Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-27 / 148. szám

2000. június 27., kedd ai-JÖÍllJiíiÜijiÜÜÍl* l tf Gyász / Hirdetés 15 Fájó szívvel Hidaljuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÉKELY ANDRÁS életének 74. évében hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2000. június 29-én, I4.30 órakor lesz a diósgyőri temetőben. A gvászolci család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj. testvér, gyermek TARJÁNYI ZOLTÁN inartintelepi lakos 2000. június 19-én 43 éves korában hosszan tartó betegség következtében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2000. június 29-én, csütörtökön 14 órakor a selyemréti Szent István-templomban lesz. Koszorúk, virágok mellőzését kérjük. Gyászolják: felesége Zita, szülei, testvére és szerettei. „Szeretteim, én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet, Szeretteim, Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett gvermek. testvér, rokon ifj. MAKRAI JÓZSEF volt ongai lakos, az ÉRV volt dolgozója 51 éves korában türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2000. június 27-én. 15.30 órakor lesz az ongai temető ravatalozójából. A gyászoló család. i2l7lltk'IKi „Elcsitul a szív, mely értünk dohogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj. drága édesapa, nagyapa, após ARNÓTH FERENC az LKM acélöntödei gépészet volt nyugdíjasa életének 73. évében 2000. június 23-án, türelemmel viselt hosszú betegségben elhunyt. Temetése 2000. június 30-án. 16.30 órakor lesz a diósgyőri római katolikus temető ravatalozójából. A gyászoló család, testvére és rokonsága. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk özv. LIPLSZ LUKÁCSNÉ sz. Mokrai Irén 2000. június 25-én váratlanul elhunyt. 2000. június 28-án szerdán. 15 órakor helyezzük örök nyugalomra a homrogdi görög katolikus ravatalozóból. Táviratcím: Homrogd, Kossuth u. 52. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk ORCIFKRENCNÉ életének 60. évében csendesen elhunyt. Temetése 2000. június 28-án, 14.30 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. A gyászoló család. .21 .1 Mi I K ■_______________________________________________| ________________ Elcsitul a szív, mely értünk dohogott. > Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott. Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó édesapám TEMESVÁRI DEZSŐ temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. 1217088/1 ki Megemlékezés! Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, amikor szeretett fiam, illetve bátyám ZOMBOR LÁSZLÓ 1 éve örökre itt hagyott bennünket. Pihenése legyen csendes, emléke áldott. Istenem fogadd magadhoz és szeresd őt. Édesany ja és öccse. (2I692(VIK)______________________________________________________________ Oktatás, művelődés Angol, német nyelvtanfolyamok minden szinten, nyári intenzívek. 46/328-500, 06-20/3177­949.(217164/1 K)________________ ÉRETTSÉGIZŐK FIGYELEM! Akkre­ditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés keretében GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS képzés indul az Andrássy Gyula Műszaki Középiskolában (Miskolc, Soltész Nagy K. u. 10.). Érdeklődni személyesen szerdai napokon, vagy telefonon 46/412-444 számon. (217178/1H) Fiat Marea Weekend 1.6 SX 16V ezüstmetál színű, 1998-as évjáratú, 2001-ig érv. műszakival, 80 ezer km-t futott eladó. Extrák: ABS, szervokormány, hifi rádiós magnó, állítható ülés + 4 db P'relli téli gumi. Irányár: 2,4 M Ft. Tel.: 46/368-179, 06-20/9333­754,(216964/2K) _________________ Fiat Brava 1.4SX 1998-as, fehér, alufelnikkel, extrákkal, 2 080 000 Ft. Érdeklődni: 06-30/9386­235.