Észak-Magyarország, 1999. november (55. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-16 / 267. szám
1999. november 16., kedd Kultúra 8 HÍRCSOKOR • Loreley. A reneszánsz, a barokk, a kelta, a mediterrán és a rock hagyományait ötvöző Tales of Loreley együttes lép fel november 18-án, csütörtökön este 7 órától a miskolci Rónai Művelődési Központban. • Nótaest. Magyar nótákat hallhatnak az érdeklődők november 20-án, szombaton este 6 órától a miskolci Rónai Művelődési Központban. Az est során fellép Hatvani Kiss Gyöngyi, Tárnái Kis László. Győry Szabó József valamint Szabó Antal és zenekara. • Stúdiótárlat. A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ Képzőművészeti Stúdiójának kiállítása nyílik meg november 20-án, szombaton délután 4 órakor az újhelyi Zemplén Galériában. Konstruktív nosztalgia a Telekiben Miskolc (ÉM) - „Dobd el az izzadtságod!” címmel Szepessy Ákos festményeiből látható tárlat a miskolci Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban (Selyemrét út ]..). Az eredetileg Iparművészeti Főiskolát végzett Szepessy Ákos munkáin érezhető a szimbolizmus, a konstruktivizmus és a két világháború közti világ utáni nosztalgia. Maga a kiállítás címe is egy ’20-as, ’30-as években keletkezett parfümreklám jelmondata, többek között ezt a hirdetést is átdolgozta saját világa szerint a művész. Teszi mindezt meglehetős sikerrel, hiszen már számos egyéni és csoportos kiállítás van a háta mögött. Egyetemi bérlet színházi koncerttel Miskolc (ÉM) - Folytatódik az Egyetemi Hangversenybérlet sorozata november 22- én, jövő héten hétfőn. A Miskolci Nemzeti Színházban este 7 órakor kezdődő koncerten a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zene- művészeti Intézetének Szimfonikus Zenekarát Ménesi Gergely vezényli. Műsoron szerepel Beethoven: Egmont-nyitány, Haydn: C-dúr Csellóverseny, Haydn: D- dúr (Londoni) szimfónia. Csellón közreműködik Onczai Csaba. Ezen kívül még négy hangversenyre várja a bérleteseket - és természetesen a jegyet váltó zenekedvelőket - a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Szimfonikus Zenekara. Mindhármat a Miskolci Egyetem Diszaulájában rendezik. A jövő év első koncertjét márciusra hirdetik, előtte azonban egyelőre még ismeretlen időpontban meglepetéskoncertre várják a közönséget. Március 22-én, szerdán este 7 órától Pergolesi: Stabat Mater című művében énekel Jónás Krisztina (szoprán) és Heim Mercédesz (alt). Vezényel Sándor Zoltán. A következő koncerten, április 11-én, kedden este 7 órától Purcell: Didó és Aeneas című barokk operájának koncertbemutatójára várják a közönséget. Közreműködik Jónás Krisztina, Drucker Péter, Károly Edit, Fercsik Szilvia, Szolnoki Apollónia, Magyar Gabriella, Puskás Eszter, Kutik Rezső, Molnár Judit, a Hássler Énekegyüttes és a Reményi Ede Kamara- zenekar. Vezényel Klembala Géza. Az utolsó koncertet május 3-án, szerdán este 7 órától rendezik. Itt Mozart: Hegedűverseny és Schubert: V. szimfónia című művét hallhatja a közönség. Az előbbiben közreműködik a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete által meghirdetett hegedűverseny I. helyezettje. Vezényel Ménesi Gergely. A középiskolásoknak és nyugdíjasoknak kedvezmény nyújtó bérletek, illetve a jegyek nemcsak az egyetem A/l-es épületében, de a Filharmónia Kht. Kossuth utcai irodájában is válthatók. Századfordulók zenés színházi mosolya Stephen Sondheim: Kis éji zene című musicaljének bemutatója a Kamaraszínházban Szabó Emília, Seres Ildikó, Komáromy Éva és Lukács Gábor Fotó: Dobos Klára Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - Akár a szecesszió: a hűvös szépség mögött az élet teljessége utáni vágyódás. A századforduló hangulatát idézi a miskolci Kamaraszínházban a hétvégén bemutatott Stephen Sondheim-musical. Stephen Sondheim - mint többi darabjában - a Kis éji zenében is kommersz alapanyagot formál „intellektuális musicallé”, súlyt ad a könnyed témának zenében és szövegben is. Az amerikai szerző svéd környezetben játszódó szerelmi románcának története olyan, akár egy operett: az ifjú felesége mellett nem igazán boldog középkorú ügyvéd „visszatalál” hajdani szerelméhez, a híres színésznőhöz, aki örül közeledésének, csak útban van drago- nyos szeretője. Egy vidéki víken- den aztán - miközben a nyári éj többször is mosolyra fakad - mindenki megtalálja igazi társát. A romantikus mese mögött azonban keserű, kissé cinikus életbölcselet húzódik meg. Az elmés paradoxonokra épülő társalgási vígjáték ötvöződik itt a ko- morabb csehovi hangulatlírával. A zenében pedig mintha Kurt Weill és Brecht songjainak keménységét vegyítené Puccini ér- zelmességével és Andrew Lloyd Webber könnyedségével. A szívhez szóló, érzelmes történetben az emberi kapcsolatok, a szereplőkben lejátszódó lelki folyamatok a fontosak. Hangulatokat, életérzéseket tükröző dalokra, jelenetekre épül a játék, amely dramaturgiájában is a századfordulót idézi: békebeli ráérősséggel bontja ki a szituációt. Az amerikai vendégrendező számára nagy kihívást jelenthetett, hogy megismertesse a miskolci közönséggel a - nálunk elsősorban a West Side Story szövegírójaként ismert - szerzőt, akit hazájában élő klasszikusként tisztelnek. Egy amerikai napilap cikkének címe -„Valóban Isten-e Stephen Sondheim?” - is jelzi a személyéhez kötődő hallatlan kultuszt, míg magyarországi bemutatói eddig nem hozták meg az ismertséget. A mostani miskolci előadás viszont érdemes a sikerre. Briggle és munkatársai - a szintén amerikai koreográfus Wendy Lehr, a díszlet- és jelmeztervező Zeke Edit, a két karmester, Gillay András és Regős Zsolt valamint a színészcsapat igényes, kellemes színházi estét kínálnak. Az előadás grande dame-ja - minden tekintetben - a hajdani királyi szeretőt játszó Komáromy Éva. Ő az, aki egyszemélyben megmutatja Sondheim darabjának minden árnyalatát: a frivol bölcsességet, a nosztalgiával hintett fanyar szentimentalizmust, a márványhideg méltóságot... Az előadás legmegrendítőbb percei is hozzá kötődnek: az egyre ízléstelenebbé és üresebbé híguló világról szóló songjában megvetés és kiábrándultság sűrűsödik mélységes fájdalommá - a színésznő legendás eleganciája élet- filozófiává nemesedik. Sondheim szarkasztikus humorát Várkonyi Szilvia tolmácsolja legjobban. Seres Ildikó kacér színésznője meghat őszinteségével a darab nagy slágerében. Dézsy Szabó Gábor halksza- vú ügyvédként magába fojtott boldogtalansága mellett sok színt villant fel. Hevér Gábor a teológushallgató komikumát és igazságát egyaránt felmutatja. A miskolci színház legújabb zenés produkciója ezúttal nem a revü harsány színeivel él. Aki bele tud felejtkezni egyetlen pillanatba, s a könnyedebb műfajokban is hiteles emberi gesztusokra vár, gyorsbüfék helyett a régimódi, vaníliaillatú kávéházak világát keresi, az nagyon fogja szeretni ezt az előadást. Néptáncok Kalotaszegtől Rábaközig Megyénk négy városában is vendégszerepei a Magyar Állami Népi Együttes Kazincbarcika (ÉM - FG) - A Magyar Állami Népi Együttes - a kazincbarcikai Eg- ressy Béni Művelődési Központ vendégeként - ezen a héten megyénk négy városában is bemutatja Az én szívem játszik című műsorát. Kalotaszegi táncokkal kezdi műsorát a Magyar Állami Népi Együttes november 18-án, csütörtökön este 7 órakor a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központban. Az egész estét betöltő előadásban megelevenedik a mezőségi Bonchida aszimmetrikus forgatós tánca, a moldvai magyarság lánymulatsága, a Hegyköz lakodalmainak hangulatát idéző tréfás toborzó, a rábaközi búcsúk fénypontjának számító verbunk... A táncok mellett a műsor első részében bemutatkozik az együttes művészeti vezetője, Sebő Ferenc Állami-díjas népzenész is, aki magyar népdalokat énekel tekerőlant kísérettel, a második felvonásban pedig Majorosi Ma„Három a tánc!" - négy városban rianna előadásában hallhatunk magyar népdalokat. Kazincbarcikán két előadást is tart az együttes: délután 2 órára a gyerekeket várják, a felnőtteknek szóló gála este 7 órakor kezdődik. Másnap Miskolcon, a diósgyőri Ady Endre Művelődési Házban mutatja be műsorát az együttes, délután 3-tól a gyerekeknek, este 6-tól pedig a felnőtteknek. November 20-án, szombaton a tokaji Városi Sportcsarnokban, 21-én, vasárnap délután 4 órától a szikszói Sportcsarnokban láthatják az érdeklődők a Magyar Állami Népi Együttes műsorát. Beleszövik a mindennapokba a népművészetet A Tarcali Foncsika Hagyományőrző Népiszövő Műhely kiállítása Miskolcon tánccsoport; kézműves barátaik jóvoltából faragott fatárgyak, bőrműves munkák, agyagedények is láthatók és megvásárolhatók a kiállításon; tehetséges, már országos bronzminősítést elnyert népdalénekes látszik kinevelődni a 12 éves Kocsis Kata személyében; és együttműködnek a helyi Örökifjak Asszonykórussal,, ők énekeltek például a tegnapi tárlatmegnyitón is. A Foncsika népi hagyományokat nemcsak ápolja, de a mai kor igényeihez igazodva fel is dolgozza.- A régi rigmusokat írjuk tovább - fogalmazott Kocsis Árpád, a Foncsika „motorja”. - Előttünk van az etalon, a népi szövési technika, amit azonban egy kicsit mindig színesít az egyéniség. Miskolc (ÉM - CsM) - Igazából nem kiállítótermekbe termett tárgyak láthatók tegnaptól a miskolci Mini Galériában. Nem is oda, hanem otthonunkba szánta a Foncsika Népiszövő Műhely a szőnyegeket, bőrtáskákat, kancsókat, blúzokat. Többszáz éves kézműves technikával és eszközökkel, kettő vagy négynyüsttel készülnek a gyapjúszőnyegek, falifutók, takarók, térítők és a rongyszőnyegek Tarca- lon, a Népiszövő Műhelyben. Méghozzá úgy, hogy azt mindenki megnézheti, ha akarja, meg is tanulhatja. A kézműves ház ugyanis nyitott, két szövő folyamatosan fogadja az érdeklődőket, a többi kézműves mester bemutató napjait pedig meghirdetik. Kocsis Kata a kiállított tárgyak között Fotó: Végh Csaba A Foncsika - ellenszegülve a bán is próféta lenni: a szövőműszólásnak - tudott saját hazájá- hely mellett megalakult a nép-