Észak-Magyarország, 1999. szeptember (55. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-18 / 218. szám
1999. szeptember 18., szombat ÍSZAK-MAGYM0RS1Á6 # Fiatalok oldala 10 Tóm, Iris, Medicine Mán, vagyis a Jesus and the Gurus Miskolci gitáros svájci zenekarban Bánfalvi Ákos Miskolc (ÉM) - Szilágyi Tamás személyében egy miskolci gitárossal büszkélkedhet a svájci Jesus and the Gurus együttes. Ha minden jól alakul, a csapatnak még idén megjelenik első hivatalos albuma.- Annak idején volt egy zenekarom itt Miskolcon - kezd történetébe a Tóm Alién művésznévre hallgató gitáros amelynek Svájcban jelent meg CD-je egy bizonyos Medicine Mán nevezetű úriember jóvoltából. A banda a hazai körülmények miatt lefagyott, de a kapcsolatunk Medi- cine-nel barátsággá fejlődött, meginvitált egyszer-kétszer magához, és beszélgettünk arról, hogy össze kellene közösen hoznunk valamit. Mivel ő is zenélt, meghallgattam, amit csinált, s elkezdtünk együtt dolgozni. Ottragadtam nála, később pedig összejött egy teljes együttes. Bombanő Trabanttal - nem menő A Jesus and the Gurus-nak Tamáson kívül három svájci tagja van, Medicine Mán a komputereket kezeli, illetve a zenét szerzi, a show-t Iris La Liner adja el élőben, ő a táncoslány, valamint van még egy énekesnőjük Dóm De Lilac személyében, aki férfiként öltözködik és imádja a lányokat...- Muzsikánk élőben az igazi, látványnyal van meg valójában az íze. Itthon erre nincs meg a lehetőség, mert sok minden kell ahhoz, hogy a produkció lejöjjön a színpadról. Olyan ez, mintha egy bombajó nőt reklámoznék egy Trabanttal, hogy „Hú de jó a kocsi, de kit érdekel?”. Ennek tudatában az ember azt hihetné, hogy a kvartett csak extrém, bizarr klubokban léphet fel, de korántsem ez az igazság. - Jelenleg azért van így, mert ezek azok a helyek, ahol befogadják az új dolgokat. Ingajárat Miskolc és Svájc között Tamásékkal mostanában egy fejvadász cég, a Bottom Row Production foglalkozik, és úgy néz ki, hogy hamarosan alá is írják hőn áhított lemezszerződésüket, viszont addig a gitáros csak a koncertekre jár ki Miskolcról.- Az ottani viszonyok teljesen másak, mint itthon. Emberszámba veszik a zenészt, a bulit profin bonyolítják le, foglalkoznak az együttessel. Nekem felüdülés, kikapcsolódás oda menni. Bármilyen extrém cuccot viselhetek a színpadon, nem néznek bolondnak, hanem azt mondják: „Jó gyerek, megcsinálta”. Felvétel tánciskolába Kazincbarcika (ÉM) - Felvételt hirdet a Budapest Musical Dance School kazincbarcikai és sajószentpéteri csoportjába. A szervezők 6-tól 22 éves korig várják az érdeklődőket. A jelentkezőket - három korcsoportban - a budapesti Ruttkai Éva Színház és a Rock Színház előadásaiból ismert művészek: Leskó János táncművész, Harsányi Erzsi és Nagy Orsolya színművészek tanítják. Jelentkezni és bővebb felvilágosítást kérni Kazincbarcikán a 30/9727-600-as telefonszámon, Sajószent- péteren a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában lehet. Tudósítások Amerikából: SW-őrület Los Angeles, Phoenix (ÉM) - A Star Wars Episode I. amerikai bemutatója előtti hangulatról, illetve arról, hogy most miként vélekednek a filmről a tengerentúliak, két miskolci számol be az olvasóknak. Bazsa Kriszta miskolci rádióriporter idén májusban járt Amerikában, amikor az Episode I. bemutatójának mámorában égett az egész ország. Erről szól beszámolója. Előtte Az iskolákban tanítási szünetet rendeltek el, a munkahelyekről korábban elengedték az alkalmazottakat. A mozik jegypénztárainál már napokkal előbb - hálózsákokkal a kezükben - gyülekezni kezdtek az igazi megszállottak. A gyerekek csak a filmmel kapcsolatos játékokat kértek a születésnapjukra. Az amerikai polgárok örömmámorban úsztak a film bemutatójakor. Los Angelesben a Mann’s Chinese Theatre minden új bemutató helyszíne. A sztárok neveit viselő csillagokkal fényesített sugárúton található filmszínházak előtt turisták tömege hömpölygött reggeltől estig. A mozi bejáratánál jegyüzérek hangjától zengett a tér. A bebocsátásra várók észre sem vették, hogy a földön Ma- rilyn Monroe kéznyomát tapossák. A színháztól nem messze sátor állt, amely a visszaszámlálás jegyében folyamatosan tudósított a helyszínről: a mozi előtti eseményekről, sztárok megjelenéséről, a jegyekért folytatott ádáz küzdelem állásáról. Az amerikai hisztéria kihatott az egész világra. Lelkes rajongók százezrei próbálták éjszakákon át, modemjeiket nem kímélve letölteni az internetről a film illegálisan felkerült kalózváltozatát. így aztán az amerikai bemutató hamarosan világ- premierré vált. Mire hazaértem az Egyesült Államokból, május végén a barátom már a történet részleteit mesélte lelkesen. Utána Az Egerben főiskolán tanuló miskolci Zabb Péter ösztöndíjat nyert Amerikába. Onnan számol be most arról, vajon ég-e még a csillagháborús láz az államokban. Az új Star Wars mozi mindent elért, amit egy igazán nagyszabású popcorn-movie elérhet. Amikor mindenütt azt olvastam, hogy Amerika Star Wars lázban ég, úgy képzeltem, hogy szökött elmegyógyintézeti betegek módjára tombolnak az itteniek ezrei mindenféle maskarában és a Skywalkereken kívül másról nem is nagyon tudnak beszélni. Nos, nem így van. Amerika valóban Star Wars lázban ég, de teljesen egészséges rajongásról, elismerésről van szó. Ugyanúgy, mint nálunk, itt is kiadványok százai szólnak a legendáról, megvásárolható az eredeti forgatókönyv illusztrált, illetve képek nélküli változata, a pepsis kupakokon Yoda arcát válthatjuk készpénzre, a filmzene máris több kiadást élt meg, s díszdobozban, sima csomagolásban is elérhetők a Star Wars relikviák igen igényes másolatai. A film tehát belopta magát az amerikaiak minden egyes napjába. Ennek ellenére meglepő, hogy magától jóformán senki sem kezdett beszélni róla. Sőt, kérdéseimre meglehetősen szűkszavú válaszokat kaptam. Hiába, a Csillagok Háborúja tizenöt perce lejárt, de el kell ismerni, hogy a közönség fejet hajtott a siker előtt. Ami igazán meglepő, az a következő információ. Itt, a phoe- nixi Grand Canyon Univer- sityn találkoztam azzal a kazahsztáni fiúval, aki még otthon, hónapokkal ezelőtt látta az új Star Wars filmet, természetesen úgy, mint a türelmetlen magyar mozirajongók közül majdnem mindenki: videón. A különbség az, hogy ott ez legális, tékákban kikölcsönözhető kópiákban terjed - ugyanaz a lopott példány, amely Magyar- országot is bejárta. Hermanosok szerkesztőségünkben A miskolci Hermán Gimnázium harmadikos, negyedikes diákjai jártak szerkesztőségünkben a héten. Részben leendő kollégáink ők - derült ki a beszélgetésből hiszen többen vonzónak tartják az újságírói pályát, amelynek rejtelmeivel most ismerkedtek, akárcsak a lapkészítés fogásaival. Vendégeink nyomon követték: hogyan lesz az információból hír, a hírekből újságoldal, s ezekből napilap. Azt is elmondták: többük családja előfizetője az Észak-Magyarországnak. Lapunk olvasóiként elsősorban az oldottabb hangvételű beszámolókat keresik, így tetszésükkel találkozik Napról napra című összeállításunk. Továbbra is vendégül látjuk az érdeklődő (elsősorban közép-jiskolai közösségeket, hogy közelebbről is megismertessük őket az Észak-Magyarországgal, a lap szerkesztőségével. Jelentkezni lehet a (46) 414-022-es számon, a 201-es, a 212- es, vagy 214-es melléken. Fotó: Bujdos T. Zenei ajánló Most a Brooklyn Bounce Re-mi- xed Collection című, nálunk a Rekord Express gondozásában megjelent kiadványát ajánljuk figyelmetekbe. Akik szeretik a már ismert dalokat újrahangszerelt változatban is meghallgatni, nem fognak csalódni. Nyerő játék Azok között, akik helyesen válaszolnak kérdésünkre, a Brooklyn Bounce kazettáját sorsoljuk ki.- Melyik amerikai nagyváros része Brooklyn? A válaszokat ide várjuk: 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. A szerencsés: Előző heti játékunkat Kaszás István (Kazincbarcika) nyerte. A Rappers Aga- inst Racism című kazettát postázzuk. Kedves Gyerekek! Ha a Bibliát még nem is olvastátok, a bibliai történeteket ismeritek. Vagy édesanya, édesapa segített?! Mindenesetre nagyon sok jó megfejtést kaptunk. A szerencsés nyertes: Jeney Gabriella, Miskolc. Jutalmát, a Magyar Könyvklub gondozásában megjelent A szent Biblia című könyvet szerkesztőségünk titkárságán veheti át. (Miskolc, Zsolcai kapu 3. III. emelet). De van még egy könyvünk! Aki helyesen válaszol kérdéseinkre - beküldők közül a legszerencsésebb - jutalmul kapja a bemutatott kötetet. Beküldési határidő: szeptember 23. Címünk: Észak-Magyarország szerkesztősége, Miskolc, Pf.: 351. 3501. A borítékra vagy levelezőlapra írjátok rá: Kuckó - Gyereksarok. A Magyar Könyvklub gondozásában megjelent könyvet azok között sorsoljuk ki, akik helyesen válaszolnak kérdéseinkre. Az érdeklődők pedig megtalálják a Magyar Könyvklub miskolci boltjában (Bajcsy- Zsilinszky u. 16.). 1. Mi a különbség a mesék és a mondák között? 2. Hol van Székelyföld? 3. Hol élt Benedek Elek?