Észak-Magyarország, 2000. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-13 / 10. szám
2000. január 13., csütörtök ÉSZM-MAGTOBOBSZÁB % SPORT 9 HÍRCSOKOR • Judotoborzó. A Miskolci VSC cselgáncsszakosztálya toborzót hirdet óvodás és általános iskolás korú fiúk és leányok részére. Akik kedvet éreznek a sportág műveléséhez azok hétfőtől-péntekig 18 és 19 között jelentkezhetnek az MVSC judotermében (Miskolc, Csokonai út 3.). Érdeklődni a 46/357-578-as telefonszámon lehet napközben. • Éles igen. Ismét játszhat a magyar kézilabda-válogatottban Éles József, a Fotex KC Veszprém világklasszisa. Az átlövő-irányító szerdán találkozott szponzorának, a NIKE-nak a képviselőivel, akik engedélyezték, hogy Éles a nemzeti együttessel szerződésben álló Adidas cipőjében lépjen pályára a következő négy vb-selejtezőn. • Visszalépett az Érd. A labdarúgó NB l-ben szereplő Érdi VSE együttese becsületből ugyan végigjátszotta az őszi szezont, ám mivel a tulajdonosok nem tudják tovább finanszírozni a működést, visszalépnek a további küzdelmektől. Ezt még nem jelentették be az MLSZ-nek, de az már eldőlt, hogy tavasszal a gárda nem folytatja. • Nakata Rómában. Hidetoshi Nakata a Perugiától az olasz AS Roma labdarúgócsapatához igazolt. A nemhivatalos információk szerint a fővárosi klub 16 millió dollárt fizetett a 22 éves középpályásért. Nakata öt évre szóló, évi hárommillió márkás szerződést írt alá új klubjánál. Továbbjutott az MVSC Jászberény (ÉM) - Idegenben is legyőzte az extraligás Jászberényt a Miskolci VSC csapata, így a legjobb 16 közé jutott a női röplabda Magyar Kupában. Jászberény - Miskolci VSC 2:3 (-20, 21, 16, -22, -13) Jászberény, 100 néző. Vezette: Békési, ifj. Kiss. Jászberény: Krigel O., Pesti, Adorján, Nagy I., Karakas, Seji. Csere: Szűcs (liberó), Selmeci, Krigel É. Edző: Deme Gábor. MVSC: Bazan, Sike, Tóth, Kalotay, Helli, Kaposvári. Csere: Németh (liberó), Lied- gebné, Pallós, Orosz. Játékos-edző: Balázs Zsuzsa. Mindkét csapat nagyon rosszul melegített be, ez betudható volt az idény eleji formának, hiszen az együttesek a bajnoki szünet utáni felkészülés közepén tartanak. Ezzel szemben a találkozó mind az öt játszmája óriási küzdelmet és színvonalas labdameneteket hozott. Az MVSC új felállásban lépett pályára, Tóth a liberó posztról „átkerült” a 4-es ütőbe, ahol nagyon hasznosan játszott. Mindkét gárda nagy akarással játszott, de a vendégek jobban bírták a harcot, és teljesen megérdemelten, kettős győzelemmel jutottak a legjobb 16 közé. DEME Gábor: - Gratulálok a vendégeknek, nagyon szépen játszottak. BALÁZS Zsuzsa: - Győzni jöttünk, s ez sikerült. Nagyon örülök a továbbjutásnak. Kevesebb klubcsapat Budapest (MTI) - Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tájékoztatta az MLSZ-t, hogy - szemben a tavalyi néggyel - idén három magyar csapat vehet részt a kontinentális kupák küzdelmeiben. Az UEFA az utóbbi öt év (1994-1999) nemzetközi kupaeredményei alapján rangsorolta az európai szövetségeket. Az MLSZ a 23., így a magyar bajnok a BL 2. selejtezőkörében kapcsolódik be a mérkőzéssorozatba, a második helyezett és a kupagyőztes az UEFA-kupa selejtezőjébe)! lép először pá-' lyára. A legtöbb csapatot - hetet-hetet - Ölaszország, Spanyolország és Németország indíthatja. Hat-hat csapattal lesz érdekelt Franciaország, Hollandia, Anglia, Oroszország és Görögország. A Magyarországgal egy vb-selejtezőcsoportban szereplő Románia, Grúzia és Litvánia ugyancsak 3-3 együttest indíthat. A szebbik arcát mutatta a Diósgyőr Női kosárlabda Ronchetti Kupa nyolcaddöntő, 1. mérkőzés: DKSK - Adana 92-66 (42-29) Balogh (4) kézzel-lábbal Blue (5) ellen Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - BCS) - Huszonhat pontos előnnyel utazhat az egy hét múlva sorra kerülő törökországi visszavágóra a DKSK-BC női kosárlabdacsapata, amely tegnap biztosan győzte le a Botasspor Adanát. Miskolc, 1800 néző. Vezette: Ja- nac (szlovák), Führer (osztrák). DKSK-BC: BAJKUSA (21/3), BALOGH (15/3), BROSOVSZKY (21/3), Csávás (6), PEROVICS (10). Csere: ANDÓ (19). Edző: Áron Balázsné. Adana: BLUE (30), Ivegin (4), Karabiyik (4), BRANZOVA (14/6), Varbanova (8). Csere: Yükrük (3), Saygan (-), Altay (3/3). Edző: Yildizoglu Ceyhun. Kipontozódott: Branzova a 38. percben. Álomkezdés diósgyőri módra: bemutatta Brosovszky Mónika. A piros-fehérek bedobója másfél perc alatt hat pontot szórt, s csak ezután jött az első török találat (6-2). Kár, hogy ezután három távoli kísérletet is elhibáztak a hazaiak, mert ha nem így lett volna, akkor úgy elhúzhattak volna, mint a vadlibák. Még szerencse, hogy Brosovszky nem állt le, s amikor az 5. percben 10. pontját szerezte, csapata már kilenc egységgel vezetett (15-6). A Diósgyőr korlátlan úr volt saját palánkja alatt, annak ellenére, hogy a hazai centerek „centihiányban” szenvedtek az ellenfél hasonló posztján játszó játékosaihoz képest. Irányító poszton Bajkusa jól zsonglőrködött a labdával, hiába állította rá sorban játékosait az adanai edző, a bosnyákot nem tudták tartani. A Botassporban a színes bőrű Blue tartotta a lelket, de a mérkőzés első triplája őt is elkedvetlenítette (29-14). A két csapat centerei nagy harcot vívtak egymással, - ebben a csatában kioltották egymást -, s a Diósgyőr azzal tudta tovább növelni előnyét, hogy „kisemberei” verték az Adana hasonló egységét (35-17). A félidő utolsó három percében a Botasspor megcsillantott valamit tudásából, és a kényelmes fokozatba váltott hazaiak mellett tíz pontra zárkóztak fel (37-27). A szünetben elég rövid időt töltött együtt játékosaival az adanai edző, ugyanis a folyosón a vendégcsapat mecénásai „beszámoltatták” a török szakvezetőt az első félidei produkcióról. Lehet, hogy az együttlét rövidsége, lehet hogy valami más miatt, de ezt a játékrészt is gyengén kezdte a Botasspor (47-29). A 25. percben egészpályás letámadásra tért át az adanai gárda, de ez sem használt, úgyhogy Yildizoglu edző időkéréssel próbálkozott. Ezt követően néhány percig jól tartották magukat Blue-ék, de egy-két hazai megvillanás után negyedszázra nőtt a DKSK előnye (61-36). Feltűnő volt, hogy a piros-fehérek milyen jó százalékkal használták ki a büntetőket, míg ugyanezt a túloldalról nem lehetett elmondani. A félidő közepén kosárral tért vissza a pályára a 23. percben megsérült Bajkusa és ismét tagja lett annak a „betonfalnak”, amelyet védekezésben húzott a Diósgyőr. Hát mégha a törökök idegenlégiósát is tartani tudták volna a diósgyőriek! Blue a 36. percben a mezőny legeredményesebbjeként már 21. pontját szerezte, s még jó, hogy előbb Saygan, majd az Adana edzője vesztette el a fejét, így két percen