Észak-Magyarország, 2000. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-07 / 132. szám

2000. június 7., szerda # Munkaerőpiac / Állás 4 ILO: középpontban az egyenjogúság Genf (MTI) - A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves konferenciáján a hatá­rozati bizottság elnökévé választották a ma­gyar küldöttséget vezető Őry Csabát, a mi­niszterelnöki hivatal politikai államtitkárát. A genfi konferencián, amelynek fő té­maköre a humánerőforrás képzés és hu­mánerőforrás szerepe a jövőben, illetve a szülő nők helyzetével kapcsolatos munka­jogi kérdések, 176 ország küldöttei vesz­nek részt. A miniszterek vagy államtitká­rok vezette, szakértőkkel kibővített dele­gációknak munkaadói és munkavállalói küldöttek is tagjai. Őry Csaba értékelése szerint bizottsági elnöki megbízatása alapvetően az ország­nak szóló megtiszteltetés, ami elsősorban az ILO-val fenntartott eddigi kapcsolato­kat értékelő választás volt. Az államtitkár reményének adott hangot, hogy az eddigi együttműködéshez hasonlóan a munka mostani része is sikeres lesz. A minden évben összeülő, három hétig tartó konferencia az ILO legfontosabb dön­téshozatali szerve. A különböző bizottsá­gok közül a határozati politikai jellegű tes­tület, ide terjesztik be a határozati javasla­tokat, amelyeket később vitára bocsátanak a szervezetben. Az idei konferencia végén fognak határozni néhány olyan fontos té­mában, mint a női egyenjogúsággal kap­csolatos teendők a munkahelyeken, vagy a nemzetközi szervezet jövőbeli munkáját érintő kérdések. Őry Csaba elmondta, hogy Magyarország a panaszbizottságban is érintett, mert a Bokros-csomag kapcsán a Munkástanácsok Országos Szövetsége bepanaszolta a magyar kormányt. Ausztria 3,3 százaléka Bécs (MTI) - Májusban 3,3 százalékos volt a munkanélküliség Ausztriában, ugyanak­kora, mint áprilisban, az EU-szabvány sze­rint számítva. Tavaly májusban 3,8 száza­lékos volt a munkanélküliség, idén janu­árban 4,1 százalékos, márciusban 3,9 szá­zalékos és áprilisban 3,3 százalékos. Rugalmas foglalkoztatási formák Elterjedése az EU-ban 42, Magyarországon 18 százalékos Budapest (MTI) - Számottevő tartalékokat jelent a foglal­koztatás bővítésében a rész- munkaidős, illetve a többi, a hagyományoshoz képest ru­galmasabb alkalmazási for­ma - állapítja meg a Gazda­sági Minisztérium közelmúlt­ban készített tanulmánya. E körbe tartozik a részmunka- időn kívül a szezonális és az al­kalmi munkavégzés, valamint a határozott időre szóló szerződés alapján történő alkalmazás. Ilyen alkalmazási formának tartják a szakemberek a bedol­gozást, a távmunkát és az alvál­lalkozást is. A rész meghatároz Az úgynevezett atipikus foglal­koztatási fonnák keretei között dolgozók aránya - az elemzés megállapítása szerint - az unió­ban 42 százalék, Magyarorszá­gon viszont 18 százalék. Ezen mindenképpen