedig egy cirkuláló kis szökőkút hűsíti a kánikulában a környezetet, egy úgynevezett csöcsöskorsóból áramlik a víz és egy kis motor táplálja vissza. Hasznosítja a kertben felhalmozó­dó szerves anyagokat is, szaksze­rűen komposztálva azokat.- Nem gödörbe rakjuk a gyo­mot, a metszés után maradt vé­kony gallyakat, mert abban csak megrohadna. Készítek két ásó- nyomnyi gödröt, aztán rétegelve magasodik a három év alatt kom­posztálódó anyag. A rétegelés azt jelenti, hogy a növényzetre rakok egy sor földet, azt megszórom műtrágyával, és ismétlem ugyan­ezt addig a magasságig, amíg kö­rülkeríthető az itt található desz­kával, hullámpalával. Ha egy el­készült, csinálom a másikat, hogy folyamatos legyen az utánpótlás. Jól táplálja, lazítja az itteni kötött talajt - magyarázza szakszerűen a pingyomi kerttulajdonos, Módán János, aki aktív szerepet vállal a kertészek, kertbarátok szövetsé­gében is. Hirdetés­CENTER Miskolc, Szűcs Sámuel u. 5. Vilikész épületben Nyitva: 9.00-től 17.00-ig Telefon: 46/412-697. Ernőd, Arany János u. 66. Nyitva: 8.00-tól 16.00-ig Telefon: 46/476-566 AKKUMULÁTOROK (PERION, VARTA) Garanciaidő: 24 hónap Fagyálló, autóápolási cikkek, izzók, gyertyák, adalékok, elemek nagy választéka. Rendkívüli ámyékolóvásár!- napellenzők,- redőnyök,- reluxák,- rolók,- plisszék nagy választékban, 20-40%-os kedvezménnyel! Telefon: 46/337-891, _______06-20/970-8661, Ezt a lapot Önnel együtt, 200 000-en olvassák! « A hatásos hirdetés eszköze. Apróhirdetési szelvény álláskeresők részére “ yjjjj üJjHIíiií segít Önnek, hogy minél hamarabb MEGTALÁLJA MUNKAHELYÉT! Érvényes a megjelenést követő egy hétig. A hirdetés szövege: | | 1 | j | | 1 I I 1 I I I Ií A hirdetés TTTTTrrrnnxpiDiixmi dija: ríj í! !i II !!! Ii4=nmml150 Ft Kijelentem, hogy a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név: Lakcím: Telefon: Aláírás: Címünk: Észak-Magyarország 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. és Széchenyi út. 15-17. Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalványt mellékelve levélben, a következő címre: Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf.: 178. Megjelenik: A beérkezést követő keddi napon. A jeligés hirdetésekre érkezett válaszokat a hirdetés feladója a kiadóban veheti át. Jelige: On is hirdetheta> 'MS&M&mwSílift# Miénk itt a TÉR(SÉG) MISKOLCI rovatában. Keresse munkatársainkat! Hajdú József KurysnéTorma Zsuzsa Oszterman Ferenc Takácsné Hetei Vera ® 46/414-022/402 tr 46/414-022/404 * 46/414-022/401 ír 46/414-022/412 || 06-20-9589-922 | 06-20-3208-002 06-20-9671-344 106-20-9147-186 e-mail dm: hajdujeiscomp.hu e-mail dm: kurysneeiscomp.hu e-mail cím: osztermanneiscomp.hu e-mail cím: takacsneeiscomp.hu Köszöntse az Émx-Haü8GS2te-L°n Ön is Szeretteit! Jókívánságait feladhatja személyesen: Miskolc, Széchenyi út 15-17. és Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. alatt található irodánkban. Vagy postán, befizetést igazoló szelvénnyel címünkre: Észak-Magyarország Miskolc, Zsolcai kapu 3. sz. Fekete-fehér hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm) ára: 500 Ft Színes hirdetések ára: 2/25 (90x25 mm) ára: 700 Ft Hirdessen az mrwmnm&M'é tematikus oldalain Magánszemélyek apróhirdetési szelvénye! (20 szóig!) Az Eszak-Magyarország segít Önnek, hogy AUTÓJÁT GYORSAN ÉS KÖNNYEN ELADJA! A hirdetés megjelenik a beérkezést követő szombaton és az ezt követő keddi napon. 2 megjelenés 1000 Ft! Hirdetése megjelenik szombati oldalain is. Típus: a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló ...............................................................................x£ Szín:Éviárat: JYlűszakL érv.: ____Futott km: Extrák: Egyéb: Irányár:.Telefon: Cím: Kijelentem: a fenti szövegben tüdomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név: Lakcím: Telefon: Aláírás: Címünk: Észak-Magyarország 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. és Széchenyi u. 15-17. Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalvány mellékletével, levélben, a következő címre: 3501 Miskolc, Pf.: 178. ÉSUK-HUGVRR0RSIA6 $

Next

/
Oldalképek
Tartalom