Észak-Magyarország, 1999. december (55. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-23 / 299. szám

1999. december 23., csütörtök Sport 11 HÍRCSOKOR • A finnek legjobbjai. A legendás atlétát, Paavo Nurmit szavazták meg az évszázad legkiemelkedőbb finn sportolójának az északi ország újságolvasói. A kilencszeres olimpiai bajnok mögött a síugró Matti Nykánen, a szintén hosszútávfutó Lasse Viren és a Forma-1-es pilóta, Mika Hákkinen végzett. • Sportgála a Duna TV-ben. A Duna Tele­vízió Sportképek című műsorában decem­ber 27-én, 18.55-től Sportgála lesz, ahol a vízilabda- és az öttusa válogatott méri össze erejét. Ennek keretében a Miskolc Városi Sportiskola indulója is bemutatás­ra kerül az Avasi Gimnázium fiúkórusá­nak előadásában. • Felfüggesztett elnökség. A madridi bí­róság szerdán felfüggesztette tisztségé­ből Jesus Gily Gilt, a spanyol elsőosztályú Atlético Madrid labdarúgócsapatának el­nökét, valamint a teljes elnökséget. A klubvezetőt azzal vádolják, hogy az egye­sület pénzéből több millió dollárt a saját vállalkozásai részére elsikkasztott. Hungária Kupa a Körcsarnokban Budapest (MTI) - Végleges, hogy a buda­pesti Hungária Kupa nemzetközi csel­gáncsverseny helyszíne március 3. és 5. között a Körcsarnok lesz.- A már hagyományos versenyt, méltóan rangjához és ahhoz, hogy egyben olimpiai kvalifikációs esemény is lesz, 2000-től új, nagyobb helyszínre, a Budapest Sportcsar­nokba terveztük - mondta Farkas Tibor fő­titkár. - A tragikus tűzeset miatt azonban ez a tervünk meghiúsult. Mára véglegessé vált, hogy márciusban ismét a Körcsarnok ad majd otthont az eseménynek. A változtatás következtében a tervezett­hez képest egy nappal hosszabb lesz a verseny. A BS-ben ugyanis három tata­min folytak volna a küzdelmek, a Kör­csarnokban viszont csak kettő felállításá­ra lesz lehetőség,'' ezért már pénteken megkezdődnek majd a küzdelmek. Ajándék. Harminchárom millió fo­rint értékű szoftvert kaptak karácsony­ra az Ifjúsági és Sportminisztérium fo­gyatékosok sportjáért felelős helyettes államtitkárságán keresztül a fogyatéko­sok. Az adományozó Unitis Rendszerház Részvénytársaság nevében Jankó Tamás elnök (balra) adta át az erről szóló do­kumentumot Deutsch Tamás sportmi­niszternek. Fotó: MTI Birkózószakosztály az Encsi VSC-ben Encs (ÉM) - Tegnap tovább bővült me­gyénkben a birkózóműhelyek száma, hi­szen „Encsi VSC-Abaúji Birkózószakosz­tály” néven újabb szakosztály alakult. Az eseményen részt vett. Rónai Kálmán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szövetség elnöke, valamint Görcsös József, a Diós­győri Birkózó Club mesteredzője is. A szakosztály elnökének Szeles Andrást, az Encsi Diákotthon igazgatóját választották, míg az elnökségben Takács László, a Pető­fi Általános Iskola igazgatója, Tóth Lász­ló, Szemere polgármestere, Juhász Zsolt, a Közoktatási Ellátási Körzet helyi veze­tője, valamint Verpecz István, a Szala- szendi SE elnöke kapott helyet. Az alaku­ló edzést január 10-én tartják a Petőfi Általános Iskola tornatermében, ahová 30-40 birkózni vágyó gyerkőcöt várnak a szakosztály vezetői. Izgalom, küzdelem, győzelem a végére Női kosárlabdda NB I, 14. forduló: KSC Szekszárd - DKSK-BorsodChem 60-65 (29-31) Szekszárd (ÉM - SG) - Nem ment könnyen, de sikerült: a DKSK-BorsodChem női kosárlabdacsapata győze­lemmel búcsúzott az 1999- es évtől és az esztendő utolsó hónapjában veretlen maradt. Szekszárd, 250 néző. Vezette: Missura, Páli. Szekszárd: Madaras (-), TÓTH (13), Veres (9), RUSSAI (10/3), Immamovics (4). Csere: KRAV- CSUK (18/12), Lódi (-), Hadzsi- mehmedovics (6). Edző: Újhelyi Gábor. DKSK-BC: BAJKUSA (14), BROSOVSZKY (20/12). Balogh (3), Csávás (2), BELLOVAI (12). Csere: Andó (10), Perovics (4), Bukovszki (-). Edző: Áron Ba- lázsné. 3 ^ *} v .jCTTV * Brosovszky jókor „triplázott" A találkozó kiegyenlített küzde­lemmel indult, s mivel egyik csapat sem tudott jelentős előny­re szert tenni, így egymás mel­lett haladtak a csapatok. Aztán a Diósgyőr rákapcsolt, ám ekkor sem lépett meg megnyugtató kü­lönbséggel. hiszen mindössze 6 ponttal vezettek a piros-fehérek. A mérkőzés ezen szakaszában jellemző volt, hogy mindkét gár­da sok technikai hibát vétett, ezért meglehetősen kevés kosár esett. Közvetlenül a félidő vége előtt a Szekszárd egyenlített, sőt a lendületük tovább is tartott hi­szen a vezetést is átvették, ám szünetre egy vendégtripla után diósgyőri előnnyel vonulhattak a szünetre a csapatok. A második félidőben továbbra is a vendég piros-fehérek vezet­tek, és előnyüket sikerült feltor­názniuk 10 pont fölé. Azonban a csereként beállt Kravcsuk vezér­letével és tripláival a Szekszárd felzárkózott, és két perccel a vé­ge előtt egyenlítettek, 58-58. Izgal­mas véghajrá kezdődött, amely­ben Bajkusa pontjaival ismét a Két kulcsember kiesése sok volt az A hetedik helyen „telel” a szuperligás ózdi női tekecsapat Diósgyőr felé billent a mérleg nyelve, s miután Brosovszky ke­véssel a dudaszó előtt dobott egy nagyon fontos triplát, végül - ha nehezen is - csak megszületett a DKSK-BC győzelme. ÚJHELYI Gábor: - Palánk alatt veszítettük el a mérkőzést, pedig volt esélyünk a győzelem­re. Á Diósgyőrben azonban a kritikus pillanatokban mindig akadt egy olyan játékos, aki jól koncentrált, így aztán nem sike­rült a bravúr. ÁRON Balázsné: - Tudtam, hogy nehéz lesz a találkozó, hi­szen a lányok már eléggé elfá­radtak az év végére és nem tud­tak igazán koncentrálni. Renge­teg dobást rontottunk, ám nyer­ni kellett, és örülök, hogy ez vé­gül sikerült. ÓVTC-nek Ózd (ÉM - ME) - A közelmúlt­ban ért véget a női teke szu­perliga őszi évada. Az ózdi hölgyek kicsit elmaradtak a várakozástól, hiszen tavaly a negyedik helyen végzett a csapat, most pedig féltávnál kilenc ponttal a hetedik he­lyen állnak. • Az elnökség meghatározása szerint a bajnokság végén az el­ső öt hely valamelyikét kell elérnie a csapatnak - mondta Bialaszek György, az ÓVTC-Sa- lakfeldolgozó Művek ügyvezető elnöke. - Az őszi szezon után még