Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-26 / 122. szám

2000. május 26., péntek Aktuális 2 Elfogadták a lemondást Sátoraljaújhely (ÉM - BSZA) - Elfogadta az újhelyi kórházigazgató lemondását a város képviselő-testülete. Az intézményt fenntartó önkormányzat tegnap zárt ülé­sen döntött e kérdésben, s egyben arról is határozott a grémium, hogy új pályázatot ír ki a megüresedet tisztre. Mint lapunk­ban már megírtuk, dr. Komlóssy Attila néhány nappal ezelőtt jelezte lemondási szándékát Szamosvölgyi Péter polgármes­ternek. Mivel az igazgató főorvost egy év­vel ezelőtt az önkormányzat nevezte ki, a lemondás elfogadása is a képviselők fel­adata volt, ezért kerül tegnap a testület elé a kérdés. Dr. Komlóssy Attila nem kí­vánta döntésének okát kommentálni. Itt születtem Szerencs (ÉM) - Itt születtem én ezen a tájon - ez a címe Tóth Miklósné művész­tanár kiállításának, amelyet tegnap nyi­tottak meg a szerencsi Rákóczi-vár Kisga- lériájában. Találóbb címet nehezen lehe­tett volna adni a szerencsi Bocskai István Gimnázium Pro Urbe-díjas oktatója be­mutatkozásának, hiszen munkássága fon­tos Szerencs életében, és képein is mind­egyre visszaköszönnek Zemplén jellegze­tes, békés tájai. Az alkotó műveivel Fotó: Végh Csaba Pilinszky-meditáció Sárospatak (ÉM - BSZA) - Vattay Ele­mér Hommage a Pilinszky János címet viselő fotókiállítása nyílt meg tegnap Sá­rospatakon A Művelődés Háza galériájá­ban. A megnyitót Pilinszky naplórészlete­iből, verseiből összeállított meditáció tet­te teljessé, amelyet Dóczy Péter színmű­vész közvetített az érdeklődők felé. Az előadáson bőgőn közreműködött Lő- rinczky Attila. A kiállított képek Vattay Elemér Pilinszky Jánosról készített fotóin kívül olyan alkotásokat is tartalmaznak, amelyek versírásra ihlették a költőt. A fo­tók és az előadás országos turnéját a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­ma támogatta. Sárospatakon június 4-ig látható a kiállítás. teMMMJISll!# Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye független napilapja A kiadó vezetője: Szabó Miklós Szerkesztő: Bánhegyi Gábor Rovatok: gazdaság: Méhes László (211-es mellék), kultúra: Csörnök Mariann (210-es mellék), sport: Berecz Csaba (241-es mellék), társadalom: Bujdos Attila (212-es mellék), térség: Buzafalvi Győző (430-as mellék). Szerkesztőség: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 351. Szerkesztőségi fax: 501-262 Telefon: 414-022 A központ jelentkezése után közvetlenül tárcsázhatók a rovatok mellékei, valamint a titkárság: 201, Hírügynökség: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft. Ügyvezető igazgató: Jósét Kogler Felelős kiadó: Szabó Miklós Terjesztési vezető: Seszták Ottó (06/20-958-9923) Marketingvezető: Szókéné Kérik Erika (06/20-977-5596) Hirdetési vezető (Miskolc): Farkasné Lovász Zita (06/20-9147-209) Hirdetési vezető (térség): Maros Éva (06/20-333-2530) A kiadó címe: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 414-022 Hirdetési fax: 501-260 Marketing és terjesztési fax: 501-261 Az áruspéldányokat terjeszti az Inform Stúdió Kft. Gere Sándor (304-es mellék) Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: (06-80) 305-305. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesítőinél és a kiadóban, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt-nál vezetett 10911004-00000002-01580060 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetési díj egy hónapra 699 forint, negyedévre 1990, fél évre 3990, egy évre 7590 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 37 forint, a pénteki lapszám a TV Plusszal 44 forint. Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk viaszai ^ÁATESZ Hagyományok a manóktól a szalamanderig Az idén negyvenéves a felsőhámori Központi Kohászati Múzeum Felsőhámor (ÉM) - Az idén 40 éves felsőhámori Közpon­ti Kohászati Múzeum a teg­nap megnyílt, bányász és ko­hász hagyományokat, relik­viákat bemutató tárlatával kezdte ünnepi rendezvény- sorozatát. A bányászoknak és a kohászok­nak van külön himnuszuk - a Miskolci Egyetem (ME) hagyo­mányőrző valétázó diákjai a ki­állítás megnyitóján mindkettőt el i énekelték -, ám a két szak­ma hagyományai összefonód­tak. Egyszerre indult hanyat­lásnak is térségünkben a két iparág... A hagyományok azonban még élnek. Relikviáik segítsé­gével pedig - nemcsak az egye­temiek, de a perecesi Bánya­mécs kultúregyleté vagy a szín­játszóköré, a vasgyári dalegyle­té is látható - most mindenki betekinthet ebbe a sajátos vi­lágba. Szent Borbála tisztelete, a Jó szerencsét! köszöntés, a bányász­viselet, a manók legendája, a ku­pák, a lármafa, a farbőrugrás, a Bursch-nóták mind csak látható, hallható részei a hagyomány­nak. Annak megtartó ereje azon­ban a szívbéli dolgokban van: a bajtársi szellemben, a hazáért és a szakmáért való munkálkodás­ban, hangsúlyozta dr. Zsámboki László, a ME központi könyvtá­rának főigazgatója. A múzeum ünnepelhetné (vagy ünnepelhette volna) 50 éves évfordulóját, mert 1949 óta gyűjtik az anyagát. Vagy a 30-at, mert 1970-ben költöztek ebbe az épületbe, hallottuk dr. Vámos Évától, az Országos Műszaki Múzeum főigazgatójától. De ők azt ünnepük, amikor 40 éve, 1960. szeptember 25-én - ak­kor még az LKM vendégházában - megnyílt a kohászati múzeum. A fő ünnepséget ezért majd ősz­szel rendezik. Addig is ünnepük a szakmát, és az abban dolgozók hagyo­mányait. A külföldi képviseletek a gazdaságra koncentrálnak Miskolc (ÉM - MMI) - „Kis pa­takokból lesznek a nagy fo­lyók..." - mondta a tegnapi megyei közgyűlésen az egyik külföldi képviselet vezetője, utalva arra, hogy tevékenysé­güket még nem régen kezd­ték meg, még csak kisebb eredményekről adhat számot. A munkát tovább folytatják az ITC-székházban található külföl­di gazdasági képviseletek, s an­nak bizonnyal értékelhető ered­ményei lesznek. A közgyűlésen ezen irodák vezetői adtak szá­mot eddigi munkájukról, ered­ményeikről. Megyénkben a Hol­land Kereskedelemfejlesztési Ta­nács, az USA Nagykövetségének (Kelet-Magyarország Partner­kapcsolat), a Rheingau-Taunus Kreis Járás (Hessen) és a svájci Jura kanton és Köztársaság nyi­tott képviseletet. Dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke ismertette a képviselőkkel, hogy a Vologdai képviselet - az oroszországi gaz­dasági helyzet miatt - felfüg­gesztette tevékenységét. A kül­földi képviseletek vezetői hang­súlyozták tájékoztatóikban, hogy elsősorban a gazdasági kapcsolatok kiépítését szorgal­mazzák, a konkrét együttműkö­dést a hazájukban található és az itteni cégek között. A megyegyűlésen személyi kérdésekben is döntöttek: Lukács Józsefnét az Ózdi Idősek Ottho­na, Kovács Istvánnét pedig a Sze­rencsi Idősek Otthona vezetőjé­nek nevezte ki a közgyűlés. Döntöttek a települési önkor­mányzatok által átadásra terve­zett közoktatási feladatok átvé­teléről is. Ez kazincbarcikai (Jókai Mór Középiskola, Irinyi János Középiskola), mezőköves­di (Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Széchenyi István Szakképző Is­kola, Bayer Róbert Középisko­lai Kollégium), ózdi (Erkel Fe­renc Zeneiskola), valamint sze­rencsi (Szerencsi Szakmunkás- képző és Szakiskola) intézmé­nyeket érintett. Megyénk munkaerőpiaci hely­zetéről tájékoztatta a közgyűlést Lórántné Orosz Edit, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Munka­ügyi Központ igazgatója. Elmond­ta: sajnos, negatív folyamat indult el megyénkben, mert a regisztrált munkanélküliek esetében 2,9 szá­zalékos növekedés tapasztalható. A bányabezárások révén 900-an vesztették el munkahelyüket, s a DAM-nál várható létszámleépítés sem hat majd kedvezően a foglal­koztatási helyzetre. Az új munkahelyek száma sem növekedett olyan mérték­ben, amennyire kellett volna, hi­szen több volt a munkahely meg­szűnés, mint az új létesítése. A téma kapcsán vita alakult ki az eUenzéki és a kormánypárti kép­viselők között. Napirenden sze­repelt még a Sajó-Rima Euróré- gió, melynek a létrehozását célzó javaslatot elfogadta a közgyűlés. A válságövezetből elköltöznek az emberek Miskolc (ÉM - MMI) - A me­gyei közgyűlést megelőzően tegnap sajtótájékoztatót tar­tott a szocialista frakció, míg a fideszes képviselők az ebédszünetben tájékoztat­ták az újságírókat néhány aktuális témában. Szabó György megyei elnök a szocialista frakció részéről ki­emelte: míg országosan csupán hét százalék körüli a munkanél­küliségi ráta, addig megyénkben ez 21,5 százalék. Nagyon sajnála­tosnak tartja, hogy Borsod-Aba- új-Zemplénből elvándorolnak a fiatalok, zömmel a kvalifikált munkaerő. Ezért ajánlatos len­ne, ha a megye segítségért, for­dulna a kormányhoz. Már csak azért is, mert a megyéből két év alatt tízezren költöztek el... Gyárfás Ildikó frakcióvezető hangsúlyozta, jó lenne, ha minél előbb megépülne az M3-as újabb szakasza. A bányabezárásokkal, illetve azok következményeivel úgy tűnik nem kíván tovább foglalkozni a kormány, mert ele­gendőnek tartja a területfejlesz­tési tanácsnak e célra adott pénzösszeget. Ez - szerinte nem elegendő. A munkanélküliségi helyzet enyhítését szolgáló kez­deményezések sem túl sikere­sek, példaként említette itt a putnoki kerékpár összeszerelő üzemet, mely időközben már le is állt. Kormos Dénes is azt hangsú­lyozta, hogy a válság övezetből kivonulnak az emberek, s ma­rad a szakképzetlen munkaerő. Mindennek komoly kihatásai lesznek - vélte a képviselő. A gyermekvédelem kapcsán szólt a nevelőszülői hálózatról, mely­nek bővítése kívánatos lenne. A Fidesz frakció sajtótájékoz­tatóján Nyerges Tibor is ezt a témát érintette: a Parlament ál­tal elfogadott gyermekvédelmi törvény alapján óriási pénzt kell fordítani az átalakításokra, hiszen ma nem lehet olyan in­tézmény, amelyben negyven gyermeknél több van. A kor­mány pályázati lehetőségeket biztosít az átalakításokra. Pél­daként említette, hogy előnyben részesülnek azok a házvásárlá­sok, melyekben nyolc-tíz gyer­mek helyezhető el, így családias jellegű környezetben nevelked­hetnek. Répássy Róbert, a megyei köz­gyűlés alelnöke a nemzetközi kapcsolatokról szólt. Ebben a té­mában konszenzus alakult ki a megyei közgyűlésen belül. A meglévők mellett alakul, formá­lódik egy újabb kapcsolatfelvétel a francia Lotaringiával. A Sajó- Rima Eurórégió egy bővebb, ha- tármenit szlovák-magyar tengely kialakulását jelzi, amelyhez sze­retnék, ha a krakkói körzet is csatlakozna. Ez elől a szlovák fél sem zárkózik