Észak-Magyarország, 2000. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-03 / 1. szám
2000. január 3., hétfő • Új ivóvíz- és csatornadíjak. Szerencsen január 1-től az ivóvíz díja 237, a csatorna- használaté 278 forintra emelkedett köbméterenként. Ezt a lakossági fogyasztóknál a költségvetésben előírt támogatással csökkentik. Ez utóbbi támogatási mértéke még nem ismert. • Rászorultak támogatása. Abaújkéren tavaly 25 helybéli munkanélküli számára folyósította az önkormányzat a jövedelempótló támogatást. Egy-egy helybéli részesül szociális, illetve ápolási támogatásban, ketten pedig az időskorúak járadékát kapták kézhez rendszeresen. Nyár a télben - tél a télben Miskolc (ÉM) - Ideális időjárási körülmények fogadták az újévi hétvégén mind a tapolcai barlangfürdőbe, mind a bánkúti sípályákra látogatókat. Az Európában egyedülálló gyógyító intézményben melegben - sőt, a kinti hideghez képest oly’ édes forróságban! - tölthettek el néhány órát a vendégek, míg a Bükkben kitűnő, tiszta időben, és megfelelő minőségű havon síelhettek sok ezren. Mindkét helyet igen sokan választották arra, hogy ott töltsék a szilveszter éjjelt: ki a barlang medencéiben úszkálva - itt zártkörű évzáró partit rendeztek -, ki a bánkúti síházban, illetve a környező pályákon. Utóbbi esetében még a szokásos megpróbáltatásokat, a problémás közlekedést, parkolási nehézségeket is „jól viselték” a télisportolni vágyók. Te drága élet! Miskolc (ÉM - MA) - Ha új év, akkor áremelés. Sajnos ezt az évkezdést most sem úsztuk meg drágulás nélkül. Többet fizetünk (egyebek között) az utazásért, az energiáért, a benzinért, a cigarettáért, a különféle szolgáltatásokért. A villamos energia hat százalékkal emelkedett január elsejétől. A nappali áram díja kilowattóránként nettó 19.80 forintba kerül, az éjszakai áram tarifája 9,20-ra változott. Drágult a vasúti közlekedés is. Például a vasúti helyjegy 90 forintról 95-re, míg az InterCity pótjegy 320-ról 340 forintra változott. Nőtt a postai szolgáltatások díja: a távolsági levelezőlap ára 3,7 százalékkal, míg a helyi levél 7,4 százalékkal. Az állami tulajdonú víz- és csatornadíjak mind az öt regionális vízmű területén hat százalékkal emelkedtek. Hivatalosan még nem jelentették be ugyan a távközlési tarifaváltozást, de azt már tudni vélik, hogy a növekedés itt sem lesz több hat százaléknál. A megoszlás azonban nem ilyen egységes. Várhatóan 45 százalékkal drágulnak majd a havi előfizetési díjak, de a forgalmi díjak 10 százalékkal mérséklődnek. A jövedéki adó emelkedése miatt nőttek a benzinárak. Valószínű, hogy ezt követi majd az esztendő első felében a sütő- és a tejipari termékek díjai is. A jövedéki adó drágulása miatt fizetünk többet hét százalékkal az alkoholtermékekért, a cigaretta adója pedig 15 százalékkal nőtt. A távhődíjért is többet kérnek januártól, de ennek az emelésnek a mértéke városonként változó. Többet fizetünk az új évben a helyi közlekedésért is. Miskolcon is emeli a közlekedési vállalat a jegyárakat. Gyakori a táblacsere Fotó: MTI ÉSZAK-MAGYARORSZÁG Aktuális 3 / Miskolc (ÉM - SzK) - A megyeszékhely három szülészeti osztálya közül egyben történt szülés az évfordulót követő első órában. A vitathatatlan elsőség Dzseniferé, aki a B.-A.-Z. Megyei Kórházban látta meg a napvilágot. A 3250 grammos Glonczi Dzseni- fert - anyai-magzati okok miatt - császármetszéssel segítették a világra, pontban 0 óra 15 perckor, a terhesség 41. hetében (eredetileg december 21-re jelezték előre a szülést). Édesanyját, a 19 éves Lakatos Máriát Szilveszter napján vették fel az osztályra - tájékoztatott Nagy Gábor adjunktus. Az operációt kollégája, Révész János hajtotta végre. Az első anyai puszi Dzsenifernek Fotó: Farkas Maya A borsodsziráki édesanyától megtudtuk: kislányt vártak, akinek negyedik esztendejében járó bátyja. Robi adta a Dzsenifer nevet, amit a tévéből hallhatott. A gyermeket tervezték, de azt nem gondolták, hogy újévi meglepetésként fog érkezni. A legnagyobb örömöt azonban nem ez, hanem az jelenti számukra, hogy a kicsi egészséges. Dzsenifer csupán percekkel előzte meg a Toboz-gyerekeket. Az ongai Toboz Istvánná ugyanis hármasikreknek adott életet Nem siettek az ózdi gyerekek Ózd (ÉM - ÓKI) - Január elsején déli 12 óráig két családban született gyermek Ózdon. A csecsemők nem szálltak be az országos versenybe, jobbnak látták, ha ebéd előtt látják meg a napvilágot. Szegedi Bettina reggel 9 óra 32 perckor, Kormos Balázs Márk pedig délelőtt 11 óra 55 perckor érkezett. Ennek ellenpólusaként az év utolsó napján nyolc halottat regisztráltak az Almási Balogh Pál Kórházban. ugyanezen az osztályon, hajnali 1 óra előtt. Istvánt 1200 grammal 12 óra 35 perckor, Angelikát 1100 grammal 12 óra 37 perckor, Dánielt pedig 1090 grammal 12 óra 39 perckor segítették a világra, császármetszéssel. Az operáló orvos ez esetben maga Nagy Gábor adjunktus volt. Tőle tudjuk, hogy a 30 éves édesanyának ez már a második szülése volt, első gyermekét 1988-ban szülte. Az újszülöttekről elmondta: mindhárman egészségesek, de lélegzésüket támogatni kell. Általános állapotuk a 29. hétnek megfelelő. Újhelyi és barcikai babák Sátoraljaújhely, Kazincbarcika (ÉM - BSZA, KBA) - A sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház szülészetén az új esztendő első napján két gyermek látta meg a napvilágot: egy kisfiú és egy kislány. Egyikük a délelőtt folyamán, míg másikuk este született. Mint Dakos Sándorné szülésznőtől megtudtuk, 1999-ben összesen 656 újszülöttet segítettek a világra az újhelyi kórházban. A Kazincbarcikai Városi Kórház szülészetén január elsején 13 óra 35 perckor sírt fel az első idei újszülött, akit Sa- jókazára visznek haza majd a szülei. A kisfiút Laskai János Gergőnek hívják, 2980 grammal és 47 centiméterrel jött a világra. Tűzijátékos csillagparádé Miskolc egén Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Akik láthatták, nagyon élvezték az újévi tűzijátékot Miskolcon. Az este 8-ra hirdetett látványosság előtt már fél órával csapatokba verődve vonulnak az emberek a Városház tér felé. Fiatalok, öregek, gyerekek. Még nem sürget az idő, meg-megállnak a karácsonyi rohamokban „kifosztott” boltok kirakatai előtt. A bankautomatáknak alig-alig akad kuncsaftjuk. De hisz az előttünk álló esti szórakozáshoz ezúttal nem is kell teli erszény. A mellettem elhaladó lány azzal fűzi partnerét, utána menjenek "moziba. A fiú zsebe mélyére kotor, aztán nevetve mutatja az összekapart aprót: legfeljebb a ruhatárra volna elég. A tűzijáték mindenkié és ingyenes. A Széchenyi-szobor és a virágóra körül egyre nő a tömeg. Fél után tíz perccel még átóvakodik a sokaságon halkan csilingelve a Tiszai felől egy kettes villamos, de szemből közeledő párját már megállásra késztetik a rendőrök. Hol a jó? Mindenki keresi a legjobb helyet, de nem tudni, mihez képest jó a jó. Akik a városmag felől közelednek, nyugat felé nyoma- kodnak, akik Diósgyőr felől, azok keletnek. Lehorgonyzóm valahol középen, a városháza előtt, szemközt az avasi kilátóval, ami alatt ott világít az immár aktuális évszám: a 2000. Innen jól látszik az idő múlása is a toronyórán. Ennek ellenére a mellettem megtelepedő népes család feje kétpercenként fordul hátra, hogy megkérdezze, ugyan mondjam már meg, mennyi van még hátra nyolcig. Egy nő rárivall a férjére, ugyan álljanak már meg, addig- addig húzgálja ide-oda, hogy a végén majd nem látnak semmit.- Jó lesz itt - mondja. De a férj nem enged:- Akkor meg mások miért vannak másutt?! Egy fiatalember - vélhetően egyenest a betegágyból - szája elé kötött műtőskendővel vegyül el a tömegben. Ám nem mindenki ilyen óvatos, egy fiatal csapatban szájról szájra jár a pezsgősüveg, fittyet hányva mindenféle fertőzésveszélyre. A gyerekek egyre nyűgösebbek, hideg van és pisilni kell, némelyikük mély álomban szuny- nyad a szülői vállon. Aztán eléri a nagymutató a 12- est, a tömeg hangos „hú-hú”-val adja a biztatást. Ám az első durranásra még várni kell, előbb egy kis izgalomfokozó zene. Aztán fellövik az első rakétát. A közelben egy fiatalember megjegyzi:- Na. most lőttek az idei fizetésemelésnek. Azután is cinikusan kommentálja a látványt. De elérkezik a pillanat, mikor a gyönyörűségtől még benne is benne reked a szó. Gyerek és felnőtt egyaránt tátott szájjal, nagyra tárt szemmel lesi a földről rendelt égi látomást. Aztán vége a csodának, felcsattan a taps. Epilógus Azt már csak utóbb tudtam meg: szerencsémre a legjobb helyen álltam. A szélen rekedtek közül sokan szinte semmit sem láttak a parádéból, mint ahogyan az Avason lakók is - akik a korábbi tűzijátékokat ablakukból évezhették - a „közepén” mindössze a puffogások zajából vehették ki részüket. Mindez sejteti: 2000 sem lesz végig és egyaránt boldog mindenkinek. Színpompás fények a Városház téren Fotó: Farkas Maya A computerek is elfogadták 2000-et Miskolc (ÉM - BAL) - Sem a távközlésben, sem az egészségügyben, sem a banki szolgáltatásokban nem okozott fennakadást az, hogy december 31-röl januárra virradóra megváltozott az évszám első jegye. A számítógépek állták a próbát. A Matáv Rt.-nél külön irányító- központot nyitottak december 31-én a dátumváltás kezelésére, ám - mint Pálvölgyi Lajos projektigazgató elmondta - „hiába kerestek hibát, nem találtak”. Döntésképes vezetők, szakemberek sora szilveszterezett ügyeletben, de nem volt rá szükség: még az ünnepkor szokásos sűrű forgalmi helyzetet is könnyebben tudták kezelni, mint a korábbi években. A távközlési rendszer 2000 érzékenységét már tavaly több alkalommal tesztelte a cég, bizonyos pontokon ki is derült, hogy javításra, szoftverfejlesztésre van szükség. Bár az év első pillanatait gond nélkül átvészelték, a Matáv illetékesei a hét első napjaiban is fokozott figyelemmel kísérik az informatikai rendszerek működését. A megye első számú egészség- ügyi intézménye is gondmentesen vészelte át a dátumváltást. A két igazgató egymást váltva tartott ügyeletet a kritikus hétvégén, közülük vasárnap Csiba Gábor főigazgató-helyettes főorvost találtuk a telefon mellett:- Nem is tartottunk attól, hogy bármi komoly fennakadás lehetne a gyógyítómunkában. Ennek ellenére felkészültünk az elképzelhető - inkább külső tényező okozta, semmint belső problémákra. Ilyen lehetett volna egy áramkimaradás: ennek elhárítása végett tartalék áramforrásokat, aggregátorokat kaptunk. Végül semmilyen zavar nem volt - tájékoztatott Csiba Gábor. A Postabanknál helyi szinten sem fordult elő fennakadás a pénzforgalomban. Soós Attila miskolci fiókvezető elmondása szerint volt a munkatársakban egy kis aggodalom, mit hoz az évvége-éveleje.- Azt éreztük, hogy mi minden elképzelhetőt megtettünk a baj elhárítása érdekében, dehát ki tudja..., nem computer-szakértőként, laikusként nem lehettünk biztosak benne. Vasárnap délelőtt bejöttünk az irodába, teszteltük a számítógépprogramokat, a rendszer beindult és láttuk, a valós adatokat mutatja. Ettől függetlenül nem lehetetlen, hogy bizonyos hibák csak később jönnek ki; ennek kivédése érdekében fokozott manuális, azaz papír alapú visszaellenőrzést végzünk minden pénzmozgásnál. Az ügyfeleinket is arra kértük: jelezzék, ha bármi „gyanúsat” észlelnének. Ám a célunk az, ha támad is valamilyen zavar, azt elhárítsuk, mielőtt az ügyfél észreve- hetné. Az OTP Bank Rt. integrált számítástechnikai rendszere jól debütált a dátumváltáskor - tudtuk meg Vécsei Klárától, az OTP Bank Rt. Észak-Magyarországi Régiója ügyvezető-igazgatóhelyettesétől. A pénzintézet már hónapokkal ezelőtt 2000 kompatibilissé tette a rendszerét. A szakemberek sem számítottak így semmi rendkívülire. A lakosság is bízott ebben, mert a szilveszter előtti átlagos pénzforgalomnál nem tapasztaltak nagyobb rohamot a bankban és a pénzjegykiadó automatáknál. Az ATM-ek egyébként éjjel-nappal működtek, semmi rendellenességet nem tapasztaltak.