(216965/2T)_________________ OpelAscona 1,6D fehér, 1985-os, 2002. 06. 16-ig érvényes műszaki, vonóhorog, napfénytető, szervokormány. Irányár: 400 000 Ft. Érdeklődni: 49/354-183. (216968/2K)_____________________ Opel Astra 1400 cm’-is, 1996-os, 68 000 km-t futott, 2000. 04. 01-ig érvényes műszaki, vonóhorog. Irányár: 1 500 000 Ft. Érdeklődni: 06-30/269-52-76.(216984/2K) Haszongépjármű Mercedes 1217 zöld, 1983-as, 2000. 09-ig érvényes műszaki, 180 000 futott km, rádió, 6 tonnás eladó. Irányár: 1 900 000 Ft. Érdeklődni: 06-20/956­1436.(216838/2K) _______________ Iveco 190.30 1988-as. Schmitz 12.6- os nyerges szerelvény eladó egy év műszakival 1 800 000 Ft-ért. Érdeklődni: 06-30/9353- 403.(216526/4K) INGATLANT AJÁNL Miskolctól 15 km-re Boldván gazdálkodásra is alkalmas 1671 négyszögöl belterületű ingatlan régi típusú házzal, kerttel, gyümölcsössel áron alul sürgősen eladó. Irányár: 1 200 000 Ft. Érdeklődni: 06-20/9459­460. (216892/2K)_________________ Forrón építési telek eladó. Érdeklődni: 46/324-490.(216932/2K) Ház Miskolc, Melinda utcán 3 szobás, lomkamrás, magas földszintű, téglaépítésű családi ház eladó. Irányár: 8,5 M Ft. Tel.: 46/350-565. (217165/1K)______________________ Miskolc-Martintelep, Garam u. 12. sz. alatt 2 szobás, összkomfortos, gázfűtéses, tehermentes, saját tulajdonú, kertes családi ház, sürgősen eladó. Irányár: 4,9 M Ft. Tel.: 46/380-869.(217114/1K) ____________ Szirmabesenyőn, 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni: 46/317-419-es telefonon, 18 után.(217128/1K)______________ Miskolc-Szirmán kétszobás családi ház, gázos, telefonos, alápincézett, melléképülettel, 400 négyszögöl telken eladó. Érd.: Szirma, Magyar László u. 9.(217141/1 K)____________ Gagyvendégiben a kastély mellett, üdülésre, pihenésre alkalmas 2 szobás családi ház eladó. 650 000 Ft. 46/465- 051, 06-30/9852-378. (217148/1H) Edelényben a Katona J. u. 26. sz. alatt régi típusú családi ház eladó. Érdeklődni: 48/341-158.(217024/2K) Rodostyánban kétszobás, étkezős, összkomfortos (félkész tetőtér) családi ház, beépített cserépkályhákkal + gázfűtéssel, telefonnal, több melléképülettel eladó. Irányár: 4 M Ft. Érdeklődni: 48/424-330.(217036/2K)____________ Miskolctapolca, Késmárki utcai 165 nm-es, háromszobás, hallos, összkomfortos ház garázzsal, 956 nm- es telken eladó. Irányár: 17,6 M Ft. Tel.: 46/360-534.(216773/2K)________ Hemádnémeti, Rákóczi u. 1. sz. alatti családi ház eladó. Érd.: 06-20/9716­902.(216776/2K) __________________ Aggtelek és a rakacai tóhoz közel, szép fekvésű faluban nemrég felújított, kőből épült tornácos, kétszobás, parkettás ház eladó. Érdeklődni: 36/355-733.(216833/2K) Miskolc, Gépész u. 39. alatt 180 nm- es, tetőtér-beépítéses, kétgenerációs, vállalkozásra alkalmas családi ház, 650 nm-es telken eladó. Irányár: 14 M Ft. Érd.: 06-30/2180-547, este 46/332­680.(216862/2K)__________________ Miskolc, Felsöhámorban kétszobás, gázfűtéses, telefonos, összkomfortos családi házrész kis telekkel eladó. Érd.: 46/372-101 17 6rától.