Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-07 / 132. szám
2000. június 7., szerda Miskolc és környéke / Hirdetés 6 JEGYZET Nemzedékek Nagy Zoltán Lokálpatriótizmusunkat melengető fejlemény volt, hogy Edelényben a helyreállított Borsodi Földvárban tartották meg Borsod-Abaúj-Zemplén megye ünnepi millenniumi megyegyűlését, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök átadta a millenniumi zászlót a megyei közgyűlés elnökének, dr. Ódor Ferencnek. Az északi terület összetartozását csak erősítheti, hogy ezt követően ebben az évben Zemplénben, jövőre pedig abaújban is lesz kihelyezett millenniumi közgyűlés. Az ezeréves Borsodi Földvárban tartott megemlékezésen a miniszterelnök utalt arra, hogy a XX. század minden nemzedékére nehéz munka jutott osztályrészéül. Dédszü- leinknek az első világháborút, majd a trianoni országvesztést követően kellett újra működőképes országot szervezniük. Gondoljunk bele: az országos méretű hatásokkal együtt hány magyar katona és civil vesztette életét a sorscsapásokban. Hány család anya, hadiözvegy, árva sínylette meg a családfő, a családtag elvesztését. Újabb nemzedékeknek kell következnie, hogy e hátrányt ledolgozzák. De hogyan élik meg érzelmileg az utódok a nagyszülők, szülők háborús helytállását, áldozatvállalását? Azonosulásukat bizony nem nagyon mutatják ki a fiatalabb korosztályok. Erről beszélgettünk legutóbb a miskolci Baross Gábor úti volt tüzérlaktanya falán elhelyezett emléktábla avatásánál. Merthogy szinte kizárólag az egykori tüzérosztály életben maradt veterán tagjait láthattuk az ünnepségen. Úgy harmincán lehettek az öreg harcosok. Feleség? Mindössze 2 asszonyt láttunk a résztvevők között. Gyermek, unoka? Csak egy beteg öreget támogatott a fia, és az unokája, segitségük nélkül nem jöhetett volna el. Millenniumot ünnepelünk, ideje van a múlt idézésének. Nehéz sors jutott a magyarságnak, a gyönyörűséges Kárpád-me- dencében. Emlékezzünk a tragédiákra tanulsággal, és főleg az újrakezdésekre, mert a élni vágyás mindig erősebb volta magyarságban, mint a leszerelő távlatvesztés. A miniszterelnök mondotta: a mi gyermekeink olyan Magyarországon nőhetnek fel, ahol nem a történelem formálja jellemüket, hanem a jellemük formálhatja a magyarok történelmét. Úgy legyen. Tovább kellene növelni a férőhelyek számát Alapítvány és egyesület a szeretet jegyében, az értelmi fogyatékosok gondozásáért Miskolc (ÉM - NZ) - Két civil szerveződés is szorgoskodik a Csilla bárónő Szeretetotthonban elhelyezett kisebb- nagyobb mértékben értelmi fogyatékos, mozgáskorlátozott gondozottak mindennapjainak szebbé tételéért. A Szeretet Alapítvány 1992-ben jött létre, az Egyesület a Szeretet Alapítvány Gondozottaiért pedig 1996-ban. Tóthné Molnár Katalin otthonigazgató igazi megszállott nevelőként irányítja az otthont. Tanári diplomájának megszerzését követően a mentálhigiénia után a szociálpolitikára szakosodik. Vele együtt húszán, érettségizett, avagy szakiskolai végzettségű gondozók vigyázzák a 33 bentlakó életét, akik között tízen árvák, szinte senkijük nincs.- Az alapítvány 1992-ben jött létre, magánszemélyek kezdeményezésére. A szeretetotthon két év múlva kezdhette meg működését és mivel Csilla von Boeselager sokat segített Mis- kolcnak a Máltai Szeretetszolgálat révén, az ő nevét választottuk. Az alapítvány feladata a működési költségek biztosítása, ez évi 30 millió forint körül alakul. Ennek felét az állam biztosítja normatívaként, a többi térítési díjakból - ez a gondozottak jövedelmének (rokkantjáradék, nyugdíj, családi pótlék) 80 százaléka - és a különböző adományokból jön össze. Lényegében négy csoportba tagolódik az otthon: súlyosan értelmi fogyatékosok