Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-21 / 143. szám

2000. június 21., szerda Miskolc és környéke 7 HÍRCSOKOR • Időseket köszöntöttek. Sajóvámoson május végén rendezték meg az idősek napját, melyen köszöntötték a település korosabb lakóit. A rendezvényt a helyi általános iskolában tartották meg. • Program reggeltől estig. Meglehető­sen meleg volt május 27-én, amikor megrendezték Felsőzsolcán a gyermek­napot. A sportpályán számos program közül válogathattak a gyerekek, így egyebek mellett szerepelt abban kötél­húzás, pincérverseny, kerékpár-szlalo- mozás, táncelőadás is. • Szabadidő-sportcentrum. A bükk- szentkeresztiek egy regionális szintű szabadidő-sportcentrum kialakítását ter­vezik. Erről már előzetes tárgyalásokat is folytattak. Arnóti ároktakarítás, a teiepü lés árokrendszerét tisztítják ki, teszik rendbe a Miskolchoz közeli községben, Arnóton. A közmunkások már elkezdték a munkát. Ez azért is fontos, mert a bel­víz itt is gondot okozhat. Az eltömődött árkokban nem tud elfolyni a víz, így az veszélyezteti a lakások pincéit, a mélyga­rázsokat. Mint Kolenkó Gábor polgármes­tertől megtudtuk, idén őszig minden ár­kot rendbe tesznek. Fotó: mmi Apa és fia kiállítása Miskolc (ÉM - MMI) - Az Ifjúsági és Sza­badidő Ház fotógalériájában apa és fia, Murvai György és Murvai Ervin Szabolcs fotókiállítását nyitják meg június 23-án délután öt órakor. Az erdélyi származású fotóművészek a tövisháti emberek min­dennapjait, a széki népviseletet és az er­délyi kultúra egy-egy színfoltját örökítet­ték meg felvételeiken. A kiállítást, mely az Örökségünk címet kapta, Vencsellei István fotóművész nyitja meg, s ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Mondjon egy sztorit! Ugye, ön is hallott már egyet s mást tele­pülése ügyeiről, gondjairól, sikereiről? Szeretné, ha erről szúkebb pátriájában, térségében olvasnának? Csak annyit kell tennie, hogy felhívja az Észak-Magyar- ország zöld vonalát a 06/80-305-305 szá­mon, és a Miénk itt a TÉR(SÉG) rovatá­ban ezt elmeséli. A legjobb sztorikat megírjuk majd, és közöljük azt is, hogy melyik olvasónktól származnak az infor­mációk. Ráadásképpen minden hónap­ban a legjobb sztori beküldőjét jutalom­ban is részesítjük. Az oldalt írta: Mészáros István Telefon: 20/326-5966 e-mail: mmi@iscomp.hu Szerkesztette: Buzafalvi Győző Telefon: 20/320-6750 e-mail: buzafalvi@iscomp.hu Szakkörök helyett egyesületek A Megyei Közművelődési Intézet segíti az intézményeket és a civil szervezeteket Miskolc (ÉM - NZ) - A B.-A.-Z. Megyei Közművelődési Intézet munkatársa, Kovácsné Szent- györgyi Judit munkakörének egyik szelete a civil szféra, első­sorban a kulturális egyesületek segítése, de ezzel együtt figye­lemmel kíséri az egyéb civil szervezetek - például a nagycsa­ládosok, a nyugdíjasok - műve­lődési tevékenységét is. így az egyik legjobb ismerője me­gyénkben a civil világnak. Mint az egész országban, me­gyénkben is megrendült az egye­sületi élet, szinte nincs olyan te­lepülés - város, falu, városrész -, ahol ne alakult volna az utób­bi tíz évben valamilyen civil kö­zösség - derült ki a témakörről folytatott beszélgetésünkből.- Az intézet székházában ko­rábban 21, jelenleg 17 kulturális jellegű egyesület kapott otthont, de itt található a jóval szerteága­zóbb munkát vállaló Társadalmi Egyesületek Szövetsége, avagy gyakori vendégeink a Nagycsalá­dosok Egyesülete is. Egy alkalom­mal minden civil szervezetnek té­rítésmentesen biztosítunk termet, vezetőségi ülésükhöz, közgyűlé­sükhöz, hasonlóképpen másolási lehetőséget. Ez lényeges kedvez­mény a mai bérleti árak mellett. Az intézet feladatai közé tartozik, hogy figyelemmel kísérje, segítse és koordinálja a megyében műkö­dő kulturális intézmények és a ci­vil egyesületek kulturális tevé­kenységét - tájékoztatott Kovács­né Szentgyörgyi Judit. A’90-es évek jellemző fejlemé­nye, hogy az egykor művelődési intézményeken belül működött szakkörök, stúdiók, klubok, mint­egy elvágták a köldökzsinórt, és önálló életet kezdtek intézményi háttérrel. Figyelemre méltó az idősebb nemzedék szerveződési kézségének felerősödése. Közös­ség iránti „éhségük” - nyilván összefügg magányosságukkal, gyermekeik, unokáik messze ke­rültek tőlük. Gyakran tapasztal­ható: mennyire vonzó az embe­rek számára, ha önmaguk akara­tából, a legdemokratikusabban - ahogy mondani szokás -, alulról építkezve hívják életre közössé- geiket. Ez annál inkább szembe- * tűnő fejlemény manapság, ami­kor mindenki maximálisan el van foglalva a maga munkájával, vállalkozásával. Kedvelik a pol­gárok, ha szabadon élhetnek szu­verenitásukkal, és maguk döntik el, hogy érdeklődésük körén be­lül kikkel, hogyan töltsék el sza­badidejüket, és hódolhatnak elhi­vatottságuknak, hobbijuknak.