Észak-Magyarország, 2000. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-29 / 100. szám

ÉSZAK-MAGYUtQRSZÁG '4 2000. április 29., szombat AUTÓSKÖRKÉP Mitsubishi: a Fiattal nem közösködnek A japán Mitsubishi elállt azon tervtől, hogy az olasz Fiat-autógyárral építsen autót. A sportos terepjáróra vonatkozó projekttel a Reuters hírügynökség szerint a Fiat most valószínűleg a Subarunál pró­bálkozik. A Fiat-Mitsubishi közös vállalkozás terve még tavaly nyáron került napirend­re, de még mindig csak a fejlesztési elkép­zelésekről tárgyaltak, jóllehet 2001-ben már a gyártást kellett volna elindítani. A hírek szerint a jen/euró árfolyammal, azaz a várható költségekkel kapcsolatos problémák futtatták zátonyra az elképze­lést, bár a sajtó emlékeztet rá, hogy a Mit­subishi azóta stratégiai szövetségre lépett a DaimlerChyslerrel, a Fiat pedig egy részvénycsere ügylettel lényegében 20 szá­zalékos részesedést adott az amerikai Ge­neral Motorsnak. DaimlerChrysler: jobb, mint várták A DaimlerChrysler német-amerikai jár­műipari csoport nettó eredménye az idei első negyedévben a vártnál nagyobb mér­tékben, 3 százalékkal 1,69 milliárd euróra - részvényenként 1,69 euróra - nőtt az egy évvel korábbi 1,64 milliárd euróról, elsősorban a Chrysler kisteherautók és a Mercedes-Benz luxuskocsik erőteljes ke­reslete miatt. Jiirgen Schrempp, a csoport elnöke a részvényesek közgyűlésén bejelentette: a cég a következő három évben 50 milli­árd eurót szán fejlesztési beruházások­ra, s öt éven belül 60 új modellel készül előállni. Schrempp szerint a lankadatlan keres­let miatt a Chrysler üzemeinek kapacitás­kihasználtsága jelenleg 20 százalékkal ha­ladja meg az átlagos szintet. Nubira II Wagon - a második generáció Miskolc (ÉM - DoMa) - Noha a statisztikai adatok nem erről árulkodnak, nem könnyű ma­napság új autót vásárolni. Egy rendelkezésre álló összeghez számtalan variációt kell mér­legre tenni, s bizony nem egy­szerű a választás. A vevőknél nehezebb dolga ta­lán csak az eladóknak van. hi­szen mára már jóval több a fó­ka, mint az eszkimó, s a márka- kereskedőknek igen nehéz olyan egyértelmű ajánlattal elő­rukkolni, amely alapján kevés­nek bizonyul az importőr által Magyarországra rendelt kontin­gens. (No, azért láttunk ilyesmit a közelmúltban, nem is egyet.) A következőkben arra próbá­lunk választ kapni, hogy a kom­bi Nubirával vajon a vevőnek vagy az eladónak lesz több .problémája. A Daewoo Nubira második ge­nerációjának kombija egy igen nagy mezőnyben, a 3,5 mil­lió forint körüli autók táborában kínálja ha talmas testét és jól felszerelt utasterét. Ami a tartalmat illeti, 3 549 000 fo­rintért - többek között - vezető- és utasoldali lég­zsákot, elöl-hátul elektromos ablak emelőket, elektro­mos tükröket, szer vokormányt és légkondi cionálót kapnak a Nubira kombi vásárlói (a blokkolásgát­ló 250 ezer forintnyi pluszki­adást jelent). Megfontolandó Ezen írásnak nem célja, hogy összehasonlítsuk vetélytársaival kell állapítani, hogy kedvező aján­latnak ne­vezhető, DAEWO NUBIRA II WAGON FAMILIO 1.6 X Motor: 1598 köbcentiméter, soros, hengerenként négy szelepes benzinmotor \j(y/ Hajtómű: 5 sebességes mechanikus váltó; max. teljesítmény 78 kW (106 LE) 5800/min, max. forgatónyomaték 145 Nm 3800/min 7 X—-----­1 Futómű: független kerékfelfüggesztés, elöl tárcsa, hátul dobfék g) Sebesség: 175 km/h; gyorsulás 0-100 km/h-ra 11 sec r~~i Fogyasztás: város/városon kívül 10,7/6 1/100 km L Ár: 3 549 000 forint annyira azért nem csábító, hogy a Daewoo márkakereskedői erre alapozhatnák cégük fejlesztését. Ha azonban a reménybeli autótulajdonos nem polgárpuk- kasztási szándékkal választja ki masináját, hanem egyszerűen egy kényelmes, megbízható és jól kihasználható autót akar. mindenképpen megfontolandó ez az ajánlat. A kombik egyik legfontosabb ismérve a csomagtér nagysága. Nos, a Nubira Wagon karosszé­riájának szállításért felelős har­mada alaphelyzetben is nagy be­fogadóképességgel, valamint szé­les és mély ajtónyílással próbál gazdája kedvére tenni. Egyetlen szépséghibaként talán a hátsó kerekek belógó dobját említhet­nénk, ami azon kívül, hogy el­vesz némi helyet a hasznos tér­ből, akár meg is torpedózhatja az ideális formára vágyók szán­dékait. Nagy gond persze nincs, hiszen valószínűleg nagyon ke­vés ilyen indíttatású vevőjelölt tér majd be egy-egy Daewoo-sza- lonba, s ha netán mégis, egy esetleges próba akár meg is győzheti őket, hiszen a Nubira hátsójába jó néhány táskát, bő­röndöt be lehet zsúfolni. Külö­nösen akkor, ha annak méretét a maximumra növeltük. Egy motorral... Pillanatnyilag egyetlen motor, az 1,6-os, 16 szelepes E-TEC látja el a meglehetősen nagy utasterű Dae­woo Nubira II mozgatásának fel­adatát. A 106 lóerős aggregét a felső fordulatszám-tartományok- ban (4000-4500/min felett) egy ki­csit zajosabb a kelleténél, ettől el­tekintve azonban kitűnően helyt­áll, s szinte észrevétlenül látja el a feladatát. A fogyasztását még a főleg városi araszolgatások alap­ján sem nevezhetjük iszákosság- nak, ha pedig zömében az autó­hoz leginkább passzoló 80-110 km/órás tempóval közlekedünk, igazán kellemes csalódásban le­het részünk. Az eredeti kérdésfelvetéshez visszakanyarodva tehát úgy tű­nik, hogy az új Nubira kombi verzióját eladni nehezebb, hi­szen abban az ársávban kelleti magát, amelyben számos nálá­nál kisebb, esetleg hasonló mé­retű, de szegényesebben felsze­relt, ám annál nagyobb presztí­zsű modell is. A vételnél azon­ban azt is figyelembe kell ven­ni, hogy egyszer majd feltehető­leg újra eladósorba kerül a Nu­bira, s ha lehet, a használt autók között még nagyobb a felhozatal. Hirdetés Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jármű " ff. r Személyautó VW Golf II. 1.6D 5 ajtós, 1989. aug. évjáratú, 2001. jón. érv. műszakival, tulajdonostól eladó. Extrák: színezett üvegek, riasztó, szép állapot, jc gumik, jó motor. Irányár: 855 000 Ft. Tel.: 06-30/269-4420. (212788/2K) ___ __ Zastava fehér színű, 1986-os évjáratú, 2000. okt. érv. műszakival, 70 ezer km-t futott, rádiós magnóval eladó. Irányár: 150 000 Ft. Tel.: 47/380-189.(212791/2H) Renault 19-es 1989-es, 1.4-es, gáz­benzines, metálkék, megkímélt állapotú eladó. Irányár: 850 000 Ft. Tel.: 46/370-592.(212807/2K)_________ Ford Sierra 1.6 kát. inj. mélykék színű, 1991. dec. évjáratú, 2001-ig érv. műszakival, szervokormánnyal eladó. Irányár: 849 000 Ft. Tel.: 48/442-306.(212989/2 K)^ VW Golf GL II 1300 köbcentis fekete színű, 1984. dec. évjáratú, 2000. okt. érv. műszakival, 160 ezer km-t futott, riasztóval, megkímélt állapotban eladó. Irányár: 495 000 Ft. Tel.: 46/386-870.(213003/2K) Wartburg 353 Tourist 2 ütemű, fehér színű, 1988-as évjáratú, 2002. márc. érv. műszakival, 110 ezer km-t futott eladó. Extrák: spec. téli félsz, (külön fűtés, téli gumi, stb), vonóhorog, 1995-ben új motor. Irányár: 210 000 Ft. Tel.: 46/373-821. (213004/2 K) Fiat Panda 1.0 piros színű, 1992-es évjáratú, 36 ezer km-t futott, rádiós magnóval, rendkívül megbízható állapotban eladó. Irányár: 780 000 Ft. Tel.: 06-20/9194-879.