Észak-Magyarország, 2000. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-29 / 24. szám
2000. január 29., szombat Életkép 7 Röviden Nyikes Zita Sohasem volt olyan szép és hosszú hajam’, hogy a fodrász azt kérdezte volna: „Biztos?" Kiskoromban, látván az óvodás és kisiskolás lánytársaim haját hol így, hol úgy felcsatolva, szalagozva, fonva, nevesebb ünnepségre, alkalomra begöndöritve, arról álmodoztam, hogy egyszer nekem is hosszú hajam lesz. Meg aztán mentségül, már így utólag, a mesekönyvekben sem volt egyetlen királylánynak sem rövid a haja. Nagyon szerettem volna, ha legalább vállig ér. Édesanyám mégis minden tavasszal elvitt a fodrászhoz, és, mondván, hogy Így erősödik, közös megegyezéssel levágattuk azt az egy-két centimétert, amennyit a téli hónapok alatt gyarapodott. Ilyenkor mindig sajátos rituálék között búcsúztam el a tincseimtől, magam sepertem össze, majd rá a lapátra, és tettem végül a szemetesvödörbe. Az első Nagy Rövidítés gimnazista koromban történt. Harmadikos lehettem, amikor rám tört a szép, hosszú haj utáni vágy, és majdnem két évig türelemmel vártam, ahogy nőtt-növögetett. Az érettségi tablóképek készítésekor azonban már rövid hajjal érkeztem a fényképészhez. Utána pedig majd csak körülbelül három év múlva szántam rá magam újból a növesztésre. A szerencsém - rímelve a helyzetre - röviden abban rejlik, hogy sohasem bánom meg a hajvágatással kapcsolatos döntéseimet. Amolyan szabadság ez. És egy ideig, még a Nagy Rövidítés után öt-hat nappal később is, lehetetlen betelni vele. Most úgy érzem magam, mintha legalább már holnap itt lenne a tavasz! Mindez persze magánügy. Aztán teljesen véletlenül kezembe került a Sörgyári capriccio. Figyelemmel olvastam, amint Bohumil Hrabal az aranysárga végtelen hajfonatot felruházza jelentésekkel, a történet folyamán szétteríti a szélben, a vízben. Ahogy később Mariska a fodrásznál ül. Előbb hosszú hajjal, Bod'a Cervinka pedig fésüli, megmossa kamillateában, még a kerékpárra is felsegíti Mariska haját. Aztán Mariska beül egy szabad forgószékbe, és levágatja azt a darab „Osztrák-Magyar Monarchiát". Francin és Mariska pedig - ott a vége, fuss el véle - új életet kezd. em keresek semmiféle szándékosságot. Egyszerűen csak megnyugtatott a szépirodalmi „haj-zet". Virágzó jég Papp TImea Miskolc (ÉM) - Szórakozás, vacsora - ennyit jelenthet egy bál a mai kor emberének. A bál egykor sokkal több volt ennél. Az 1900-as évek első évtizedeinek báli emlékeiről Ónodi Józsefné, miskolci tánctanár mesélt lapunknak. Ónodi Józsefné, Éva kisgyermekkorában költözött szüleivel vidékről Miskolcra. Az akkori elvárásoknak megfelelően próbáltak minél hamarabb beilleszkedni a városi társadalmi életébe. A régmúlt idők miskolci szokásai szerint, mint katolikus család, a katolikus nőegylettel vették fel a kapcsolatot. A nők nem dolgoztak, városi életet éltek, jótékonykodtak, teadélutánokra és egyleti ülésekre jártak. Épp így a fiatalok, akik tánciskolába jártak, és akiknek külön tagozata volt az egyleteken belül. Ebből a közösségből alakult ki a báli közönség. A bálokra a társasági élet csúcspontjaként számon tartott eseményhez méltóan készültek. Az estélynek is szigorú szabályai voltak. Mint minden fiatal lány életében, az akkor 18 éves Éváéban is örökemlékű maradt az első bál. Bálkirály a