Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-11 / 109. szám
2000. május 11., csütörtök Kultúra 8 HÍRCSOKOR • Hofi ismét Miskolcon. Ismét Miskolcon lép fel Hofi Géza. A népszerű humorista május 16-án, kedden délután 4 és este 6 órától mutatja be a műsorát, az Élelem, bérét a Rónai Művelődési Központban. • Nagykállói-harangodi nyár. Elkezdődtek a nyári programok Nagykálló-Haran- godban, ahol őszig kézműves hétvégékkel, majálissal, Pál-napi vigassággal, nép- művészeti táborokkal, lovastáborral várják az érdeklődőket. * Lazúrosán csillogó vándorserleg Miskolc (ÉM) - Megkapta és egy évig őrizheti a legjobb csapatnak járó vándorserleget a miskolci Lazúr Kulturális és Táncsport Egyesület, hiszen 12 versenyző párja 12 helyezést ért az V. Salgótarján Kupán. A Salgótarján Kupa országos klubközi verseny, az ország minden részéről fogadja a nevező táncospárokat.- A pároknak a verseny szinte hétvégi program - mondta lapunknak Kojszáné Szabó Emőke, a Lazúr egyesület vezetője. - Jó egy éve használják ki a versenynap- tár által kínált lehetőséget a táncosaink, ezért is az E illetve a D osztályban szerepelnek, de van már C kategóriás párunk is. Körülbelül két hónapja, hogy folyamatosan hozzák a jó eredményeket, dobogós helyezéseket, és ennek a kitartóan felmutatott jó teljesítménynek mintegy elismerése, hogy Salgótarjánban elnyerték a legjobb csapatnak járó vándorserleget is. Ők nyertek Maleczky Ákos - Nagy Csilla D. ifjúsági, standard: 2. hely, C. ifj., latin: 1: hely Bölkény Gergő - Kalafusz Diána D. junior, latin: 1. Menyhért Zoltán - Kádár Viktória E. felnőtt, standard: 1., E. felnőtt, latin: 1. Makó Balázs - Bódi Alexandra Junior 1, latin: 4. Kovács Zoltán - Kelemen Viktória E. junior 2, latin: 3. Marosi Miklós - Balogh Zsófia E. junior 2., latin: 4. Molnár Ákos - Juhász Viktória D. ifj., latin: 4. Kovács Balázs - Molnár TImea D. ifj., latin: 3. Váradi Bence - Pásztor Vivien D. ifj., latin: 5. Zugrovics Lóránd - Korpás Márta D. felnőtt, standard: 1. A Fráterben verseltek Miskolc (ÉM) - Hetedszer rendezte meg az idén névadója tiszteletére a Fráter György szavalóversenyt a sajó- ládi általános iskola. A megmérettetésen, amelyen tizenhárom iskola képviseltette magát, az alábbi eredmények születtek. 3-4. osztály I. Muri Emese (Fráter György Általános Iskola, Sajólád; felkészítő tanár Sándorné Nagy Nóra) II. Balogh Alexandra (Ált. Isk., Sajóvámos; Né- methné Lénárt Erika) III. Ferkovics Ágnes (Benedek Elek Ált. Isk., Alsó- zsolca; Petőfi Zoltánná) Különdíj: Birtalan Ede (Ált. Isk., Sajóvámos; Kónya Jánosné), Kramcsák János (Kazinczy Ált. Isk., Felsőzsolca; Drilla Andrásné), Orosz Zsuzsanna (Ált. Isk., Sajóhidvég; Marién Istvánná). 5-6. osztály I. Lakatos Mária (Ált. Isk., Sajóhidvég; Mihály Imréné) II. Lórlncz Dalma (Ált. Isk., Sajóvámos; Kend- rovszkiné Takács Ibolya) III. Tóth Judit (Benedek Elek Ált. Isk., Alsózsol- ca; Farkas Ferencné) Különdíj: Rontó Alexandra (Ált. Isk., Sajóhidvég; Mihály Imréné) 7-8. osztály I. Mató Renáta (Fráter György Ált. Isk., Sajólád; Varga Lászlóné) II. Kiss Enikő (Fráter György Ált. Isk., Sajólád; Varga Lászlóné) III. Fazekas TImea (Benedek Elek Ált. Isk., Alsó- zsolca; Pincés Beáta) Támogatókkal feléled a népművészet háza Miskolc (ÉM - CsM) - Az élő népművészet háza születik meg Diósgyőr egyik legforgalmasabb utcájában. Hogy mikor, az most már elsősorban attól függ, hányán érzik úgy, támogatásra méltó a közönségnek is sokat nyújtó kezdeményezés. A Diósgyőri vártól alig néhány száz méterre, a forgalmas Nagy Lajos király utcán, az embertömeget vonzó cukrászdával szemben álló ház ma még - szelíden fogalmazva - nem igazán dísze a környezetének. A több mint kétszáz éves épület már régen látott szebb időket: sokáig szükséglakások voltak benne, jó tíz évig pedig üresen állt. Helyzetének jobbra fordulása nem önmagában álló esemény, a Diósgyőri Kézműves Alkotóház születését jelenti. Diósgyőri Kézműves Alkotóház Vándorla Két, hasonló céllal működő közhasznú szervezet, Miskolc és Bor- sod-Abaúj- Zemplén Megye Népművészeti Egyesülete, illetve a Mandorla Közművelődési Egyesület hasonló cipőben járt: nem volt önálló otthonuk. A Mandorla is már legalább három intézményben szervezett előadásokat, de a népművészeknek volt nagyobb rutinjuk a költözésben: dolgoztak ablak, fűtés nélküli lé- gópincében, 74 lépcső leküzdésével megközelíthető padlástérben, és természetesen művelődési házakban, legutóbb az IfjúsáForray Mariann a népművészeti és Kolundzsija Gábor a Mandrola egyesülettől egy munkahétvégi akcióban Fotó: végh Csaba gi és Szabadidő Házban. Az itteni segítőkész légkör sem pótolhatta azonban azt a teret, amit egy valódi kézműves alkotóház jelent, vagy például a saját ismerettár. A két egyesület közös terve elnyerte a város képviselő- testületének tetszését is, és tavaly szeptemberben 10 éves ingyenes bérletbe adta nekik a Nagy Lajos király utcai boltíves, ám komfort, sőt valójában közmű nélküli épületet - ami jelentős értéknövelő beruházásokra szorul, magyarul rendesen fel kell újítani. Műhelytől a boltig Az alkotóházban dolgozhatnak a népművészek, de a műhelytől a boltig, tehát az értékesítésig adottak a lehetőségek. Forray Mariann és Rózsa György, a két egyesület elnöke pedig bolttól műhelyig vezet az épületet bemutatva.- A régi, utcára néző épületben kap majd helyet először is az üzlet, ahol elsősorban az egyesületi tagok zsűrizett munkáit lehet majd megvásárolni. Azután jönnek az állandó és ideiglenes kiállítások „szobái” - sorolja Forray Mariann. - Nagyon szép anyaga van a tagoknak, bőven kitelik egy állandó bemutatóra. És ha havi váltással csak ők mutatkozhatnak be, máris évekre betelt a kiállítási naptár. Azután a jóval fiatalabb, L- alakban illeszkedő épületben következne a könyv- és videotár (természetesen számítógéppel, internettel), klub, társalgó és előadóterem, a fontos kiszolgáló- helyiségek, például teakonyha, és a három műhely.- Lenne egy textiles, egy fazekas, illetve fás élő műhely, és persze figyelembe vennénk, mire nagyobb az igény, hiszen 35 szakmát művelnek az egyesületi tagok - mondja Forray Mariann. Anyag kell a kezekbe Nagy tér, számtalan lehetőség - és a dongaboltozatos pince kihasználására még készülnek a tervek, az udvarról sem beszéltünk. Pedig ezeket is használnák az egyesületi tagok, a konferenciákra továbbképzésekre érkezők, és persze az érdeklődők, akik nemcsak nézhetnék, de ki is próbálhatnák a 35 szakma nagy részét.- Voltak már „munkahétvégéink”, amikor a tagok dolgoztak az udvar rendbetételén - mondja Rózsa György. - De jóval több a munkaerőnk és a lelkesedésünk, mint a pénzünk. Ahhoz, hogy a nyáron mi, a jövő évtől pedig a közönség is belakhassa a házat, még sok hiányzik. Leginkább egy komoly mecénás.- Ez most egy 35 milliós beruházás, ennek a háromszorosát fogja érni az épület, ha elkészül - veszi át a szót Forray Mariann. - Már kaptunk felajánlásokat - fa- és építőanyagot, sőt szakipari munkát -, de a külső-belső vakolásról, a burkolásról, a nyílászárókról, a közművesítésről még szó sem esett. Segítőink nevét megörökítjük, és belépőkkel, reklámmal is megköszönjük, hogy hozzájárultak a régió népművészeti központjának felépüléséhez. Lézer-Madonna Miskolc (ÉM) - Madonna, a világhírű popsztár zenéje inspirálta a budapesti Lézerszínház legújabb produkcióját, melyet Miskolcon is