(216865/2K) Encsen Váci M. u. 47. alatt kétszintes, összkomfortos családi ház eladó. Érd: egész nap 46/385-753, 06-20/3410­669.(216870/2K)__________________ Miskolc-Szirmai 3 szobás, gáz­központi fűtéses, kábeltévés családi ház 1 szoba konyhás melléképülettel, garázzsal, 320 négyszögöles telken eladó. Csendes környezet. Irányár: 6,8 M Ft. Tel.: 46/405-115.(216872/2K) Berzéken azonnali beköltözéssel eladó három szoba, összkomfortos, téglából épült, kettős fűtésű családi ház. Víz, gáz, ipari áram, műhely, arázs van. Irányár: 2,8 M Ft. rdeklődni: 46/318-126,(216884/2K) Miskolc Kilián-Dél, Költő út 23. sz. alatti 187 nm-es, tetőtér-beépítéses, összközműves családi ház eladó. Irányár: 25 M Ft. Tel.: 46/334­062.(216954/2K)__________________ Girincsen 5 éves összkomfortos, gázfűtéses családi ház eladó garázzsal, pincével, ipari árammal, gyümölcsfásított kerttel. A ház szobával bővíthető vagy tetőtere beépíthető. Irányár: 3 200 000 Ft. Irányár: 49/355-285.(216966/2K) Sárospatakon a termálfürdő szomszédságában 140 nm-es, új, összkomfortos, parkosított ikerlakás garázzsal eladó. Nyíregyházi csere érdekel. Irányár: 5,5 M Ft. Érdeklődni: 42/475-581, 06-20/9457­329. (216970/2K)_________________ Gönc, Rákóczi u. 116. sz. alatti családi ház 2541 nm-es telekkel eladó. Érd.: 46/315-586, 06-20/9438- 734.(217177/1T) Lakás Kilián-déli kétszobás lakás igényesnek eladó. Érdeklődni: 06-30/205-81­50.(216738/2K) ___________________ Eladó a Bajcsy-Zsilinszky utcában 2 szobás, parkettás, gázfűtéses, telefonos lakás. Irányár: 4,5 M Ft. Tel.: 46/391-392.(216780/2K)____________ Miskolc-Bulgárföldön 63 nm-es, 1+2 fél szobás, földszinti lakás 3,8 M Ft-ért eladó alku nélkül. Tel.: 06-20/9576­404.(216783/2K)__________________ Miskolc-bulgárföldi saját tulajdonú téglaépítésű, gázos, parkettás, vizórás garzonlakás eladó szép környezetben. Érdeklődni: 37/345­822,46/360-432.(216810/2K)________ Egyetemhez közel Avas-Dél centrumában 1+2 fél szobás volt szövetkezeti, telefonos lakás eladó. Bútorozottan is. Érdeklődni: 06- 30/9386-075, 06-30/248-55­86.(216815/2K)___________________ Miskolc, Testvérvárosok úti 73 nm-es, VI. emeleti, erkélyes lakás, fizetési könnyítéssel sürgősen eladó. Érd.: 06­30/2536-001.(216859/4K)___________ Miskolc, Vörösmarty úton kétszobás, reluxás, kábeltévés, hevederzáras, saját tulajdonú lakás igényesnek eladó vagy értékegyeztetéssel garzonra cserélhető. Tel.: 46/411-439 17 órától. (216863/2K)_____________ Eladó Tokaj, Báthori u. 7. sz. alatt kétszobás, konyhás, felújítandó lakóépület 1100 nm telekkel. Gáz, telefon bevezetve. Irányár: 2 000 000 Ft. Érdeklődni: a helyszínen vagy 46/360-003-as telefonon.(216936/2K) Eladó Bulgárföldön a Fazola Henrik úton, másfél szobás, gázos lakás. Irányár: 3,2 M Ft. Érdeklődni: 46/376­532 17 óra után.(216938/2K)________ Szikszó központjában, komfort nélküli lakás, közös udvarban olcsón eladó. Érdeklődni: 46/396-963. (216976/2H) ______________ Miskolc Avas központban II. emeleti, kétszobás, 55 nm-es, bútorozott, erkélyes, lomkamrás, reluxás, (hűtő, TV, telefon) lakás eladó. Ár: 2,7 M Ft. Érdeklődni: 46/313-008.(216981/2H) Miskolc, Jósika utcán 3 szobás, 73 nm- es társasházi lakás eladó vagy kisebbre cserélhető. Érd.: 46/366-065, 06-20/329-3298.