Észak-Magyarország, 1999. szeptember (55. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-10 / 211. szám

1999. szeptember 10., péntek ÉSZAK-MAGYAR9RSZÁG é Itt-hon 6 HÍRCSOKOR • Belvízkárok rendezése. A tavasz folya­mán jelentős kár érte a Bodrogköz egyik mélyen fekvő településén, Györgytarlón a házakat. A központi költségvetés két ütemben juttatta el az érintettek számá­ra a károk felszámolására szánt összeget. A kárt szenvedett lakások helyreállítása azóta folyamatosan halad. • Tanévkezdési támogatás. Minden fia­talt 3-11 ezer forintos összeggel támoga­tott a komlóskai önkormányzat. Köteles László polgármester azt is elmondta, hogy minden iskolást 1700 forintos tan­könyvtámogatásban részesítettek. • Szennyvízhálózat. Négyszázmillió fo­rint értékű szennyvízberuházásra pályá­zik hamarosan a környező kistelepülések­kel összefogva a sárospataki önkormány­zat. A tervek között szerepel a végardói és a bodroghalászi városrészek teljes körű csatornázása. A képviselő Sárospatak (ÉM ­BSZA) - Lakatos Viktor ma a sáros­pataki képviselő- testület tagjaként dolgozik, korábban a helyi roma ki­sebbségi önkor­mányzat alelnöke, majd elnöke volt. A közéleti-szerve­ző munkában 1994 óta vesz részt. Az első választáson azért indult, mert Lakatos Viktor úgy érezte: bíznak benne. Akkor nem látta úgy, hogy min­dent teljesíteni tud, amit tőle elvárnak, ám úgy gondolta, időközben mindent megtanulhat. Megválasztása után kezdte megismerni a közszerepléssel járó teendő­ket. Megismerte azokat a lehetőségeket is, amelyek révén másokon is segíteni tud. Igazi tanulóévnek a cigány kisebbségi ön- kormányzat (CKÖ) megalakulását követő első évet tartja. Úgy emlékszik, hirtelen a mélyvízben találták magukat. Szemléletváltás Hamar belátták azonban, hogy sürgős szemléletváltásra van szükség. Figyelmük a roma gyerekek oktatására irányult. Dí­jazták és elismerték a jól tanulókat, így egyre több fiatalt ösztönöztek a tanköny­vek minél gyakoribb forgatására. Lakatos Viktor szerint örvendezes, hogy a követ­kező cigány önkormányzat is folytatja ezt a megkezdett folyamatot. A harmadik éven azután lemondott a helyi CKÖ korábbi elnöke, s utódjául őt választották. Lakatos Viktor úgy érzi, elődjével közösen számos apróbb, kevésbé látványos eredményt sikerült elérniük. 1998-ban kedvezményes mandátummal tagja lett a város képviselő-testületének. Mint elmondja, ebben a tisztében elsősor­ban a város érdekeit kell szem előtt tarta­nia, ezzel párhuzamosan pedig a kisebbsé­gi ügyeket is igyekszik ellátni. Nem kizá­rólag kisebbségi képviselőnek tartja ma­gát, szívesen felvállalja bárki problémá­ját. Igazából hidat szeretne kiépíteni, amelynek segítségével valóban partneri kapcsolat alakulhat ki a cigány kisebbség és a városi önkormányzat között. Úgy vé­li, ez a ciklus rövid ahhoz, hogy igazi, mindenki által észrevehető eredményeket tudjon felmutatni, de az oktatás és a szo­ciális helyzet javítását továbbra is ki­emelt feladatként kezeli. Az oldalt szerkesztette: Bódisz Attila Telefonszáma: 06-60-496-578 E-mail: bodisz@elender.hu Kirándultak a jól tanuló roma fiatalok Sárospatak (ÉM - BSZA) - Hatvanöt sárospataki általá­nos iskolás roma gyereket vitt buszkirándulásra a vá­rosban működő cigány ki­sebbségi önkormányzat (CKÖ) a közelmúltban. Budai Gyula Károly, a testület elnöke lapunknak elmondta: az elmúlt tanévben tanulmányi versenyt hirdettek a város álta­lános iskoláiban tanuló roma di­ákok számára. Most azokat lát­ták vendégül az egy napos ki­ránduláson, akik ebben a ver­senyben kiemelkedően teljesítet­tek. A 65 gyereket busszal és há­rom személyautóval vitték Kő­kapura, ahol teljes ellátásban részesültek. A fiatalok között voltak olyanok is, akik idén ugyan már elvégezték az általá­nos iskolát, és vállalkoztak arra, hogy középiskolában folytatják tovább tanulmányaikat. A helyszínen rövid kirándu­lást szerveztek a fiataloknak, majd vetélkedőn mérhették össze tudásukat. A legügyeseb­beket iskolaszerekkel jutalmaz­ták, s hasonló nyereményeket vihettek haza azok is, akiknek szerencséjük volt a tombolasor­soláson. Az elnök azt is elmondta, hogy a programmal egy kicsit elkéstek. Ennek oka az, hogy a város önkormányzata később utalta át részükre a 200 ezer fo­rintos támogatást. Mint megtud­tuk, a CKÖ szívesen finanszíroz­ta volna az utazást az államtól kapott pénzből, ám azt csak mű­ködésre költhetik el. A tanulmányi verseny ered­ményességét értékelve Budai Gyula Károly kijelentette: mára 150-160 roma gyerek tanul job­ban a korábbinál. Az 1998-99-es tanévben alig volt például olyan cigány fiatal, akiben ne lett vol­na továbbtanulási szándék. Az elnök úgy látja, hogy a szülők is más szellemben nevelik a gyere­keiket, mint a korábbi években. Rendezvények, kirándulások mozgáskorlátozottaknak Dávid Benedek a Zoé zenekar műsorát konferálja Fotó: Bódisz Attila Sárospatak (ÉM - BSZA) - A Mozgáskorlátozottak Sáros­pataki és Zemplén Térségi Egyesülete teljesítette a köte­lezettségeket, amelyeket ma­gára vállalt - tudtuk meg Dá­vid Benedektől, az egyesület vezetőjétől. A nyáron 200 sorstársuk kirán­dulhatott Mezőkövesdre a Zsóry fürdőbe, ahol részt vettek a gyó­gyászati részleg két napos avató ünnepségén. Ezen, az utazáson az egyesület sárospataki tagjai mellett ricsei, cigándi és tolcs- vai sorstársaik is ott voltak. A költségekre pályázaton nyertek pénzt, amit a sárospataki Esze Tamás Általános Iskola alapít­ványa egészített ki. A nyáron több rendezvényt szerveztek a kispataki közösségi házban, ahol többek között ven­dégül látták Szekeres Pált, az If­júsági és Sportminisztérium ál­lamtitkárát. Ennek folytatása­ként, ugyanezen a helyszínen fo­gadták az Értelmes Életért, vala­mint a Conditio Humana Alapít­vány tagjait. Ez utóbbi szervezet világtalan fiatalokból álló, Zoé nevet viselő együttese rövid kon­certet is adott a közösségi ház ud­varán. A vállalt rendezvények megszervezésére az egyesület 200 ezer forintot nyert pályázaton. Ezen kívül a Mozgáskorláto­zottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 260 ezer forinttal tá­mogatta a sárospataki szervezet azon tervét, hogy az irodájukat sorstársaik számára könnyeb­ben megközelíthetővé tegyék. A felújítás során könnyebben moz­gathatóvá alakították a bejára­tot, az udvari járda az eddiginél alkalmasabbá vált a tolókocsis közlekedésre és kapaszkodókat is elhelyeztek. Dávid Benedek azonban saj­nálja, hogy a Szociális és Egész­ségügyi Minisztériumhoz be­nyújtott pályázatukkal nem nyertek, ugyanis így egyelőre nem tudják beindítani a gyógyá­szati segédeszköz kölcsönzést, valamint a házigondozást. Lett munkájuk A sárospataki egyesület se­gítségével 25 mozgáskorláto­zott ember kapott munkát a közelmúltban, akik a Sze­rencsejáték Rt. által kibocsá­tott kaparós sorsjegyeket árulnak. Most arra készül­nek, hogy a megyei munka­ügyi központ révén szeptem­berben munkára irányító re­habilitációs tréninget tarta­nak 50 és 67 százalékos, megváltozott munkaképessé­gűek részére a kispataki kö­zösségi házban. Az első Sárospatakon rendezett nemzetközi kutyakiállítás Sárospatak (ÉM - BSZA) - Nemzetközi kutyakiállítást rendeznek Sárospatakon. A Magyar Ebtenyésztők Egyesü­letének Zempléni Szervezete 12 éve alakult. Ezzel a múlttal az ebtenyésztés területén a nagyvá­rosi szervezetek mellett igen­csak fiatal csoportnak számíta­nak, a lelkes tagoknak és a veze­tőknek mégis sikerült elérniük, hogy szeptember 26-án Sárospa­takon ők rendezhessék meg a CAC (nemzeti) kutyakiállítást. Pingor Zsolt, a szervezet el­nöke szerint azért is számít ko­moly teljesítménynek a rende­zés jogának elnyerése, mert a szabályozás miatt Északkelet- Magyarországon évente csak 4 ilyen esemény rendezhető. Idén is több mint 20 pályázat érke­zett be. A szervezet mostani elnöke negyedik éve tölti be ezt a tisz­tet, ezalatt két regionális kiállí­tást sikerült fedél alá hozniuk 100-150 kutya részvételével, ezút­tal azonban több száz résztvevő­re számítanak. A Tengerszem Campingben megrendezendő programot Ku­pa Mihály, a Zempléni Telepü­lésszövetség elnöke nyitja meg, a bírálatokat követően pedig lesz mazsoretműsor, aerobic bemutató, valamint őrző-védő kutyák bemutatója. A Best in Show program so­rán a felnőtt és a junior kutyák külön versenyen vesznek részt. A felnőttek a kutyaeledeleket gyártó olasz Petrini cég által adományozott serlegeket kap­ják, míg a junior győzteseket Kovács Gábor házi kerámiáival ajándékozzák meg. A jelentke­zők között a kiállítást megelő­zően kétszemélyes görögországi utat sorsolnak ki. A legtávolabbról eddig egy németországi, berlini hölgy ne­vezte be angol szetter kutyáját. Ők már egészen biztosan nem távoznak üres kézzel, ugyanis a legmesszebbről érkezett kutyát eleve díjazzák a szervezők. Vár­hatóan számos vendég érkezik majd Lengyelországból és Cseh­országból is. A kiállítás vezető- birója az a Szabó Sándor lesz, aki a Küllembírói Tanács jelen­legi elnöke is egyben. Munka a magasban. Meglepődve tapasztalták a vá- mosújfaluiak a minap, hogy néhány ember, hosszú kötélen lógva valamit ügyködik a református templom tornyának tete­jén. Sándor Endre a település református lelkipásztora - egy­ben polgármestere - kérdésünkre elmondta: Dócs György ci­gándi vállalkozó munkatársaival az épület tetejét hozza rend­be. A rekonstrukcióra a református egyházkerület építési alapjából és a gyülekezet tagjainak gyűjtése nyomán teremtet­ték elő a pénzt. Fotó: Bódisz Attila Uj számítógépek Vámosújfalu (ÉM) - Meg­újult a vámosújfalui általá­nos iskola számítógépparkja. A gépek segítségével immár a legmodernebb informatikai ismereteket sajátíthatja el az intézmény 126 tanulója. A fejlesztésre 1 millió fo­rintot költött a település ön- kormányzata. Az utódnak újítják fel a bodrogolaszi parókiát Bodrogolaszi (ÉM - BSZA) - Tart a református parókia felújítása Bodrogolasziban. A helyi egyházközség 3,5 millió forintot költ az épület rekonst­rukciójára. A pénzt a volt taní­tói lakás után járó kárpótlás so­rán kapta a közösség. A felújítás következtében többek között ki­épült a gázkazánról működő központi fűtés rendszere és elké­szült a parókia vizesblokkja is. Sándor Endréné, aki Vámosújfa­lun lakik, ám 22 éve teljesít lel­kipásztori szolgálatot Bodrog­olasziban úgy gondolta, nyugdí­jazása után a megfelelő komfort­tal felszerelve szeretné átadni az épületet majdani utódjának. Ott- jártunkkor Szendrey Ferenc az egyházközség kurátora éppen az ajtókat és az ablakokat festette. Dúrbák József Bodrogolaszi polgármestere arról tájékozta­tott, hogy a felújításhoz az ön­kormányzat 1 millió forinttal já­rul majd hozzá, ha az állammal sikerül elszámolniuk az egyház- vagyont. Szendrey Ferenc fest Fotó: b.sz.a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom