Észak-Magyarország, 1999. szeptember (55. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-25 / 224. szám
1999. szeptember 25., szombat Életkép 1 LETLELET Króm és festék Méhes László A sport nem erős oldalam. Biciklit is csak azért vettem, hogy esélyt adjak az egészséges életmódra szánt idő rám találásának... Végűjül Is nem a bicaj tehet róla, hogy a gondolat és a tett olykor nem találkozik egymással. Kerékpáromnak addig kellett porosodnia, mígnem kiderült: a kerekezésnek az egészségességnél praktikusabb oldala is lehet. Erre tanult barátom vezetett rá, jobban mondva elirigyeltem tőle, mint viszi munkába a drótszamár, beteget látogatni, könyvesboltba, bevásárolni; idejét várakozással fölöslegesen nem tölti, kocsmákat pedig tavasztól őszig (igen helyesen) kerthelyiség szerint ítél meg. Miskolc nagymegyeszékhelyen olyannyira kevés a bicikliút, hogy szót ejteni róla sem igen érdemes. Ami pedig mégis akad, az sem oda vezet, ahová az ember éppen nem az egészségét keresni megy (munkába, beteget látogatni, és a többi). Mindez azért elegendő visszatartó erő volt ahhoz, hogy a bicikli gyakorlati használatára rászánjam magam. De rászántam. Kitapasztaltam, hogy a nekem való menetirányban sokan előnyben részesítik az autóforgalom elől elzárt belváros villamospályáját, ahol a napi harcot csupán könnyű léptű kétlábúakkal kell megvívni (azon megmásíthatatlan tény okán, hogy „a sétálóutca nem gurulóutca, fiatalember!"). A tűre!'messég és megértés jegyében jómagam ezért inkább választottam a kihalt mel- lékutakat, ritkán használt járdákat (bár tudom, hogy a gyalogjárón bicajozni a KRESZ szerint is illetlenség, de megbékéltem azzal a hivatalos állásponttal is, hogy csak nem lehet minden biciklistának bicikliutat építeni szerte a városban). Az említett helyeken mint kezdő városi bica- jos egyébiránt igen jól meghúzhattam magam borúban is sötét napszemüveg mögé bújva. Hamar ráéreztem, milyen is perceken belül itt vagy ott lenni, és hogy egyáltalán nem fontos mozgássérült igazolványt szerezni egy belvárosi parkolóhelyért. (A takarékoskodásról - minthogy az üzemanyag eleve beépül a vacsorába - már nem is szólok.) Néhány hete tartó, már-már magabiztos kerékpáros karrierem a minap azonban derékba tört, miután egy piros 1200-as Lada típusú személygépjármű keresztezte utamat - a járdán. Egy kőfal mögül bukkant elő, miként az lenni szokott, a semmiből. Gyakorlott mozdulattal hárítottam, hogy bicaj kerekébe kiegyenesíthetet- len gubancot üssön az autó eleje, majd bal lábamon támaszkodva ügyesen kiszabadítottam jobb nadrágszáramat a megvadult gép lökhárítójából. Farkasszemet néztem a velem egyivású sofőrrel, aki méla másodpercek után végre fölfogta, hogy itt bizony forgalmi helyzet van. Megvilágosodva kiszállt, végigtapogatta találkozásunk helyét, majd nyugtázta: krómozás, festék rendben.