távolinak látszik a cél, de ez a hetedik hely nem mutat ob­jektív képet. A két előttünk lévő gárda csak három ponttal előz meg minket, tehát a tavasz fo­lyamán ez még bőven ledolgoz­ható. Sajnos a sorsolásunk na­gyon kedvezőtlen volt, mert ere­detileg is hat találkozót kellett idegenben megvívnunk, és ezt „megfejelte” a BKV elleni mér­kőzés, amit a fővárosiak kérésé­re játszottunk le Budapesten. □ Ezeken túl minek tudható be a gyengébb szereplés? • Lőrinczné és Bogdán az évad elején különböző okok miatt ab­bahagyta a tekézést, így két meghatározó játékosunk kiesett a csapatból. Amennyiben ők ját­szottak volna, egész biztos, hogy idegenből is több ponttal térhet­tünk volna haza. Sajnos idén el­vesztettük az „ózdi oroszlán” jel­zőt, amit azzal érdemeltünk ki, hogy tavaly mindenkit megver­tünk hazai pályán. Most ősszel viszont a Zalaegerszeg ponttal távozott az ózdi tekecsarnokból. A gyengébb őszi produkcióban külső körülmények is közre ját­szottak. A játékosedzőnk Tóth Mária három műszakban dolgo­zik, ami kihat a mérkőzéseken nyújtott teljesítményére és az edzésmunkában is megmutatko­zik. Több játékosunk is hasonló gondokkal küszködik, de örülni kell annak, hogy Ózdon egyálta­lán el tudtak helyezkedni. □ A problémák mellett voltak bíztató jelek? • Lipárdiné sokadik virágzását éli, és megbízható kiegyensúlyo­zott teljesítményt nyújtott. Ber­ki is zsinórban szállította a jó eredményeket, és az ősz máso­dik felére Sztaniszláv is utolérte magát. Külön öröm, hogy Kiss és Hlavács, valamint az ifjúsági játékosok is egyre több pluszt tudtak hozzá tenni a játékhoz. Végül ha nehezen is, de kezd összerázódni a csapat, és ha ta­vasszal is ilyen formában játsza­nak a lányok, akkor tovább foly­tathatjuk a felzárkózást. □ Amire minden esély megvan. • Tavasszal hét mérkőzést ját­szunk itthon, amelyeken kötele­ző a győzelem, és idegenből még legalább két pont megszerzését tervezzük. Ez pedig azt jelentené, hogy a negyedik-ötödik hely va­lamelyikére odaérhet az ÓVTC. Az ÓVTC „oszlopai": Berki (balra) és Tóth Fotó: Vajda János Új bokszklub alakul Kazincbarcikán? A megyei ökölvívó Szövetség megtartotta évzáró közgyűlését Miskolc (ÉM - Ml) - A megyei ökölvívósport legégetőbb gondja, hogy a tehetséges versenyzők a nagyobb támo­gatás miatt idővel eligazol­nak - derült ki mindez a Bor­sod-Abaúj-Zemplén megyei Ökölvívó Szövetség kedd esti évzáró közgyűlésén. Az évzáró első részében a klu­bok edzői és vezetői tartották meg beszámolójukat - az Ózdi SFC részéről Takács Gábor, a Sárospataki TC részéről Krai Csaba, a Mezőkövesdi SE részé­ről Tóth József -, ám Nagy Im­re, a Miskolci Kinizsi elnöke ez­zel egyidejűleg benyújtotta le­mondását. Az ő helyét Kiss László, a Távhír Kft. műszaki igazgatója foglalhatja majd el ja­nuár 1-től, erre viszont még a napokban a klub közgyűlésének „áldását” kell adnia. A megyei szövetség 1999-es munkáját Pap Sándor főtitkár értékelte, aki a jövőt illetően elmondta: az idén elmaradt Avas-kupát 2000-ben biztosan megrendezik Miskol­con, köszönhetően annak, hogy a Matáv Com-ot sikerült meg­nyerni az esemény névadó szponzorának. Ezen felül az sem titok, hogy a szövetség egy új, ötödik klub létrehozásán is gondolkodik, melynek ötlete Takács Gábor fejéből pattant ki. Ennek az egyesületnek az lenne a célja, hogy a megye tehetséges ökölví­vóit tömörítse, akik aztán meg­felelő körülmények között - s ami fontos helyben - tudnának készülni a különböző verse­nyekre. A kiszemelt város Ka­zincbarcika, melynek polgár- mesterével, Király Bálinttal rö­vid időn belül meg fognak kez­dődni a tárgyalások.- Meg kell állítanunk a mig­rációs folyamatot - fogalmazott Pap Sándor. - Annak okait, hogy miért igazolnak el tőlünk az élvonalbeli versenyzők ki kell vizsgálnunk, s ennek meg­szűntetésére konkrét lépéseket kell tennünk. A kulcsszó persze a pénz, a támogatás, de remél­jük: anyagi ráfordítással rövid időn belül meg tudjuk majd ol­dani ezt a kérdést. A problémát azért is kívánja sürgősen kezelni a B.-A.-Z. me­gyei Ökölvívó Szövetség, mert az elmúlt időszakban több válo­gatott bunyós is más helyet vá­lasztott a sportolásra: a mezőkö­vesdi Balogh Vilmos, a „kinizsis” Siroki Norbert, vala­mint a sárospataki Szabó Teréz egyaránt a jobb, magasabb java­dalmazás miatt igazolt el Nyír­egyházára. A közgyűlés végén azért volt kit díjaznia Kiss Lászlónak, hi­szen Pozsonyi Róbert, Mécs Ist­ván és Albert Zsolt egyaránt jó eredményeket ért el ebben az esztendőben. Munkájuk elisme­réséül jutalomban részesült Tóth József, a Mezőkövesdi SE, Takács Gábor, az Ózdi Súlye­melő és Fitness Club, Krai Csa­ba, a Sárospataki TC, Iván Béla és Gulyás Róbert a Miskolci Ki­nizsi edzője. Világbajnokok köszöntése Budapest (MTI) - Összesen 23 világbajnokkal dicseked­het a magyar sport 1999-ben az olimpiai sportágakban, s szerdán este a Hotel Kem- pinskiben rendezett összejö­vetelen ők vehették át - köz­tük a Tiszaújvárosi Vízisport Egyesület két versenyzője, Szabó Szilvia és Viski Erzsé­bet - jól megérdemelt elisme­résüket Deutsch Tamás ifjú­sági és sportminisztertől.A Világbajnoki Győzelemért emlékplakettet a következők kapták idei kiemelkedően si­keres szereplésükért: Kajakosok: Kőbán Rita, Vis­ki Erzsébet, Kovács Katalin, Szabó Szilvia (K-4 500), Kam- merer Zoltán, Storcz Bo- tond, Horváth Gábor (K-4 1000 m), Vereckei Ákos (K-l 1000 m, K-4 1000 m) Vívók: Szalay Gyöngyi, Mincza Ildikó, Tóth Hajnal­ka, Nagy Tímea (párbajtőr csapat) Öttusázók: Balogh Gábor, Vörös Zsuzsanna Fogyatékos sportolók: Borbás Andrea, Frigur Mónika, Or­sós Mária, Papp Anita (atlé­ták, 4x400 m váltó), Tóth Ist­ván (atléta, 5 km-es gyalog­lás), Majer Gábor, Szedő Ti­bor (úszók, 4x50 m vegyes­váltó), Rácz János (úszó, 50 m mell, 4x50 m vegyesváltó), Sánta Krisztián (úszó, 50 m gyors, 100 m hát, 4x50 m ve­gyesváltó). A serdülő ob-n második helyezést elért Albert Zsoltot (balra) Vilk Lajos, a megyei ökölvívó szövetség elnöke köszönti Fotó: Vajda János

Next

/
Oldalképek
Tartalom