- A Megyei Közművelődési In­tézet segítésének fő formája, hogy infrastruktúrát biztosítunk a civil egyesületek számára. Ez széles skálán lehetséges, a terem, a telefon, a sokszorosítási lehető­ségen túl programjaik ismerteté­séig. Ezt szolgálta, szolgálja ko­rábban a Hírlánc, jelenleg a Ka­pocs című kiadványunk. Az in­formációkat mind írásban, mind interneten közreadjuk. Mi gyűjt­jük és gondozzuk az összes kul­turális statisztikát, és ebben ben­ne vannak a civil szervezetek, alapítványok, egyesületek ilyen irányú tevékeny kedése is. A kul­turális szaktanácsadáson kívül segítünk az egyesületi munká­ban is, például a közhasznú jog­állás, cégbejegyeztetés bonyolítá­sában, egyáltalán, hogy miként kell egy kis egyesületet megszer­vezni. Mindezt természetesen igény szerint, önállóságuk teljes tiszteletben tartása mellett. Koordinációs munkánk egyik formája, a közös programok szer­vezése, a „gazdagítsuk egymást különbözőségeinkkel” gondolat jegyében. Olyan lehetőségeket biztosítunk, amelyet az egyesüle­tek önmagukban nem tudnának megoldani. Ilyen volt az öntevé­keny, zenei egyesülettel együtt szervezett éneklő ifjúság megyei mozgalom. Legutóbb az Amatőr Gála létrehozásában működtünk közre, amelyen főleg az előadó és a vizuális művészethez vonzódó, azt művelő civil szervezetek mu­tatták be tudásukat. A csúcs, a Miskolci Nemzeti Színházbeli fel­lépésük bizonyította, hogy az amatőrök is tudnak profi körül­mények között bemutatkozni - újságolja Kovácsné. Sajátossága a B.-A.-Z. Megyei Közművelődési Intézetnek, hogy művelődési ház nélküli szolgál­tatóként működnek.- A mi feladatunk nem a lakos­sági szolgáltatás, hanem a más művelődési központok és egyesü­letek munkájának segítése. Most van folyamatban egy teljesebb fel­mérés, egy kulturális érték tér­kép készítése, hogy még ponto­sabb kép álljon össze a megyében fellelhető minden kulturális ér­tékről, beleértve a civil szférát is. Ez a továbbiakban segítheti min­den település tájékozódását. Egy­forma esélyt igyekszünk biztosí­tani mind az intézményeknek, mind a civileknek - hangsúlyozta Kovácsné Szentgyörgyi Judit. Sikeres gyermeknap mű- és igazi esővel A tűzoltók és a rendőrök munkáját ismerhették meg a pálfalai gyerekek A kisvonaton mindig, minden hely foglalt volt Fotó: mmi Sajópálfala (ÉM - MMI) - Egész napos programot szer­vezett június 15-én az önkor­mányzat az intézményekkel közösen a sajópálfalai sport­pályán. A gyermeknapon több bemutatót tekinthettek meg a gyerekek s a jelenlévő szülők. A reggel kilenc órakor kezdő­dött rendezvényt a helyi óvodá­sok játékos vetélkedője vezette be. A pályán „csúszkálós” légvá­rat is felállítottak, melyet nagy lelkesedéssel hódítottak meg a kicsik. A pálya szélén összeállí­tott kisvonat mindig zsúfolt volt, a úgyhogy a „vasutasok” nem panaszkodhattak a kihasz­náltsággal kapcsolatban... A tűző napon kitörő örömmel fogadták a gyerekek a Borsod- Chem Rt. tűzoltóinak bemutató­ját, hiszen a „műeső” valóságos strandi hangulatot teremtett: a pálfalai gyerekek egymás után ugráltak keresztül a hűs vízper­meten. Közben megismerkedhet­tek a tűzoltók munkájával, né­hány felszerelésükkel, melyeket a gyakorlatban is kipróbálhattak. Aztán - a rendőrségi bemutató kezdetére - már az eső is eleredt, így a rendőrkutyák bemutatko­zását a tornateremben tartották meg. Később, mivel ismét kide­rült, a miskolci rendőrkapitány­ság tagjainak lovas bemutatója sem maradt el. A nap zárásaként este nagy sikert aratott a Pécsi Sándor Gurulószínház az Óz, a nagy varázsló című darabjával. OTP-s juniális A Csanyikban június 17- én tartották meg juniáli- sukat az OTP dolgozói. Délelőtt tíz órakor Vájsz Miklós regionális ügyve­zető igazgató nyitotta meg a rendezvényt. A kö­szöntő szavak után a Ködmön Ifjúsági Tánc­csoport és a Pécsi Sándor Guruló Színház adott műsort. Szervezett for­mába felkeresték a gyer­mekek a Vadasparkot. Különféle sportvetélkedő­kön például kötélhúzó-, rönkdobó és célbadobó versenyen kipróbálhat­ták ügyességüket a részt­vevők. Az első három helyezett jutalmat kapott. A tombolán értékes nyeremények leltek gazdára. Fotó: Tliomas

Next

/
Oldalképek
Tartalom