Észak-Magyarország, 1999. augusztus (55. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-18 / 192. szám

1999. augusztus 18., szerda Aktuális 3 • Tánc és koboz. Arlón augusztus 19-én este tartják Szent István ünnepét, amely az óvodakertben délután 6 órakor kezdő­dik. A helyi népfőiskolái tánccsoportnak a műsorát láthatják, s Horváth Attila (Gaj­dos együttes) történelmi kobozmuzsiká­ját élvezhetik az érdeklődők. • Nem történt látáskárosodás. Nem káro­sodott senkinek a látása azok közül, akik figyelemmel kísérték az augusztus 11-i napfogyatkozást, hallottuk a miskolci ren­delőintézetekben érdeklődve. Néhányan felkeresték ugyan a szemészeti rendelése­ket, mivel a Napba néztek, és aggódtak az esetleges elváltozások miatt, ám egyetlen esetben sem volt indokolt az aggodalom. Jutalom a rablófogónak Miskolc (ÉM) - Százezer forint dí­jat tűzött ki a me­gyei rendőr-főkapi­tány annak a sze­mélynek, aki a miskolci postarab­ló elfogását közvet­lenül segítő infor­mációval szolgálja a nyomozást. Mint hírt ad­tunk róla: hétfőn délután 3 óra 40 perckor egy eddig isme­retlen férfi - kezében fegyvernek látszó tárggyal - betért Miskolcon a Győri kapu 51/A. szám alatt található 5-ös számú pos­tára, és az ott lévő alkalmazottakat megfe­nyegetve a napi bevétel átadására kény­szerítette őket. A szemtanúk elmondása alapján elké­szített grafikán látható fiatalember 30 év körüli, 175 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja fekete, egyenes szálú, kö­rülbelül 3 centiméter hosszú. Szemöldöke vastag, dús és fekete, bőre barna. A tett elkövetésekor fekete színű csuklyát viselt a fején. Fekete pólót, világosbarna nadrá­got hordott, cipője feltehetőleg Nike már­kájú edzőcipő, melyen a pipa embléma pi­ros színű, felsőrésze fekete, a cipőtalpa pedig fehér volt. A támadáskor a rabló Skála feliratú reklám táskát adott át az alkalmazottaknak - ebben vitte el a pénzt. A rendőrség kéri, hogy aki az elkövető­vel kapcsolatban érdemleges információ­val rendelkezik, jelentse a Miskolc Városi Rendőrkapitányság életvédelmi alosztá­lyán, vagy bármely rendőri szervnél. Be­jelentést lehet tenni a (46) 514-511-es tele­fonszámon is. Udvarias csalót keresnek Debrecen (ÉM) - A Hajdú-Bihar me­gyei Rendőr-főka­pitányság eljál'ást folytat, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanúja mi­att ismeretlen tet­tes ellen. Az illető idén jú­lius 29-én megje­lent a Creditans- talt Bank Rt. debreceni fiókjában és fiktív átutalási megbízással az Inform Stúdió Kft. bankszámlájáról 32 millió forintot ki vánt átutalni két budapesti bank számlá­jára. A bank az átutalás előtt visszaigazo­lást kért az Inform Stúdiótól, így a fiktív tranzakció meghiúsult. Az ismeretlen elkövető körülbelül 24-28 éves, 180-185 centiméter magas, fehér bőrű, magyar férfi. Vékony testalkatú, haja sötét színű, feketés. Frizurája normál vágású, balról jobbra elválasztva viseli. Arca hosszúkás, állcsúcsán kis, jellegtelen sza­kállt viselt, ugyanilyen bajusszal. Határo­zott, udvarias beszédű. Az elkövetés idején sötét tónusú pantallót és cipőt hordott, rö­vid ujjú, fehér inget és citromsárga nyak­kendőt hordott, melyen sötét színű, trapéz alakú minta található. Aranyszínű fémke­rettel ellátott szemüveget viselt. Bal kezé­nek egyik ujján átlagosnál nagyobb átmé­rőjű és magasabb pecsétgyűrű volt. A bank biztonsági rendszere megörökítette az ismeretlent. Aki a fentiek, vagy a mellékelt felvétel alapján felismeri az elkövetőt, tartózkodá­si helyéről információval bír, vagy sérel­mére bűncselekményt követett el, azt a legközelebbi rendőrségen, munkaidőben az (52) 418-300/2751-es vagy a 107-es tele­fon jelezze - kéri a nyomozó hatóság. Gyorsan érkezett, tarolt - és levonult Harminc év múltán újra elhagyta medrét a Sajószentpéteren átfolyó Harica-patak Régen nem látott vízállás Sajószentpéteren Fotó: Farkas Maya Sajószentpéter (ÉM - SZ) - Ki­áradt tegnap Sajószentpéte­ren a Harica-patak. A gyors le­folyású nagy víztömeg a vá­roson átvezető 26-os főút egy szakaszát is elérte, s két bel­városi házat öntött el. Szokatlan figyelmet követelt ma­gának tegnap a Sajószentpéter te­rületén átfolyó, a helybeliek által Nyögőnek elnevezett Harica-pa­tak: vízszintje legalább 4 métert emelkedett a reggeli órákban.- A ’60-as évek végén volt eh­hez fogható árvíz a városban - utalt a patak legutolsó nagyobb áradására Samu István, Sajó­szentpéter polgánnestere. - Az akkori szakemberek a további károk megelőzésére egy mester­séges tó kialakítását szorgalmaz­ták, mely a Bükk-fennsík, vala­mint a Pitypalaty-völgy területé­ről érkező víztömegeket fogadja, s azok lassú levezetését biztosít­ja. Az elmúlt éjjeli esőzés okozta áradás arra enged következtetni: a völgyben kialakított tó üzemel­tetésével gondok vannak - keres­te a történtek okát a polgármes­ter. Ezzel kapcsolatban elmondta még: az üzemeltető kilétére vo­natkozóan semmit nem sikerült megtudnia. Amit bizonyosnak tart: a nyári esőzések során nem kísérték fi­gyelemmel a tó vízszintjének emelkedését, nem tartották meg az árvízelvezetési szintet. Ennek eredményeként érte el tegnap délelőtt a 26-os út szintjét is az ár, valamint haladta azt meg leg­alább fél méterrel. A főúton átvezető híd két olda­lán délelőtt majd két órán át tar­tott a forgalom lezárása, a híd melletti két ház lakói pedig még a napközben levonuló ár után is tanácstalanul, elkeseredve söpör­ték házukból a vizet, pakolták ki személyes tárgyaikat. Ahogy kinéztem reggel az ab­lakon, azt sem tudtam hirtelen, mihez fogjak. Csak szaladgáltam, még azóta is remegek - idézte fel első ijedtségét Serfőző Istvánná, a patak partján álló ház lakója. - Az ajtót azonnal bezártam, ho­mokkal megpakolt zsákokkal tor­laszoltuk el a bejáratot, addigra már segítség is érkezett. Szeren­csére az ablakot nyitva hagytam, azon keresztül hordtam ki a hol­mikat - sorolta, miközben a vizet söpörték házából. A szomszédban hasonló állapo­tok uralkodtak: használati tárgyak úsztak a házat ellepő víz felszínén.- A szobában legalább 30 centi­méter magas volt a víz szintje. Reggel 7 órakor kezdődött az egész, és pillanatok alatt ellepte a víz a házat, 10 órára már minden úszott. Azóta átvágtam a küszö­böt, hogy ki tudjon a belső szobá­ból is folyni a víz - mondta a víz­zel ellepett padlóra mutatva Se­res Viktor, a ház lakója. Mint azt Samu István polgár- mestertől megtudtuk: a szemé­lyes károkon túl jelentősebb problémát nem okozott az ára­dás a városban. Az önkormány­zat a tűzoltóság segítségét kérte a pincékben lévő víz kiszi­vattyúzására. A szakemberek azt is ellenőrzik: a történtek ve­szélyeztethetik-e