Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-30 / 125. szám

ÉSZAK- MAGYRRORSZáB # 2000. május 30., kedd SPORT HÍRCSOKOR • Válogatott meccs. Szerdán 11 órától válogatott labdarúgó-mérkőzést rendez­nek Kazincbarcikán, a KSK Sporttelepen, ugyanis a magyar serdülő együttes Szlo­vákia hasonló korú csapatát látja vendé­gül. Sarlós András szövetségi edző kere­tében ott van a Kazincbarcikai ISE kapu­sa, Botló Ádám is, aki várhatóan szerep­hez jut a találkozón. • Triatlon-diákolimpia. A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Diáksport Szövetség jú­nius 10-én, szombaton délután 1 órától Tiszaújvárosban rendezi meg az OTP Bank Triatlon Diákolimpia megyei döntő­jét. Az iskolások öt korcsoportban vetél­kedhetnek majd egymással. • VK-győztes magyarok. Bravúros győ­zelmet aratott a magyar férfi kardcsapat a padovai vívó Világkupa döntőjében. A Ferjancsik Domonkos, Nemesik Zsolt, Kö­ves Csaba összetételű trió előbb az olim­piai bajnok orosz, majd a döntőben a vi­lágbajnok francia együttest győzte le. Elmarad a sportgála Miskolc (ÉM) - Elmarad a június 2-ára meghirdetett miskolci millenniumi sport­gála, amit a Diósgyőri stadionban tartottak volna. Erről a tervezett fellépő tanintézmé­nyeket már faxon értesítették, s a városhá­záról származó értesülésünk szerint a ren­dezvény lemondását ma közleményben in­dokolja a polgármesteri hivatal. Üveges Ta­mástól, a városháza sajtóreferensétől úgy tudjuk: a szervezők a stadion állapota mi­att állnak el a gála megtartásától. Vagyis arra hivatkoznak, hogy a szombati labda­rúgó-mérkőzésen a szurkolók károkat okoztak a sporüétesítméiiyben. Úgy van hosszabbítás, hogy nincs A bíróság engedélyezte a hosszabbítást, de a vagyonfelügyelő visszavonta a kérelmet Miskolc, Budapest (ÉM - BCS, PT) - A Diósgyőri Football Club Kft. a megyei bíróságtól megkapta a május 24-én le­járt csődeljárás meghosszab­bítására vonatkozó enge­délyt, de pénteken a kft. va­gyonfelügyelője az erre be­adott kérelmét visszavonta. A megyei bíróság illetékesétől kapott tájékoztatás szerint a Di­ósgyőri Football Club Korlátolt Felelősségű Társaság újabb, ezút­tal hatvannapos fizetési haladé­kot kapott a felszámolási ügyeket tárgyaló bíróságtól. Mint ismere­tes, a DFC Kft. nehéz anyagi helyzetéből való kilábalásának, gazdasági helyzetének stabilizálá­sa érdekében öncsődöt jelentett be a bíróságon. A társaság janu­árban emiatt egyszer már kapott kilencven napot a csődegyezség megszerzésére, amit a május 24-i lejárat után újabb hatvan nappal meghosszabbítottak. A jelenleg fennálló fizetési kötelezettségek teljesítésének végső határideje­ként 2000. július 17-ét szabta meg a bíróság. Csakhogy a DFC Kft. vagyon­felügyelője, Vadász Endre - a Reorg Rt. képviseletében - idő­közben (pénteken) visszavonta a moratórium meghosszabbításá­ra vonatkozó kérelmét.- Azért kellett ezt a lépést megtennem, mert nincs meg az ehhez szükséges feltétel - nyilat­kozta lapunknak Vadász Endre. - A hitelezők többsége ugyanis nem támogatja a hosszabbítást, a törvény pedig nem csak összegszerűségben, hanem lét­számban is meghatározza a 60 nap kiadásához szükséges felté­teleket. A DFC Kft. vagyonfelügyelője elmondta: a kérelmet „normál körülmények között” úgy kellett volna előterjeszteni, hogy ahhoz csatolják a hitelezői hozzájárulá­sokat. Amikor május 15-én el­kezdték kiértesíteni a hitelező­ket a hosszabbításhoz szükséges hozzájárulások megszerzése ér­dekében, két nappal később be­adták a kérelmet a bíróságra, bízván abban, hogy munkájuk eredménnyel jár. Ez nem így történt, hiszen mint azt Vadász Endrétől megtudtuk: többek kö­zött a játékosok sem járultak hozzá a hosszabbításhoz, s Tor- nyi Barnabás pernyerése is sok hitelezőt elbizonytalanított.- Ha nagyon szorosan vesz- szük az előírásokat, akkor már május 17-én dokumentálni kel­lett volna a hitelezői hozzájáru­lásokat akkor, amikor előter­jesztettük a hosszabbítási ké­relmet - mondta Vadász Endre. - Egyébként én nem kaptam ér­tesítést, így nem is tudok arról, hogy a bíróság helyt adott vol­na a kérelemnek. De, ha ez így is történt, akkor sem tehetnék A polgármester a diósgyőri fociról Miskolc (ÉM - BAL) - Ko­hold Tamás indokolatlannak tartja, ha bárki őt, vagy az önkormányzatot teszi fele­lőssé (a megszűnés közelébe jutott Diósgyőri FC szimpa­tizánsainak jelentős részéről tudott, hogy így véleked­nek). A polgármester lapunk kérdéseire kifejtette: véle­ménye szerint a városi veze­tés mindent megtett a csa­pat, egyáltalán, az élvonal­beli miskolci labdarúgás megmentése érdekében, ám megoldásra nem találtak, minthogy „nem volt megol­dás”. Kohold Tamás tegnap hosszan beszámolt az Észak- Magyarországnak a diósgyő­ri futball elmúlt néhány évé­hez való viszonyáról, arról, hogy „szereti a focit” - erről szóló írásunkat, minthogy a cikknek a polgármesterrel való egyeztetése tegnap tech­nikai okokból nem járt si­kerrel, holnapi lapszámunk­ban tervezzük közölni. mást, mint amit pénteken cse­lekedtem: mivel nem tudtuk pótolni a beadványhoz a hitele­zők hozzájárulását, az ide vo­natkozó törvény miatt vissza­vontam a hosszabbításra bea­dott kérelmet. Készülék+kártva •Ilii A Westel - Magyarországon először - olyan havidíjas előfizetést ajánl, amivel szinte mindegy, mikor beszél. A lényeg az, hogy honnan. Ai új Zöldzóna díjcsomaggal ai ország területének több mint 80%-áról hálózaton belül csúcsidőben is csak nettó 28 ft-os percdíjért beszélhet. Ha a ZöldZóna területén kívül kezdeményez hívást, a rendszer kapcsolás előtt figyelmezteti. Ekkor dönthet, vállalja-e a beszélgetést magasabb percdíjért, vagy sem. A ZöldZóna díjcsomaggal a Kapcsolat még elérhetőbb, költsége még ellenőrizhetőbb lesz. Egyre több helyen telefonálhatunk egyre kevesebbért. Westel előfizetőként már jóval több mint 1 millióan. Ráadásul DUAL mobiltelefonnal** és kártyával*** már bruttó 7 000 Ft-tól csatlakozhat. Helyből megéri... Önnek is? A Westel mobilról ingyenesen hívható 06-30/803-0000-ás hívószámon egyből megtudhatja, hogy Ön a hívás pillanatában a ZöldZóna területén tartózkodik-e. A 1230-as ügyfélszolgálati hívószámon az irányítószám megadásával tájékozódhat, míg a Westel honlapján közvetlenül, a település neve alapján is választ talál. WESTEL üzlet: Miskolc, Kossuth L. u. 2. tel.: 06-46/411-550,06-30/900-9010 Díjmentes házhozszállítás: 06-30/930-3926,06-30/930-4782 Ofotért: Miskolc, Corvin u. 1. • Telemobil 96 Kft.: Miskolc, Corvin Ottó u. 11. Corvin Uzletház • Eurooptik Szaküzlet: Tiszaújváros, Szent István u. 1, • Bem Bt.: Miskolc, Rákóczi u. 2. • Miskolc, Kazinczy u. 2. Telefix Trió Kft.: Sátoraljaújhely, Rákóczi u. 18. (Vállalkozók Háza) • Sárospatak, Rákóczi út 58. • Ózd, Vasvár u. 52. • Kazincbarcika, Egressy u. 30. • Miskolc, Szemere út 20. • Szerencs, Erzsébet tér 1. Autó-Kontakt Szerencs Kft.: Szerencs, Nyár u. 2. • Tokaj, Rákóczi út 7. • Park GSM.: Miskolc, Mártírok u. 1. • Mezőkövesd, Mátyás király u. 26. • Tiszaújváros, Szent István u. 24. • Centrál-Top Kft.: Miskolc, József A. u. 37. • Kacso Kft.: Encs, Petőfi út 52. * A Westel hálózatán belül, kivéve Hangposta. ** A készülék csak Westel előfizetői kártyával használható. *** Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel, amíg a készlet tart. Az összeg a kezdő részlet, amelynek beíizetése után a készülék elvihető. Az árakhoz 24 havi törlesztőrészlet és ennek megfelelő 24x1375 Ft havi forgalmidlj-kedvezmény tartozik. További feltételek és információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210, illetve az üzletekben. www.westel.hu mm FOTCfe Keravill ofotért A Westel a Magyar Olimpiai Csapat Aranyfokozatú Főtámogatója r--­y Jesi [el —i i a L______ Kapcsolat ________________________A

Next

/
Oldalképek
Tartalom