hölgyzsáner- 1928-at írtunk. A katolikus nőegylet Rózsabált rendezett a Koronában, amelyben később a Kossuth mozit rendezték be - emlékszik a tánctanár. Különleges esemény volt, a bálra rózsalovagot és a rózsakirálynőt váMúltidéző: Ónodi Józsefné lasztott a város. Az úgynevezett kotillion tánckor hölgyválasz volt. Minden egyes ilyen tánc után saját készítésű rózsácskát kapott a választott. Az lett a bálkirály, akinél a legtöbb kotillion gyűlt össze. A nyitótánchoz 16 leányt választottak ki - én is a csoportba kerültem. Utána pedig végigtáncoltam az éjszakát Fotó: Czapák Veronika ahogy az első bálozóknak illett, hófehér ruhában. Mostanság a fekete a báli divat, ilyen akkor nem volt. Feketét csak temetésen lehetett látni. A bálra vagy a „csilingelő piros villamossal,” vagy hintóval érkeztek a vendégek. A báli öltözék átváltásához öltözőhelyiségeket biztosítottak. A Korona felső szintjén szálloda is volt a vidékről érkezett bálozók számára. Egy emelettel lentebb étterem működött, alul pedig táncterem volt. A tánchoz a lányokat elegáns fiatalemberek kísérték a táncterem egy részébe. Egy másikban pedig a szülőket, idősebb urakat, hölgyeket, potentátokat, tisztségviselőket fogadták. A leányok azonban nem érkezhettek egyedül, szülői kíséret szükségeltetett egész est alatt. Rend a lelke... A táncot a bálanya nyitotta meg, ezt követően kapcsolódhatott be a fiatalság. Minden zeneszám után szünet következett, hogy legyen idő a táncrendbe előjegyezni kinek-kinek a táncát. A mulatozó tánc, a csárdás után, hosszabb vacsoraszünet következett. Ha szimpátia alakult ki a fiatalok között, meg volt engedve, hogy a fiú a vacsoraasztalhoz kísérje a lányt. Majd a következő táncot ezen ifjúval kezdje. A vacsora után már csak néhány óráig tartott a mulatság, egy esetleges hazakíséréshez a gardedám adott engedélyt. Ha pedig komolyabb kapcsolat is foglalkoztatott egy ifjút, a szülőkhöz fordult: „Megengedik-e, hogy tiszteletemet tegyem?” Azaz, hogy ellátogasson a lányos házhoz. Egy jó családból származó, partiképes, tanult fiatalembert a legjobb esetben is csak a bált követő második vasárnap fogadták a házbeliek. Az illendőség diktálta szabályok szerint pedig a vizit akkor is legfeljebb 10 percig tarthatott. Kereskedő, akit olykor elszomorít egy jó üzlet Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Az aprócska bolt már négy éve létezik a miskolci főutca egyik dufart- ja alatt. Többünk figyelmét mégiscsak az elmúlt karácsony előtt kitett doboznyi kirakat keltette fel. A rácsos üveg mögött horgolt csipke, megsárgult cérnakesztyű, kopottas retikül. Csupa avitt darab, mégis, vagy talán éppen ezért pillanatnyi megállásra, egy csudálkozó sóhajra, de legalább egy suhanó mosolyra készteti az embert. Ahhoz már idő kell, lelkiállapot és elhatározás, hogy beforduljunk a kapualjba, s rányissuk az ajtót a múltunkat, olvasmányainkat, filmélményeinket idéző tárgyak világára. „Vonzott a régi” S bár a néhány négyzetméteres bolt teli értékkel, sem a tulajdonosnak, sem az alkalmazottnak nem jut eszébe tolakodni a sürgető kérdéssel. Megszokták már: több a nézelődő, mint a pillanatnyi kuncsaft, de bárkiből válhat idővel vásárló, eladó, gyűjtő és régiségkereskedő is. A tulajdonos, Tóth Szabó István sem műkereskedéssel kezdte. Tanárként ragadta el a régiséggyűjtés szenvedélye, vagy harminc évvel ezelőtt.- Vonzottak a régi, nagyszüle- im igényes életvitelét sugárzó tárgyak. A gyűjtést herendi porcelánokkal, majd kortárs festők alkotásaival kezdtem. Aztán folytonosan csereberéltem, gazdagítottam a gyűjteményemet. Sokat segített ebben rajztanári végzettségű feleségem, aki legalább annyira ért a régiségekhez, mint én, ha nem jobban. Aztán az évek során megláttam benne az üzletet, s tizenöt éve önállóként űzöm a régiségkereskedést. A műkereskedő arról beszél, milyen sokat tesz a gyakorlat: a legtöbbször ránézésre el tudja dönteni, érdemes-e valamit megvenni vagy sem, persze olykor csak fejtörés és szakértői egyeztetés után („több gyűjtő szeme többet lát”) sikerül határozni. „A bizalom is fontos” Nyílik az ajtó, s egy szakadtas férfi lép be az üzletbe, hogy kissé félszegen előhúzza gyűrött nejlonzacskójából öntött szélmintás alumíniumtálcáját.- Nem, erre nincs szükségem - mondja a műkereskedő, határozottan, de nem sértőn. Kisvártatva fürge kis öregasz- szony nyomja le a kilincset. Zsebéből két öngyújtót kotor elő, az egyik sárgaréz. Tóth Szabó Istvánt csak ez érdekli. Sercintget rajta néhányat - hiába. Az asz- szony állítja: működik ez, csak egy kicsit rendbe kell hozni. Árat viszont nem tud szabni érte.- Ötszáz elég lesz? - kérdi a kereskedő, s az asszony arcán elömlik a boldogság. Mikor távozik, a kereskedő mutatja, hány hasonló öngyújtó vár már jó ideje gazdára a polcon.- Lehet, hogy legközelebb értékesebb tárgyától való megvá-' lásra szánja el magát. Nem mindig a haszon a lényeg, ebben a speciális kereskedésben a jó emberi kapcsolat és a bizalom legalább olyan fontos - magyarázza. - Itt nem a gyártó, hanem a kereskedő áll jót az áruért. Ő garantálja a kort, az anyagot és a minőséget. Nem érdemes kendőzni a csorbát, a hasadást. Örökös vadászszenvedély S hogy miként tesz szert árujára a kereskedő? Behozzák, mint a példa mutatja, vagy aukciókon vásárolja, esetleg hirdetés útján. S még ott van az örökös vadászszenvedélytől hajtott felkutatás. A vásárlók is sokfélék. Egyre többen ismerik fel, hogy a régiségbe fektetett pénz jobban fia- dzik a banki kamatnál, állítja a szakember. Akad, aki olykor egy különleges ajándékért tér be. S van, aki egy bizonyos tárgyra vár, akár éveken át - az igények ott sorjáznak az íróasztal fiókjában, amelynek lapján egy ennek többszörösét érő társának fényképe nyugszik. A hátoldalán lévő felirat szerint az Kiss János altábornagyot szolgálta. Ez meg itt Tóth Szabó István műkereskedő tulajdona, aki azonban nem szívesen válna meg tőle, hacsak nem valami horribilis összeget kínálna érte valaki elvetemült.- A régiségkereskedő már csak ilyen: olykor én magam sajnálom a nyélbe ütött üzletet. A nyáron egy betévedt német turista egyben megvásárolta egy 17 darabos színes szódásüvegkollekciómat. Hirtelen nagyon hiányoztak. Ha elvisz belőlük négyet-ötöt, akkor rendben van. Ha tízet, akkor azt jó üzletként könyvelem el. De hogy egy se maradt belőle, hirtelen belesaj- dult a szívem. Régiségek között Mi az antik? Mindenféle, szigorúan az 1867 előtti időkből származó tárgy. (Szabad forgalomban ritkábban fordul elő.) Hány éves a régiség? Az 50 esztendős, vagy idősebb tárgyak kategóriája. Most, 2000-ben a legfiatalabb régiségnek az ötvenes évek produktumai számítanak. Fotó: Vajda János
