Észak-Magyarország, 1999. augusztus (55. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-07 / 183. szám
1999. augusztus 7., szombat Miskolci polgár 7 EGY HELY Az első villamos Bujdos Attila M vidéki fiú rácsodálkozik az első villamosra. Felszínes benyomások, filozófiai mélységekbe ágyazva: zárt rendszerben is lehetséges a haladás. Belátható távlatok: a pályaudvartól az Eszperantó téri kis boltokig, a vöröshajú fodrásznő üzletétől a tanácsházáig, a Kossuth Gimnáziumtól a kaszkósházig gyalog (útba ejtve a trafikot a Patyolat mellett), onnan egy megálló megint a tujával. Holnap újra, s aztán újra és újra. Megannyi bizonyosság, a tapasztalás maga, a tévedhetetlenség tudása, ahogy beleeszi magát a sejtekbe, az ösztönökbe, a mozdulatokban, s már nincsenek világos határok, hiszen ez az egész mi vagyunk, magunk. A kalauz kedves, bezárja az ajtót, az ülésdeszkák csíkosak, a világ kerek, s mi világosan látjuk benne a helyünket. A peronon, ahová parázsló cigarettával marka rej- tekében is felléphet az ember, ahol édes dalt dúdol a szél, elbonthatatlan kötelékkel csomózva a lépcsőn ülők férfibarátságát. Oly idők ezek, midőn jó és rossz az, ami. Értelme van a szónak, és a kérlelhetetlenségnek: világképünk szilárd, elveink acélosak, életünk igaz. A kalauz bezárja az ajtót, a csíkos ülésdeszkák vékony lakkjában lakozó fény derengi be az arcokat. Aztán már nemcsak a tanácsházáig jutni el, de az első talánokig, az esetlegek keresztútjáig, s a férfibarátságot is apró árulások kóstolgatják. Lehet így is élni? Lehet. Oda a régi bizonyosság, oda a peron, zárt szerelvény csikorog a síneken. Mübőrhuzat szívja az életerőt a hazafelé döcögő testekből, ugrándozik a táj, révedünk az új felismerésekre, nahát, ezek is mi lennénk. Nem biztos, hogy jobbak, vagy rosszabbak: mások - így nyugtatjuk magunkat, s lázas homlokunkat az üvegre szorítjuk, rázza szét a múltat a haladás, ha már így kell lennie ennek, kerüljenek a helyükre a dolgok, nemcsak egyenesen érni célt, lehet átszállással is, kerülőutakon. Itt tartunk. Új idők, új tapasztalások, új eszmék, új önigazolások. Azért néha jó visszaidézni az első pillanatot, az őszinte csodálkozást, keresni a megfelelő szavakat a majdnem harmincesztendős hangulatokra, s megpróbálni úgy látni, mint akkor: tisztán. éve átalakított katolikus gimnázium épületének egyik kovácsoltvas alkotását, a kilincsét örökítettük meg felvételünkön. Nem régi munka - bár mintha már azzá kopott volna. Ha a részletek figyelője jobban körbenéz a Városház téri ajtó előtt, meglátja, hogy a csengő rombusza is míves alkotás. Azt viszont már mi is csak az egyik díszkovácstól tudjuk, hogy az ajtón lévő figyelőnyílást is ékíthetné - mert készült - kovácsoltvas rács. Miért nem került a helyére? Fotó: Czapák Veronika Almában csöngetjük fel egy picit Miskolcon a vidéki városok közül másodikként indult a villamosközlekedés 1897-ben Miskolc (ÉM - NyZ) - Nosztalgiázni hívta a Miskolci Városi Közlekedés Rt. a lakosokat a város közlekedésének 102 évére emlékezve július 10-én. A hatvanas évek modellje kevés emberben idézte fel a villamosközlekedés régmúltját. Az első, Miskolcon járó villamos nincs meg, későbbi modellt is hiába keres az ember. Egyedül a 100-as van, és fényképek, leírások. „A padló egységesen mázolt puha fa, az oldalfal ablakok közül kettő-kettő leereszthető, kettős üvegtáblákkal volt felszerelve. Az ablakok rúdon eltolható függönnyel lettek ellátva. A homlokfalon poggyásztartót alkalmaztak. A kocsiszekrényen a látható vasalások, a kilincsek, a fogantyúk sárga rézből készültek” - és mivel nincs más, ezzel az 1905-ös adásvételi szerződésből származó részlettel kell a múltba indulnunk. Pozsony után Miskolcon Először, a leírt képet „sínre téve”, a miskolci tömegközlekedés létrejöttének történései közül válogatunk. Mint Berta József és Kertész István 100 éves Miskolc város tömegközlekedése című könyvéből kiderül: a villamosközlekedés kialakításának gondolata már a honfoglalás ezredik évfordulójának megünneplése előtt is felvetődött Miskolcon. De nemcsak a millennium, a szükség is szorított: az 1859- ben átadott Tiszai pályaudvar ugyanis a város szélétől több mint két kilométerre épült fel. A várva várt nap végül 1897. július 10-én jött el. Az első napon összesen 7615-en utaztak a Tiszai pályaudvartól a - Verestemplomnak is nevezett - Szent Anna-templomig tartó fővonalon, valamint a Búzavásártértől a Népkertig tartó szárnyvonalon. A század elején zajló folyamatos bővitkezések - 1904 júliusában a Szent Anna templom és Diósgyőr, majd 1910 júliusában a később villanyrendőrnek nevezett kereszteződés és Hejőcsa- ba között indult be a villamos - után azonban megállt a fejlődés. Fordulat csak az ötvenes évek elején következett: nőtt a város, ennek ütemében korszerűsítették és bővítették a villamosvonalakat is. 1964. január 13-ára megvalósult a város több mint hatvan éve dédelgetett álma: egybefüggő, kettős vágányon lehet közlekedni a Tiszai pályaudvar és Diósgyőr között. A nagy változásokat viszont leépítések is kísérték: 1960-ban megszüntették a Hejőcsabára vezető villamosvonalat, a közelmúltban, 1991-ben pedig a Vasgyár-Diós- győr közötti villamosközlekedést is. A legidősebb jogosítvány Nehéz viszont e tények alapján elképzelni, hogy milyen is volt a „miskolci villamos”. Ezért kértük idősebb Márton Józsefet mint a „villamosmúlt” jó ismerőjét - neki van ugyanis a legrégebben villamosvezetői engedélye a városban - a hajdankor felidézésére.- 1943-ban vizsgáztam, de már nincs meg a jogosítványom. Meg nem is villamosvezető voltam. 1938-ban lakatosként kezdtem, utána műszaki vezető lettem. A javítások alatt azonban vezettük is a járművet, ezért kellett levizsgáznom - kezdi az idős úr.- Harminc éve már, amikor utoljára vezettem villamost, húsz éve pedig nyugdíjban vagyok. Nem volt kedvencem, mind egyformán rozoga volt, a Budapestről leselejtezettek kerültek ide. Itt felújítottuk. A háború után vagy tizenötféle is járt a városban - folytatja.- Emlékszik-e a legrégebbire? - kutakodunk.- A 25-ös számot viselte - válaszol, többet nem tud róla. De tovább mesél, és az utaskorából származó, egészen régi élményeit osztja meg velünk. A miskolci „figura” Márton József 1924-től Hejőcsa- bán lakott. A sorompónál volt az egyik végállomás, a másik a belvárosban, a „Forgó-hídnál”. Ezen a szakaszon - mint annak idején a város minden villamosvonalán - csak egy pár sín volt, kitérőkkel, tehát egyszerre két irányból is tudott közlekedni villamos. Vörösrák, kórház, Népkert - sorolja a megállókat Márton József. Negyed óra alatt ért be Csabáról, nem volt sok felszálló, „röpülhetett” a jármű. A kalauz volt egyben a „lyukasztó” is, behúzta a kéziféket, megálltak, ekkor ellenőrizte a jegyeket.- Mind fapados volt akkor, vagy keresztben vagy az ablak mellett hosszan helyezkedtek el az ülések. A találkozó járművek csengetve köszöntek egymásnak. így viccelődtek a sofőrök. Huszonnégy fillér volt egy menetjegy, sok volt ez akkoriban. Ezért inkább gyalog mentek az emberek. Azután jártam már én is rendszeresen villamoson, amikor a vállalathoz kerültem, és kaptam bérletet vagy tíz jegyből álló utalvány- füzetet. A villamos szép és kényelmes „figura” volt - így emlékezett Márton József. ÉS „most" Fotó: Bujdos Tibor Lapbeli ajánlók Miskolc (ÉM - SZ) - A napilapok hasábjain olvasható hirdetések kereskedők különféle portékáit, szolgáltatásokat kívánnak a leendő vásárlók, ügyfelek kegyeibe ajánlani napjainkban is - csakúgy, mint a századforduló idején. A századfordulós miskolci napilapokban lapozgatva az éppen aktuális tudósítások, közgyűlési döntések, színházi kalauzok vagy híradások között napjainkhoz hasonlóan különféle hirdetésekkel is találkozunk. Hogy milyen portékákat, milyen módon és kik hirdettek, az Estilap 1913. november 27. | | 11 f Ur>ai»Btny p*f«' Valami remek! Valami nagyszerű! Moit már a rendőrkapitány is hivatalosan elrendeli hogy a s:líl6k a gyermek- ruhákat csakis Székely, Győri és Morvái férfi* és fiuruha-áruháiában szerezzék be (Széchenyi-utca 38.) a színházzal szemben. 100 év múltán persze nem pusztán érdekes így 100 év múltán, de hely-, kor- vagy művelődéstörténeti dokumentumnak is beillik. Legyen az borotváló és hajnyíró üzlet, posta-, patent-, kalap- és raktárdobozokat gyártó üzem, „férfi ruha-terem”, sörcsamok a „cabriushoz”, „gyógytudósítás” az életerő visz- szanyerésének módjáról, „táncz- oktatás és az asthetica tornászat” tanítása, a fényképezés, mint a legszebb sport népszerűsítése vagy épp egy posztónyíró és szépfestő üzlet - a szellemes, megnyerő fogalmazás, a stílus különös nosztalgiát kelt napjaink olvasójában. Nosztalgiát az elképzelt táncz- intézet, a „pecsétfoltokat nem elpalástolva, hanem gyökeresen kitisztító” szépfestő üzlet, a füstös sörcsarnok, „a legújabb divatu franczia és angol szövetek”, a „havasi növény-szörp” vagy a sör és borkimérő felé, ahol húsfüstölő és szalámikészítő is működött. Az illatok, érzetek és képzetek persze mind a levegőben lógnak - a valósághoz „pusztán” annyi közük van már, hogy ott történtek meg, múltak el, ahol ma is járunk-kelünk, érzünk vagy épp a múltról kép- zelgünk. Kapuk és vámszedők a városhatáron Miskolc (ÉM - SZ) - Egykor városkapuk, vámszedö helyek határolták Miskolc területét. A kapukra, vámokra napjainkban az utcák elnevezése utal, mint a Zsolcai, Győri vagy Szentpéteri kapu. Miskolc egykori területét a városkapuk, mint zárt tömböt határolták. Ezeken keresztül, szigorú ellenőrzéseken átjutva léphetett valaki a városba, és hagyhatta azt el. A kapuk egyben vámszedő helyek is voltak, vámházaik századunk közepéig álltak. Napjainkra pusztán az utcanevek őrzik helyüket, ahogyan a Szentpéteri kapu esetében is. Az 1848-as szabadságharc évében szigorúbbá váltak a kapuknál az ellenőrzések. A nemzetőrségi bizottmány határozata alapján a város kapuiba kirendelt nemzetőrök, polgári biztosok tüzetesen ellenőrizték, a kapukon gyalogszerrel vagy szekéren áthaladók nem szállítanak-e a nemzet biztonságát fenyegető eszközöket. A várostörténeti monográfiák szűkszavúan őrzik a Szentpéteri kapu történetének ezt követő időszakát, egészen a XX. század második évtizedének elejéig. Ekkor, 1913-ban kezdte meg működését a városi téglagyár, az akkori beépült területtől még távoli részen. Ugyanebben az évben merült fel a városatyák közgyűlésén egy köztemető létesítése, melynek megvalósítása ezután még évtizedeket váratott magára. A második világháború idején, 1943 elejétől Szlávy László, a korábbi alpolgármester vehette kézbe a város irányítását. Polgár- mestersége idejét a városgyarapítás jellemezte. A Szentpéteri kapuban ekkoriban adták át a légvédelmi laktanyát, valamint felépültek a városi kertészet épület- együttesei, s a pálmaház. A városrész feltehetően legforgalmasabb épületkomplexuma a kórház-városnak is nevezett Megyei Kórház. Épületét katonai létesítményből alakították át egészségügyi célok ellátására 1956-tól, mintegy 300 millió forintot fektetve a 8 éves építkezésbe. A Szentpéteri kapu városhaA Szentpéteri kapu tár felé eső legújabb építménye a közelmúltban átadott áruház, mely „gigaszolgáltatásaival” hozott új hangulatot a városba. Forrás: Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2. Fotó: Czapák Veronika
