Észak-Magyarország, 1999. augusztus (55. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-18 / 192. szám
1999. augusztus 18., szerda INI-Extra / Hirdetés 7 HÍRCSOKOR • Tönkrement utak. A belvíz használhatatlanná tette az utak nagy részét Bodroghal- mon, a kár mintegy 13 millió forint. Azonban ennek az összegnek csak a felét kapja meg a település, így pályázati úton próbálják kiegészíteni forrásaikat, hallottuk Pere- csényi Mihály polgármestertől. • Ősztől már rácsatlakozhatnak. 90 százalékos készültségi fokon áll jelenleg a füzér- radványi szennyyízberuházás. A munkálatokból már csupán az átemelők megépítése van hátra. Ha a környezetvédelmi alaptól remélt 200 millió forintos támogatást megkapja a település, ősztől már a hálózatra csatlakozhatnak a helyi háztartások. Kábeltelevíziót szeretnének maguknak Filkeháza (ÉM) - Kábeltelevízió létrehozását tervezi az önkormányzat. Fillceházán ugyanis parabolaantenna nélkül, a hagyományos antennával csak két magyar csatorna fogható. A mintegy két és fél miliő forintos beruházást azonban a kis település nem tudja önerőből megoldani. Idősek kirándultak. Augusztus 10-én egy buszra való idős embert vitt kirándulni Bogácsra a vilyvitányi önkormányzat. Erre a szociális és családügyi minisztérium adott pályázati pénzt. Fotó: f.m. Eltűnnek a kikerülhetetlen kátyúk Révleányvár (ÉM - BSZA) - Ősszel megújul néhány utca Révleányváron. Iski Józsefné polgármestert elmondta: az egyébként is rossz minőségű utak állapotát a belvíz tavasszal még tovább rontotta. Ezért nyújtották be pályázatukat a Területi Kiegyenlítő Alaphoz, hogy a Dózsa György és II. Rákóczi Ferenc utcákon végre ismét az elvárásoknak megfelelően tudjanak közlekedni a helyiek. E környékeken ugyanis már ki sem lehet kerülni a kátyúkat. A beruházásra a révleányvári önkormányzat 5,4 millió forint támogatást nyert. A „Kis-Balaton” Zemplénagárdon Zemplénagárd (ÉM - BSZA) - Zemplénagárd belterületének egynegyedét borítja még mindig belvíz. Barathy György polgármester úgy látja: az, hogy a víz feltört, az időjárásnak és a talajszerkezetnek köszönhető. Ellenben az, hogy öt hónap elteltével ez még mindig gondot okozhat számukra, azt a vízelvezető árkok elhanyagoltságának rovására írható. Ez ellen azonban nem tehettek semmit, ugyanis a csatornák a falutól 10-15 kilométerre dugultak el. A polgármester sajnálja, hogy nem kaptak időben segítséget. Most már lassan a Kis-Balatoné- hoz hasonló élővilág jelent meg a házakkal körbevett lápos-mocsa- ras területen. Gyakran felbukkannak a tőkés récék, a fekete gólyák és a szürke gémek. A dú- lőutakat is másfelé kellett terelni a víz miatt. A Bodrogköz talajának alagcsövezéséből Zemplénagárd kimaradt. Barathy György szerint ezek miatt is ment tönkre a környéken korábban igen jelentős almatermesztés, a mező- gazdaság többi ágait pedig az értékesítés nehézségei lehetetlení- tették el. Ma a 400 zemplénagárdi telekből 60-80 lakatlan. A faluvezető úgy véli, ebben a helyzetben nagy erőfeszítéseket igényel a korábbi eredmények megtartása is. Amíg a körülmények nem javulnak a térségben, igyekeznek fenntartani az iskolát, az orvosi ellátást és a gyógyszertárat. Mocsár a házak között Fotó: Bódisz Attila Pályáztak, nyertek. Tizenötmülió forintot nyert a belvíz által megrongált köz- intézmények helyreállítására kiírt pályázaton a semjéni önkormányzat. Ebből az összegből a helyi művelődési házat újítják fel - tudtuk meg Pávai István polgármestertől. Az átalakítási már meg is kezdődött. Fotó: Bódisz Attila Helyreállítják a károkat Tiszacsermely (ÉM) - 15 millió forintra becsülte a ti- szacsermelyi önkormányzat a településen keletkezett idei ár- és belvíz okozta károk értékét. A szakemberek által is ellenőrzött kárigényt a Belügyminisztériumhoz nyújtja be az önkormányzat, s az utak helyreállítására használnák a remélt kormányzati támogatást. Ugyancsak az ár- és belvíz okozta károk helyreállításán dolgozik a telepü- lésen5 közhasznú munkás: május elejétől november végéig az árkokat tisztítják. Hirdetés. Tokaj Kereskedőház Rt. V % Hegedűs Zoltán, a Tokaj Kereskedőház Rt. vezér- igazgatója Ősz felé közeledve mindig kiemelt figyelem kíséri a Tokaj Kereskedőház tevékenységét. Hegedűs Zoltánt, a tokaj-hegyaljai cég vezérigazgatóját elsőként a cég piaci törekvéseiről kérdeztük.- A kereskedőház megfelelő árfekvésű, megbízhatóan jó minőségű termékekkel jelentkezik még a legmagasabb értékköröket célzó piacokon is - kezdte válaszát a vezérigazgató. Míg a legtöbb hegyaljai vállalkozás szakosodott valamire (borkereskedelem, gasztronómia, stb...), cégünk igyekszik folyamatosan visszaállítani a borvidékben korábban betöltött szerepkörét. A belföldi piac szépen és harmonikusan alakult a Tokaj Kereskedőház szemszögéből, amelyet a többi hegyaljai vállalkozással együtt létrehozandó, egymásra épülő térségi marketingmunkával még eredményesebbé lehet tenni.- Hogyan alakulnak a külföldi piacokf- A Tokaj Kereskedőház akár borvidéki feladatot is elláthat a külföldi piacok meghódítása és bővítése terén. Nekünk ugyanis megvan a kellő tapasztalatunk és lehetőségünk ahhoz, hogy akár több tízezer literes borkészlettel jelenjünk meg például a távol-keleti borpiacokon. Nyomunkban aztán megjelenhetnek a többi hegyaljai cégek termékei is. A keleti - például az orosz piacok eléggé sok kockázatot hordoznak magukban, ugyanis 3-4 évente újjá kell építeni az üzleti kapcsolatrendszert. Sok a teendő hagyományos piacainkon is. Talán nincs is olyan hegyaljai cég, amelyik ne forgalmazna bort Lengyelországba, de a nagy kereskedelmi hálózatokba mégsem kerülnek be a boraink. Ha ezt kiküszöböljük, a jelenlegi mennyiség többszörösét is el lehet adni a lengyel boltokban. Sikerünk esélyeit növeli, hogy abból a három országból, ahol az elmúlt időszakban leginkább nőtt a borfogyasztás és a GDP, kettő itt van a közelünkben. így tehát Lengyelországban, Csehországban és Japánban is jó esély van a tokaji bor eladásának növelésére. Programunkhoz jól illeszkedik, hogy a központi költségvetés az Agrármarketing Centrumon keresztül támogatni kívánja a magyar cégek piacra jutását. így számos kiállításon, vásáron és árubemutatón lehet részt venni, ami elősegíti a gyors eredményt. A sikerhez persze elengedhetetlen, hogy jó minőségű borok készüljenek Tokaj-Hegyalján.- Hogyan készülnek az európai uniós (EU) csatlakozásra?- A Tokaj Kereskedőház a saját felkészülésén túl szerepet kíván vállalni körülbelül 2000-2500 kisgazdaság uniós felkészítésében is. Ez előfeltétele annak, hogy sikerüljön megvalósítani a minőségi szőlőtermelést, a jó minőségű alapanyagok tökéletes feldolgozását, valamint ezek majdani piacra vitelét. Ezt képzésekkel, megfelelő információs és tárgyi adatbázissal kell biztosítanunk. így majd a termelők maguk is tudnak pályázni az EU különböző alapjaihoz. A megvalósítás nem olcsó, de mindenképpen meg kell lépni. A termelők között is valószínűleg kevesen vannak, akik tudják majd vállalni a minőségi szabványok, tanúsítványok beszerzését, ám aki megfelel a követelményeknek, biztosan számíthat rá, hogy bekerül az EU által is elfogadott bortermelői körbe. f FORD SA-T Kft. 3980 Sátoraljaújhely, Pataki út 45. Tel./fax: 47/326-666 AUTÓSZALON árkedvezményekkel SZERVIZ kedvező árakkal Újdonság: ZÖLDKÁRTYA a helyszínen! “ J&L A K C I Ó Ábránd Ágynemű Kft. 3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 35. Pf.: 65. Tel./fax: 47/326-672 * Lepedő pamut, fehér 150x200 543 Ft, 450 Ft + áfa 3 db-os Pamut, Pam-Pe, Flanelgarnitúrák: Márta ■ Gyöngy ■ Flamingó • Valentin ■ Konyharuhák U250Tt JL5QG Ft Z588-Ft J-484 Ft helyett helyett helyett helyett 1 050 Ft + áfa 1 151 Ft + áfa 1 802 Ft + áfa 1 150 Ft + áfa 94 Ft + áfától Jó minőségű, olcsó, fehér termékekkel 20%-kal olcsóbban várjuk a kollégiumokat, szociális intézményeket! Raktári kiszolgálás helyben: hétfő-csütörtök 6-13 óráig Építkezik? TatarOZÍk? Spóroljon pénzt és fáradságot, és szerezze be ingatlanára az összes nyílászárót egy kézből. A Fischer-Ablak Kft. komplett nyílászáró-termékprogramot kínál vevőinek: Homlokzati nyílászárók * Garázskapuk * Beltéri ajtók * Tetőtéri ablakok nálunk kaphatók. Felmérjük ingatlanát házhoz szállítunk, beépítünk. 