Észak-Magyarország, 2000. február (56. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-15 / 38. szám
2000. február 15., kedd Aktuális 5 kaiUMJMaM«2áiiS JEGYZET ív Tavaszi szél Brackó István Február közepére elolvad a hó, s eltűnt a fehérség a belvárosra néző Avas északi oldalán is. A hajdani pinceszerezés borházai áttünek a le- véltelen fák és bokrok között, messziről Is látszik a tavaszt jelző sürgés-forgás. Este a lámpák fénye jelzi Miskolc hegyének kacskaringós útjait. Ezen az úton már nem hóba, hanem kátyús lyukba lép a láb, s a kalmár szellő a tavalyi leveleket görgeti. Fönn a tetőn az újra világitó és vendéget fogadó kilátó mellett kihunyt a millenniumi évet köszöntő 2000 fényfelirat. Nem valószínű, hogy lekapcsolták volna a rendszert, alighanem a szerkezet hibásodon meg, hiszen először a kettes szám hunyt ki, s szégyen szemre maradt a három nulla, fennen hirdetve egy darabig, hogy semmi sem tökéletes. S ez egyetemlegesen is igaz. r\ tökéletlen szülők gyerekének félévi bizonyítványa sem tökéletes, a közbiztonság állapota is vitatható, akárcsak az, hogy az idei 8 százalékos nyugdíjemelés ront vagy javít-e három millió (állam)polgár életszínvonalán. Rosszkedvűnk telét keseríti a vasutassztrájk, a tiszai ciánkatasztrófa, saza korántsem vizes tény, hogy az olaj-, bank- és robbantás-ügyek nagyhalai még mindig szabadon úszkálnak. Persze vannak bíztató jelek is. A BUX február 17-én átlépte a lélektani határt, s 10 ezer 162 pontot ért el. Rendeződtek az anyagi ügyek a Fradinál, Varga Zoltán edzi a diósgyőri focistákat, jó nemzetközi piaca kínálkozik a búzának és a kukoricának, hamarosan kapható lesz a Suzuki díjnyertes új típusa, a hazai munkanélküliségi ráta alacsonyabb, mint néhány EU-s országban, s a magára valamit is adó bevásárlóközpontokban már a magyar föld termette strucchúst is lehet vásárolni. ' hírek keverednek, akár a Bükk forrásainak tiszta vizét úsztató Szinva vize a Tiszában folyó mérgezett lével. Egy csepp olaj egy hordónyi vizet tehet élvezhetetlenné, de a bor spriccerrel való hígítása elfogadható gyakorlat. Itt csak az arányok a fontosak, s annak a kérdésnek a tisztázása az elsődleges, hogy a kocsmapultra támaszkodó ember miért nyúl a pohár után... Szomját oltja-e, vagy a sárga földig akarja leinni magát?! HÍRCSOKOR • Képviselői fogadóóra. Fogadóórát tart Kádas Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő ma délután fél 5-től az Avasi Gimnáziumban. Az új lakástámogatási rendszerről lesz szó. • Nyugdíjasok egészségügye. A háziorvosok szerepe a nyugdíjasok és a családok életében címmel szervez előadást a Megyei Össznyugdíjasok Szövetsége ma, február 15-én, kedden délután 3 órától a Kassai u. 86. szám alatt. • Oktatási konferencia. A minőségfejlesztés és a továbbképzés témakörében szerveznek megyei konferenciát pedagógusok részére ma, február 15-én, kedden délelőtt 10 órától a Nemzetközi Kereskedelmi Központban (Miskolc, Mindszent tér 1.). Elírtuk... Miskolc (ÉM) - Az epilepsziáról szóló tegnapi cikkünkben sajnálatosan elírás történt: a betegségről - helyesen - Kovács Gabriella főorvosa foglalta össze gondolatait. Az érintettől elnézést kérünk! Petőfi tér. Még március idusa előtt elkészül az FK Raszter Rt. a miskolci Petőfi tér felújításával. A felújított Petőfi-szo- bor, valamint a három, nemzeti színben pompázó csobogó már a március 15-ei ünnepségen is megcsodálhatok lesznek. A beruházás első üteme közel 60 millió forintba kerül. Fotó: Bujdos Tibor „Minden nagyon szép, minden nagyon jó” Eltérőek az önkormányzattól bérbe vett miskolci strandok üzemeltetési tapasztalatai Miskolc (ÉM - BAL) - Az ön- kormányzat három strandját tíz évre adta bérbe egy-egy cégnek. Úgy tudni, a városháza hamarosan megvizsgálja: jó bérleti szerződések köttettek-e négy éve, a bérlők eleget tettek-e kötelezettségeiknek. Nálunk minden rendben van - jelentette ki a Selyemréti strandfürdő üzemvezetője. A létesítmény bérlője a Penta-Mis- kolc Kft. Czirákiné Nyírcsák Nóra strandvezető tájékoztatása