el. t A vasasok nem támogatják Németh Miklóst Ózd (ÉM - ÓKI) - A Vasas Szakszervezeti Szövetség több okból sem támogatja Németh Miklós exminiszter- ! elnök visszatérését a politi­kai életbe - derült ki Ozdon az MSZP Baloldali Tömörülés Platform által kezdeménye­zett fórumon, amelyen a szakszervezet elnöke. Szőke Károly és alelnöke, Balogh Béla is megjelent. Az okokat Szőke Károly, a va­sasok elnöke ecsetelte. - Né­meth Miklós miniszterelnöksé­ge idején szó szerint azt nyilat­kozta egy vitás kérdésnél, hogy „úgy löttyintem ki a szakszer­vezeteket, mint egy pohár ece­tes vizet”. Érthető tehát, hogy miért nem szimpatizálunk vele. Azt sem kellene elfelejteni, kilé­pett a pártból - utalt arra a tényre, hogy a 90-es választáso­kon független jelöltként indult Németh. Komoly érvként kell megemlíteni azt az ütőkártyát is, amelyet a mostani kormány­pártok kezébe adnánk szerepel­tetésével. Azonnal hangoztat­nák: visszahoztuk az utolsó kommunista miniszterelnököt, ami nem hangzik ma pozití­vumként. Simon Gábor, az MSZP orszá­gos választmány tagja a megje­lentek kérdésére válaszolt, amely kisebbségi problémákról, a párt kommunikációjáról és a Fideszről szólt. - A rendszervál­tás korában Orbánék program­jában a demokrácia szerepelt, nézeteik közel álltak a liberális eszmékhez. Mostanában viszont olyan irányvonalat képvisel­nek, amihez az elmondottaknak semmi köze. Olyan történelmi személyeket tettek meg példa­képüknek, akik inkább a radi­kális jobboldalt képviselték, nem a demokratikus oldalt. Né­meth Miklós esetében el kellene dönteni: hoz vagy visz? Ha elfo­gadják és hoz egy szavazó tö­megbázist, az jó. Különben pe­dig nem biztos, hogy politikai funkcióba kell juttatni, inkább gazdasági területen kellene hasznostani. Valószínű, Kovács László pártelnökkel megtalálják a kompromisszumot. Rátérve a kisebbségi kérdésre, ami roma­kérdésként jelenik meg, el kell mondanom, hogy szó sincs ki­sebbségi kérdésről. Szociális és oktatási problémáról van szó, amelynek a megoldása az okta­tásnál kezdődhet. A megoldás nagyon sokba fog kerülni az or­szágnak. Az MSZP kommuniká­ciós stílusáról mindenki láthat­ja, képviselőink nefn üvöltöz­nek, inkább a megfontoltságot helyezik előtérbe. Kongresszusra készülve Simon Gábor később lapunknak elmondta, készülnek a novembe­ri kongresszusra, amely tisztújí­tással is együtt jár. Az MSZP-n belül megalakult öt platform véleménye szerint színesti a pártot, amelyet így több nézőpont által lehet vá­lasztani. Nem érzi azt a ve­szélyt, miszerint a platformok hatalmi harcba keverednének egymással. Szőke Károlytól a kormány­nyal fenntartott párbeszédről és a borsodi vaskohászat még min­dig fennálló gondjairól érdek­lődtünk.- A kormánnyal való kapcso­latunk nem felhőtlen, de vannak emberek, akikkel lehet tárgyal­ni. Ide sorolom dr. Fónagy Já­nos államtitkárt, vele legutóbb a diósgyőri bérgaranciák kérdését sikerült egyeztetnünk. Itt mind­járt felvetődhet az eddig 45 mil­liárd forintot felemésztő diós­győri kohászat ügye, amelyet mi feneketlen zsáknak tekintünk. A cég élére korábban állított kor­mánybiztosok rendkívül rossz munkát végeztek és a mostani helyzet annak a folytatása. A szakszervezet ebben az esetben olyan megoldást akart találni, ahol munkahelyek tarthatók fenn, de nem minden áron. Le­het és kell ugyanis új munkahe­lyekben is gondolkozni - nyilat­kozta a szakszervezet elnöke. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom