Észak-Magyarország, 2000. január (56. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-08 / 6. szám

INGATLAN 2000. január 8., szombat 13 Hasznos energiaforrások Debrecen (HBN) - A megújuló energia- források mindig újratermelődnek, nem merülnek ki úgy, mint a gáz, az olaj vagy a szén. Ezek a tulajdonságok indokolják a Nap, a szél és a víz, valamint a növények által termelt energiák felhasználását. Magyarországon a legnagyobb je­lentősége a növények által termelt bio­energiának van. Az erdőben és a szántó­földön megtermelt fának, szalmának, ku­koricaszárnak vagy növényi olajoknak jelentős energiatartalma van. A tüzelő­olaj és a gáz elterjedésével ezek felhasz­nálása visszaszorult. Pedig a ház körül keletkezhetnek olyan melléktermékek, amelyekkel helyettesíthető a gáz vagy az olaj. Jó szolgálatot tehet a vegyes tüzelésű kazán akkor is, ha egyébként gázzal fűtünk. Ebben ugyanis elégethető a háztar­tásban keletkező hulladékok egy része, a fanyesedék, a Venyige vagy olcsóbb tűzifa is. A szilárd tüzelőanyagok elégetése mun­kaigényes ugyan, de felhasználásukkal csökkenhet a gáz-, vagy olajszámla. Nem érdemes a meglévő cserépkályhát lebontani, sőt egyre többen építenek újra kandallót vagy kályhát. A fatüzelésnek a hangulata és az ára is barátságos. A ha­sábfát akár biobrikettel is helyettesíthet­jük, ami szép lánggal ég, és nem kellemet­len az illata sem. Infrafűtés: nem lesz „csibenevelő” a lakásból Mennyezeti fűtőpanel és légfűtés - lehetőségek az otthon melegének megteremtésére Szendrei M. Márta Debrecen (HBN) - A kellemes meleg minden embernek mást és mást jelent. Van, aki megelégszik a húsz fok körü­li, átlagosnak ítélt meleggel, van, aki többre vágyik. A hőérzet nem csupán egy he­lyiség léghőmérsékletétől, ha­nem a relatív páratartalomtól és a határoló falak, a tetőszerkezet felületi hőmérsékletétől is függ - mondta el a Naplónak Kovács Béla épületgépész, az A&K Épü­letgépészeti Kft. cégvezetője. Akár egy cserépkályha Mindannyian tapasztaltuk már, hogy milyen barátságos a cse­répkályha melege, milyen kelle­mes az így fűtött otthon klímája. Az alternatív fűtési módok - így az infrafűtésnak is nevezett, mennyezeti fűtés és a légfűtés - hatásukban nagyon hasonlóak a cserépkályhához, de attól jóval többet is tudnak, és lényegesen egyszerűbben kezelhetők. Míg a hagyományos fűtési módokkal csupán a levegő hőmérsékletét lehet emelni, az alternatív fűtés­sel a levegő páratartalmát is szabályozhatjuk, a szellőzést, sőt akár a hűtést is megoldhatjuk. A sugárzó fűtés elterjedt for­mája a cserépkályhás és a pad­lófűtés, de egyre inkább teret hódít a mennyezeti fűtőpanelek beépítése is. A beruházási költ­ség ennél a formánál a legala­csonyabb, hisz nincs kazán, nem futnak csövek a lakásban, s utólag is beépíthető. Kiegészítő módon is működhet, átmeneti időszakban például, amikor fű- tenénk is meg nem is. A gyerek­szobában vagy fürdőszobában, de akár a hétvégi házban is jó szolgálatot tehet a mennyezeti fűtőpanel. Igaz, hogy a felhasz­nált villanyáram miatt az üze­meltetése nem a legolcsóbb. „Láthatatlan” fűtőtest Nem elhanyagolható az esztéti­kai szempont sem, hisz ez a fű­tési megoldás gyakorlatilag lát­hatatlan, s nem foglal el hasznos helyet. így kisebb alapterületű lakásban is ideális. A nagyobb tereket is harmo­nikussá teheti, hiszen a lakás berendezésekor nem kell alkal­mazkodni a fűtőtesthez, a csö­vekhez. Ha az épületbe eleve be­letervezik a fűtőpanelt, úgy még a mennyezet síkjából sem ugrik ki. Egyébként a panel megjele­nésében olyan, mint egy fehér festmény a falon. Ha valaki az extravagánsabb megoldások hí­ve, a panel színes is lehet. A fűtőpanelt a mennyezet meg­határozott részére érdemes szerel­ni, például ülőgarnitúra, a főbb tartózkodási helyek fölé. A jól el­helyezett fűtőelem sokat javíthat komfortérzetünkön, kevesebb energia felhasználásával is mele­gebbnek érezzük az otthonunkat. Integrált légfűtés A ház egészébe integrálva va­lósítható meg a légfűtés, ami a ház vagy lakás fűtését, hűtését, szellőzését és a megfelelő páratartalmát biz­tosítja. A tervezésnél minden­képp szükséges az épületgé­pész közreműködése, hisz en­nek a fűtési módnak komoly technikai feltételei vannak. Kiegészítő módszerként vagy utólag beépítve már tetemes lehet a többletköltsége. A ma kapható berendezések alkal­mazásával a család számára leginkább megfelelő, „egyén­re szabott” belső hőmérséklet érhető el. A kinti levegőt fehnelegíti, befújja, majd keringteti is ez a fűtési rendszer. A keringte- tés során az elhasznált levegő hőtartalmának nagy része visszanyerhető, az elhasznált levegő azonban nem találko­zik a frissel. Bár a beruházá­si költség nem alacsony, a későbbiekben nyújtott kom­fort, és a precíz szabályozha- tóság miatt megtérül. Hirdetés Borsod-Abaúj-Zemplén megye INGATLANT AJÁNL Szőlő (cserszegi, 450 tő) eladó, Vagy bérbe ádó. Miskolc, határában. Tel.: 06-20/3371-954. (205474/2K) _________ Két szoba + étkezős, jó állapotban lévő lakás, bútorozatlanul a DOMUS mellett kiadó. Érd.: 46/349-641. (205588/2K) _________________________ Debrecen belvárosában zárt udvaron két épületből álló ingatlan eladó, 85 nm-es lakás és 70 nm-es vendéglátóegység. Tel.: 52/445-073. (205628/2K) _________________________ Üres 1,5 szobás lakás, az Avason, központi helyen kiadó. 2000. január 15-től. Tel.: 46/367-308, 06-20/9-221-543.(205648/2K) Miskolc belvárosában, 415 négyszögöl többcélú, vállalkozásra is alkalmas ingatlan, lakóépülettel eladó. Irányár: 10,5 millió Ft. Telefon: 06-30/9-836-125, 46/365-604 esti órákban.(205749/2K) Ház Eladó Taktaharkányban 2,5 szobás telefonos, gázfűtéses családi ház 150 négyszögöles telekkel. Irányár: 2 350 000 Ft. Érd.: 06-30/9-922­007,(205391/5K) ____________________ Ózdon nyugodt, szép környezetben, 3+2 félszobás, két fürdőszobás, összkomfortos családi ház, kerttel, garázzsal, műhellyel eladó. Tel.: 48/477-282(205458/2K) Mályiban 3-as főúttól 20 méterre, 240 nm-es nagy családi ház, garázs- zsal, berendezett üzlethelyiséggel, 40 nm-es aknás műhellyel sürgősen eladó. Tel.: 46/319-531, 06-20/9-263-680 (205503/6K) Miskolctól 20 km-re, Radostyán főutcáján, 2 szobás, gázkonvektoros családi ház, alápincézve, melléképületekkel, nagy kerttel eladó. Tel.: 48/424-572.(205527/2K) Mályiban, két szoba, összkomfortos, régi típusú családi ház, 1021 nm-es telken melléképülettel eladó. Tel.: 46/319­854. (205722/2K) ____________________ Mezőkeresztes, Batthyányi út 25/a. építési telek, Attila u. 17. alatt összkomfortos lakás eladó. Érd.: 49/331-093. (205803/2K) ,__________ Miskolcon a Sólyom utcában (Dózsa György utcához közel) 2 szintes, 3 szobás, téglaépítésű családi ház eladó. Irányár: 4,4 M Ft. Tel.: 46/320-542'17-20 óráiq.(205451/1 K) Rudabánya központjában 3 szobás, 98 nm-es, összkomfortos családi ház, garázzsal + két melléképülettel eladó. Irányár: 1 700 000 Ft. Érd.: 48/353-911 .(205621/3T) Rudabánya központjában 3 szintes családi ház, bevezetett vendéglátóegységgel eladó. Érd.: 48/353-382.(205622/3T) ____________ 708 nm telek 120 nm fedett pincéig kész házalap eladó a Május 1. u. 12. alatt. Tel.: 46/311-139, 46/364­797.(205788/1 K)_____________________ Ricse, Rákóczi 10. alatt felújított, gázfűtéses lakóház, udvar 1 250 000 Ft-ért azonnali költözéssel eladó. Érd.: 06-20/9525-381. Buris Antal.(205790/1K) ___________________ Rudabánya központjában 4 szobás, kertes családi ház eladó. Érd.: 48/353-382.(205625/3J) Vállalkozásra Irodának, kétszobás lakás Miskolc központjában kiadó. Érd.: 47/336-011 .(205466/2K) Rudabányán, központi helyen vendéglátóegység, büfé élelmiszer, zöldség részleggel eladó. Érd.: 48/353-382(205623/3T) Telek, föld, tanya Tisza-tó közelében, strandtól 3 km- re, Kiskörén, 352 négyzetméteres építési telek eladó, esetleg Diesel mikrobuszra cserélhető. Tel.: 48/476-708.(205740/2K)_____________ A kistokaji elágazásnál 5000 nm-es, összközműves telephely eladó. Benzinkút és a Faipari Kft. között. Érd.: 46/346-928.(205682/1 K) Üdülő, üdülőtelek Keszthelyen 4 személyes apartman eladó. (Amely a világ 77 nagyvárosában igénybe vehető), ugyanitt új személygépkocsi utánfutó eladó. Érd.: 48/317-011. (205404/2 K) Garázs Garázs eladó az Avas-déli Szilvás (volt Oszip) utcában. 46/369- 453.(205612/3T) HIRDETMÉNY! A Postabank Invest Rt. (1052 Budapest, Bécsi u.3. III. em. 25.) megbízás alapján a Miskolc, I. kér. Melinda u. 18-20. sz. alatti 18 nm alapterületű garázst értékesíti, melyre vételi ajánlat benyújtását várja 2000. január 21- ig. Érdeklődjön a 06-1/266-21-44-es telefonszámon Berettyán Júliánál.(205796/2H) INGATLANT KERES Vállalkozásra Miskolc, Széchenyi utcai üzletet vásárolnék vagy bérelnék. Tel.: 06-30/2299-327.(205786/2K) ALBÉRLET Kiadó az Avas-Délen főbérlő nélküli lakás, egyetemhez közel, nagyméretű szoba 1 vagy 2 lány részére. Érd.: 46/363-905, 06-30/2189-435.(205683/1 K) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Ház Nyíregyháza Debreceni úton igényes belső kialakítású hétéves családi ikerház utcafronti része dupla garázzsal eladó vagy kiadó. Érdeklődni: 435-712.(410335/4T) Négyszobás, összkomfortos családi ház jól jövedelmező nagy telekkel eladó. Cím; Gulács, Rákóczi 21. Tel.: 06-60/451-341 .(410432/2K) __________ Gázfűtésű, kertes 70 nm-es családi ház garázzsal, melléképületekkel 132 négyszögöl kerttel eladó. Érd.: Bartók Béla u. 42.(410523/2K) Nyírlugoson összkomfortos családi ház gazdálkodásra alkalmas mel­léképületekkel sürgősen eladó. Irányár 1,7 millió. Pósán László Nyír- lugos Nagy u. 112. Tel.: 06-42/288-704.(410531/1 K) _________ Sonkádon összkomfortos 150 nm-es családi ház eladó. Irányár: 2,6 millió. Érdeklődni: 06-44/379­082.(410609/1 K)_____________________ Tiszaíökön 60 nm-es kertes családi ház 300 négyszögöles kerttel, redőnyös, telefonos, parabolaan- tennás, másfél szobás, összkomfor­tos gázfűtéses, parkosított udvarral, kerti terasszal, kerti sütővel, raktárhelyiségekkel, kúttal eladó. Irányár: 2,5 millió Ft. Érdeklődni: 42/278-570 Papp Lászlóné (410623/1T)_________________________ Nyíregyháza-Oroson, a Fő utcán 3 szintes, 2 fürdőszobás ház eladó, az alagsorban bérbeadható üzlethe­lyiségekkel. Érd.: 42/480-080. Irányár: 10 M Ft.(410673/1K) Nagykállóban 120 nm ház, igénye­sen, új állapotban, dupla garázzsal, gáz+kandallóbeépítéses, pihenő­kerttel eladó. Irányár: 6 000 000 Ft. Érd.: 20/9593-200.(410678/1K) Nyíregyháza Sóstóhegy Vadász u. 18. alatti 3 szobás étkezős, összkomfortos kertes családi ház eladó. Irányár: 7,2 M Ft. Tel.: 42/476-767.