3980 Sátoraljaújhely, Fasor 19. Tel: 06-20/9605-053,06-30/9359-306, Fax: 47/326-374 \wlcrN etKer Alacsony árakon, jó minőségű új és használt számítógépek már 40.000 ft-tól! Saját szerviz, oktatás, ingyenes kiszállítás. 6-36 HÓNAPOS RÉSZLETFIZETÉS! HONLAP készítés és menedzselés (tárhely, domain. csatlakozás, e-bussines) kitűnő minőségben, alacsony árakon. e l e n d e r ■DDODOBD előfizetős "Ha az ön üzlete 2000-re nincs a Web-en, akkor ön kimarad az üzletből." Bili Gates A tanfolyamai: Angol és német kezdő, alapfokú, középhaladó és nyelvvizsga előkészítők, francia, olasz kezdő és középhaladó tanfolyamok indulnak szeptember 6-tóL K.CT ■<»!! Hallgatóink 10 órás ingyen internet elérést és oktatást kapnak ajándékba a szeptember 2-án nyíló TELEHÁZBAN! Remek tanárok, szép környezet, jó hangulat. Ingyenes szintfelmérés. Jelentkezni lehet szept. 4-ig, illetve folyamatosan. 3980 Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 104. T./F.: 47/322-861, T.: 20/9666-793 E-mail: ujhely@elender.hu; http:Wwww.internetker.hu httpiWwww.zgmplen.fi t_j Építő- és Szerelőipari Szövetkezet A szövetkezetét 1951-ben alapította, 11 helyi kisiparos. Jelenleg 160 fővel 10 szakmában dolgozunk az építőipari, szakipari és szerelőipari kivitelezés teljes körét felölelve. Valamennyi szakmában az alakulás évétől folyik a szakképzés a szövetkezetnél, mely a szakmunkás-utánpótlást biztosítja. Fő tevékenységi körünk: Új épületek építése, acélszerkezetű csarnokok építése, műemlék épületek felújítása, épületrekonstrukciók, önálló villanyszerelési, csőszerelési, technológiai szerelési munkák, melyet elsősorban megyehatáron belül végzünk, de nem ritka, hogy Budapesten, a Dunántúlon sőt külföldön, Németországban is dolgozunk. A szakmai irányításban 6 fő mérnök és 12 fő technikus vesz részt. Ez évi árbevételünket 650 millió Ft-ban, nyereségünket 20 millió Ft-ban, fejlesztési tervünket 16 millió Ft-ban határoztuk meg, mely félévkor részarányosán teljesült is. Fontosabb munkáink közül az idén már átadásra került, Tokajban francia megrendelésre készült szőlőfeldolgozó, Szerencsen Munkaügyi Központ, Telkibányán Erdőgazdasági Központ felújítása. Tevékenységünk meghatározó részét teszik ki a műemlék épületek rekonstrukciós munkái. Jelenleg is folynak a sárospataki Rákóczi-vár, Füzéri- vár, Szirmabesenyő Szirmai-kastély, Tolcsva Kurucz-Körtvélyesi-kúria felújítási munkái. A Sátoraljaújhely Fegyház és Börtönben férőhelybővítést megvalósító beruházást végzünk, egy régi épület átalakításával. A Büntetés-végrehajtásnak biztonsági ablakokat gyártunk. Encs városában templomot és áruházat építünk, Tolcsván folyamatban van, spanyol megrendelésre, egy szőlőfeldolgozó építése. Németországba előszerelt könnyűszerkezetű lakóházakat szállítunk, és szerelünk össze. Az elmúlt évben ISO 9002 minőségügyi rendszert vezettünk be, melynek célja munkánk minőségének és hatékonyságának növelése. Elsődleges feladatunknak tartjuk a megrendelők igényeinek magas színvonalú kiszolgálását. Tudjuk, céljainkat csak magasan kvalifikált, emberileg arra alkalmas vezetőkkel és az általuk irányított jól képzett szakmunkásokkal érhetjük el, ennek érdekében soha sem mondhatunk le a szakmai színvonal emeléséről. Folyamatos feladatunknak tartjuk a technikai eszközeink fejlesztését, a dolgozók szociális és munkakörülményeinek javítását. Fontos tényezője munkánknak a dolgozók és a vezetők közötti őszinte egyetértés a mindennapokban. Mindezek alapján a több évtizedes hagyományainkra építve, meghatározó szereplői kívánunk maradni a térség épitő- és szerelőipari vállalkozásainak. Épftö- és Szerelőipari Szövetkezet 3950 Sárospatak, Eötvös u. 11. Tel.: 47/311-114 RUHAFESTŐ 25 színben újrafestjük foltos, fakult, megunt színű ruháit, színtartó festékkel. Miskolc, Kazinczy u. 2. Ózd, Újváros tér Vegyi Kazincbarcika, Liget u. L Sárospatak, Wesselényi 23/A. Avon üzlet Encs, Körforgalmi Divatáru M. kövesd, Éva Divat Fehérnemű Szerencs, Rákóczi úti Ruci Túri Sátoraljaújhely, OTP melletti Túri Július 1-toi Ózd, Vasvár u. 37. Centúr ^szar^án^ Az fiai-MitwBá tematikus oldalai az Ön rendelkezésére is állnak