szerint, amit a bérleti szerződés megkötésekor vállalt a cég, mindent teljesített. Sőt, a kft. saját értékelése alapján túlteljesített: az idén esedékes medenceburkolást már tavaly elvégezték, a tavalyelőtti homlokzatfelújítás pedig jóval nagyobb volumenűre „sikeredett” a szerződésben vállaltnál. Vitatott vízforgató Amikor a Kék Hullám Kft. 1996- ban tíz évre bérbe kapta a tapolcai strandot, vállalta, hogy - a bérleti díj elengedéséért „cserébe” - bizonyos beruházásokat elvégez. Ezen kötelezettségnek előre ütemezetten kell eleget tennie - tudtuk meg Kozma László ügyvezetőtől. Á vállaltak közül már teljesült az 50 méteres medence burkolása és a kaTávolról „minden nagyon szép" binok csapadékvíz-elvezetése. Hátra volna a 100 méteres medence burkolása (két ütemben) - ennek a szerződés szerint tavaly el kellett volna készülnie (első ütem), de ez évre halasztódott. Csakhogy időközben életbe lépett égy új jogszabály. Ennek értelmében a strandmedencén nem kezdhetnek felújításba anélkül, hogy meg ne teremtenék a lehetőségét: a törvény szerint legkésőbb 2003-ig vízforgató berendezéssel lássák el. Ez utóbbit tehát valakinek meg kell csinálnia. De kinek: a tulajdonos Fotó: Vajda János városnak, vagy az üzemeltetőnek? Az ügyvezető szerint emiatt felmei’ül a szerződémódosi- tás igénye, minthogy ezt a tételt - mintegy 30 millió forintos beruházásról van szó - az eredeti szerződés nem tartalmaz(hat)ta. A kérdésben a két félnek a jövőben kell dűlőre jutnia - „Az egyeztetés folyamatban van” -, addig a beruházást nem lehet elkezdeni, következésképpen a kötelezettségnek sem eleget tenni. A kft. vezetői ugyanakkor nem hallgatják el: négy évvel ezelőtt nem olyan állapotban vehették át a létesítményt tulajdonosától, mint amilyenre az egyébként hosszasan húzódó szerződéskötéskor számítottak. A megegyezés szerint a városnak Jogilag tisztán” kellett volna átadnia a fürdőt, ezzel szemben a bérlők a strand területén működő vendéglátóipari egységek tulajdonosaival kényszerülnek pereskedni azóta is. „Folyton ezzel kell foglalkoznunk, ez köti le az erőnket” - árulta el Marosi László, a Kék Hullám másik ügyvezetője. Sem etikus, sem aktuális A harmadik miskolci strand, a diósgyőri üzemeltetője az Első Miskolci Party-Service Kft. Annak vezetője azonban kérdésünket azzal hárította el: ő maga nem kapott értesítést szerződése esetleges önkormányzati felülvizsgálatáról. Ily módon viszont nem tartja sem etikusnak, sem aktuálisnak, hogy a bérleti viszony pontos részleteiről, tapasztalatairól a nyilvánosság előtt beszámoljon. Érdeklődésünkkor Eszenyi József ügyvezető ironikusan visszakérdezett: „Most mondjam azt, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó?”. Még hozzátette: „a dolog jelenleg olyan stádiumban van, amelyben próbálják a működtetést minden fél számára előnyössé tenni”. Eddig nem volt cianidmérgezett betegük Miskolc (ÉM - SzK) - Jóllehet az elmúlt negyedszázad alatt nem volt dolga a B.-A.-Z. Megyei Kórház toxikológiai részlegének cianidmérgezettel, a mostani katasztrófa mégis felveti ennek lehetőségét. Polgárdi József főorvost, a Megyei Kórház II. Idegosztálya toxikológiai részlegvezetőjét arról kérdeztük, milyen veszélyeket rejt magában, ha netán különböző koncentrációjú és mennyiségű cianid jut az emberi szervezetbe. A főorvos elmondta: amióta ő a megyei toxikológián dolgozik, csaknem 26 éve, még nem fordult meg a részlegen akut cianidmérgezett. így csupán szakkönyv alapján tájékoztatott arról: a kötött formában a szervezetbe jutó cián, azaz cianid, a gyomorban sósav hatására átalakul, részben hidrogéncianiddá. A hidrogéncianid pedig sejtméreg, amely voltaképp a sejtlégzést pusztítja el. A mérgezés lehet akut és krónikus. A hirtelen „elfogyasztott” nagy mennyiségű cianid fulladást okoz; felnőtteknél testsúly-kilogrammonként 2-5 milligramm jelenti a halálos adagot. A halál perceken belül beállhat; ha a beteg túljut az első négy órán, már életben marad. Krónikus cianidmérgezés akkor alakulhat ki, ha rendszeresen