Észak-Magyarország, 1999. december (55. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-10 / 288. szám
1999. december 10., péntek ÉSZAK-MAGYMORSZAGil Aktuális 3 " IBM— • Fogad a határőr-igazgató. Dr. Prókai Béla dandártábornok, a Miskolci Határőr Igazgatóság igazgatója december 13-án, hétfőn délelőtt 10-12 óráig fogadóórát tart Miskolcon, a Szeles u. 73. szám alatt lévő hivatalában. Előzetes bejelentkezés a (46) 411-235-ös telefonon. • Miskolci Gyémántok, szombaton. A Miskolci Gyémántok programsorozat következő, játszóházzal, szórakoztató műsorokkal tarkított rendezvényét december 11-én, szombaton délelőtt 10 és délután 1 óra között tartják a Nemzetközi Kereskedelmi Központban (Miskolc, Mindszent tér 1.). Korábbi híradásunkban az időpontot tévesen közöltük, az érintettektől elnézést kérünk. Velünk élő művészek - a kocsmában Miskolc (ÉM - NyZ) - „Velünk élő művészek” címmel új művészeti kezdeményezés indult a miskolci főutca egyik kocsmájában, finomabban fogalmazva: pubjában. Első vendég Máger Ágnes festőművész.- A „Velünk élő művészek” kísérlet azt takarja, hogy ebben a pubban szeretnénk nem hivatásos kiállítótermet biztosítani. Meghívni művészeket, akár olyan fiatalokat is, akik még nem tudtak máshol bemutatkozni - vezette be gondolatait a kezdeményezés ötletadója egy miskolcivá vált szegedi, Rózsa Edit. A rendhagyó megnyitón Máger Ágnes festőművész arról ejtett szót, hogy ő mindig híve volt minden egészséges kezdeményezésnek, ami azt mozdítja elő, hogy a művészek és a művészekkel szimpatizáló rétegek találkozzanak egymással, összefogjanak. A mostani új kezdeményezés is örömmel tölti el. A kocsmában - 2000. január 31-éig - látható képeket kimondottan erre az alkalomra készítette. Az újdonság erejével hat a kezdeményezésben az is, hogy december 12-én és 19-én, vasárnap délután 3 és 5 óra között egy csésze tea mellett személyesen is találkozhatnak, beszélgethetnek az érdeklődők az alkotóval a Széchenyi utcai kocsmában. A hangulathoz mérte képeit Máger Ágnes Fotó: Farkas Maya Polgárőrök szerepe a közbiztonság javításában Putnok, Hét (ÉM - ÓKI) - A határőrség, rendőrség, polgárőrség és az önkormányzatok képviselői vettek részt azon a tegnapi polgárőrgyűlésen, ahol újabb öt polgárőrszervezet írt alá együttműködési megállapodást a határőrséggel. Elek János, Hét község alpolgármestere és polgárőrelnöke a házigazda jogán köszöntötte a megjelenteket és elmondta: Putnok térségében van a legtöbb olyan polgárőr-egyesület, akik együttműködési szerződést kötöttek a határőrséggel. Nagy József nyugalmazott határőr alezredes szerint a jelenlegi képzett hivatásos állománynak is elkél a segítség, azért döntött úgy a határőr-igazgatóság, hogy csatlakoznak az egyesületi munkához. Ez egy éve történt, és azóta már 16 egyesülettel kötöttek megállapodást az együttműködésről. Görömbei Zoltán rendőrszázados, a put- noki őrs parancsnoka az elmondottakat számadatokkal erősítette meg. Putnokon és az illetékességi területen fekvő további kilenc községben van polgárőrség, kettő pedig szervezés alatt áll. Ennek is köszönhető, hogy 1997 óta 35 százalékkal csökkent a bűnözés a régióban, ami önmagáért beszél. Később vita bontakozott ki a kiképzés körül, melyet hatékonyabban kellene vezényelni. Végül Hét, Sajópüspöki, Serényfalva, Bánréve, valamint Kelemér és Gömörszőlős közös polgárőr-egyesületei aláírták a határőr-igazgatósággal történő együttműködési megállapodást. Taiwani hála a miskolci mentőcsoportnak A Magyarországi Tajpej Képviseleti Iroda vezetője megköszönte a segítségnyújtást Lehóczki László (balra), Ódor Ferenc (középen) és Rock Jo-shui Leng Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - Hl) - A taiwani nép köszönetét tolmácsolta Rock Jo-shui Leng, a Magyar- országi Tajpej