célszerű változ­tatni, mert e nélkül nem bővít­hető a tervezett mértékben a foglalkoztatottak száma. Az uniós tagországokban pél­dául az alkalmazásban állók 16,5 százaléka jut munkához rész- munkaidős foglalkoztatás révén, míg Magyarországon a nyugdí­jasokkal együtt is csak 5 száza­lék ez az arány. A közösségben elsősorban a nők részesítik előnyben ezt a foglalkoztatási le­hetőséget, így a több szabadidő segítségével könnyebben elvé­gezhetik az otthoni munkákat. Az unióban a női foglalkoztatot­tak csaknem 30 százaléka dolgo­zik részmunkaidős alkalmazás­ban, a férfiaknál ez az arány 6 százalék. A részmunkaidős foglalkozta­tás segítségével Magyarországon is többen végezhetnék el az adott munkamennyiséget és egy­ben jövedelemhez juthatnának. Elbocsátás helyett is alkalmazni lehet ezt a formát, és az újabb piaci térnyerés esetén ismét tel­jes munkaidőben foglalkoztatha­tók a dolgozók. Kereset vagy szabadidő Magyarországon a munkaválla­lók körében nem népszerű ez a forma, a dolgozók igényt tarta­nak a teljes munkaidőben elér­hető keresetre. Mint az elemzés is rámutat: a magyar dolgozók vélekedése szerint az alacso­nyabb keresetet nem ellensú­lyozza számukra a több szabad­idő. Kedvezőtlennek tartják, hogy az alacsonyabb kereset el­lenére ugyanannyi a munkába járás ideje, költsége, és kedve­zőtlen a nyugdíjszámításnál fi­gyelembe vett szolgálati idő. A munkaadók a teljes tételes egészségügyi hozzájárulást kény­telenek kifizetni a részmunka- időben foglalkoztatottak után is, ezért ellenérdekeltek az ilyen foglalkoztatási forma alkalmazá­sában. Az elemzés szerint mérsékel­ni kellene ezeket az ellenösz­tönzőket, hogy Magyarorszá­gon is nagyobb teret kapjon a részmunkaidős foglalkoztatási forma. Munka, otthon A másik távlatilag nagy jelentő­séggel bíró rugalmas foglalkoz­tatási mód az otthon, számító­géppel végezhető távmunka. Ma még a magyar munkaerőpiac csak ismerkedik ezzel a lehető­séggel. Meglehetősen sok cég jel­zi érdekeltségét az ilyen megbí­zások kiadására, de általában ezek egyszerű tevékenységekre vonatkoznak. A távmunkát vál­lalók száma ugyanakkor még meglehetősen kevés, a kínálatot szélesebb körű szakképzéssel le­hetne javítani. Az elemzés megemlíti, hogy az Országos Fordító Iroda mint­egy ezer fordítót, a Multinova cég pedig programozókat foglal­koztat ebben a formában, nyu­gati megrendelésre. A dolgozó­kat vállalkozói jogviszonyban alkalmazzák. Egyre több a táv­foglalkoztatás a tervezők, a mű­szaki rajzolók körében is. A Gazdasági Minisztérium elemzése rámutat: bővíteni le­hetne a távmunka lehetőségét a költségvetési szervek, intézmé­nyek megrendeléseivel, például az archívumok, kartotékrend­szerek elektronikus feldolgozá­sára adott megbízásokkal. FELVESSZÜK A RITMUSÁT C1B BANK 3525 Miskolc, Déryné u. 11. Telefon: (46) 412-399 Érvényes: 2000. milus 15-161 