(217008/2K)________ Miskolc, kilián-déli kétszobás, központi fűtéses, III. emeleti lakás azonnali beköltözéssel eladó. Ár: 4,35 M Ft. Tel.: 46/372-891.(217136/1 K) Miskolc, Kuruc utcai 54 nm-es, V. emeleti, 1+2 fél szobás lakás eladó. Tel.: 46/339-468,(217137/1 K)________ Szikszó központjában, komfort nélküli lakás, közös udvarban, olcsón eladó. Érd.: 46/396-963.(217045/2K) Miskolc belvárosi 1+2 fél szobás lakás a Jókai lakótelepen eladó. Irányár: 3 900 000 Ft. Tel.: 06-20/9504-658, 46/323-457 este.(217057/1K)________ Miskolc, Pozsonyi utcai 1,5 szobás, téglaépítésű, gázos, földszinti, vízórás, pincerészes lakás eladó. (Búza térhez közeli.) Irányár: 3,5 M Ft. Érd.: 46/329-386 18 órától.(217041/2K) Miskolc-Avas központban II. emeleti, kétszobás, 55 nm-es, bútorozott, erkélyes, lomkamrás, reluxás (hűtő, TV, telefon) lakás eladó. Ár: 2,7 M Ft. Tel.: 46/313-008.(217043/2K)________ Miskolc, Középszeren 1,5 szobás lakás eladó. Tel.: 46/366-063, 06-30/2061 -056.(216786/31$) Garázs Miskolc, Kilián-Délen saját tulajdonú garázst keresek megvételre vagy Győri kapui saját garázsomat adom cserébe megegyezéssel. Érdeklődni: 46/340- 819.(216664/1 K) Vállalkozásra Forrón, Fő u. 131 sz. alatti faház üzlethelyiségnek eladó. Tel.: 06­20/3410-664.(216867/2K)__________ Pince 15 nm-es, vállalkozásra alkalmas kiadó a Széchenyi utcában (udvarban) a villanyrendőr közelében. 46/405-427, 06-20/9276- 364.(217014/2H) Telek, föld, tanya Eladó Homrogdon 400 négyszögöl zártkert, Miskolc-Hejőcsabán 1000 négyszögöl földterület. Érd.: Ferencz István 46/370­008.(217144/1 K)________________ A Praktiker mellett vállalkozásra alkalmas 5761 nm-es telek eladó. Érd.: 46/405-117,18 órától. (216860/2 K) _________________ Lakható hétvégi ház 380 V-tal, pincével, téliesltve, csendes helyen, Görömbőlyhöz közel, 300 négyszögöl telken 3,2 M Ft-ért eladó. Érd.: hétköznap 17-19 óráig 46/366-762.(216861/2K)___________ Miskolcon az őzugróban 500 négyszögöles gyümölcsös faházzal eladó. Érd.: 46/372-101, 17 órától. (216866/2K)_____________________ Fancsalban új építésű pince borházzal és hozzá tartozó 1500 négyszögöl szőlő-gyümölcsössel eladó. Érd.: 46/385-753, 06-20/3410­669.(216868/2K)_______________ Abaújszántón 1200 négyszögöl szántó, 300 négyszögöl szőlő kőházzal eladó. Érd.: 46/385-753, 06-20/3410-669.(216869/2 K) INGATLANT KERES Miskolcon vagy 50 km-es körzetében családi házat vagy lakást keresek. Kassai 06-30/202­3785.(216821/2K)______________ Tiszaújvárosban vagy környékén családi házat vagy lakást keresek. Érdeklődni: 06-30/2023-785 Szendreiné.(217037/2K)_________ Miskolcon vagy Kazincbarcikán családi házat vagy lakást keresek. Érdeklődni: 06-30/202-37- 85.(216357/3K) Ház Tiszaújváros-Mezőcsát-Mezőkövesd és környékén családi házat, lakást keresek 5-30 M Ft-ig. Tel.: 06- 30/2023-785 Gulyás.(216871/2K) ALBÉRLET Albérletbe kiadó 35 nm-es gázfűtéses lakás. Érd.: kizárólag 18 órától 46/379-050.(216778/2K) 1 szoba lakókonyhás, bútorozott lakás igényesnek kiadó. Érdeklődni: 46/383-522.(217002/2K)___________ Miskolci 1,5 szobás lakás július 1- jétől kiadó. Érdeklődni: 47/396-102, 06-30/239-10-18.(217030/3T) Állást ajánl Varrónőket keresünk németországi munkára (minimális nyelvtudással) 1 éves szerződéssel 40 éves korig. Érdeklődni: 06-1/215-3457 Tordai.