Képviseleti Iroda vezetője a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport tagjainak tegnap Miskolcon. A képviseleti iroda vezetőjét elsőként Kohold Tamás Miskolc polgármestere fogadta. Rock Jo- shui Leng röviden vázolta a katasztrófát. Először azt sem tudták, hogyan kezdjenek a mentéshez - idézte fel. De mint mondta, a segítség rövidesen megérkezett: összesen 19 ország 700 mentőspecialistája sietett a segítségükre, köztük a miskolciak. A földrengés több mint 2000 ember halálát okozta, de a miskolci mentőknek és kutyáiknak is köszönhetően számtalan holttestet sikerült a romok alól kihozni. Hozzátette: köszönet képpen taiwani üzletemberek akciót indítottak, egymillió forintot gyűjtöttek a miskolci speciális mentőcsoport támogatására. A kitüntetések és a kölcsönös ajándékozás után Kohold Tamás polgármester arról szólt, hogy Miskolcot, ha földrengés nem is, de számos katasztrófa sújtotta már. A város lakói mindig bizonyították segítőkészségüket. Csibi Károly, a Megyei Polgári Védelem parancsnoka elmondta: amióta létrehozta a város a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoportért Közalapítványt, érzik egész Miskolc támogatását, jóval nagyobb lehetőségeik nyílnak eszközbeszerzésre. A látogatás a, megyeházán folytatódott, ahol Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke fogadta a vendégeket. Néhány mondatban bemutatta Borsod-Abaúj- Zemplént, de kiderült: Rock Jo- shui Leng számára nem ismeretlen a világ ezen része. Járt már Aggteleken, és jól ismeri a tokaji borokat. Ódor Ferenc kiemelte: szeretné, ha e szomorú esemény nyomán létrejött kapcsolatot a jövőben más területekre is kiterjesztenék, ezért első lépésként, tavaszra meghívta megyénkbe a képviseleti iroda vezetőjét újabb látogatásra, amelyet Rock Jo-shui Leng elfogadott. Már a bányászdemonstrációra készülnek Az MSZOSZ aktívabb fellépésre szánta el magát a kormánnyal szemben Miskolc (ÉM - UJ) - A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) megdöbbenve fogadta, hogy a kormány alig 500 forint miatt megvétózta a minimálbérről szóló megállapodást. Bazsányi Györgyné, az MSZOSZ megyei képviseletének vezetője a tájékoztatón kijelentette: bár a kormány folyamatosan íjagy léptekkel haladó gazdasági fejlődésről beszél, ugyanakkor a munkavállalók számára nem hajlandó tisztességes, a megélhetéshez szükséges bér fizetéséhez hozzájárulni. Különösen rossz a helyzet a mi megyénkben, ahol a statisztikai hivatal számításai szerint nemhogy javultak volna a bérből és fizetésből élők jövedelmi pozíciói, hanem a jövedelmek közel 6 százalékos reálérték csökkenése következett be 1999-ben. Az MSZOSZ úgy döntött, hogy az eredményesebb érdekvédelem magvalósítására elsőként szélesebb nyilvánosságot teremt magának, másrészt az eddigieknél is aktívabban részt vesz a bérharc végigvitelében. Mogyorósi Gyula, a MEDOSZ regionális vezetője később kifejtette: az agráriumban még az átlagosnál is rosszabbak a jövedelmi viszonyok. A mezőgazdasági dolgozók jövőre már nem hajlandók elfogadni, hogy náluk nem január 1-én, hanem hónapokkal későbbre halasztva vezessék be a minimálbért. Mogyorósi Gyula beszámolt a falvakban szerzett tapasztalatairól. Elmondta: hihetetlenül kedvezőtlen körülmények között élnek az iparból kiszorult, de a mezőgazdaságban jövedelemhez nem jutó emberek. Sok családnak a millecentenáriumi év küszöbén nem a karácsonyi ajándékozás a gond, hanem a téli tüzelő és az alapvető élelmi cikkek beszerzése okoz súlyos aggodalmakat. Számítógépes időszámítási zavarok Lakossági fórum a 2000-es dátumváltás problémáiról és kezelésükről Miskolc (ÉM - FG) - A szolgáltatók, a nagy ellátó rendszerek felkészültek a 2000-es dátumváltással járó számító- gépes zavarok megelőzésére, elhárítására, de azért mindenki óvatos. Minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme, figyelmeztette az egyik számítógépes szakember a TIT B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a BÖKIK által szervezett tegnapi információs fórum résztvevőit, hiszen hiába készült fel minden nagy szolgáltató a 2000-es dátumváltással járó esetleges problémákra, az összekapcsolt rendszerek esetében egyetlen gép hibája is óriási zavart okozhat, Ma még nem érezzük igazán a dátumváltással járó veszélyeket, ezt bizonyítja, hogy a tegnapi összejövetelen - az előadókon kívül - mindössze két érdeklődő volt, annak ellenére, hogy a szervezők közel 350 meghívót küldtek el a megye nagyobb cégeinek, egyesületeinek, egyéni vállalkozóinak... A lehetséges problémákat számba véve elhangzott, a ma még használatos pénztárgépek között olyanok is lehetnek, amelyek nem tudnak 2000-es számlát adni, ugyancsak megzavarodhatnak a különböző könyvelési rendszerek, táblázatkezelő programok, de akár az elektronikusan vezérelt tűz- és füstjelző berendezések, elektronikus zárak, klímaberendezések is fennakadást okozhatnak. A Miniszterelnöki Hivatal Évszámkezelési Kormánybiztos Titkársága a megyei Tudományos és Ismeretterjesztő Társulatokat bízta meg a lakosság felkészítésével, ennek érdekében minden hétfőn délután 1-től 5 óráig szakember várja az érdeklődőket (Miskolc, Széchenyi u. 14., telefon: 46/354-011.) a TIT megyei irodájában, de a nagy szolgáltatók is működtetnek az évszámváltással kapcsolatos ügyeleteket. Kárelhárításra, újjáépítésre 1,3 milliárd A bajt növelte, hogy egyidejűleg többféle kár keletkezett Miskolc (ÉM - MMI) - Kétszáz települést érintett a tavaszi és nyári természeti katasztrófa, s ezzel megyénk az országban az első helyen szerepelt - mondta dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke egy tegnapi sajtótájékoztatón. A helyreállítási és újjáépítési bizottság működését - a tegnapi ülésén - befejezettnek nyilvánította. Dr. Ódor Ferenc kiemelte: a tavaszi ár- és belvíz, valamint a nyári esőzések hatalmas károkat okoztak. Ennek nagyságát jól érzékelteti az, hogy összességében 1,3 milliárd forintot kellett a helyreállításra fordítani. A megyei feladatok ellátására idén július 29-én alakult meg a megyei közgyűlés elnökének vezetésével a bizottság, valamint annak operatív törzse, melyet Csibi Károly ezredes, a polgári védelem megyei parancsnoka vezetett. A helyreállítási és újjáépítési tárcaközi bizottság részéről Tőrin- csi József határőr ezredes, főtanácsos ellenőrizte a megyében a helyreállítás menetét. A tegnapi tájékoztatón a megyei közgyűlés elnöke elmondta: a bizottság a vállalt feladatát elvégezte. Már csak néhány család van megyénkben, akik vagy rokonaiknál vagy bérlakásban élnek, ám az ő helyzetük is rendeződik rövidesen. A károk következtében megrongálódott utak újjáépítését - melyre félmilliárd forintot kellett fordítani - szintén elvégezték, mint ahogyan az önkormányzati tulajdonban lévő intézmények felújítását is. Tőrincsi József ezredes arról szólt, Hogy a nagy nyári esőzés akkor jött, amikor még be sem fejezték a tavaszi kárelhárítást, így tetőződött a baj, amit növelt az, hogy jónéhány településen egyidejűleg több típusú kár (út, hid, épület) keletkezett. Mályi belvizes lakótelepi problémáját külön megemlítette: oda építkeztek, ahová sosem húztak fel házakat az elmúlt évszázadokban. Nem lett volna szabad, hiszen ezen a területen az esős időszakokban és télen állandósulhat ez az állapot. Az ÉU-tagságnál megkövetelik a biztonságos környezetet - tájékoztatott Csibi Károly ezredes. Olyat, ahol sém a természet, sem az ipar nem veszélyeztet. Ennek megteremtése, kialakítása azonban több évtizedes munkát igényel. Szendrő sem maradt ki a tavaszi olvadás „örömeiből" Fotó: Vajda j.