vállalkq; LakAtéti IdíÉvm kamat, 1MR Matt(%) (EBKM) 1 hét 6,0006,08) 2-3 hét7,500 (7.60) 1-2 hó8,500(8,K2) 3hó 8,250 8,36 6 hó8,000 8,11) 12 hó f 7,500(7,60 CIB bankszámla2,000(2,05) S0 E Ft-5 MFI 5-10 MR10 MR tálán LifcóM Id6 évw lám* (\) EBKM 6vw torral (\) EEKM évm lom* (%) EBKM 1 hó 8,750 8,87) 8,875 (9,00) 9,000 (9,13) 3 hó 8,500 8,62) 8,625 8,74 8,750 8,87 6 hó 8,500 8,62 8,625 8,74 8,750 8,87) 12 hó 8,000 (8,11) 8,125 (8,24) 8,250 (8,36) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classlc Magánszámla alsó kamatsávjéval megegyező. CIB Classlc Magánszámla CIB XL Átutalási MagánszámlaXUCIassic aávM kamatai: évm kamat (%)EBKM 0-100 E Ft-ig3,0003,08/3,08 100 E Ft—1 MFt4,000 4,13/4,12 1 M Ft felett7,000 7,33/7,29 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávot kamatai:évea kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-lg3,0003,08 50 E Ft—1 MFt7,0007,33 1 MFt felett 9,000 9,52 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) tm kanul (%) EBKM 3 hónap 8,750 8,87 6 hónap 8,750 8,87 12 hónap 8,250 ' 8,36 Lejárat előtti visszaváltás esetón a bank kamatot nem fizet. KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) ávM kamat (%) EHM* 1 hó8,7508,75 3 hó 8,7508,75 6 hó8,7508,75 12 hó 8,2508,25 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MASÁNSZEMÉIYEK RÉSZÉBE évm kamat (%) Folyószámlahitei 20,00 Betétőrző hitel 16,50 Lombardhitel 18,00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott -- lakáscélú hitel kamat 17,50- egyéb célú hitel kamat 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30,93-36,84%, 3%-os kezelési költség mellett Évm kamat (%) HUF prime rate 13,85 CIB^0640 242242 A BANCA COMMERCIALE fTAUANA -CSOPORT TAGJA Szakma/állás Látsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás:z. TelepülésÉrd. (tel.) 1Miskolc411-351 1 Miskolc 46-354-025 10Kecskemét06-30-256-9293 10Kapuvár99/332-382 1 Miskolc335-934 5 Újcsanálos 46/450-274 1Miskolc 340-674 6Miskolc360-673 20Változó60-349-416 1Miskolc340-522 20Miskolc501-728 1Miskolc06-20-3328-575 2Miskolc20-2185-572 1 Miskoic 20/913-9060 3 Miskolc 501-420 2 Miskolc 325-011 1Miskolc369-033 1 Alsózsolca406-523 2 Miskolc 30-9856-390 2Miskolc369-411 10 Miskolc 352-033 1Miskolc413-720 10 Változó 23-360-066 1Miskolc46-507-720 1 Miskolc06-30-269-7058 5Nagykanizsa 30/227-3204 1Alsózsolca406-728 1Miskolc 412-816 10 Miskolc 46-501-720 1Újcsanálos 46/450-274 JÓ1Budapest 20-9333-480 1 Miskolc411-226 10Miskolc342-727 1Miskolc 368-475 10Miskolc372-725 1 Miskolc432-507 6Miskolc 06-30-228-6974 1Változó370-615 5 Miskolc349-612 1Miskolc 432-367 Szakma/állásLátsz. Település Érd. (tel.)Szakma/állásLátsz. Település Érd. (tel.) MMK Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. T.:46-346-022 Angol tanár -főisk.- Anyaggazdálkodási csoportvezető - közg.egy.­1 Miskolc Anyaggazdálkodó -szakk.- 1 Asztalos -felületkezelő jártasság, szakm.- 2 Asztalos -szakm.- 1 Autószerelő -szakm - 3 Autóvillamossági szerelő -szakm.- 2 AWI hegesztő -szakm.- 2 AWI komb. saválló'min. hegesztő -szakm.- 10 AWI komb. hegesztő -szakm.- 4 Autószerelő -B kat.jog., számítógépism.- 1 Autószerelő-mester 1 Ács-állványozó -szakm.- 3 Ács-állványozó -szakm.- 25 Ács-állványozó -szakm.- 1 Ált.lakatos+hegesztő 1 Árokásó-gépkezelő -szakm.- 1 Bádogos -szakm.- 3 Betanított munkás -8 ált.- 10 Betanított műanyaggyártó-gépkezelő -kőzépf.- 2 Boltvezető /építőipari termék, szakk.- 1 Burkoló -szakm.- 2 Bútorszövet eladó -szakm.- 1 C02 minősített hegesztő -szakm.- 8 CO minősített hegesztő -szakm.- 2 Csavarbolti eladó -szakm.- I Gőszerelő -szakm.- 10 Elektromos kisgépjavító műszerész -szakm.- 1 Elektronikai műszerész -szakm.- 4 Esztergályos -szakm.- 1 Élelmiszer-eladó -szakm.- 1 Élelmiszer-eladó -szakm.- 1 Építészmérnök -egy.- 1 Építőmérnök -főisk., egy.- 1 Értékesítési munkatárs-gimn.- 10 Felszolgáló -szakm.- 1 Festő -szakm.- 6 Festő-homokszóró-szakm.- 10 Festő-mázoló -szakm.- 1 Festő-mázoló-homokszóró -szakm.- 10 Fényező-mázoló -szakm.- 5 Fodrász -pályakezdő szakm.- 2 Fonó, fonodái géphez anyagmozgató-8 ált.- 14 Budapest Gépiforgácsoló, szerszámkészítő -szakm.- 1 Gépkezelő - matróz -szakm.- 2 Gépkocsivezető E kát., TIR vizsga -8 ált.- 1 Gyógypedagógiai asszisztens -kőzépf.-1 1 4 1 5 Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Gödöllő Gödöllő Miskolc Miskolc Változó Miskolc Miskolc Miskolc Zalaegerszeg Budapest Miskolc Kistokaj Zalaegerszeg Budapest Miskolc Miskolc Budapest Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Változó Miskolc Győr Változó Miskolc Alsózsolca Változó Miskolc Miskolc Miskolc Változó Miskolc Változó Dunaújváros Miskolc Miskolc Gyógypedagógus -főisk. Gyümölcs-dísznövénykertész -szakm. Hajóvezető-gépész -szakk.- Híddarus -8 alt.- Hidegburkoló -szakm.- Idegenforgalmi ügyintéző -szaktanfolyam- 1 ívhegesztő -szakm.- 3 Kertész -szakm. ffi- 1 Kertész -8.ált.- 1 Képviselő -gimn - 5 Kombájnos -szakm.- 1 Konyhai kisegítő 1 Kozmetikus -pályakezdő szakm.- 2 Kötőgép-kezelő -szakm.- 2 Központifűtés-szerelő -szakm.- 4 Központifűtés-szerelő -szakm.- 2 Kőműves -szakm.- 2 Kőműves -szakm.- 3 Kőműves -szakm.- 5 Lakatos-szakm.- 10 Lakatos -szakm.- 4 Lakatos-hegesztő -szakm.- 1 Lakatos -szakm.- 3 Marós, esztergályos -szakm.- 5 Matróz -gimn.- 2 Mezőgazdasági gépszerelő -szakm.- 1 Mélyépítő művezető -szakk.- 1 Minősített hegesztő -szakm.- 6 Minősített hegesztő-szakm.- 10 Min. hegesztő - AWI komb. C02, szakk.