„Nálam nincs baj - szólalt meg és ott?" Mit lehet ilyen kérdésre válaszolni? Végső soron a krómozással és a festékkel nálam sem volt baj, csak biciklimen a szentimentális felirattal: Future in Spod. Hát merjek én ezután sportolni? Hirdetés-------------------.... — Remekművek a TVK- Mesterbérletben! A magyar zeneirodalom remekművei szólalnak meg a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában, nemzetközi rangú előadókkal. A közreműködők között van: Vásáry Tamás, Szabadi Vilmos, Krausz Adrienn, Kovács László és Kelemen Barnabás. A 4 koncertre bérletek válthatók a Filharmóniánál 3000, 2600, 2200 és 1400 Ft-os áron. (Miskolc, Kossuth u. 4.; 329-600.) „Kesztyűs kezű” bizonytalanságban A Diósgyőri Kórház működését racionalizáló terv szerint 31 embert elbocsátanak Fotó: Végh Csaba Nyikes Zita Miskolc (ÉM) - Bizonytalanság - ez az, ami leginkább jellemzi a Diósgyőri Kórház hangulatát. Mindenki tud arról a listáról, mely szerint 31 dolgozót elbocsátanak. Konkrétumokat viszont alig ismernek. A gond évek óta gond. De közel egy-másfél hónapja ért el a plafonig, ekkor derült ki: a Diósgyőri Kórháznak 100 millió forintot meghaladó adóssága van. E hét második felében Hártó György igazgatóhelyettes már „csak” 170 millióra becsülte a hiányt. Ez az éves költségvetés 16 százalékát jelenti - mondja. A megoldás lehetősége néhány hete született meg: a 801 dolgozóból 31 embert elbocsátanak, és jövő augusztusra az egyéb intézkedésekkel együtt - az ügyeleti rendszer átszervezésével, a telefonhasználat korlátozásával és bevételfokozó intézkedésekkel - az éves költségvetés 5 százaléka alá csökkentik a hiányt. Az elbocsátottak végkielégítését az önkormányzat által adott kölcsönből fizetnék ki. Dönteni október 7-én fog a közgyűlés. A lista Hetek óta a lista foglalkoztatja tehát a kórház dolgozóit: kinek kell mennie, kinek maradnia. Az igazgató, Lyócsa János szabadságon van. Telefonon kérdezzük: milyen a hangulat az általa vezetett intézményben. Szerinte nincs bizonytalanság. Mást mond azonban Hártó György igazgatóhelyettes.- Elképzelhetetlen, hogy ne legyen bizonytalanság. A dolgozók azonban belátják, hogy az ittma- radók érdekében történik minden. A 31 fő elbocsátásával hosszú távon nagy bértömeget takarítunk meg. Az elbocsátás a működés zavartalanságát nem befolyásolja. „Az ellátás zavartalan" Szinte minden területen várható a racionalizálás, kivéve a belgyógyászatot és az idegosztályt, mert ott már most is túl nagyok a szorítások. Például komoly nővérgondok vannak. Elsősorban a labort, a rendelőintézetet és a szülészetet-nőgyógyá- szatot érinti a leépítés - magyarázza Hártó György.- A 31 érintettből 10 nyugdíjas korú. Akik most nyugdíj mellett dolgoznak nem maradnak tovább, egy részük előnyugdíjasként megy el. Tizüket az előzetes szándéknyilatkozat szerint átveszi a Semmelweis Kórház, 11 elbocsátott marad jövedelem nélkül. A >31 dolgozóból négy orvos, ebből hárman most nyugdíj mellet dolgoznak. A többiek szakdolgozók (nővérek, asszisztensek) vagy kisegítők (takarítók, portások). Az is biztos, hogy amíg a számítógépes rendszert nem tudjuk fejleszteni, több munka hárul majd az Kimaradókra - sorolja a részleteket. A leginkább érintett kórházrészben, a laboratóriumban az ajtó nyitva, a folyosóra a munkaügyi igazgató tájékoztatása hallatszik ki. Mellérendelés- Semmi sem biztos - kezdődik a nyugtatásra szánt magyarázat. A fehér köpenyes labor- asszisztensek hidegzuhanyként hallhatják, hogy hárman közülük biztosan mehetnek a Sem- melweisbe - ha valaki „ismeretlenül” menni szeretne, szólhat -, többen vannak azonban, akiknek felmondanak. A felmondás ideje alatt miskolci kórházban, szociális otthonban sem vállalható munka, az idő felét le kell dolgozni, a fennmaradó rész alatt viszont már kereshető állás. Ott van a megyei, a Szent Ferenc vagy a szikszói kórház is... A kérdések után egy egyhangú kérés következik: a laboro- sok tudni akarják a neveket. Mindenki mindenki előtt. És az ajtó - hogy ezt azért már mégse!- bezárul.- A kedélyek hullámzóak, jobb lenne később - mondja Deák Judit osztályvezető főorvos, miután kijön az ajtón. Kérésünket - hogy akar-e valaki az ügygyei kapcsolatban nyilatkozni lapunknak - végül tolmácsolja kollégáinak. „Újságíró volt a folyosón” - indul meg és dugja ki hangját a hír.- Nem, senki - születik meg a döntés. Lelketlenség! A szülészeten-nőgyógyászaton - Kádár Zoltán osztályvezető főorvos és Zsóka Andrásné főnővér szerint - bizonytalanság nincs. Tudomásul veszik, hogy az elbocsátás az ő osztályukat is érinti, konkrétumokat viszont nem tudnak, négy-öt főről hallottak. Esetleg kisegítőről, nyugdíj mellett dolgozóról lehet szó.- Túl van fűtve a dolog. Sok a pletyka - jegyzi meg Kádár Zoltán.- Nem számítottam a létszám- leépítésre. De amikor körülbelül egy hónapja meghallottam, rögtön felmerült bennem, hogy nyugdíj mellett dolgozom, át kell adnom a helyem a fiataloknak - mondja Tyndira Istvánná műtősnő. - De ez a létszámleépítés lelketlenség! Vannak olyan osztályok, ahol már most sem tudják ellátni a három-négy műszakot. A rendelőintézetből tízen mennek el, hárman orvosok, mindhárman tudják már. és mindhárman nyugdíj mellett dolgoznak. A legnehezebb pedig azt elmondani: nem arról van szó, hogy valakinek a munkája nem jó, de az aktív dolgozókat védeni kell - fogalmaz Hártó György a rendelőintézet igazgatójaként. A biztosnak hitt is bizonytalan azonban még körülbelül két hétig. Október 7-én a közgyűlés úgy is dönthet: nem ad kölcsönt a Diósgyőri Kórháznak. Akkor pedig - ahogy Csányi Katalin munkaügyi igazgató említette a laborasszisztensek előtt - jön a csődbiztos: és az nem fog ilyen kesztyűs kézzel bánni a dolgozókkal... Almavacsora, késsel-villával Szalóczi Katalin Miskolc (ÉM) - Valamennyien rákbetegek. Most mind örömmel, izgalommal készülődnek a nagy kalandra: a tíznapos egészségjavító táborra. Molnár Gabriellával „Az Emberért és Miskolcért” Alapítvány idei díjkiosztó ünnepségén ismerkedtünk meg: a Rákbetegek és Barátaik Klubja nevében vette át a szerény pénzdíjat. Az októberre tervezett tíznapos bogácsi egészségjavító program költségének ekkor még, augusztus végén, hiányzott a kétharmada. Pedig a klubvezető már lefoglalta a szobákat is. Aggályomra, mi lesz, ha nem jön össze a pénz, Gabriella sugárzó tekintettel jelentette ki: „Az egyszerűen nem lehet. Ez nem maradhat el!” Most, a bogácsi program előtti hetekben ismét találkoztunk. A pénz? Összejött, igen, más pályázatokon is sikerrel szerepeltek... Természetesen A klubot 1991-ben hívta életre Hérics Margit főorvos. Ő igyekezett meghonosítani azt a szemléletet, hogy a rákbetegséggel szembeni küzdelemben a hagyományos orvoslás mellett a természetes gyógymódoknak is lét- jogosultságuk van.- Nem oldják meg a rákbetegek minden gondját, de erősítik az immunredszert - fogalmaz Gabriella. A klubtagok többsége a rák legkülönfélébb változataiban szenvedő nők. De vannak férfiak és hozzátartozók is. A stabil létszám 8-10 fő. A személyek azonban a betegség természeténél fogva időről időre változnak. A veszteségeket nem könnyű kiheverni. Együtt, közösen próbálják meg feloldani a kínzó érzéseket. Most azonban a reményteli készülődés időszakát élik. Mindenkinek túl kell esnie egy sor orvosi vizsgálaton. A folyamatos szakkontroll a táborban is biztosított, hiszen - miként tavaly - velük tart Kiss Rita természet- gyógyász, belgyógyász főorvos és Gintner Zénó élelmiszerbiológus, aki szintén foglalkozik természet- gyógyászattal, és jógával is. Kevéssel is beérik- A tábor lényege egy méregtelenítő kúra. Az első este még megüljük az „utolsó vacsorát”, no nem valami kiadósat, aztán a következő nap már másfél liter keserűsóval indul. Kizárólag zöld- ségleveken, teán, vízen élünk. Egy idő után meglepve tapasztalta mindenki, milyen kevéssel is beéri az ember. És nincs telefon, tévé, rádió, mégis minden percünk értelmesen telik el. Kirándulunk, fürdünk, sétálunk, tornázunk, rajzolunk, beszélgetünk. De ha valaki magányra vágyik, akkor félre is vonulhat. Nézegetjük a tavalyi fotókat. Közzé azonban nem tehetjük egyiket sem. Sokan szégyellik a betegségüket, van, aki még a családjának, a szomszédainak is fél elmondani. Az egyik képen egy gyönyörűen megterített asztal. Már felmerül, Gabriella nem lódított-e egy Molnár Gabriella Fotó: b t. picit, mikor az önmegtartóztatásról beszélt. Egy idő után azonban rájövök: a látvány inkább csak a szemnek szolgál táplálékul, hiszen egyedül a tányérokra helyezett egy-egy alma ehető a szépen elrendezett termések, díszek közül. Gabriella nevet a felfedezésen.- Ez a lényege! Hogy azt a kevés eleséget viszont nyugodtan, ízlésesen megterített asztalnál fogyasszuk el. Az egy szem almát is késsel-villával ettük, így tovább tartott. Tudom, erre a napi rohanásban, a kötelezettségek mellett nemigen van mód. De a legtöbben azóta is tartjuk a rendszeres, hetenként egynapi böjtöt. Tavaly kivétel nélkül mind úgy érezték, feltöltődtek. Volt, aki 22 éve kínzó fejfájásától szabadult meg. Hit az életben maradáshoz Molnár Gabriella maga is rákbeteg. 1991-ben fedezték fel, hogy rákos. Megműtötték, sugarazták.- Az sem mindegy, hogyan mondják meg az embernek. Én kértem az orvost, legyen hozzám teljesen őszinte. Sokat segített, hogy a szüleim mindig mellettem álltak, és hogy a munkahelyemen is megértők voltak. A betegségem miatt egy régi barátság megszűnt. Ezt akkor komoly veszteségként éltem meg. De az élet kárpótolt: helyette sok más, komoly kapcsolattal ajándékozott meg. Jó érzés, hogy betegtársaimon, a családjukon segíthetek. Nem ringatom magam persze hiú reményekben. • Habár most nincs áttétem, sejtem, hogy egyszer megint felüti a fejét bennem a kór. Nehéz erről beszélni, még a klubon belül is. De mi, akik hasonlóan érzünk, jobban megértjük egymást. Nem mindegy, hogy a vég mikor következik be, s hogy milyen az oda vezető út. Sokat jelent a hit is. Hit a gyógyulásban, egy társban, vagy akár abban, hogy egy ici-pici célt minden nap sikerül megvalósítani. Azelőtt a munka, a kötelesség volt a legfőbb számomra, s hogy mindenki elégedett legyen velem. Nem értem rá magammal és másokkal igazán törődni. Azóta minden napot, minden percet élvezek.
