Észak-Magyarország, 2000. január (56. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-13 / 10. szám
2000. január 13., csütörtök ISZAK-MA0YABDBSZA6Í Aktuális 3 Miskolc-Kassa régiót építő társaság alakult Miskolc (ÉM - BA) - Aláírták tegnap az alapítók a Miskolc-Kassa Régióért Közhasznú Társaság (Kht) társasági szerződését. Az okmányt a megyei önkormányzat képviseletében Odor Ferenc elnök, a miskolci önkormányzat nevében Kobold Tamás polgármester, az AGM Vagyonkezelő Részvénytársaság részéről Andrássy János Mihály vezérigazgató, az ÉPTREND Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-tői Vadász Zoltán látta el kézjegyével. Az alapítók az aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón nagy reményeket fűztek ahhoz: a kht. hozzájárulhat a régió infrastruktúrájának fejlődéséhez. Kobold Tamás utalt rá, hogy a miskolci önkormányzat „vetette el a magot”: a helyhatóság évek óta jó partneri kapcsolatot ápol Kassával. Az együttműködés szabályait 1997-ben szerződésben is rögzítették. A társaság mostani megalakulása „újabb útjelző” a „Miskolc- Kassa tengely” létrehozása érdekében megkezdett úton. Ódor Ferenc azt hangsúlyozta: a megyei önkormányzat eddig is építhetett Miskolc és Kassa jó kapcsolataira, s a kht. lététől azt reméli: ez hozzájárulhat a régiók közötti még jobb kapcsolathoz. A nyitott kht. számít a térségbeli vállalkozások, szervezetek társulására - hallottuk a tájékoztatón. A cél: a szlovákiai társrégióval (Kassa négy járása mellett a nagymihályi, a terebesi és a rozs- nyói járásról van szó) a magyarok közösen pályáznának az infrastruktúra fejlesztését szolgáló európai uniós forrásokra. A közösen megvalósítandó elképzelések közül a Miskolcot és Kassát összekötő gyorsforgalmi út építését, az ehhez szükséges források felkutatását emelték ki: ennek egyes szakaszait talán jövőre már elkezdhetnék építeni. A kht.-alapítók (balról jobbra): Andrássy János Mihály, Kobold Tamás, Ódor Ferenc, Vadász Zoltán Fotó: Farkas Maya Milliárdok a környezetvédelemre Kazincbarcika (ÉM - MA) - Másfél milliárd forintot költött tavaly környezetvédelmi beruházásra a Borsod- Chem Rt. Dr. Kávássy Sándor, a Környezetvédelmi Minisztérium politikai államtitkára tegnap Kazincbarcikán a vegyi gyár sósvízbepárló üzemével ismerkedett. Az államtitkár szerda délutáni programjában szerepelt a gyárlátogatás. Kovács F. László, a BorsodChem Rt. elnök-vezérigazgatója invitálta dr. Kávássy Sándort a decemberben sikeres próbaüzemét tartó sósvízbepárlóba. Az egymilliárd forintért épített üzem egyedülálló, európai színvonalú technológiával a sós vizet hulladékhő hasznosításával szilárd sóvá párolja be. A szilárd sót visszaadja a vegyi körfolyamat elejére, ahol ismét klór- és marónátronoldatot állítanak elő belőle. A BorsodChem Rt. célja a beruházással az volt, hogy társasági szinten a nagy sótartalmú vízkibocsátást a lehető legalacsonyabb szintre csökkentse. Olyan eljárás megvalósításában gondolkodtak, ami lehetővé teszi a víz sótartalmának kinyerését és újrahasznosítását. Ezzel elérte,hogy az egyik üzem hulladéka a másiknak alapanyagává váljon. Ennek a projektnek a megvalósításával a BorsodChem Rt. ismételten bebizonyította, hogy a szavakban megfogalmazott környezetvédelmi elkötelezettségét időről időre konkrét környezetvédelmi projektek üzembe helyezésével tudja igazolni. Ismét elindultak a vonatok Az utazók ismét menetrend szerint utazhatnak Fotó: vajda János Miskolc, Ózd, Sátoraljaújhely, Tiszaújváros (ÉM - BSZA, MMI, OKI, SZP) - Megértőek voltak az utasok, nem fordult elő semmiféle atrocitás, konfliktus - tájékoztatta lapunkat Dudás József, a MÁV Rt. területi igazgatója a tegnap délben befejeződött vasutassztrájkról. Megtudhattuk: naponta emelkedett a munkába álló dolgozók száma, az első napon 67, a másodikon 74, míg szerda reggel már 81 százalékuk vette fel a munkát. Az igazgató tapasztalata szerint örülnek a vasutasok, hogy ismét dolgozhatnak. Természetesen bíznak abban, hogy követeléseiknek eleget tesznek majd, ám ez felsőbb körökben dől el. Útnak indultak- Rendbontás nélkül fejeződött be tegnap délben a vasutas- sztrájk Tiszaújvárosban - válaszolta érdeklődésünkre Bodnár Mihály állomásfőnök. - Szolgálatonként 2-3 vasutas csatlakozott a sztrájkhoz. Tegnap 12 óra 8 perckor elindult az első személyvonat és megindult a teherszállítás is. Délután fél kettőkor a Mol-ipartelepről indult útnak egy energiahordozóval rakott szerelvény a Dunai Finomítóba. Várt a vasút- Lefújták a sztrájkot tegnap déli 12 órakor Ózd vasútállomásán is - tudatta lapunkkal Révay István állomásfőnök. A 45 fős létszámból tizenketten tartottak munkabeszüntetést a három nap alatt, a vezetők közül viszont mindenki munkára jelentkezett. Az első vonat a sztrájkot befejezőén az 5414-es szerelvény volt, amely Miskolcról 12 óra 30 perckor, tehát 30 perces késéssel indult és Ózdra 15 perc késéssel érkezett. Csendesen ért véget 12 óra 01 perckor indult el a 60 órás sztrájk befejezését követően Sátoraljaújhelyről az első vonat. A mozdony az eredeti menetrend szerint 11 óra 39 perckor indult volna el Sátoraljaújhelyből. Hutkai János állomásfőnök kérdésünkre elmondta, a sztrájk éppen olyan csendesen ért véget, mint ahogyan elkezdődött. Mint megtudtuk, az állomás dolgozói mindvégig reménykedtek abban, hogy a szak- szervezetek és a MÁV vezetése között megszületik az egyezség a kollektív szerződés és a bér kérdésében egyaránt. Kölcsönből fedezné Miskolc a hiányt Miskolc (ÉM - BA) - Költség- vetési szempontból valamelyest jobbnak nevezte a város helyzetét a tavalyinál Kobold Tamás polgármester tegnap, amikor a megyeszékhely intézményvezetői előtt beszélt a készülő büdzséről. Elhangzott: Miskolc idén várhatóan 23,5 milliárd forintból gazdálkodik, a tervezett kiadás 23,9 milliárd forint lesz. A 400 millió forintos költségvetési hiányt hitelből fedeznék. A helyhatóság jó adós, ezért könnyen és kedvező feltételek mellet kaphat kölcsönt - állította a polgármester. Hitelképesen Beruházásokra, felújításokra 2 milliárd forintot szánnak: idén kezdődik el mindkét városi kórház rekonstrukciója, folytatódik a helyi tömegközlekedésben a buszok cseréje. Az idei kiadások 88 százaléka a városüzemeltetésre és az intézmények működésére - ezen belül is leginkább az oktatásra - megy majd el. A tavalyi szigorú gazdálkodásnak is köszönhető megtakarításokat azon intézmények adósságainak rendezésére költik, ahol objektív okokból - példáid végkielégítés kifizetése miatt - keletkezett a tartozás. Az úgynevezett túlfinanszírozásra elsősorban az alsófokú oktatási intézmények esetében kényszerül a város - mondta a polgármester, aki hozzátette: ahol az intézmény vezetése tehet a túlköltekezésről, ott nem számíthatnak a város ilyen segítségére. Műszaki deficit Az intézményi fejlesztésekre, felújításokra az elmúlt 9 évben 9 milliárdot költöttek. 46-48 milliárd forintból lehetne „ledolgozni a város műszaki deficitjét”, azaz ennyiből lehetne elfogadható állapotba hozni a helyi javakat. Ennyi pénz nincs erre a célra. Ezért rangsorol a városháza: tetőszigetelésre, az elektromos hálózat és a fűtés korszerűsítésére, vizesblokkok átépítésére, statikai problémák orvoslására, nyílászárók cseréjére költenek. A városi vezetés elvárja az intézményvezetőktől, hogy nagyobb gondot fordítsanak a rájuk bízott épületek állagának megóvására. Az úgynevezett személyi gazdálkodásban is nagyobb szigorúságot látna szívesen a polgármester. Béremelés Ami a bérfejlesztést illeti: a városháza szándékai szerint a pedagógusok 8,25, az egyéb közdolgozók 6 százalékos fejlesztésre számíthatnának, s a dologi kiadásokra szánt keretet 6 százalékkal emelnék. Folytatódik az intézményhálózat korszerűsítése is: februárban 26 középiskolai osztály megszüntetését javasolja a polgármesteri hivatal a közgyűlésnek. Nevesincs emberek, papírok nélkül a kórházban A kórháznak csak táj-szám ellenében fizet az ellátásért a társadalombiztosítás Miskolc (ÉM - SzK) - A személyi adatok és taj-szám nélküli betegek kórházi ellátása több millió forint veszteséget jelent a miskolci Semmelweis Kórháznak évente. Egyre több az olyan ember, főként a nagyvárosokban, aki nem tartja fontosnak a személyiségét azonosító iratokat. Áz egyetlen, amihez görcsösen ragaszkodnak, az a szabadság, a sehová sem tartozás. Ők azok, akik még a hajléktalanszállót is elkerülik. Ám ők is bekerülhetnek a kórházba.- Szinte nincs is közöttük olyan, aki ne szorulna - csak úgy szemre is - valamilyen orvosi ellátásra. Az ilyen, olykor eszméletlen hajléktalanhoz gyakran hívják ki a jóindulatú arra járók a mentőt. Aztán gyakorta kiderül: semmilyen irata nincs az illetőnek. Jó esetben bemondás alapján jegyzik fel az adataikat. Akit csak lehet, ambulánsán ellátnak. De havonta 15-20 olyan beteg is akad, aki kórházi - jobbára bőrgyógyászati, pszichiátriai, krónikus belgyógyászati - ellátást igényel - meséli Varga Katalin, a Semmelweis Kórház szociális munkása. Ilyenkor ő és társai azonnal elindítják a szükséges okmányok, a személyi és a hatósági igazolvány beszerzését. Már amennyiben az illető hozzájárul. Ha ezt nem kéri, felvilágosítják, milyen módon szerezheti be maga a papírokat, ha elhagyja a kórházat, s hogy hová kell fordulni ingyenes fényképkészítésért, s hová illetékmentességért. Az adatvédelmi törvény szerint azonban az illető beleegyező nyilatkozata nélkül semmit sem tehetnek, s ez megegyezik a szociális munka alapelvével is - tudatja Varga Katalin. Csakhogy így az is rendre megesik, hogy tehetetlenek, s az sem ritka, hogy valaki előbb távozik (jó esetben nem az élők sorából), mint ahogyan a papírjai megérkeznének. Többször előfordul, hogy a bediktált lakcím is hamisnak bizonyul. Ilyenkor a kórház hoppon marad.- Az Egészségügyi Törvény és egy OEP-rendelet is előírja, hogy ha indokolt, a beteget, amennyiben az egészségügyileg indokolt - taj-szám nélkül is el kell látni. Az adatokat 2 hónapon belül pótolni lehet. Ha ez nem történik meg, a biztosító nem fizet - veti fel Koleszár Lajos kórházigazgató. Márpedig egy napi ellátás, műszeres vizsgálat, gyógyszeres kezelés nélkül körülbelül 3 ezer forint. A Semmelweis Kórházban egy év alatt - minden erőfeszítés ellenére - sem sikerül megtudni évente körülbelül 100 ember adatatát, ami 15 napos személyenkénti ellátással számolva 4 és fél millió forint veszteség egy esztendőben. Az igazgató ennek fényében még hozzátette:- A jövőben tehát meg kell gondolnunk, felvállaljuk-e az iratok nélküli hajléktalanok ellátását. Kié a kockázat A B.-A.-Z. Megyei Egészség- biztosítási Pénztár illetékese elmondta: a biztosítónak nincs tudomása arról, hogy jelentős számban látnának el a kórházakban - két hónap után is - azonosíthatatlan betegeket. Tény: hogy ilyen esetben nincs lehetősége megtérítenie a biztosítónak a költségeket. Egyszer- kétszer előfordult már, hogy kikérték a tanácsukat valamely kórházból: eszméletlen beteget szállítottak be hozzájuk, papírok nélkül, operálják-e, vagy sem. Ha a műtét indokolt, azt el kell végezni, s mindent el kell követnie az egészségügyi intézménynek, hogy utóbb fellelje a hozzátartozókat, illetve beszereztesse az okmányokat. A sikertelenség kockázatát és következményét az ellátónak kell vállalnia. Úrihímzésekkel átfogott ezer esztendő Miskolc (ÉM - FK) - Úrihímzések és egyházi textíliák megyénkben címmel rendez kiállítást a megyei közművelődési intézet és a megyei múzeumi igazgatóság a magyar kultúra napján a miskolci Hermán Ottó Múzeum papszeri épületében. A tárlatot beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón Riz Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési Intézet igazgatója elmondta, hogy a kiállítás egyben az általuk szervezett megyei millenniumi rendezvények nyitó eseménye is. Mivel az úrihímzés képző- művészetünk egyik legrégibb ága, és megyénk népi iparművészei ma is igen magas színvonalon művelik e tevékenységet, a műfaj méltó az ünnepen való bemutatásra. Ráadásul e témában tíz éve nem volt hasonló jelentőségű bemutató a megyében. A szervezés és az ötlet a köz- művelődési intézeté, a múzeum csak a méltó bemutatást biztosítja, egészítette ki az elhangzottakat Veres László, a B.-A.-Z. Megyei Múzeumi Igazgatóság vezetője. Szerepük mégsem elhanyagolandó, hiszen a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Múze urna csak a megfelelő bemutatási feltételek fejében bocsátotta rendelkezésre a kiállítás magját képező értékes úrihímzés-gyűjte- ményét. Az úrihímzések mindig jelentős anyagi és eszmei értéket képviseltek, hiszen lehető legjobb alapanyagokat - hernyóselymet, arany vagy ezüst cérnát - használtak. Ezért ezek a hímzések a legnagyobb műgonddal és aprólékossággal is készültek. Magyarországi hagyománya István király idejére vezethető vissza. Felesége, Gizella már jelentős hímzőműhelyet tartott fenn. A kiállítás január 21-én, pénteken délután 4 órakor nyílik a Hermán Ottó Múzeum papszeri kiállító épületében.