(217115/nj_______________ ABC-be keresünk élelmiszer-eladót bruttó 32 000 Ft fizetéssel. Jelentkezés személyesen a hirdetés hetén Miskolctapolca, Fagyöngy 3. 14-18 óráig, (217123/1T)___________ Balaton-parti csárdába szakácsot felveszek. Érd.: 87/446­063.(217153/1H) _______________ Sürgősen keresek Miskolc, Szentgyörgy utca 18. sz. alatti (Avasdél) baromfiboltba eladót. Lehet pályakezdő ill. vidéki is! Érd.: a helyszínen.(217173/1T)____________ Takarítócég újonnan nyíló miskolci bevásárlóközpontba takarítási feladatok ellenőrzésére érettségizett, jó megjelenésű 27-50 év közötti munkatársakat keres. Tel.: 06-1/218-8566 és 06-1/217­5766.(217175/1H)_________________ Takarítócég újonnan nyíló miskolci bevásárlóközpontba férfi és női takarítókat keres. Tel.: 06-1/218-8566 és 06-1/217-5766.(217176/1H) Acélszerkezet szerelésében járatos vezetőszerelőt felveszünk változó munkahelyre. Érdeklődni: 06- 30/9688-768-as telefonon.(216764/3T)___________ Általános Iskola felvesz gyakorlattal rendelkező 1 fő tanítót (rajz v. idegen nyelvi szakkollégiummal), 1 fő angol-történelem szakos tanárt. Érd.: 46/334-297.(216873/2K) Koszorúkötésben jártas fiatal lányokat felveszünk. Érd.: 46/370­793.(217035/1 K) _____________ A miskolci Pannónia Szállodába felszolgálót felveszünk. Jelentkezés személyesen a Pizzéria vezetőjénél .(217086/3K) A Generaii-Providencia Biztosító Rt. fiókvezetői képzést indít. Jelentkezni rövid önéletrajzzal „fiókvezető" jeligére Miskolc. Szemete u. 13. Jelentkezési határidő: * ! 2000. július 10. 1| Budapesti központú cég 50-60 ezer Ft-os átlagkeresettel olyan fiatal, jó megjelenésű, AMBICIÓZUS HÖLGYEK ÉS URAK jelentkezését várja, akik esti, illetve hévégi elfoglaltságot vállalni tudnak. £ Jelentkezés: keddpéntek, csak személyesen a Média Centrum (Széchenyi u. 107.) 2. emeleti 203■ irodában, 10-17 óra között. Állást keres Angoltanár vállal felkészítést, korrepetálást valamint fordítást. Tel.: 06-30/2668-412.(217054/1 K) Nagy gyakorlattal rendelkező tolmács állást keres. Angol nyelvű fordítást, tolmácsolást vállal főállásban is. Tel.: 46/389­488.(216317/2K)__________________ Jogászhallgató fiatalember 3-6 hónap közötti időszakra állást keres. Tel.: 06-30/2878-803.(216688/2K) 29 éves fiatalember kereskedelmi és vendéglátói gyakorlattal területi képviselői munkakörben elhelyezkedne. Tel.: 06-30/2442­104.(216690/2K)__________________ 34 éves férfi történelemtanár állást keres. Tel.: 48/423-919.(216781/3K) Kiegészítő munkahelyet keres 22 éves, érettségizett, felsőfokú németnyelv-vizsgával rendelkező lány. Telefon: 46/316­248.(216801/2K)____________ B kategóriás jogosítvánnyal, PÁV I, II, III vizsgával, és áruszállítási, raktározási gyakorlattal munkát keresek. Telefon: 48/413­387.(216716/2K)__________________ Informatikus állást keres leinformálható oktatási gyakorlattal. Telefon: 48/312­726.(216720/2K)__________________ Gépész üzemmérnök, acélszerkezetgyártó szakmérnök, nagy szakmai és vezetői gyakorlattal állást keres. Minden megoldás érdekel, ügynöki munka nem! Tel.: 46/416-718,(217135/1 K)___________ Műszaki szakoktatói, gépész technikusi végzettséggel állást keres. Tel.: 46/394-612 17 órától.(217149/1K) Nagybocanádi kaptárral méhcsalád eladó. Szikszó, Arany J. 17.(217170/1T)

Next

/
Oldalképek
Tartalom