-10 Solymár Szeged Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc Szeged Budapest Zalaegerszeg Miskolc Változó Változó Miskolc Miskolc Miskolc Gyenesdiás Miskolc Miskolc Változó Miskolc Miskolc Változó Budapest Változó Változó Miskolc Gödöllő Solymár Szeged Miskolc Kistokaj Budapest Változó Változó 3SS37T 46-379-333 346-125 06-20-9608-419 06-30-9552-519 28/422-119 28/422-119 361-777 365- 454 351-654 06-20-316-7295 366- 347 342-372 92-313-250/105 20-9940-801 325-633 46-404-087 92-313-250/105 20-9721-909 30-9285-807 06-30-269-7058 20-9940-801 359-106 340-233 405-744 624-748 06-20-332-3226 411-351 06-30-256-9293 370-615 365-160 46-407-304 36-313-330 30-9553-960 06-20-3310-277 20-3328-575 Műszakicikk-eladó -szakm.- Művezető -mélyépítő szakk.- NC CNC esztergályos -szakk.- NC esztergályos,gépkez.,forgácsoló -szakm.­Nehézgépkezelő -szakm.- Óvodapedagógus -főiskola­üvegező -szakm.- Üzletkötő Üzletkötő -kőzépf. - Üzletkőtő -férfi, gimn.- Pénzügyi tanácsadó -gimn.- Pultos -szakm.- Pultos -szakm.- Pultos -szakm.- Raktáros -kőzépfokú- Reklám-grafikus -főisk.- Szakács -szakm.- \ Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szakápoló -szakm.- Számítógépes programozó -főisk.- Szerkezeti lakatos -szakm.- Szervíztechnikus -szakk.- Szobafestő-mázoló -szakm.- Szobafestő-mázoló -szakm.- Szobafestő-mázoló -szakm.- Szociális ápoló -szakk- Tanácsadó -főisk.- Tanár -főiskola­Területi képviselő - műszaki tanácsai Titkárnő -orosz, angol nyelvism., szakm.­Varrónő -szakm.- Varrodai szakoktató -főisk.- Vas és fémszerkezeti lak. C02 heg. -szakm­Vendéglátóipari eladó -szakm.- Villanyszerelő -szakm.- Villanyszerelő -szakm.- Vízvezeték-szerelő -szakm.­36-313-330 MMk Kírendeítséq Miskolc, vasgyár u. 43^e[.7467»Ö-955 432-900 Acélszerkezeti lakatos -szakm.-5 Miskótc367-436 06-20-924-7786 Autómotorszerelő -szakm.-1 Miskolc419-298 30-9158-210 Ács-állványozó -szakm.-2 Pomáz 26-325-554 340-233 Ács-állványozó -szakm.-1 Miskolc 401-662 413-451 Ápolónő -szakk.- Asztalos -szakm.­2 Nyékládháza 5 Miskolc 367-059 346-125 1-290-4790 CO hegesztő -szakm.- Csőszerelő -szakm.­1 Változó 5 Győr 1 Miskolc 367-436 06-30-2278-530 26-360-033 Eladó -pályakezdő szakm.­364-027 62/491-243 Esztergályos -szakm.- Épületasztalos -szakm.­5 Győr 1 Miskolc 06-30-2278-530 419-298 411-226 Épületasztalos -szakm.­2 Pomáz 26-325-554 368-475 Faanyagvédelmi szakmunkás -szakm.-14 Pomáz26-325-554 368-475 Felszolgáló -szakm.­8 Tihany87-538-536 06-20-9448-511 Felszolgáló-pincér -szakm.-1 Miskolc06-30-264-6293 62/491-243Formázó -szakm.­5 Orosháza68-413-711/355 1-261-4444/111 Gépészmérnök -egy.-1 Miskolc370-615 92-313-250/105 Géplakatos -szakm.­Híddarus 12,51 -8 ált. + darusvizsga­5 Győr 1 Székesfehérvár 06-30-2278-530 346-433 359-106Kertész -szakiskola­1 Miskolc346-125 370-615 Kevertgázas hegesztő -szakm.- Konyhai kisegítő -8 ált.- Kovács -szakm.­1 Miskolc346-433 06-20-9747-322 5 Tihany87-538-536 500-400 5 Győr 1 Miskolc 06-30-2278-530 413-577 Kozmetikus -szakm -413-451 405-211 Kőműves -szakm.­2 Pomáz 26-325-554 83-316-483 Kőműves -szakm.-1 Miskolc401-662 413-451 Minősített hegesztő -szakm.