Észak-Magyarország, 2000. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-11 / 109. szám

2000. május 11., csütörtök Aktuális 5 HÍRCSOKOR • Fogadóóra. Fogadóórát tart ma este 7 órától Kádas Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő a görömbölyi közösségi házban. • Várja választóit. Várja választóit foga­dóóráján Koncz Ferenc (Fidesz) or­szággyűlési képviselő, ma délután 1-től az alsódobszai, fél 4-től a megyaszói pol­gármesteri hivatalban. • Előadás, cukorbeteg embereknek. Klub- foglalkozást tart ma délután 3 órától a Semmelweis Kórház Cukorbetegek Klubja a kórházban. A téma: a diabetes szövőd­ményei. Mérges gázfelhő is lehet Sárospatak felett Sárospatak, Miskolc (ÉM - PT) - A sze­méttelepeken történő szabályozatlan égetés termékeként keletkezett gáz­felhőben mérgező anyagok is felsza­badulhatnak. Ezt laborvizsgálattal le­het pontosan megállapítani. Erről nyilatkozott lapunknak dr. Koppá­nyi Enikő, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megyei szervezetének munkatársa. A szakembert azért kérdeztük: mérgező, az emberi egészséget károsító vegyületek is keletkezhetnek-e a szemét elégetése során, mert a Sárospatak határában lévő kommu­nális szemétgyűjtő hetek óta ég és füstöl. A levegő szennyezéséről lakossági bejelentés alapján szerzett tudomást a helyi ÁNTSZ szakembere. A bejelentő az Észak-magyar­országi Környezetvédelmi Főfelügyelőség (ÉKF) illetékesét is tájékoztatta a történ­tekről. Állítása szerint korábban már tett hasonló tartalmú bejelentést a gázfelhőről különböző hatóságoknál, de érzékelhető változás nem történt. A füstölés ugyanúgy folytatódott, mint korábban. Büntethetnek Temesi György, az ÉKF levegőtisztasági csoportjának munkatársa szerint az üze­meltető önkormányzat feladata megaka­dályozni az égetést.- írásbeli tájékoztatást kértem a pataki kommunális szervezet vezetőjétől az ügy­ről. Azt is elmondtam neki: főiddel kell be­takarni a területet, így szigetelve el a leve­gőtől a tüzet. A klór tartalmú, és más ve­gyianyagot tartalmazó szemét szabályozat­lan égésekor mérgező gázok szabadulhat­nak fel. Ha a mostani állapotot nem szünte­tik meg, minden kilogramm elégetett sze­mét után száz forint bírságot szabhatunk ki - mondta a szakember, hozzátéve: a nyílt téri égetéshez egyébként is engedély­re lenne szükség. Kőszegi Bertalant, a kommunális szerve­zet vezetőjét tegnap délután nem tudtuk elérni. Dr. Kiinga Ágnes jegyző azonban kérdésünkre elmondta: az úgynevezett Ci­nege részen található szeméttelep valóban a város üzemeltetésében működik. A tele­pülés önkormányzatának kell olyan körül­ményeket biztosítani, hogy megakadályoz­zák a hasonló levegőszennyezést a jövőben. Új árak és új nyitva tartás a termálban Miskolc (ÉM - PTA) - Megváltozott nyitva tartással várja május 13-ától a fürdőzőket a barlangfürdő Miskolctapolcán. Június 30- áig délelőtt 9 órától este 6 óráig, július else­je után délelőtt 9 órától este 7 óráig tart nyitva. A belépődíjak szintén változtak. Május 13-ától június 30-áig munkanapokon a felnőttjegy ára 800 forint, a nyugdíjas és diákjegy 600 forint, a gyermekjegy 500 fo­rint. Hétvégente a belépő felnőtteknek ezer forint, nyugdíjasoknak és diákoknak 800 forint, gyermekeknek 600 forint. Júliustól augusztus 30-ig a mostani hétvégi árak ér­vényesek a hét minden napján. A fürdő dél­után 4 órától kedvezményt ad az árakból - tájékoztat a fürdőt üzemeltető közleménye. A Vadasparkban ankétoztak a diákok Fotó: Vajda János Miskolc (ÉM - BAL) - Első „komolyabb" összejövetelét tartotta tegnap a csanyiki ál­latkertben a nemrégiben lét­rejött diákkör, a Palóczy Egyesület. Az ankét témáját, „Élet a Bükkben" mottó alatt, a környezet- és természetvé­delem adta. A beszélgetés mindazonáltal az­zal indult, hogy az egyik vendég - valójában a házigazda, a Vadas­park igazgatója - kijelentette: nem szereti a fenti két kifejezést. „Ott ette meg a fene az egészet - mondta Molnár Attila ha a környezetet és a természetet már védeni kell. Jobb volna azt meg­tanulni, hogyan élhetünk ebben a közegben tisztességesen...” Az eszmecsere azért a kétség­kívül létező témák, egyszers­mind problémák körül folyt. En­nek megfelelően a másik két meghívott vendég is az önkor­mányzat környezetvédelmi bi­zottság tagjai közül került ki: Hámori Zoltán és Gyurkó Péter. Utóbbi, mint növényvédelmi Diákok és előadók szakember, többek között a bük­ki fakitermelés csökkentésének lehetőségéről beszélt az egyete­misták és gimnazisták közül verbuválódott diákoknak. Aztán arról, hogy a szélsőséges kör­nyezetvédői elképzelésekkel szemben az optimális megoldá­sokat helyes keresni: „azt, ami mai tudásunk szerint elfogadha­tó, ugyanakkor gazdaságilag ki­vitelezhető”. A jelenlévők azt is megfogal­mazták: Miskolc városkörnyéki adottságai - egyik oldalán a hegység, a Bükk, a másikon egy folyó, a Sajó - egyedülálló­ak, talán nemcsak az ország­ban, de tágabb körben is. A me­gyeszékhely környezete bioló­giai szempontból különleges életteret, egyszersmind kutatá­si területet képvisel. Egy kér­désre válaszolva Molnár Attila kifejtette: bár a vadaspark más­fél évtizeddel ezelőtti létrehozó­inak szándéka a térség élővilá­gának bemutatása volt, s ezt a küldetést ma is vállalja a léte­sítmény, az állatkertészet szak­ma, a maga szabályaival, ame­lyek betartásáról a Miskolci Vadaspark sem felejtkezhet el. Látványos, nagytestű állatfa­jokban például nem bővelkedik a Bükk - a látogatók érdekében szükséges tehát távoli vidékek egzotikus fajtáit is felvonultat­ni, így téve vonzóvá és látvá­nyossá a parkot. Iskolai fesztivált rendeznek az Avason Miskolc (ÉM - BAL) - Ma összavasi iskolai fesztivállal folytatódik a „Mozdul az Avas" idei programsorozata. Először fordul elő, hogy (majd­nem) minden, a városrészben működő oktatási intézmény csatlakozik a rendezvényhez - számoltak be tegnap sajtótájé­koztatón a körzet önkormányza­ti képviselői. Az ez évi sorozat keretében már két eseményt tartottak az Avason: a Föld napja alkalmával takarítási-faültetési akciót, a na­pokban pedig az anyák napi ün­nepséget. Ma újabb állomás kö­vetkezik, a Munkácsy Mihály Általános és Művészeti Iskolában tartandó kulturális műsor. Ezen- hangsúlyozták Szűcs Erika és Bistey Attila (MSZP) képviselők- először vesznek részt szinte tel­jes számban az avasi iskolák. A rendezvény a városünnephez kapcsolódik, amely, mint elhang­zott, mindmáig inkább csak a vá­rosháza ünnepe volt - „kihelye­zett” programokkal lehet elérni, hogy az emberek valóban magu­kénak érezzék.- Szeretnénk, ha érzékelhetővé válna: Miskolc nem egypólusú, nem csak a belvárosban, nem csak a Széchenyi utcán „van élet” - mondta Bistey Attila. Szűcs Erika úgy fogalmazott: - Az avasi polgár kinéz az ablakon a zene hallatán, esetleg lejön be­lesni a kerítésen. Jövőre talán mái' be is néz a fesztiválra. Emlékezetes maradt a tavalyi Mozdul az Avas ÍS Fotó: B T. A millenniumról rajzoltak a diákok. Millen­niumi időkapszula - ezt a témát kellett körüljárniuk, saját el­gondolásaik és tehetségük alapján életre hívniuk azoknak a diákoknak, akik egy brit tankönyvkiadó által kiírt pályázaton indultak. Á legjobb műveket benyújtó borsodi iskolások közül az országos döntőbe továbbjutó legjobb tízet tegnap a Hermán Ottó Gimnáziumban díjazták, ahol műveiket is bemutathatták az iíjú alkotók. Fotó: Végh Csaba Nemzetközi elfogatóparancs az alapítvány képviselője ellen Miskolc (ÉM - PT) - A Közös Sors Alapítvány képviselője által gondozásba vett idősek nem sejt­hették, hogy a vezető csak a pén­zükre vadászik, de a gondosko­dást nem veszi komolyan. Ami­kor pedig büntetőeljrás indulha­tott volna ellene, nagy valószínű­séggel Németországba távozott. A Miskolci Rendőrkapitányság illetékesétől kapott tájékoztatás szerint a nyomozás nagyobb ré­sze már tavaly befejeződött, csak­hogy a gyanúsítottat még nem le­hetett kihallgatni, mert az 54 éves Varga Sándorné ismeretlen helyen tartózkodik. Ellene nem­zetközi elfogató parancs van ér­vényben. Egyelőre fel kellett füg­geszteni a büntetőeljárás folyta­tását is. A gondozás elmulasztá­sának gyanúja miatt elkezdett nyomozás során feltárták, hogy a miskolci Baros Gábor úton talál­ható alapítványi épületben gon­dozásba vett idős, magatehetetlen emberek nem kaptak megfelelő gondoskodást. A körözött vezető ugyan a nappali ellátáshoz alkal­mazott ápolónőket (a munkaügyi központon keresztül), de az éjsza­kai ügyeletről, és a teendők ellá­tásáról való gondoskodást elmu­lasztotta. Az eset akkor derült ki, amikor az egyik reggel munkába érkező ápolónő észrevette, hogy a vezető (aki a gondozóhelyen la­kott), minden előzetes bejelentés nélkül távozott. Csupán három­ezer forintot hagyott hátra a kasz- szában. A fekvőbetegek közül az egyik (később) elhalálozott. Ezért a gazdasági bűncselekmények el­követésén tűi (nem fizetett tb-já- rulékot és adót sem) nem kizár­ható, hogy akár foglalkozás köré­ben elkövetett halált okozó gon­datlan veszélyeztetéssel is meg­gyanúsítható lenne az illető. A nyomozóhatóság most arra vár, hogy talán az Interpol bevo­násával sikerül megtalálni, majd jogsegély alapján hazaho­zatni a külföldre menekült asz- szonyt. Ezt követően folytatód­hat ellen a büntetőeljárás. Képviselői alap: az elszámolás Miskolc (ÉM) - Szerkesztősé­günk rendelkezésére bocsátotta levélváltásunkat követően a tava­lyi képviselői alap felhasználásá­ról szóló tételes elszámolást dr. Szádeczki Zoltán, miskolci jegy­ző. Mint ismert: az alapot közcé­lokra fordíthatják az egyéni vá­lasztókerületben mandátumhoz jutottak. 1 '/■> i'CVy, l: J' \ J / foTjPJí Nyitó egyenleg: 500 000 Ft Felhasználás: 380 000 Ft Maradvány: 120 000 Ft Megnevezés VÁLASZTÓKERÜLET: 3. Felhasznált összeg Ft Miskolc-Szirma Takarítás30 000 Miskolc-Szirma rendbetételeAnyagbeszerzés200 000 Orosz Lajos Képviselő Alap-támogatás-100 000 Miskolc-Szirma Anyagköltség 200 000 Miskolc-Szirma'Járdaépítés, anyagvásárlás 50 000 Összesen:380 000 Bolondballagási pályázat Miskolc (ÉM) - A bolondballagá­si tradíciók ápolása céljából hir­det pályázatot a miskolci polgár- mesteri hivatal, az AV-ART Stú­dió és lapunk, az Észak-Magyar- ország. A pályázatban azon vég­zős osztályok vehetnék részt, amelyek május 12-én vonulnak fel a Széchenyi úton a Centrum Áruház és a Városház tér között. A zsűri a fő utcán helyezkedik el, az ötletességet és a helyi sajátos­sághoz kapcsolódó diákhumort értékeli. A díjkiosztó május 12-én délután 4-kor a Miskolci Nemzeti Színház udvarán kezdődik. Ezt a szavazólapot a 2000. évi miskolci „BOLONDOS BALLAGÁS" eseményéhez lehet felhasználni annak érdekében, hogy a május 12-én délelőtt a Széchenyi utcán felvonuló érettségizők legötletesebb csoportja elnyerhesse a KÖZÖNSÉG DIJÁT. Ezen, lapunkból kivágott, kitöltött szelvényt a Miskolci Nemzeti Színház jegyirodája közelében elhelyezett urnába kell bedobni május 12-én délután 2 óráig. A legszórakoztatóbb csoport azonosító jele: Az azonosító jelet a csoportok jól látható módon tűntetik fel a produkciójuk alatt. AV-ART (reklám-, fotó-, grafikai) Stúdió 46/560-570.

Next

/
Oldalképek
Tartalom