(213110/2K) Lada sárga színű, 1982-es évjáratú, 2001. jún. 8-ig érv. műszakival, 160 ezer km-t futott, vonóhoroggal eladó. Irányár: 170 000 Ft. Tel.: 47/346-224(213112/2K) _ Opel Kadett 1.3 sárga színű, 1981 -es évjáratú, 2000. jún. érv. műszakival, megkímélt belsővel, jó gumikkal eladó. Karosszériajavítás! Irányár: 150 000 Ft. Tel.: 49/346-849. (213117/2 K) EREDETISÉGVIZSGÁLAT gópjárműátírási, -biztosítási ügyintézés FORD UDVAR, ZSARNAI AUTÓCENTRUM minden nap. Tel.: 06-30/205-1498. A szelvény=10% kedvezményi Skoda Felicia LX ibolyakék színű, 1995. okt. évjáratú, 2001. okt. 2-ig érv. műszakival, 81 ezer km-t futott eladó. Extrák: riasztó, rádió, oszt­ható hátsó ülés, ködlámpa, rend- számgravírozás. Irányár: 1 190 000 Ft. Tel.: 48/351-362. (213118/2K) Eladó Opel Astra Sedan 1.4 16V 1996. júliusi évjáratú, 50 000 km-rel. 49/355-430, 06-20/9288-118. (212819/2T)__________________________ Opel Astra 1.4 1995. májusi, szép állapotban, extrákkal, cserelehetőséggel eladó. 06­30/9738-369.(212891/2K)__________ 2,5 éves Ford Escort 1.3 megkímélt állapotban, szervizkönyvvel eladó. Érd.: 46/342-145, este 7 után. (213020/1K)___ ______________ Eladó Skoda Octavia LX. Ár: 1,8 M Ft kp. + 470 000 Ft hitel. Érd.: 06- 30/9-254-000.(213042/2K) ____ Wartburg 353-as, mogyorószínű, 1985-ös évjáratú, lejárt műszakival, 54 000 km-t futott eladó. Tel.: 46/351-275.(213075/1 K)____________ Lada Samara 1.3 1989-es, 5 ajtós 340 000 Ft-ért eladó. 48/342-215. (213085/1K) Haszongépjármű RENAULT-REGITRUCKKFT. Kazincbarcika, Ózdi út 3. f Tel.: 48/313-160 Renault haszongépjárművek értékesítése és márkaszervize. 3 db Mercedes 814 típ. emelőhátfalas, 1990-estgk. eladó. Érdeklődni az 52/448-733/132-es melléken vagy a 06-30/9434-089-es számon lehet. (212683/6H)__________________________ Ford Tranzit fehér, 1991. novemberi, 2001. júl. érv műszakival, 9 személyes, körablakos, személygépkocsira vizsgáztatva, jó állapotban eladó. Irányár: 1 190 000 +áfa. 06-30/9833-568. (212887/3T) Barkas B1000-es tehergépkocsi 5 személyre vizsgáztatva, keveset futott, álló fűtéses, nagyon jó állapotban eladó. Irányár: 250 000 + áfa. 06-30/9833-568.(212888/3T) Multicar M25 típ. billenőplatós, 1987-es gyártású kistehergk., tartalék motorral, tartalék kerekekkel eladó. Tel.: 46/346-066, 06-30/2289-550.(213066/2K) Hajdú-Bihar megye Szerviz, autóiskola Autómotor-felújítás, főtengely­köszörülés, hengerfúrás, hengerfejhegesztés, hajtókar­felújítás (világszínvonalú, új gépeken), autóalkatrész­kereskedelem. Gépműhely: (52) 471-202. Autósbolt: (52) 471-293, Zsigó, Povolny u. 15. (578473/24K) Tanuljon az Autóközlekedési Tanintézet Kft.-nél minden járműkategóriából új gépkocsikkal. Többszöri részletfizetés. Rendkívüli kedvezmény! Szaktanfolyamokat folyamatosan indítunk. Debrecen, Széchenyi u. 47. Telefon: 347-222. (576730/13H) Személyautó UAZ-469/B parancsnoki terepjáró, 1987-es, Mercedes motorral eladó. Irányár: 1.100.000. Telefon: (20) 9- 540-422. (581511/1K)_____ Wartburg 1,3, drapp, 1990-es, 2000. 12. műszakival, 60.000 km-rel, megkímélt, garázsban tartott eladó. Irányár: 360.000 Ft. Telefon: (52) 316-930. (581558/1K) Suzuki Swift 1,3, fehér, 1997-es, 2003. III. műszakival, 36 E km-rel, rengeteg extrával, hifivel vagy anélkül sérülésmentes gyönyörű állapotban eladó. Irányár 1,3-1,4 M Ft. Telefon: 06 (20) 3-370-691. (581621/1K) Debrecen Poroszlay útról eltűnt Marutimat visszavásárolnám. 06 (30) 9-936-019. (581683/2K) Lada Niva gázüzemű, 11 éves eladó. Érdeklődni a 06 (60) 355-914-es telefonon. (581131/2K) _________ Golf 4-es 18 hónapos, metálzöld, első tulajdonostól eladó. Érdeklődni a 06 (60) 355-914-es telefonon. (581132/2K)____________________________ Honda Civic 1,5 LSI 16V bordó, 1992-es, 2002. műszakival, 112.000 km-rel, elek, ablakok, nagyfényte- tő, kp. zár, jó állapotban eladó. Irányár: 1.440.000 Ft. Telefon: (54) 438-253, (30) 9-788-682. (581170/2K) Opel Astra G 1,4 16V metálbordó 1999-es, 2002. műszakival, 2800 km- rel, klíma, alufelni, el. ablak eladó. Irányár: 3.370.000 Ft. Telefon: (54) 438-253, (30) 9-788-682. (581177/2K) _______________________ Renault 11 1,4 turbó, 105 LE, piros, 1985-ös, 2002-ig műszakival, 183 E km-rel, központi zár, elekt. ablak, alufelni, küszöb, spojler, 1. tulajdonostól eladó. Irányár: 445.000 Ft. Telefon: 06 (30) 2492-133. (581350/1K) Lada Samara, 10 éves, 1300 köbcentis, 3 ajtós, 2002-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Irányár: 390.000 Ft. Telefon: (52) 418-900. (581353/1K) _________________ Omega 2.0, szürke színű, 1988-as évjáratú, extrák: napfénytető, elektr. ablak, rádiómagnó eladó. Kisebb értékű csere érdekel. Irányár: 790.000 Ft. Telefon: (30) 9-358-700. (581435/1K) __________ Mazda 323, 1,1-es, v.-kék, 1982-es, 2002. áprilisig műszakival, 120 ezer km-rel, háromajtós eladó. Irányár: 215 ezer Ft. Telefon: 06 (20) 9-316-305. (581485/1K) Lada 1200 fehér, 1974-es, 2001. IV. műszakival, 105 E km-rel, rádiómagnó, vonóhorog, gáz­benzinüzemű eladó. Irányár: 245.000. Telefon: (52) 444-679. (581508/1K)________________________ Lada 2153 1,5-ös, bordó, 1994-es, friss műszakival, kevés km-rel, vonóhorog, üléshuzat, nagyon szép megkímélt állapotban első tulajdonostól eladó. Irányár: 599.000 Ft. Telefon: 06 (20) 3-370-691. (581623/1K) _ VW Polo 1,1-es, 1996-os, ötajtós első női tulajdonostól szervizkönyvvel eladó. Érdeklődni: 06(20)9-693-316. (581677/1K) Mitsubishi L300-as körablakos, '93- as évjáratú, 6 személyes tehergépkocsi eladó. (20) 9-343-073. (581693/1K) Lada 1500-as 2107 kocka, bordó eladó. (52)411-822. (581365/2K)___________________________ Nissan Terrano 1997-es, turbódízel, központi zárral, 100.000 km, szervizkönyvvel eladó. 06 (30) 9- 139-513. Irányár: 3.200.000 Ft. (581432/1K)___________________________ VW Golf III. 4 éves, 5 ajtós 1,58 M Ft-ért eladó. Telefon: 06 (20) 3-212-599. (581436/1K) Peugeot 405 SR 1,6-os, benzines, '93-as, sok extrával eladó. Érdeklődni: 06 (20) 9-353-854. (581514/1K)____________________________ P. Fiat 126, tízéves, 27.000 km-rel, kifogástalan állapotban eladó. Ár: 240.000. (30) 9-537-494. (581613/1K) Eladó VW Vento 1.9 TD 94. decemberi, sok extrával 151.000 km-rel. Érdeklődni: 06 (30)9-351-023. (581149/1K) Magánszemélyek apróhirdetési szelvénye! (20 szóig!) Az Észak-Magyarország segít Önnek, hogy AUTÓJÁT GYORSAN ÉS KÖNNYEN ELADJA! A hirdetés megjelenik a beérkezést követő szombaton és az ezt követő keddi napon. 2 megjelenés 1000 Ft! Hirdetése megjelenik a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló szombati oldalain is.----------------------------------------------------------------------------------­Típus:_____________________________________________________________________________ Szín: Évjárat: Műszaki érv.:________________________Futott km:____________________ Extrák:____________________________________________________________________________ Egyéb: ________________________________________________________ Irányár: Telefon: Cím: Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név: Lakcím: Telefon: Aláírás: Címünk: Észak-Magyarország 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. és Széchenyi út 15-17. Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalvány mellékletével, levélben, a következő címre: Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf.: 178. fSUK-MAGYMORSZáG

Next

/
Oldalképek
Tartalom