-2 Miskolc405-944 06/30-2180-541 NC esztergályos -szakm.­4 Miskolc401-033 351-654NC marós -szakm.­1 Miskolc412-825 361-777 Minőségellenőr -kohászati, szakk.- Olvasztar -szakmm.­1 Orosháza68/413-711/355 401-429/105 5 Orosháza68-413-711/355 20-9244-989 Öntödei hegesztő -szakm.- Pénzügyi ügyintéző -érettségi- Programfejíesztő -főisk.- Szaícács -szakm.­5 Orosháza68-413-711/355 20-9940-801 4 Miskolc06-30-9556-167 06-20-332-3226 10 Budapest1-436-0880 36-313-330 2 Tihany87-538-536 370-130 Szerkezeti lakatos -szakm.-5 Miskolc346-125 28/422-119 Szerszámkészítő -szakm.-1 Miskolc 346-433 26-360-033 Szerszámköszőrűs -szakm.-1 Miskolc 379-233 62-491-243 Szobalány -8 ált.-5 Tihany 87-538-536 06-30-9285-101 Telefonhálózat-szerelő -szakm.-1 Miskolc370-195 46-404-087 Varrónő -szakm.­2 Miskolc20-9266-576 1-261-4444/111 MMK Kirendeltség Szerencs, Kassa u. 23. Tel.: 47/361-909 2 Megyaszó 10 Szerencs térsége 10 Szerencs térsége 8 Lakóhely szerint 1 Szerencs 2 Bodrogkeresztúr 2 Szerencs 2 Bodrogkeresztúr 1 Újcsanálos 1 Mezőzombor 1 Változó Általános iskolai tanár - szoc. pedagógus Biztosítási üzletkötő Biztosítási üzletkötő Biztosítási üzletkötő Eladó Esztergályos -szakm.- Felszoígáló Hegesztő Kémia-fizika, rajz-ének-testnevelés szakos tanár Kozmetikus -szakm.- Kőműves -szakm.- Lakatos Magyar-rajz szakos tanár Műszaki előkészítő Óvodapedagógus Palackozási csoportvezető Szakács -szakm.- Tűző-ragasztó Üzletkötő /iskolai taneszközök/ Üzletkötő Varrónő Varrónő Vasszerkezeti gyártás-előkészítő Villanyszerelő _ ________ MMKKirendeltség Mézdkovesd.DózsalTy. u. 2. T.: 49-313-854 Biztosítási ügyintéző 3 Mezőkövesd Bodrogkeresztúr Megyaszó 2 1 1 Szeréncs Újcsanálos Mezőzombor Szerencs Bekecs B.-A.-Z. megye Lakóhely szerint 8 Abaújker 5 Szerencs-M.zombor 1 Újcsanálos 2 Változó 47-350 031 20-988-6907 60-348-720 47-353-644 47-361-107 47-363-044 47-361-909 47-363-044 46- 450-274 47- 369-374 47-361-907 47-363-044 47-350-025 47-361-309 46- 450-273 47- 569-410 47-361-107 47-368-125 47-361-107 47-361-736 47-361-909 47-361-909 30-239-5803 47-364-275 ___ Á53KRTÍ4' Mezőnagymihály 06-60-459-373 T CO minősített hegesztő 4 Értékesítési vezető 2 Mezőkövesd 60-210-8584 Fémszerkezeti lakatos 4 Mezőkövesd 49-411-090 Gépi varró 3 Mezőkeresztes 49-331-265 Hegesztő 2 Mezőkövesd 49-411-090 Hegesztő-CO, AWI- 5 Mezőkövesd 49-413-415 Üzíeti munkatárs-középisk.- 5 Mezőkövesd 49-500-014 Üzletkötő-középisk.- 3 Mezőkövesd 49-412-263 Üzletkötő 5 Mezőkövesd 60-210-8584 MMK Kirendeltség Ede lény, István K. u. 51 .T.:48-341-846 Ápoló-gondozó -szoc.TcépesTtés-* Á Edelény Biztosítási ügyintéző -érettségi- 3 Edelény Egészségügyi szakápoló - szakk. - 4 Edelény Hentes -szal<m.- 2 Borsodszirák Kőműves-szakm.- 2 Perkupa Mentálhigiénikus, vagy gyógypedagógus -főisk.- 1 Edelény Üzletkötő - érettségi- 8 Edelény Varrónő - szakm. - 4 _ Szalonna ""46-54TW 48-341-244 48-341-433 48-345-811 48-462-013 48-341-433 48-341-722 48-342-727 MMk Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u 2. T.: 48-313-3ff Befektetési tanácsadó -érettségi- 1 Kazincbarcika 30-9653-127 Festő szakoktató 1 Kazincbarcika 48/310-155 Hentesáru-eladó 1 Kazincbarcika 48/341-222 Karosszéria-lakatos 1 Kazincbarcika 48/421-236 Kiadványszerkesztő -Photoshop, Corel Draw Quark Xpress- Magyar-tőrténelem szakos tanár -főisk.- 1 Kazincbarcika 48/310-155 Matek-fizika szakos tanár 1 Kazincbarcika 48/310-155 MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. T.: 47-321-432 1 Kazincbarcika 48-311-422/129 Biztosítási ügyintéző-érettségi -12Sátorai aú hely47-324-668' Export üzletkötő1Sátoraiaúhely47-305-003 Húsipari szakmunkás5Sátoraiaúhely47-322-745 Üzletkötő -vállalkozói ig.­5 Sátoraiauhely47-322-120 Varrónő60Sátorai auhely47-322-211 Varrónő szakm.15Sátorai aú hely47-322-343 Varrónő szakm.25Sátorai auhely 47-342-079 Varrónő szakm.15 Karcsa 47-342-078 Varrónő szakm. 110 Sátoraljaújhely 47-342-079 Vasaló5Sátoraljaújhely 47-342-078 06-20-332-3226 23-360-066 Angol-bármely szakos tanár ~ Angol óraadó nyelvtanár Megyaszó Szerencs MMK Kirendeltség Mezőcsát, tids~5Fteré~irTeL 497552-725 Boltvezető -szakm.- 1 Mezőcsát 60-612-125 Cukrász-szakm.- 1 Mezőcsát 49-353-480 Cukrász-szakm.- 2 Mezőcsát 49-457-201, 46-386-290 Gyógypedagógus - oligofrénpedagógus-főisk.- 1 Ároktő 49-354-306 Pék 1 Mezőcsát 49-353-480 Üzletkötő érettségi 1 Tiszaú város 49-341-264 Üzletkötő érettségi 2 Tiszaú város 49-348-060 Üzletkötő érettségi 5 Tiszaú város 49-341-049 Tanár-főisk.- 2 Ároktő 49-354-306 Tűzőnő-8.ált.- 10 Mezőcsát 49-352-803 Varrónő-8.ált.- 10 Mezőcsát 49-352-653 Védőnő - főisk. - 1 Mezőcsát 49-352-444 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth ú. 47. T.: 46-388-01? FöTdrajz-rajz szakos ált. isk. tanár 1 'Vilmány 46-367-507' Gyümölcstermesztő technikus -mg.techn.-1 Gönc 46-388-610 Kertészmérnök-főisk.- 1 Gönc 46-388-610 Népművelő -főisk.- Növénytermesztő -szakm.­1 Telkibánya 2 Gönc MMKKirendéTtségTis^zaüjVáros.Bartók'ii.TT. T.:49-341-357 Asztalos ~T íiszaújváros Ápolónő -szakm.- 1 Tiszaújváros Bolti eladó - boltvezető -szakm. nő- 1 Tiszaújváros Burkoló -szakm.- 1 Tiszaújváros CO min. hegesztő -szakm.- 4 Változó Esztergályos -szakm.- 1 Tiszaújváros Gépkezelő -szakm.- 3 Tiszapalkonya Gyermekfelügyelő -szakm.- 3 Tiszapalkonya Kertész -ffi bet.munkás- 1 Tiszaújváros Konyhalány -sm.- 1 Tiszaújváros Kőműves -szakm.- 1 Tiszaújváros Segédmunkás 4 Tiszaújváros Takarítónő -sm.- 1 Tiszaújváros Temetői munkás -bet.munkás ffi- 1 Tiszapalkonya Vízvezetékszerelő-szakm.- 1 Tiszaújváros Vendéqlátóipari eladó -szakm. nő- 1 Hejőbába MMK KlrenaelteégTökájVBa]csy Zs. u. l6.T.:473Sl-Ö42 Biztosítási üzletkötő területi képviselŐ-szakk.,gimn. 2 Tokaj és körny. Mérlegképes könyvelő -szakk. + tanf -1 Bodrogkeresztúr Tanár angol-bármely szakos -főisk., egy.