cianidtartalmú ételt, italt fogyaszt valaki. Több magról is tudjuk, hogy ciántartalmú só van benne, ilyen a keserűmandula és a barackmag is, de jóné- hány amerikai babfajtában is fellelhető. Az alacsony koncentrációjú cianid is érezhetően káros hatással van a szervezetre, hányingert, szédülést, fejfájást, testsúlycsökkenést okozhat. Mind az akut, mind a krónikus cianidmérgezés esetén alkalmazhatók gyógyszerek, amelyek kémiai reakcióba lépnek a cianiddal, s az kiürül a szervezetből. Azonban a sejtekben okozott kár semmiképp sem múlik el nyomtalanul. így például az oxigénhiányos állapot az agysejtek részleges pusztulásával szellemi leépülést okozhat. Néhány óra - nyolcszázezer Alsózsolca (ÉM - PT) - Szomorú kép fogadta hazatérve az al- sózsolcai lakását mindössze fél napra elhagyó tulajdonost. Otthonát ugyanis valaki rossz szándékkal látogatta meg. Miután az ismeretlen személy a bejárati ajtó befeszítése után bejutott az épületbe, onnan értékes zsákámánnyal távozott. Műszaki cikket, készpénzt és arany ékszert vitt magával, mintegy nyolcszázezer forint értékben. Nyitva felejtett ablak Miskolc (ÉM - PT) - A miskolci HCM étkezdéjének ablakán mászott be a hét végén egy tolvaj. A vendéglátóhely boltjából cigarettát, csokit, pálinkát szerzett magának. Magával vitte a telefont és a lemezkazettát, hatvanezer forint készpénzzel. Az összkárérték mintegy százharmincezer forintra tehető. Bizonyítási kísérlet a miskolci sétálóutcán „Rablás" fényes nappal Fotó: Puskár Tibor Miskolc (ÉM - PT) - A miskolci sétálóutcán kordonnal elzárt területen kutyás rendőrök, fegyörök, láncon vezetett férfiak és mások tartózkodtak tegnap. A szalagon kívül pedig kíváncsiskodó tömeg gyűlt össze, azt tudakolva: milyen bűncselekmény történt? A valós történéseket azonban csak a beavatottak tudták: a dr. Bodnár Sarolta vezette bírói tanács bizonyítási eljárást végzett. A városi bíróság bírája hétfőn délben a (vád szerint) csoportosan elkövetett rablás, és más bűncselekményekkel megvádolt négy elkövető, és a megkárosított személyek, valamint az ügyész és a védők jelenlétében kísérelte meg rekonstruálni a két évvel korábbi történéseket. A vádiratban foglaltak szerint a négy miskolci férfi (24-31 évesek) jól ismerte egymást. A csapat tagjai a Centrum áruház előtti szökőkútnál üldögélve szemelték ki későbbi áldozataikat. Aki az üzletközpont pénzváltójában megfordult, annál nagyobb összeget sejtettek, amit igyekeztek megszerezni. Valamennyi pénzszerzés helyszíne állandó volt: a Széchenyi út sarkán lévő lépcsőház. Onnan ugyanis a hátsó kijáraton keresztül gyorsan és észrevétlenül el lehetett tűnni. Az első rablás során egy fiatalkorú fiút láttak eljönni a pénzváltótól. Odamentek hozzá, és olcsóbb árfolyamú valutát ajánlottak fel neki. A rosszban sántikáló csapat tagjai a sétálóutca első lépcsőházába hívták, és ott megfenyegették: jobb lesz, ha átadja pénzét, különben verést kap. A fiú megijedt, és eleget tett a felszólításnak. Néhány nappal később egy mit sem sejtő férfit csaltak be a megszokott lépcsőházba. Az olcsóbb márka megszerzése reményében már forintját számolgató személy azonban rajtavesztett. Egy óvatlan pillanatban a csapat egyik tagja kikapta kezéből a bankókat, majd azon nyomban köddé vált. A lépcsőházi akciónak akkor szakadt vége, amikor néhány nappal később újabb áldozatot szemeltek ki. Ezt az illetőt is a pénzváltóban szólították meg, majd a szokásos kapuhoz érve karjánál fogva berántották a lépcsőházba. A követelés nyomatékosítása érdekében pedig ez alkalommal egy kés is előkerült. A fenyegetés hatásosnak bizonyult. A kirabolt férfi azonban a rendőrséghez fordult segítségért. A négy vádlott közül az elsőrendűt ekkor sikerült elfogniuk a járőröknek, a nála lévő pénzzel együtt. A vádlottak tagadják, hogy rablással szerezték volna meg a pénzt az érintettektől. A tegnapi bizonyítási eljárás során például az egyik szembesítés is eredménytelenül végződött. A vádlott másképp adta elő a kapualjban történteket, mint az eset elszenvedője.