bemutatnak. Az egész estés műsor, a hagyományokhoz híven, idén is a Diósgyőri várban csodálható meg május 13-án, szombaton este 9 órától. Jegyek a helyszínen kaphatók, de elővételben is megvásárolhatók az Ady Endre Művelődési Házban. Több mint 15 év terméséből, közel 3 és fél órás slágercsokorból született meg az egyórás hangalap, sűrítve Madonna leghíresebb dalait. Ezzel a produkcióval mutatkozik be a budapesti Planetárium Lézerszínházának új, háromdimenziós grafikával dolgozó tervező és műsorszerkesztő rendszere is, mely még látványosabb bemutatókat tesz lehetővé. Valahol Európában A költő visszatér című zenés darab után új produkcióval jelentkezett a sárospataki 8kor Színház. Kedd este mutatták be a Dés László zenéje alapján készült Valahol Európában című kétfelvonásos musicalt. Az előadás zenei anyagát maguk a színház tagjai készítették el. A Művelődés Háza színháztermében lezajlott telt házas előadást szerdán megismételték, s 12-én a produkció újra látható lesz. Földházi István, a darab rendezője arról számolt be, hogy máris számos meghívást kaptak, így várhatóan az előadások száma gyarapodni fog. Fotó: Bódisz A. Honfoglalók, fesztiválok, fotótréning Hamarosan elkezdődnek az Ifjúsági és Szabadidő Ház nyári programjai Miskolc (ÉM - FK) - Kiállítással és jelmezes felvonulással folytatódik az Irány a Kárpátmedence című millenniumi vetélkedő. Az előbbi tegnap nyílt meg, az utóbbi rendezvény pedig már része a miskolci Ifjúsági Ház nyári feszti- váli programsorozatának is. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola győzelmével végződött a millenniumi vetélkedő legutóbbi szakasza, az akadályverseny a Csanyikban. A második helyet a Rónai Ferenc Általános Iskola, a harmadikat a selyemrétiek szerezték meg. A tizenhárom próbán a gyerekek saját maguk által készített honfoglaló jelmezekben jelentek meg, de a ruhák feladata ennyiben még koránt sem merült ki. Részt vesznek ugyanis a millenniumi jelmezversenyben is. A tervekből tegnap nyílt kiállítás az Ifjúsági Galériában, majd május 26-án „élőben” is megcsodálhatok lesznek Miskolc főutcáján. A felvonulás azonban már egy másik, nagy hagyományú rendezvény része, a Diósgyőri Várjátékoké. A várjátékok ez évben május 26-28-án várják a középkori életre kíváncsi közönséget. Ez alkalommal egy valódi színházi ősbemutatónak tapsolhat a közönség Diósgyőrben, ekkor mutatják be ugyanis A két Hunyadi című darabot, Thuróczy Katalin művét. Nem maradnak el természetesen a hagyományos programok sem. Lesznek haditorna-, lovas- és íjászbemutatók, akrobaták, zsonglőrök, és ínyenc falatok a középkori vacsorán. A hagyományokhoz híven a várjátékokat a Nemzetközi Dixieland Fesztivál követi június 1-jén és 2-án. Negyedszer jelentkezik az ízek csodája gasztronómiai fesztivál július 22-23-án és második ízben a Zene és Fényfesztivál július 29-én. Ez utóbbinak nem a vár, hanem Tapolca ad otthont. Mivel az idei millenniumi év, más országos rendezvénysorozatoknak is helyet ad az ifjúsági ház. Magyarország egy napját örökítik meg az ország fotósai, a megyénkbeliek is. A Fotótréning május 14-én, vasárnap délelőtt fél 10-kor kezdődik a gyakorlati megbeszéléssel. Augusztus 20-án a jelentkezők ellátogatnak az általuk kiszemelt településre, és egy adott időpontban megörökítik annak egy jellemző momentumát. A legjobbakból országos és megyei gyűjteményt válogatnak össze. Az eseményre eddig mintegy negyvenen jelentkeztek az ifiháznál, de még mindig várják a vállalkozó kedvűeket. Formanyomtatványért és bővebb felvilágosításért Kozma Istvánt érdemes keresni a 46/411-747-es telefonszámon.Honfoglaláskori ruhában. A várjátékokon is felvonulnak. Fotó: v. j.