kis és nagyobb korú csoportja, valamint középsúlyos felnőtteké külön a nők, és külön a férfiak. Nagy igény volna bővítésre, további jelentkezők várnak felvételre, és differenciáltabb csoportképzés is elkélne, például az idős középsúlyos esetek számára. Ehhez szükségünk volna a házban jelenleg működő idősek klubja által használt helyiségekre. Hasonló intézmény a városban az autista ház a Varga hegyen, és a Békesség Háza, amelynek bentlakásossá alakítása tudomásunk szerint most van folyamatban - tájékoztatott az igazgatónő. Beszélgetés közben a csoportos foglalkozások látogatására hívtak bennünket. Külön szakértők irányításával, hetente kétszer-háromszor, csoportos és egyéni gyógytornásztatással segítenek a betegeknek. Rajzolnak, figurákat vágnak ki, és van, aki a kosárfonással, agyagozással foglalatoskodik, a lányok pedig szőnek. A kiskorú súlyos fogyatékosok képzését is az otthonnak kell biztosítani, velük külön foglalkoznak gyógypedagógusok. A szeretet otthon gyakori vendége Saláta Sándorné, az Egyesület a Szeretet Alapítvány Gondozottaiért elnöke. Ideje engedi, könyvesboltos volt, most már leszázalékolt nyugdíjas. Kötődése azért is érthető, mert lánya Orsolya ’94-től az otthon lakója.- Mivel mi szülők elégedettek voltunk az itt folyó munkával, ’96-ban kezdeményeztük az egyesület megalakítását, hogy az alapfeladatok ellátásán túl segítsük az itt élők szórakozását, üdülését, sportolását. Főképpen pályázatokon szerezzük meg az ehhez szükséges anyagiakat. Legutóbb a Területfejlesztési Tanács szociális pályázatán nyertünk pénzt, akadály- mentesítésre. (Ez lehetővé teszi a mozgáskorlátozottak köny- nyebb közlekedését a lépcsőkön). Az egyesület munkájának köszönhető, hogy az otthon lakói közül az elmúlt két évben mindazok üdülhettek, akiknek ezt az egészségi állapota megengedte. Ezek képességfejlesztő foglalkoztató táborok voltak. Sajnos erre mind nehezebb előteremteni a pénzt, mert megszűnt egy fontos forrás, a korábbi szociális alap - mondja Salátáné. Az igazgatónő közbeveti: - Kettős segítség az üdültetés, jó a gondozottaknak, ha nyaralhatnak, új környezetbe kerülhetnek, ebből a teljeskörű zártságból, és jó a gondozóknak, mert addig rendbe tesszük, kifestetjük az otthont. Leleményben, kezdeményezésben nincs hiány. Az egyesületben például kitalálták, hogy használt ruhákat gyűjtenek egyrészt a gondozottaknak, másrészt eladásra. Az itt kapott pénzt is üdülésre fordítják, illetve az idén az ágyhoz kötött betegek ápolásának fejlesztésére. Köszönettel fogadnak minden szponzori támogatást. Most egy-egy könyökkaros napellenzőt szeretnének két teraszukra, hogy gyakrabban le- vegőzhessenek az otthon lakói. Jót tenne 33 fogyatékos embernek, ha egy szakbolt segítene ebben. Hirdetés BITOUR UTAZÁSI IRODA LAST MINUTE Spanyolország - Costa Brava jún. 9.—júiL 18.10 nap 7 éj*z. száll.+FP+busz 29 900 Ft jún. 16.—jún. 26.10 nap 7 éjsz. száll.+FP+busz 32 900 Ft jún. 23.—júL 02.10 nap 7 éjsz. száll.+FP+busz 36 900 Ft jún. 30.—júl. 09.10 nap 7 éjsz. száll.+FP+busz 46 900 Ft Görögország — Pefkohori jún. 13-jún. 22.10 nap 7 éjsz. ap.+buó 24 900 R jún. 20,-júo. 29.10 nap 7 éjsz. ap.+busz 26 900 Ft jún. 27,-júL 06.10 nap 7 éjsz. ap.+busz 29 900 Ft Eiááfi júl. 14.—júl. 17.4 nap 2 áj, 2 reggeli, száll.+busz 19 900 Ft Napfényes Itália aug. 01.—aug. 08. 7 nap 5 éj szállás+busz 47 200-50 000 Ft-Szendétek jún. 24.6000Ft Hétvége londogban júl. 07.—júl. 13. 7 nap 3 éj +busz elhelyezés családoknál, teljes ellátás 49 900 Ft Skócia — London — Párizs júl. 21.—aug. 01.12 nap 7 éj +busz elhelyezés családoknál, teljes ellátás 89 900 Ft További felvilágosítás: Bitour Utazási Iroda 3530 Miskolc. Széchenyi u. 58. Tel./fax: 46/412-830. 411-022. o vodafone AKCIÓKI VitaMaxos telefonok: Motorola M3888 készülék bruttó 19 999 Ft Motorola M3688 készülék bruttó 19 999 Ft Nokia 3210 készülék bruttó 34 999 Ft Ericsson A1018s készülék bruttó 24 999 Ft Előfizetéses készülékakciókI Siemens C25 készülék 3 éves előfizetés esetén bruttó 5999 Ft, Motorola M3Ó88 és M3888-as készülék 3 éves előfizetés esetén bruttó 4999 Ft + ajándék. Ericsson Ál 018s készülék 3 éves előfizetés esetén bruttó 7499 Ft + ajándék Nokia 3210 készülék 3 éves előfizetés esetén bruttó 24 999 Ft + ajándék További akciókkal kapcsolatosan érdeklődjön az üzletünkben! Az akció a készlet, erejéig tart. Arany Corvin Üzletfiáz Miskolc, Arany J. ú. 11 -13. | Tel.i/fax: 46/412-821, Tel.: 06-70/310-8759 ^TTTTTTTfc CENTER Miskolc, Szűcs Sámuel u. 5. Vilikész épületben Nyitva: 9.00-től 17.00-ig Telefon: 46/412-697. Ernőd. Arany János u. 66. Nyitva: 8.00-tól 16.00-ig Telefon: 46/476-566 AKKUMULÁTOROK (PERION, VART A) Garanciaidő: 24 hónap Fagyálló, autóápolási cikkek, izzók, gyertyák, adalékok, elemek nagy választéka. Ön is Hirdethet« Miénk itt a TÉR(SÉG) MISKOLCI rovatában. Keresse munkatársainkat! Hajdú József * 46/414-022/402 | 06-20-9589-922 e-mail dm: hajduj9iscomp.hu Kurysné Torma Zsuzsa Oszterman Ferenc Takácsné Hetei Vera tr 46/414-022/404 « 46/414-022/401 tr 46/414-022/412 | 06-20-3208-002 | 06-20-9671-344 '% 06-20-9147-186 e-mail dm: kurysne0iscomp.hu e-mail dm: osztermann0iscomp.hu e-mail cím: takacsne0iscomp.hu Rendkívüli ámyékolóvásár!- napellenzők,- redőnyök,- reluxák,- rolók,- plisszék nagy választékban, 20-40%-os kedvezménnyel! Telefon: 46/337-891, 06-20/970-8661. Ezt a lapot Önnel együtt, 200 000-en olvassák! A hatásos hirdetés eszköze Apróhirdetést az i i i I i u. 500 Ft 600 Ft 700 Ft 800 Ft 900 Ft 1000 Ft 1100 Ft Magánszemélyek apróhirdetési szelvényei Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő, vállalkozásra utaló információ nincs. Hirdetésemet - lehetőség szerint - a .......................rovatba kérem megjelentetni,.......alkalommal. Név: Lakdm: Aláírás: A beérkezéstől számított 2 munkanapon belül már megjelenhet hirdetése. A hirdetési díj számítása soronként történik. Az egyszeri megjelenés alapára az utolsó megkezdett sor végén található áfás összeg. Ezt az összeget kell megszorozni a megjélenési alkalmakkal, s az így kapott végösszeget jelen szelvény leadásával irodánkban is befizetheti. Levélben történő feladáskor kérjük a végösszeg befizetését igazoló rózsaszín postautalványt (vagy annak másolatát) mellékelni. Kérjük, hogy a megjelentetni kívánt szövegnél ügyeljenek a magyar helyesírás szabályaira. Címünk: Észak-Magyarország 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. és Széchenyi u. 15-17. Ha hirdetését jeligével adja fel, a befizetendő végösszeget 515 Ft-os jeligedíj is terheli! Apróhirdetési szelvény álláskeresők részére segít Önnek, hogy minél hamarabb MEGTALÁLJA MUNKAHELYÉT! trvenyes a megjeienesx Koveio egy neug. A hirdetés szöveqe: I 1 1 1 II II 1 II 1 II 1 A hirdetés 1 1 1 1 II 1 II 1 1 1 II 1 1 II 1 1 1 díja: íij i i 1 m ii i i i ii rrrn 150r iTTi i i m i i i i ír i rnri 'I IMIIM ITT ITT.ITT..fTT'l Kijelentem, hogy a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosán érintő információ nincs. Név: Lakcím: Telefon: Aláírás: Címűnk: fazak-Maavarorszáa 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. és Széchenyi u. 15-17. Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalványt mellékelve levélben, a következő címre: Észak-Magyaroiszág 3501 Miskolc, Pf.: 178. Megjelenik: A beérkezést követő keddi napon. A jeligés hirdetésekre érkezett válaszokat a hirdetés feladója a kiadóban veheti át. Jelige: