Észak-Magyarország, 1999. augusztus (55. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-18 / 192. szám

1999. augusztus 18., szerda £SUK4NMWI0RSZÍG $ Munkaerőpiac / Állás 15 Növekvő átlagkeresetek Budapest (MTI) - Az idei év első felé­ben 16,3 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset, a reálkereset lse­dig 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bruttó nominá­lis átlagkereset ebben az időszakban 72 760 forint volt - közölte a Közpon­ti Statisztikai Hivatal. A legjobban fizető ágazat az idén az első félévben is a pénzügyi tevékenység volt, ahol a regisztrált bruttó átlagkereset elér­te a 158 940 forintot. A szintén jól fizető vegyiparban 105 390, a villamosenergia, gáz-, gőz-, vízellátás területén 96 510, a bá­nyászatban 87 270, a közigazgatás, a véde­lem és a kötelező társadalombiztosításnál dolgozók esetében 86 330 forint volt a brut­tó átlag. Ugyanakkor a legrosszabbul fize­tett terület a szociális ellátás. Az itt foglal­koztatottak körében mindössze 45 470 fo­rint volt az átlagkereset, míg a textília, textiláru, bőrtermék és cipőgyártásban 45 570 forintos havi átlagkeresetet mutatott ki a KSH. A szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban dolgozók bruttó havi át­lagkeresete 47 540 forint volt. Amikor elmarad a külföldi fizetés... Miskolc (ÉM - UJ) - Mit le­het tenni, ha a külföldön el­végzett munka ellenértéké­nek kifizetése valamilyen ok miatt elmarad? Követe­lésünknek törvényes úton a bíróság közreműködésével szerezzünk érvényt - java­solja az ügyvéd. A magyarországi munkanélküli­ség elől menekülve, a magasabb bérek reményében egyre többen helyezkednek el akár ideiglene­sen vagy hosszabb időre külföldi vállalkozásoknál. Esetenként a szárnyaló remények után sú­lyos csalódás következik: a munkavállaló nem kapja meg az előre kialkudott bérét. Mit tehetünk ilyenkor? Kérdéseink­re Czikray Tamás magánügy­védtől kértünk választ. • Az első, nyomatékosan aján­lott tanácsom: külföldön is csakis a törvényes keretek be­tartásával helyezkedjenek el a Akad, hogy a szerződés sem véd munkavállalók. Szerezzék be a külföldi munkavállalási enge­délyt. A magyarországi közvetí­tő vállalkozással pedig kössenek szabályos szerződést a munka feltételeiről, a bér kifizetésének módjáról és határidejéről. Mie­lőtt bárki aláírja az elébe tett papírt, gondosan olvassa el a szerződést, annak apró betűs be­kezdéseit. □ Mi történik, ha a szerződés el­lenére sem kapja meg az érintett a neki járó bért? • Az elmaradt munkabér megfi­zetésére pert kell indítani a köz­vetítő telephelye szerint illeté­kes munkaügyi bíróságon. A ke­reset ügyvéd közreműködésével, vagy nélküle is benyújtható. □ Mennyi idő alatt születhet jog­erős ítélet ilyen ügyben? • Általában hosszú hónapokra van szükség, amíg a bíróság a ki­fizetést, illetve a végrehajtást el­rendeli. Annyi vigasza lehet a hoppon maradt munkavállaló­nak, hogy a bér kifizetésének ese­dékes napjától „ketyeg” a kamat, amely általában húsz százalék. Ki kell várni az ítéletet. Nem ajánlom, hogy valaki maga pró­bálkozzon meg a pénz behajtásá­val, mert ezzel könnyen bűncse­lekmény gyanúsítottjává válhat. □ Mi történik, ha a közvetítő ál­lítja: ő sem kapta meg a külföldi vállalkozótól a pénzt? • A munkavállaló a közvetítő­vel áll szerződéses kapcsolatban. Jogszerűen követeli a bérét. Szá­mára lényegtelen, hogy munka­adója nem jutott hozzá a pénz­hez. Az már más kérdés, hogy' a megbízó hogyan szerzi meg a vállalkozótól a valóban elvégzett munka ellenértékét. □ Van arra is példa, amikor va­laki feketén, pusztán szóbeli egyezség alapján vállal munkát külföldön. Ha náluk elmarad a fizetés, milyen jogorvoslati lehe­tőségeik vannak? • Ilyen esetekben a törvény saj­nos nem tud segíteni, hiszen utólag lehetetlen a bíróság előtt bizonyítani, hogy valóban tör­tént munkavégzés. Tehát akiről híre terjed, hogy nem vagy csak nehezen fizeti ki a munkabért, egyetlen percre sem szabad el­szegődni hozzá, még Magyaror­szágon sem. Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Bü ;'... i,.. '« Létsz. Település Érd. (tel.) jv*. ff .."i Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) , . k Szakma/állásLétsz. Település Érd. (tel.) 1 Miskolc 5T4-365" 1 Miskolc 369-275 1 Miskolc412-724 3 Miskolc411-342 2 Miskolc60/615-503 szakos 1 Hejőpapi 49-351-372-földrajz szakos 1 Hejőpapi49-351-372 ca szakos 1 Bükkaranyos476-189 igol szakos 1 Harsány 392-324 1 Szakáid 391-238 1 Miskolc 369-275 50 Sárvár 30/9690-022 1 Miskolc 332-545 1 Miskolc 360-411/210 2 Miskolc 380-808 1 Miskolc 328-685 15 Miskolc340-233 10 Kecskemét06-20-9368-674 3 Miskolc46/372-725 6 Kecskemét 75-311-616 15 Budapest 261-4444/112 10 Budapest 30-219-8512 3 Bükkaranyos 1 Miskolc 06-20-9689-660 333-212 _ ségjy _________ Autófényező - szakm. - Ács-állványozó -szakm.- Ács-állványozó -szakm.- Ács Ács-állványozó -szakm.- Általános isk. tanár testneveli- főisk., egy.­Általános isk. tanár történelei- főisk.­Általános isk. tanár rajz-techr- főisk. ­Általános isk. tanár - magyar­- főisk. ­Általános isk. tanító - főisk. - Bádogos - egy. - Betanított munkás -8.ált.- Biológia-földrajz szakos tanár -egy.- Biológia-földrajz szakos tanár -egy.- Bolti eladó -szakm.- Bolti eladó + számítógépism.-középf.ker.végz.- CO min. hegesztő - szakm.- C0 min. hegesztő - szakm.- CO hegesztő -szakm.- CO min."hegesztő - szakm.- CO hegesztő -szakm.- CO min. hegesztő - szakm.- Csőszerelő vagy légtechn. Szerelő -szakm.­Egyéb fizikai foglalkozás -műszaki végzettség- Esztergályos - CNC eszetergályos- szakm. - 5 Délegyháza Export bonyolító-gimn.- 1 Miskolc Élelmiszereladó - tartós munkán., szakm.­Élelmiszereladó - szakm. - Élelmiszereladó -szakm.- Élelmiszeripari technikus -főisk.,egy.­Ének-matematika szakos tanár- főisk. ­Ének-bármely szakos tanár- főisk.­Építésvezető (mélyépítő)-főiskola­Épület-gépészmérnök Épületbádogos -szakm.- Épületbádogos -szakm - Faipari technikus Felszolgáló-pultos -szakm.- Festő-mázoló -szakm.­Festő -szakm.- Festő - szakm.- Festő -szakm.- Festő - szakm.- Fizika szakos tanár - egy- Fodrász - szakm.­Fogtechnikus -szakm.- Gépjárműtechn. -gépj.vill.- szaktanár Gépjárműtechn. Gyakorlati oktató Gyártáselőkészitő -ruhaipari főisk.­Gyengeáramú villamosmérnök-tanár -főisk.- 1 Miskolc Gyógyszertári asszisztens - pályák., 24/484-214 344-045 Minősített hegesztő - Minősített hegsztő Mosogató -bet.ffi, nő- Nehézgépkezelő -POCLAIN- Nehézgépkezelő,kotrógép, törőfejjel -8.-ált.- Nehézgépkezelő Német-angol szakos tanár Német-bármely szakos tanár -főisk.­Nyomdai szövegszerkesztő -szakk.­Ofszet-gépmester Óvónő -főisk.- Pályamunkás - bet. - Pedikűrös-manikűrös -szakm.­Pénztáros -számítógépismet, kf. Végzettség- Pénzügyi bef. Tanácsadó -középf!­Politúrozó-asztalos -szakm.- Pultos-felszolgáló -szakm.- Pultos-pályakezdő szakm., nő­Pultos -szakm.­Pultos (tartós munkanélküli) Radiókémikus-fizikus-egyetem­Ruhaipari technikus -érettségi- Segédmunkás Szakács -szakm.- Szakács -szakm.- Szerelő lakatos ill.csőszerelő Szobafestő -szakm.- Szobafestő -szakm.- Szobafestő-mázoló - szakm. - Szociális ápoló gondozó -középf.­40 Budapest06/1/201-5811 4 Változó351-654 2 Szántód84-349-006 1Miskolc 347-230 1Miskolc 30-903-800 1Miskolc405-517 1Miskolc370-710 1Miskolc 370-710 1 Miskolc333-100 2Miskolc46-325-011 1Újcsanálos450-428 20Miskolc 340-043 1 Miskolc 413-451, 20-9509-404 1Miskolc 402-555 6 Hernádkak 480-141 2Miskolc 06-30-941-8639 2 Miskolc 20-9659-339 1Miskolc 356-467, 20-9446-499 1Miskolc350-345 1Miskolc 379-028 1Miskolc354-611 1Miskolc 347-446 10Miskolc404-087 1Miskolc 348-265 1 Miskolc326-811/109 40Budapest 06/1/201-5811 1Miskolc30-9958-898 Miskolc Miskolc 1 Miskolc 516-212 412-724, 352-666 412-816 1 Onga 464-314Szociális munkás -szakk.-3 Nyékládháza 367-059 2 Miskolc 20-9473-577Szociális munkás -főisk.,egy.-1 Nyékládháza 367-059 1 Alsózsolca 407-184Tanító -angol szakos, főisk.-1Miskolc370-710 Technika-bármely szakos tanár 1 Miskolc 401-611/138- főisk.­1Miskolc370-710 Telemarketing-menedzser 1 Miskolc 370-710-gimn., ffi-1 Miskolc413-402 Területi képviselő 2Csonqrád megye 1 Miskolc 370-71006/20/915-7893 Tetőfedő-szigetelő -szakm.­1 Miskolc 412-724 1 Miskolc 343-315 Testnevelés-bármely szakos tanár 1 Tokod 33-515-514- főisk.­1 Miskolc 370-710 2 Miskolc352-662 Tesnev.tech.tanár vagy tesnev.­2 Miskolc412-724, 352-666 matek tanár1 Gesztely 348-703, 450-211 1 Miskolc 368-721 Traktoros -növ.védő szakvizsga, 6 Miskolc348-265 szakm.­1Nyékládháza 20-9523-950 2 Miskolc476-902, Történelem-földrajz szakos tanár 20-9724-862- főisk.-1Tiszakarád47-382-058 1 Miskolc 370-615 Utcai szociális munkás 2 Miskolc 352-662-főiskola­2 Miskolc412-816 3 Miskolc 342-811üzletkötő 6 Miskolc 360-673 2 Miskolc 332-443Varrodai csoport vez. 1 Miskolc 370-087(szalagvezető) -techn.­1 Miskolc 347-446 1 Miskolc 413-451, Varrónő bet.-8.ált.­5 Miskolc 391-752 20-9509-404Varrónő -szakm.­2 Miskolc 375-756 2 Felsőzsolca 363-999Varrónő -szakm.­5 Pápa 89-519-226 Vasbetonszerelő -szak.1 1 Miskolc 340-043 1 Miskolc 332-545Vasútüzemi szaktanár 1 Miskolc 332-545 Villamosipari techn.-műszerész1 Miskolc 411-351 1 Miskolc 332-545Virágbolti eladó -szakm.­1 Miskolc 319-013 Vlz-gáz-fűtésszerelő - szakm.­2 Miskolc 369-275 1 Miskolc 370-625Vlz-gáz-fűtésszerelő - szakm.­3 Miskolc 06-20-9594-103 439-278 i. 43. T.: 370-955 éretts., szakir.tanf.- Hentes-eladó -szakm.- Hidegburkoló -szakm.- Hidegburkoló -szakm.- Homokszóró -felületkezelő- Húseladó -szakm.- Húsipari szakmunkás Karosszéria-lakatos -szakm.- Kémia-fizika szakos tanár - főisk.­Kocsimosó -sm. - Konyhai kisegítő -8 ált.- Kozmetikus -szakm.- Kozmetikus -szakm.­Kötött-pályás jérművill. Szaktanár Kőműves -szakm.- Kőműves - szakm.- Kőműves - szakm.- Kőműves - szakm.- Kőműves - szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Kőműves -szakm.- Könyves bolti eladó -érettségi- Központifűtés-szerelő -szakm.­Miskolc 60-490-851 Autödarus-bet.munkás- 1 Miskolc Autóvillamossági szerelő 2 Miskolc “ 332-443 401-288 Miskolc 334-425 Csőszerelő1 Miskolc 46-319-751 Miskolc 516-212 Bankbiztosítási tanácsadó 5 Miskolc 500-550 Miskolc 369-275 Bádogos -szakm -3 Miskolc 401-662 Budapest 1-261-4444/112 Bolti eladó -szakm.-1 Miskolc 431-639 Miskolc 334-425 Bútorbolti eladó -szakm.-1 Miskolc 345-856 1 1 4 2 6 1 10 Miskolc 2 Miskolc Tisza karád Miskolc Siófok Miskolc Miskolc Miskolc 343-411 332-443 47-382-058 332-443 84-319-945 46-355-512 413-451, 20-9509-404 332-545 367-059 369- 275 340-043 411-342 352-662 370- 615 412-724, 352-666 405-187 345-309 Miskolc Miskolc Miskolc Miskolc DAM Miskolc Miskolc Miskolc Felsőzsolca 30/9631-994, 383-924 Központifűtés-szerelő,gázszerelő -szakm.- 2 Miskolc Lakatos -szakm.- 10 Budapest Magyar-történelem szakos tanár 1 Dévaványa 66-484-243 Masszírozó-szakm.- 1 Miskolc 413-451, 20-9509-404 Matematika-kémia szakos tanár 1 Dévaványa Matematika-szám.technika szakos tanár -egy.- 1 Miskolc Mezőgazdasági gépész 1 Bükkaranyos 349-612 30-219-8512 66-484-243 Mezőgazdasági gépszerelő -szakm.­332-545 358-263 06/60-488-623 3 Ernőd 20-9287-059 Csőszerelő -szakm.- Csőszerelő-lakatos Csőszerelő lakatos -szakm.­Darus - szakm. - Eladó -szakm., érettségi­Ép.lp.technikus -szakközépisk.- Formázó - szakm. - Gépészmérnök - egy. - Hegesztő - szakm. - Hegesztő-lakatos (lehet pályakezdő is) Hegesztő lángvágó -szakm.- Híddarus (kohászati-öntődarus) -szakm.­Horizontesztergályos -szakm.- Húsipari szakmunkás szakm. ­Kőműves - szakm. - Kőműves -szakm.- Központifűtés-szerelő - szakm. - Minősített hegesztő -CO, AWI- Minősített hegesztő -szakm.- Lángvágóra gépkez.-ZinZertip.- Olvasztár -szakm.­Öntő, darus -8 ált., daruvez.- Szakács - szakm. - Szerszámköszörűs -szakm.- Szikraforgácsoló -szakm.- Tanár -gyengeáramú villamosmi főisk.­Varrónő - szakm. - Varrónő - szakm. ­2 Változó 439-320,439-661 5 Szombathely 94-340-690 2 Miskolc, 1 Orosháza 06/30/963-1994 383-924 68-413-711 1Miskolc 372-489, 1 Miskolc este 18-20 óráig 375-291 A Orosháza 68-413-711 1Szombathely 94-340-690 1 Gyöngyös 346-634 1 Miskolc 405-135 1 Miskolc401-511/709 1Orosháza 68/413-711/333 1Miskolc 379-308 20Miskolc379-217 3 Miskolc 06-60-459-676 2 Miskolc 342-372 2 Változó439-320, 439-661 2Változó439-320, 439-661 3 1Miskolc 351-654 346-433 1 2 Orosháza Miskolc 06-68-413-711/333 339-950 1Miskolc401-944 1Miskolc 379-233 1Miskolc 379-308 trnök, 1 Miskolc439-109 2Miskolc331-155 5Miskolc342-727 Miskolc Kazincbarcika Vasszerkezeti lakatos -szakm.- 5 Vízépítő-mérnök -főisk.- 5 Zöldség-gyümölcs eladó -szakképzett eladó- 1 Miskolc MMK Kirendeltség Szerencs, Kossuth u. 3. T.: 47-361-909 401-662 379-217 379-217 Autófényező Autóvillamossági szerelő Bankbiztosítási tanácsadó Biológia-kémia szakos tanár Gépjármű szakoktató Gyógypedagógus Karosszérialakatos Magyar-történelem Szerencs Szerencs Szerencs Abaújszántó Abaújszántó Taktaszada Szerencs 47-362-3TT 47-362-311 20-9709-631 47-330-075 47-330-075 47-392-005 47-362-311 szakos tanár1 Dévaványa 66-484-243 Matematika-kémia szakos tanár1 Dévaványa 66-484-243 Műszaki eladó1 Szerencs 47-361-909 Német szakos tanár 1 Mezözombor 47-369-124 Oktatási informatikus1 Abaújszántó 47-330-075 Óvónő 1 Újcsanálos 46-450-428 Óvónő1 Taktaszada 47-392-005 Ragasztó 5 Bekecs 47-368-125 Rajz-ének-bármely szakos tanár1 Taktaszada 47-392-005 Tanító1 Újcsanálos46-450-428 Tűzőnő5 Bekecs47-368-125 Varrónő 3 Szerencs 47-362-622 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gv. u. 2. T.: 49-313-854 Ugyfélszolg.üzletkötő- középiskola ­1 Mezőkövesd 49-415-101 Üzletkötő - középiskola -5 Mezőkövesd 49-415-101 Üzletkötő - középiskola -2 Mezőkövesd06-20-952-5467 Üzletkötő - középiskola -3 Mezőkövesd49-412-811 MMK Kirendeltség Edelény, István K. u. 51. T.: 48-341-846 Asztalos -szakm., bet.-5 Szuhogy48-461-592 Asztalos -szakm., bet.­5 Múcsony 48-404-735 Ápoló-gondozó -szoc.képesítés­4 Edelény 48-341-433 Betanított pék - 8 ált ­2 Boldva46-399-516 Bútorasztalos - szakm. ­2 Miskolc 46-368-721 Egészségügyi szakápoló- szakk. -4 Edelény 48-341-433 Kárpitos - szakm. -1 Miskolc46-368-721 Kárpitos - szakm. ­5 Szuhogy48-461-592 Kőműves -szakm.­3 Perkupa48-462-018 Üzletkötő - érettségi-8 Edelény 48-341-722 Pék - szakm.­1 Boldva 46-399-516 Varrónő - szakm. ­4 Szalonna 48-342-727 Varrónő - szakm. -10 Edelény 48-341-411 Villanyszerelő - szakm. -2 Edelény 48-342-482 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. T.: 48-313-311 Angol szakos tanár Autószerelő Autóvill.szerelő Ács Biológus -egyetem- Biológia-földrajz szakos tanár (egyetem) Hegesztő szakoktató Kőműves Kőműves szakoktató Magyar-rajz szakos tanár Magyar-német v.angol szakos tanár (egyetem v.főiskoia) Matek-angol vagy matek-tesn. szakos tanár Matek-fizika szakos tanár Matek-fizika szakos tanár (egyetem) Matek-fizika szakos tanár (főiskola) Német szakos tanár Német-bármely szakos tanár Német-bármely szakos tanár Nyomdász szakoktató Rajz-bármely szakos tanár Számítástechnika-! szakos tanár Tanító német spec. Koll. Vasbetonszerelő MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely/Kossuth tér 5. T.: 47 Biztosítási ügyintéző-érettségi - 5“ Sátoraljaújhely" Biztosítási ügyintéző - szakm.képz. érettségi, jogosítvány - 10 Sátoraljaújhely Ruhakészítő - szakm. - Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm. i-bármely "2 Kazincbarcika48 311-42? 2 Kazincbarcika 48-312-509 1Kazincbarcika 48-312-509 30 Kazincbarcika 48-320-146 1Kazincbarcika 48-311-422 1 Kazincbarcika 48-310-155 1 Kazincbarcika 48-310-155 10 Kazincbarcika 48-320-146 1 Kazincbarcika 48-310-155 1 Kazincbarcika 48-358-023 1 Kazincbarcika 48-310-155 1 Kazincbarcika 48-345-941, 48 345-516 1Kazincbarcika 48-354-173 1Kazincbarcika 48-310-155 1 Kazincbarcika48-310-155 1Kazincbarcika48-311-422 1Kazincbarcika48-358-023 1Kazincbarcika 48-347-552 1Kazincbarcika 48 310-155 1Kazincbarcika 48-358-023 1Kazincbarcika48-310-155 1Kazincbarcika48-347-552 10Kazincbarcika48-320-146 K1-4» 06-20-587-687 06-20-9710-715 60 Sátoraljaújhely 47-322-211 15 Sátoraljaújhely 47-322-343 40 Sátoraljaújhely 47-342-079 25 Karcsa 47-342-079 20 Sátoraljaújhely 47-326-167 10 Sátoraljaújhely 47-322-044 15 Karcsa 47-342-078 MMK Kirendeltség Mezőcsát, RzIKajlcémia.matemat. "Szakos tanár bármely párosításban -főisk- 1-1 Ároktő Gyógypedagógus -főiskola- 1 Tiszatarján Kémia, technika, számítástechnika, magyar - főiskola - 1-1 fő Igrici Matematika-fizika-ének-szám.technika szakos tanár párosításban Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Üzletkötő érettségi Tanító -főisk.- Tanító -főisk- Tanítónő -főisk.- Tűzőnő -8.ált.- Varrónő -8.ált.­Tiszatarján Tiszaújváros Tiszaújváros Tiszaújváros Ároktő Tiszadorogma Tiszadorogma 10 Mezőcsát 10 Mezőcsát 49-354-306 49-353-399 49-352-928, 49-352-825 bármely 49-352-614 49-341-264 49-348-060 49-341-049 49-354-306 49-356-302 49-356-302 49-352-803 49-352-653 Védőnő - főisk. - Védőnő főisk. 1 Mezőcsát 1 Tiszatarján 49-352-444 49-352-614 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth u. 47. T.: 46-388-014 Angol szakos ait.iskoiai tanár 1 Keked 388-289 Földrajz-rajz szakos ált.isk. tanár 1 Vilmány 46-387-507 Vendéglátóipari eladó - szakm.- 1 Gönc 46-388-014 MMKftirendeltség Tiszaújváros, Bartók u. 11. T.:49-341-357 ÁngoT nyelvtanár-egyetem, vagy főiskola- 1 Tiszaújváros 49-341-732 Autófényező-szakm.- 1 Tiszaújváros 49-341-732 Élelmiszerbolti eladó -nő- 1 Tiszaújváros 49-341-732 Építész vezető-szakközépiskola- 1 Tiszaújváros 49-341-732 Fejő-sm.- 4 Kesznyéten 49-341-732 Gépkocsivezető-szakm.- 1 Tiszaújváros 49-341-732 Gyógypedagógus-főiskola- 3 Girincs 49-341-732 Hegesztő-csőszerelő - szakm.- 5 Tiszaújváros 49-341-732 Informatika szakos tanár-elsősorban egyetem- Karbantartó lakatos -szakm.- Kőműves - szakm. - Matematika-fizika tanár - egyetem­Minősített hegesztő.lakatos -szakmunkás­Műszaki eladó -gimn.- Pék -sm.­Ruházati eladó -szakiskola- Segédmunkás - 8 ált.- Szakács -szakm.- Tanár (számítástechnika) Tanító (pályakezdő pedagógus) Varrónő -szakm.- Vendéglátóipari eladó - szakm.­1 Tiszaújváros 1 Tiszaújváros 2 Változó 1 Tiszaújváros 5 Gyöngyös-Visonta 1 Tiszaújváros 4 Polgár 1 Tiszaújváros 2 Változó 1 Hejőkeresztúr 1 Újszentmargita 1 Szakáid .2 Tiszaújváros 1 Tiszaújváros 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 341-732 341-732 341-732 341-732 341-732 341-732 341- 732 342- 732 341-732 341-732 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy-Zs. u. 16. T.: 47-352-042 Ádmimsztrátor-titkar^gimn., angol nyelvtudás- 1 Bodrogkeresztúr 47-396-002 Általános iskolai tanító-főiskola- 1 Tárcái 47-380-124 Ápolónő-szakközép, isk. szakképzett- 3 Tokaj 47-352-444 Tanár német-bármely szakos -főisk., egy.- 1 Tokaj Titkárnő-tolmács -középisk., számítógépism., angol nyelvtudás- 1 Tárcái 47-352-611, 20-978-1334 47-380 173 MMK "Kirendeltség Sárospatak, Rákóczi u. 78. T.: 47-312-71Ö főkönyvelő - kf. nemet v. angol, főisk.- 1 Sárospatak 47-313-125 Gépészmérnök ­német nyelvism. - 2 Sárospatak 47-513-200 MMKKirendeltséQ Encs, Szelesül 1, T.: 46-386-410 Ács-állványozó, kőműves-szakm.- 5 Változó 46-386-410 Ait.iskoiai tanár német-ének, német-bármely szakos, főisk.- 1 Novajidrány 46-385,954, 386-410 Általános iskolai tanár - angol-bármely szakos - Óvónő -főisk., szakk., Tanító -főisk.- Újságíró -középf. Végzettség, szaktant. ­MMK Kirendeltség Sziksző, Kassai ul 18.T: 46-396-63? 2 Baktakék 1 Csenyéte 2 Csenyéte 1 Encs 46-440-145 46-440-145 46-440-145 46-386-410-főiskola­Magyar-történelem szakos tanár 1Aszaló 46/396-704 46/396-712-főiskola-1Aszaló46/396-704 46/396-712 Műszakicikk eladó -szakm.-1Szikszó 46-396-380 Óvoda-pedagógus -főiskola­pultos -ker.boltvez., 1Halmaj 46-474-115 v. vendéglátó-eladó­1 Aszaló 46-394-379 Pultos(vend.látóip.eladó) -szakm.­1 Szikszó 46-396-472 Segédmunkás - 8 ált.- Üzíetkötő -gimn., 7 Aszaló 46-474-314 szakközépisk.,technikum) Területi képviselő -főiskola 5 Szikszó 46/308-297 vagy gimn.érettségi-1 Változó 06/20/915-7893 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás-5 Szikszó 46/342-727 Varrónő -szakm., ill. bet.munkás-30 Encs 46-385-033 MMK Kirendeltség Ózd, Vasvár u. 56. T.: 48-473-241 Bankbiztosítási tanácsadó - középisk. ­Biztosítási üzletkötő - középisk. Szakács -szakm.- Személybiztosltási tanácsadó -kőzépisk.- Szerkesztő bádogos Textil-gépszerelő Varrónő szakm. Varrónő szakm. Varrónő szakm Varrónő - bet.és szakm. - Üzletkötő középisk. Üzletkötő középisk. MMK Kirendeltség Putnok, Rákóczi F. u. 2.T.: 48-430-237 ~' Élelmiszerbolti eladó 1 Bánréve 48-430-237 Faipari esztergályos 2 Putnok 48-430-237 Faipari gépmunkás 2 Putnok 48-430-237 Gyógypedagógus - főisk. - 2 Putnok 48-430-237 •Pénzügyi-biztosítási szaktanácsadóé Putnok 48-430-237 Pszichológus 2 Putnok 48-430-237 Ruházati bolti eladó 1 Putnok 48-430-237 Szociális munkás 2 Putnok 48-430-237 Területi képviselő 2 Putnok és térsége 48-430-237 Varrónő 10 Putnok 48-430-23 10 Ózd 48-472-219 5 Ózd 48-476-137 1 Siófok 84-319-945 5 Változó 06/30/965-312? 2 Dunaújváros 06/30/9294-543 1 Budapest 1-290-4790 40Ózd 48-473-544 40 Ózd 48-473-434 5 Somsály 48-471-015 20 Ózd 48-474-221 10 Ózd 48-471-944 6 Ózd 48-472-959

Next

/
Oldalképek
Tartalom