belül két technikai hibát is ítéltek ellenük a játékvezetők. Két perccel a vége előtt a vendégcsapat egyre durvábban kezdett játszani és szemlátomást nehezen viselték, hogy a DKSK klasszissal jobb csapat. A hazaiaknál Bajkusa, Balogh, Brosovszky és Andó remekül játszott, nemcsak támadásban, hanem védekezésben is. Az idő múlásával egyre nagyobb lett a két csapat közötti különbség, amely a lefújás pillanatában csúcsosodott ki. ÁRON Balázsné: - így kell ezt csinálni! Nagyszerű közönség előtt óriási lendülettel játszottunk, s remélem ez az előny elég lesz a visszavágón. Yildizoglu CEYHUN: - Ettől mi többet tudunk, s ígérem, ezt a visszavágón be is fogjuk bizonyítani. Műkorcsolya-ob Dunaújváros (MTI) - A hétvégén bonyolítják le a műkorcsolyázók és jégtáncosok országos bajnokságát. A színhely kivételesen Dunaújváros, mert amikor dönteni kellett, akkor még nem a december 15-én leégett Budapest Sportcsarnok jege volt használható. A felnőtt nők vetélkedésébe tízen neveztek. Póth Diana és Sebestyén Júlia tavalyi eredménye alapján (Eb 4., illetve 6.) már biztos induló a február 6- 13. közötti bécsi kontinensviadalnak, a harmadik utazó személye nagy valószínűséggel a korábbi Eb-ezüstérmes Czakó Krisztina és a fiatal tehetség, Dorofejev Tamara között dől el. A férfiak mezőnyében négyen lépnek jégre, az Eb-részvétel kérdése már eldőlt: Vidrai Szabolcs utazik, a tartalék Tóth Zoltán. Jégtáncban felnőtt és junior bajnokságra is sor kerül, a junioroknál 8, a felnőtteknél 4 pár mutatja majd be gyakorlatát. A bajnokság sorsolására szombaton 10 órakor kerül sor, a jégtáncosok kötelezőit és ori- ginálját, valamint az egyéni versenyzők rövidprogramjait is ezen a napon rendezik. Vasárnap 13 órától a kúrre kerül sor. Péteri foci Sajószentpéter (ÉM) - A nyolcadik fordulóval folytatódott a sajószentpéteri Városi Sportközpontban a Péteri Foci városi teremlabdarúgó bajnokság küzdelemsorozata. Az eredmények: Tüzép Trans - Sajóecseg 7-7, Őrnagy ‘96 - Rico 9-0, Liverpolo - Tüzép Trans 1-8, Sajóecseg - FC Pertu 11-5, Hidro Geo - Kilián Észak 1-12, MG-FC - FC Pertu 10-4, Kilián Észak - Sajóecseg 12-2, Trans Kft. - Tüzép Trans 5-5, Liverpolo - Kondó 9-3, Tüzép Trans - Riberta Pores 11-3, Trans Kft. - Őrnagy ‘96 2-6, FC Pertu - Kondó 4-2, Hidro Geo - MG-FC 10-5, Rico - FC Pertu 9-2. Hirdetés Max. nulla? Sőt! 2000-ben mínusz nulla! A Westel 900-nál ez is lehetséges. Egyre kevesebbért egyre többet kínálunk. Számoljon velünk! Minden díjcsomagban csökkentettük a havidíjat. Havonta több száz. akár 3000 forintos megtakarítással CSOpOrtOS kedvezményt kínálunk* . És mostantól új. másodperc alapú számlázás**, a íESSSEBS ketyeg. Érdemes lesz mihamarabb beszerezni egy jó mobilt, nehogy lecsússzon róla. MAGYARORSZÁG PIACVEZETŐ MOBILSZOLGÁLTATÓJA * A kedvezmény összevontan értendő az egy számlán lévő előfizetésekre, amelynek mértéke nem haladhatja meg az adott hónapban számlázott forgalmi dijak összegét. ** Ha 3 másodpercen belül megszakítja a hívást, a beszélgetés díjmentes A 3 mp-nél hosszabb. de 30 mp-nél rővidebb hívások esetén 30 mp-et számlázunk A harmincadik mp után a díjszámítás másodperc alapú További feltételek és információ: 1230 (csak a Westel 900 hálózatából hívható - díjmentesen). 265-9210. ilL az üzletekben www.westel900.hu kínálunk A KAPCSOLAT