- 1 Tokaj Tanár angol-német szakos tanár -egy.-l Tokaj Tanár biológia-földrajz szakos-egy.- 1 Tokaj Tanár biológia-kémia szakos -egy.- 4 Tanár német-bármely szakos -egy.- Tanár német-bármely szakos -főisk., egy.­Tanár szamítástechn.-informatika szakos 1 Tokaj 46-388-502 46-388-610 45-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 1 Tokaj 1 Tokaj 1 Tokaj oka] IÖ6-41ír MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. T.: 46-3 Ált.lsk. tanár matem.-kémia, magyar tört., német, ének-bármely szakos 4 Novajidrány Eladó -szakm.- 1 Csobád Kárpitos -szakm.- 4 Forró Normatechnológus -k.fokú ruhaip.végzettseg- 1 Encs Piackutató -kőzépf., főisk. Végz. + saját gk.- 2 B.-A.-Z. megye Pszichológus -egyetem- 1 Hernádvécse Pultos, csapos -szakm.képző, szakközépisk.- 2 Encs Szalagvezető -kőzépf.végzettség- 1 Encs Telefonfülke takarító -ált.isk., saját gk. szükséges- 1 Miskolc Üdítő-palackozó -8 ált.- 3 Novajidrány 20/988-6907 47-396-004 47-352-611 47-352-236 47-352-611 47-352-236 47-352-236 47-352-611 47-352-236 Varrónő -szakm., 8.ált ­50 Encs 46-462-107 06-30-2497-139 46-387-054 46-385-033 46-386-410 46-448-222 06-20-9737-461 46-385-033 46-414-601 06-30-9255-445 46-385-033 C02 min. hegesztő -szakm.­4 \7STt55S 55^0-455-373 Elektronikai műszerész -szakm., szakk. érettségi-50 Zalaegerszeg06-70-310-9868 Fagylaltárus -vendégl. Eladó­1 Szikszó46-395-731 Takarító-8 ált., saját gépkocsi-1 Változó414-601 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás-5 Szikszó342-727 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás-30 Encs385-033 Varrónő -szakm. ill. bet.munkás 5 Szikszó 46/396-233 Vegyészmérnök v. vegyészterchn.-eqy. III. techn.-1 Hernádkércs474-426, 474-255 MMK Kirendeltség Ózd, Vasvárul. 56. Tel.: 48/473-241 Biztosítási üzletkötő - középisk. ­5 Özd 48-476T37 Építőgépkezelő csoportvez. -techn., v. főisk.-1 Kecskemét06-62-246-699 Épületgépész üzemmérnök -főisk.-1 Budapest06-1-370-9645, 06-20-3210-103 Felszolgáló -szakm.-2 Felsőőrs 06-87-477-521 Szakács -szakm.-1 Felsőőrs06-87-477-521 Varrónő szakm. 40 Ózd 48-473-544 Varrónő szakm.20 Ózd 48-473-434 Varrónő - bet.és szakm. ­20 Ózd 48-474-221 Üzletkötő középisk. 10 Ózd 48-471-944 Üzletkötő középisk.6 Ózd48-472-959 MMK Kirendeltség Putnok, Rákóczi F. u. 2. T.: 48-430-237 Befektetési tanácsadó1 Putnok és térs.3Ö565-5127 Csaptelep belsőrész-szerelő, kerámia-megmunkáló, mérő30 Diósd 48-430-237 Operátor - betanított munka -50 Székesfehérvár' 48-430-237 Varrónő 10 Putnok 48-430-237 HUMÁN SZAKSZOLGÁLAT 3530 MISKOLC, GÖRGEY U. 5. SZÁM TELEFONSZÁM: 46/416-251 PÁLYAVÁLASZTÁSI, MUNKAVÁLLALÁSI, REHABILITÁCIÓS, PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁSOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom