Észak-Magyarország, 2000. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-01 / 77. szám

2000. április 1., szombat HÍRCSOKOR • Simogatható állatok. Hüllőket tekint­hetnek meg az érdeklődők hétfőtől na­ponta délelőtt 9 és este 6 óra között Mis­kolcon, az Ady Endre Művelődési Ház­ban. Április 8-án, szombaton és 9-én, va­sárnap pedig oroszlánkölyköket is simo­gathatnak. • Pótmama-ügyelet. Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megye Nyugdíjas Szervezetinek Ér­dekvédelmi Szövetsége mától bevezeti a pótmama-ügyelet szolgáltatását. Jelent­kezni hétfőtől péntekig este 6 és 8 óra között telefonon lehet: (46) 364-320. KRESZ-ben versengtek Miskolc (ÉM - PT) - A Lakatos János törzszászlós, Baltovics János őrmester és Orlóczki Zoltán főtörzszászlós alkotta csa­pat érte el a legjobb eredményt a tegnap megrendezett rendőr KRESZ-versenyen. Sándor László alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta: a területi bal­esetmegelőzési bizottság által meghirde­tett „Rendőri Közlekedés Biztonsági Ve­télkedőre” a kapitányság munkatársai ön­ként jelentkezhettek. Hét csapat élt a le­hetőséggel. Az elsők mellett a második he­lyezett Koroknai Tamás főtörzsőrmester, Németh Péter őrnagy és Szakálos Erika hadnagy alkotta csapat jutott tovább a megyei döntőre. A győztes csapat és a díjat átadó Sándor László Fotó: Puskár Tibor Egymillió forint a nyomravezetőnek Miskolc (ÉM - PT) - Egy miskolci cég fél­millió forintot ajánlott annak, aki a Mis­kolcon történt fegyveres gépkocsirablás el­követőire (egy férfira és egy nőre) vonatko­zó érdemleges információkkal segíti a nyo­mozást. A rendőrség által korábban kitű­zött 500 ezer forint díjjal együtt így már 1 millió forint illeti meg azt, aki a nyomozás eredményességét közvetlenül elősegítő in­formációt szolgáltat a rendőrségnek. Bejelentéseket a rendőr-főkapitányság nyomozó osztályán (Miskolc, Zsolcai kapu 32.) vagy telefonon a (46) 514-579-es, 30-9033- 219-es és a 60-307-530-as számon lehet tenni. Rablásért elítélve Ózd (ÉM - PT) - A 29 éves ózdi hajlékta­lan a buszmegállóban szólította meg az ugyancsak hajléktalan 49 éves férfit. Ciga­rettát kért, amit nem kapott meg. A kérés megtagadása után a fiatalabb személy ala­posan elbánt a másik férfival, majd elvet­te az öngyújtóját és tízezer forintját. A rablás alapos gyanúja miatt indított nyo­mozás, vádemelés, majd az azt követő bí­róság elé állítást követően 5 év börtönre ítélték a támadó hajléktalant, akinek már egyébként is volt egy év hét hónapos fel­függesztett szabadságvesztése. Táblapótlás. Egy baleset során kidőlt és megrongálódott KRESZ-táblát pótoltak a megyei közútkezelő szakemberei péntek délelőtt a 37-es főút Sárga Borház előtti tar- cali kereszteződésében. Fotó: Puskár Tibor ÉSZJUt-IUGYKRORSZÁG Í Aktuális 5 Köztemetés: egyszerre többet, olcsóbban Megesik, hogy egy-két hónapig temetetlenek a halottak - a kórház intézkedik Miskolc (ÉM - SzK) - Miskol­con 1999 óta a köztemetés hamvasztással történik. Az adatok azt mutatják: e teme­tési formára évről évre na­gyobb szükség mutatkozik. Köztemetésre elsősorban akkor kerül sor, ha az elhunyt sze­mélynek nincsenek, illetve nem lelhetők fel a rokonai. Általában a hajléktalanok és az öregek végzik így. Miskolcon a Temető­gondnoksággal kötött szerződést 1999-ben módosították: mivel nem volt elegendő hely a kopor- sós köztemetésekre, így azóta a köztemetés mindig hamvasztás­sal történik. Ennek ára 18 ezer 637 forint. A hozzátartozó kérheti, hogy az önkormányzat temetési segély- lyel járuljon hozzá a temetéshez. Á temetési segély az egy főre ju­tó jövedelemtől függően jár, összege 4, 6, illetve 8 ezer forint, ami messze nem fedezi még a A köztemetéses parcella, Miskolcon Fotó: Bujdos Tibor legszerényebb temetkezés költ­ségét sem. Indokolt esetben kér­hető egyszeri rendkívüli segély is - feltéve ha a hozzátartozó, il­letve családja nem merítette már ki a számára lehetséges se­gélykeretet. Amennyiben így sem jön össze a temetés ára, nem marad más mód, mint a köztemetés kérése. A köztemetés a Szentpéteri ka­pui temetőben történik, úgy, hogy nincs ravatalozás, nincs bú­csúztatás a hozzátartozóktól, s egyszerre több embeft temetnek. Ez nem minden hozzátartozónak felel meg, mint például a közel­múltban közadakozásból elteme­tett Dzsekszon édesanyjának sem- tudtuk meg az önkormányzat egészségügyi és szociális osztá­lyán. - Márpedig a köztemetés­hez a hozzátartozó (ha van) le­mondó nyilatkozata szükséges. De vannak ennél bonyolul­tabb esetek is. A Megyei Kórház patológiáján olykor 1-2 hónapig is temetetlenül várakoznak a te­temek. Ez főként akkor fordul elő, amikor a hozzátartozók a további ügyintézés végett ma­gukkal viszik a halottvizsgálati bizonyítványt, ám mégsem tesz­nek lépéseket a temetés érdeké­ben - tájékoztat Kurdicsné Bráz Jolán, az osztály adminisztráto­ra. Ilyenkor a hozzátartozókat távirati úton figyelmeztetik, Temetési segély Jövedelem/főa segély 0-15 350 Ft8 ezer Ft 15 351-23 025 Ft6 ezer Ft 23 026-30 700 Ft4 ezer Ft 30 700 Ft fölöttnem jár A temetési segélyhez kell: • halotti anyakönyvi ki­vonat • temetési számla • jövedelemigazolás (utolsó 3 havi) majd ha erre se reagálnak, ak­kor megy a második távirat. Ha ez is hasztalan marad, ismét újabb halottvizsgálati bizonyít­vány kell kiállítatni azzal az osztállyal, ahol a beteg elhunyt. Ezt már a kórház jogtanácsosa kapja meg, aki eljár a polgár- mesteri hivatalnál. A hivatalnak pedig be kell szereznie a halott anyakönyvi kivonatát, személyi igazolvá­nyát, s ha házas volt, akkor há­zastársa személyi igazolványát és a házassági anyakönyvi kivo­natot is. Ez nem mindig egysze­rű, hiszen lehet, hogy az ország másik felén született az illető. Kétmilliárd forinttal nőtt Miskolc vagyona A költségvetési bizottság elnöke a tavalyi zárszámadásról: „Jól gazdálkodott a város” Miskolc (ÉM - BA) - Jól gaz­dálkodott Miskolc pénzével tavaly a helyhatóság - erről Ludnik Ferenc nyilatkozott la­punknak annak kapcsán, hogy április 6-ai ülésén tár­gyalja a közgyűlés az előző évi költségvetés zárszámadását. A képviselő-testület költségveté­si bizottságának elnöke (Fidesz- frakció) elfogadásra javasolja a zárszámadást: tervbe vett felada­tait az önkormányzat teljesítet­te. Tervezett bevételeit az előző évi pénzmaradványnak, sikeres pályázatoknak, központi juttatá­soknak is köszönhetően 4,3 mil­liárd forinttal haladta meg az önkormányzat 1999-ben: 26 milli­árd 301 millió forintból gazdál­kodott a város. Az úgynevezett tőkebevételeinek csak 86 száza­lékát kasszírozta a helyhatóság, ezt ellensúlyozta saját - elsősor­ban adó - bevételeivel. Bár ter­vezték, hogy 400 millió forint kölcsönt vesznek fel, ezzel a le­hetőséggel nem éltek. Az önkor­mányzat zavartalan működését biztosító rövid lejáratú hitelt vi­szont kért és kapott év közben az önkormányzat, amelynek a tavalyi teljes kiadása 25,3 milli­árd forint. A pénzmaradvány fe­dezetet nyújt az 1999-ről áthúzó­dó feladatokra: az út- és hídfel­újításra, szolgáltatói számlák ki­fizetésére. A tervezettnél kevesebbet köl­tött a város tavaly működési ki­adásokra (az eredetinek 99,5 szá­zalékát), beruházásokra (69 szá­zalékot) és felújításra (90,1 szá­zalékot). A helyi hálózatra vi­szont néhány esetben több ment el, mint szerették volna. Körül­belül 20 olyan intézménye van az önkormányzatnak, amelyik nem tudta teljesíteni a tervezett saját bevételeit (nem fizettek ne­kik az igénybe vett szolgáltatá­sokért). Akadt, ahol az energia­árak emelése okozott gondot, máshol a személyi kiadások (végkielégítés, jubileumi juta­lom) kifizetése miatt szorultak az önkormányzat (összességében 131 és félmillió forintnyi) segít­ségére. A városháza illetékes osztálya állapította meg: hol le­hetett volna elkerülni a beavat­kozást - az ilyen esetekben az érintett intézménynek az idei költségvetéséből kell visszafi­zetnie a tavalyi segítséget a vá­rosi kasszába. Az 1999-es kiadások sorában jelentős tételként említi a bizott­sági elnök a szociális segélyekre felhasznált majdnem kétmilliárd forintot - húsznál is több jogcí­men fizet a rászorulóknak az önkormányzat, amelyik számító- gépes programmal is vigyáz rá, hogy több jogcímen ugyanaz az igénylő lehetőleg ne kapjon más igénylők rovására segélyt. »........................ Tervezett feladatait teljesítette a város Ludnik Ferenc ............................................................... » Kétmilliárd forintot meghala­dó a beruházásokra fordított keret: a legtöbbet út-, híd- és járdaépítésre áldoztak - 500 fo­lyóméter út épült meg, mintegy félmilliárd forintért. A beruhá­zások összegével nőtt a megye- székhely könyvszerinti vagyo­na, ami jelenleg 33 milliárd 375 millió forint - emelte ki Ludnik Ferenc, a költségvetési bizott­ság vezetője. Hiányoznak a jövőt alapozó kiadások Az ellenzék szakértője szerint Miskolc saját bevételeire szorul Miskolc (ÉM - BA) - A jövőt megalapozó kiadások hiányát kéri számon a tavalyi költség- vetés zárszámadása apropó­ján a miskolci önkormányzati ellenzék pénzügyi szakértője. Szűcs Erika (MSZP), a pénzügyi bizottság elnöke arra emlékezte­tett: a miskolci közgyűlésben 1994 óta él a megegyezés a költ­ségvetési egyensúllyal kapcsolat­ban. Ennek köszönhetően sike­rült stabilizálni Miskolc gazdál­kodását. Az MSZP továbbra is tá­mogatja a kiadások és bevételek egyensúlyának megteremtését szolgáló törekvéseket, a tavaly is megmutatkozott szigorú költség- vetési gazdálkodást helyesli. A zárszámadás viszont az ellenzéki párt olvasatában arról is szól: a hatalom gyakorlói számot adnak róla, hogy a költségvetésben fog­lalt várospolitikai céljaikat mi­ként sikerült valóra váltaniuk. Szűcs Erika szerint nem sikerült nekik: a tervezett beruházások­nak csak a 69 százaléka teljesült. A bizottsági elnök ezzel össze­» ................. A hatalom gyakorlói­nak nem sikerült sa­ját céljai­kat valóra váltaniuk Szűcs Erika .............................................................. » függésben azt kéri számon, amit pártja már a tavalyi költségvetés elfogadásakor is hiányolt: az egzisztenciateremtő, átfogóbban: a jövőt megalapozó kiadásokat, amelyek segítenek a népesség és különösen a fiatalok itt tartásá­ban, a minőségi gazdasági poten­ciál létrehozásában. Erre azért is igen nagy szüksége lenne a vá­rosnak, mert az előző évihez ha­sonlóan idén is folytatódik az a kormányzati politika, amelynek „köszönhetően” az önkormányza­tok kevesebb központi forráshoz juthatnak, így mind inkább a sa­ját forrásaikat kell mozgósítani­uk. Ebből a szempontból azt ne­hezményezi, hogy egy sor koráb­bi gondot nem sikerült orvosolni. Példaként említi a Diósgyőri Kórház, illetve a Fűtőművel összevont Miskolci Hőszolgáltató Kft. helyzetét: bár határozatokat már hozott a közgyűlés a rende­zésre, de a megoldás érdekében semmit nem tettek. A kórház adósságának ledolgozását eddig egy, most már két évre jósolják. Megkezdődött az önkormányzati ingatlanvagyon tömeges és áron aluli értékesítése - a város érde­keit figyelmen kívül hagyó, ésszerűtlen vagyongazdálkodás (az említett kormányzati politi­ka) hatására idén is folytatódik. A zárszámadás adatainak és az idei költségvetésnek az ismereté­ben Szűcs Erika valószínűsíti: lassul a közszféra fejlesztése, fo­kozódik a belső egyensúlytalan­ság, növekednek a belső adóssá­gok. Ezzel azt is indokolja: miért sürgetik a város jelenlegi és jövőbeli valós szükségleteit figye­lembe vevő stratégiai váltást. Áprilisban nincs normaemelés Miskolc (ÉM - NyZ) - Ápri­lisban nem terveznek norma­emelést az iskolai gyermekét­keztetésben Miskolcon - hangzott el az oktatási bizott­ság legutóbbi ülésén. Alak- szainé Oláh Annamáriától, az illetékes alpolgármestertől azt az indokot kaptuk: azért halasztja a város vezetése az iskolai gyermekétkeztetésben a norma emelését, mert az is­kola vezetői folyamatosan azt jelzik: a családok szociális ál­lapota romlik, a szülők fizeté­si hajlandósága csökken. Az, hogy áprilisban nem emelik a normát, nem jelenti, hogy egyáltalán nem emelik. Je­lenleg az emelés mértékét fontolgatják, és még ebben a tanévben is elképzelhető a növekedés. A végtelenségig nem lehet halasztani a nor­maváltoztatást, az élelmisze­rek árának emelkedése miatt egy idő után ellehetetlenülné­nek a főzőkonyhák - jegyezte meg az alpolgármester.

Next

/
Oldalképek
Tartalom