(410697/1 K) ________ Nyíregyháza-Sóstón, reprezentatív, félkész, nagyméretű ház 2000 nm telken eladó. Irányár: 11 500 M Ft. 06-20/9853-841.(410736/1 K) AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A MEGYE LEGNAGYOBB PÉLDÁNYSZÁMÚ NAPILAPJA HIRDESSEN BENNE! Lakás Eperjes utcában földszinti, 59 nm- es, hideg-meleg vízórás, korszerűsített fűtéses lakás eladó. Irányár: 3 700 000 Ft. Telefon: 42/447-043, 06-30/9153­249.(410643/1K) ____________________ Nyíregyháza, Korányi kertvárosban hatszobás lakás kétállásos gk. tárolóval, pincével, 170 négyszögöl parkosított telken eladó. Irányár: 29 millió Ft. Tel.: 42/441­116.(410648/1K)____________ Záhonyban 2 szobás lakás sürgősen eladó. Érd.: 06-70/310- 786.(410713/1K) Garázs Szalag utcai garázssorból 4 éves garázs eladó. 06-30/9258-806. (410403/3K) Vállalkozásra Nyíregyházától 15 km-re 5000 nm telephely, 750 nm csarnokkal, 110 nm irodaépülettel, teljes közművel eladó. Irányár: 1,7 millió Ft. Tel.: 06- 30/9353-796. (410751/1H) INGATLANT KERES Garázs Május 1 tér, Ungvár sétány környékén garázst bérelnék. Max. 8 ezer Ft-ig. 30/2075-337. Sürgős I (410847/1T) ALBÉRLET Nyíregyházán 1+2-es összkomfortos belvárosi lakás hosszú távra kiadó. Érdeklődni: 30/9785-017.(410615/2T) Belvárosi, földszinti, irodának is al­kalmas, 59 nm-es lakás kiadó. Érdeklődni: 42/423-895, 20/916-8182. (410735/1K) ___________ Törpe utcán 3 szobás kertes családi ház kiadó. Érd.: 06-30/9257-294 telefon. (410768/1H)________________ Örökösföldön kétszobás, étkezős, telefonos, bútorozott lakás hosszabb időre kiadó. Irodának is. Kft-k előny­ben. Érdeklődni: 06-20/9650-796, vagy 17 ótától a 42/278-147 telefonon.(410806/1T) Hajdú-Bihar megye INGATLANT AJÁNL Csapókertben ikerház fele (három­szobás, garázsos) eladó. Irányár: 7,6 M Ft. Telefon: (20) 9-871-250. (569074/2K)_________________________ 4,1 M-ért Kassai úti 2 szobás, 51 nm- es, gázos öröklakás eladó. Telefon: 06 (60)352-510. (569390/1K) Lakás Debrecen, Tarján utcán épülő tár­sasház harmadik szintjén egy 68 nm-es lakás eladó. Tel.: 06 (20) 9-492-820, (52) 345-345. (569247/2K) Thomas Mann utcai földszinti lakás eladó. Telefon: (52) 433-626. (569584/1K) Telek, föld, tanya Debrecen külterületén ültetvény te­lepítésére alkalmas 12 ha-ós öntö­zött szántóföld 300 nm-es tárolóte­rülettel, traktorral, munkagépekkel, ipari árammal, gázzal eladó. Érdek- lődni: (52)413-993. (569141/2K) Szerepen lévő 19 hektár területű ta­nya 3000 nm-es felépítménnyel eladó, bérbe adó, illetve elcserélem értékegyeztetés mellett lakás vagy üdülőingatlanra. Érdeklődni: mun­kanapokon az (52) 418-488/107-es telefonon. (569563/1K) ALBÉRLET Kiadó belvárosi új 5 szobás 2 gará­zsos villalakás parkosított telekkel, hosszú távra. Telefon: (30) 9-839-279. (568819/1K) Magánszemélyek apróhirdetési szelvénye! Az Észak- Magyarország segít Önnek, hogy házát, lakását, ingatlanját gyorsan és könnyen eladja, elcserélje! A hirdetés megjelenik a beérkezést követő szombaton és az ezt követő keddi napon. 2 megjelenés 1000 Ft! Hirdetése megjelenik a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló szombati oldalain is. Szöveg (maximum 20 szóig!): Irányár: Ft. Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, máso­kat hátrányosan érintő információ nincs. Név: Lakcím: Telefon: Aláírás: Címünk: Észak-Magyarország 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalvány mellékletével, levélben, a következő címre: Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Pf.: 178.

Next

/
Oldalképek
Tartalom