a település la­kóinak egészségét. Kisegítették kollégáinkat A Bán patak völgyében Tardo- na felé tartva tegnap hajnali négy órakor egy - mint ké­sőbb kiderült, átjárhatatlan - vízmosásban elakadt a lapunk keddi számát szállító teherau­tó. Kollégáinkat szorult hely­zetükből a kazincbarcikai tűz­oltók szabadították ki. Az Észak-Magyarország Tardoná- ra azonban kerülő úton sem jutott el, minthogy a falu az éj­szakai esőzések miatt megkö- zelíthetetlenné vált. Az új kenyeret ünnepelték Miskolc (ÉM - SZ) - Az új ke­nyér augusztus 20-ai ünnepe alkalmából tegnap tartotta meg hagyományos rendez­vényét az 50 éves jubileu­mát ünneplő Miskolci Sütő­ipari Kft.- Az államalapítás évfordulójá­ról, az új búzából készült ke­nyérről való megemlékezés, és vállalatunk 50 éves jubileuma is aktuálissá teszi e rendezvényt - nyitotta meg az ünnepséget De­res Lászlóné, a vállalat vezér­igazgató-helyettese. Kohold Tamás, Miskolc pol­gármestere az államalapító tör­ténelmi szerepét méltatta beszé­dében: Szent István királyunk ünnepét a jelenkor az új kenyér ünnepével bővítette - mondta a polgármester, utalva 1949. augusztus 20-ára, amikor első­ként ünnepelte az ország egy na­pon az új búzából sütött kenye­ret és az államalapítást. Németh László, a társaság ve­zérigazgatója beszédében hang­súlyozta: nem szabad sokáig időzniük az utóbbi években eléi't eredmények méltatásával, hiszen a piaci verseny a fejlődés folya­matosságát követeli meg tőlük. Az ünnepi beszédeket követő­en elismerő jutalmakat adott át a Miskolci Sütőipari Kft. dolgo­zóinak Kohold Tamás, Bihall Tamás, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, valamint Németh László. Ünnepi jutalmazás Fotó: Farkas Miskolc új esti fényei Miskolc (ÉM - BAL) - Újabb „szakaszát" adták át teg­nap este a városi díszkivi­lágításnak: az új világító- testek mostantól a tapol­cai park, illetve az akadé­miai székház értékeire, szépségeire hívják fel a fi­gyelmet. Több mint 170 világítótest mintegy 40 ezer watt teljesít­ménnyel - ezek a három év alatt összesen harmincmillió forintos beruházással kiépített miskolci díszkivilágítás rend­szerének főbb jellemzői. Összehasonlításul: ez a városi közvilágítás közel 3000 kilo- wattos összteljesítményének mindössze 1-2 százaléka.- Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. kezdemé­nyezésére 1996-ban kezdődött a díszkivilágítási program - elevenítette fel Orlay Imre, a cég miskolci főmérnökségének főmérnöke. Az új beruházást úgy tervezték, hogy a közvilá­gítás részét képezze: így min­den éjjel működik, könnyeb­ben karbantartható, ellenőriz­hető. A polgármester helyesel­te a tervet, amely 18 épületet és szobrot tartalmazott. Hat, majd még egy objektu­mot láttak el az első lépcsőben földbe süllyesztett lámpákkal, valamint homlokzatra szerelt fényvetőkkel. Tavaly újabb nyolc helyszín következett - például a zenepalota, három belvárosi templom -, idén azon­ban megtorpant a program: az ezévre tervezett beruházások volumene meghaladta volna a lehetőségeket. Végül a tapolcai park és a MAB-székház díszki­világítása valósulhatott meg - ötmillió forintért. Jövőre a Di­ósgyőri vár, a lillafüredi Palo­taszálló, és további középületek bevonása szerepel a városháza és az Émász közös terveiben. A villamos, a demonstráló és a rendőrök Egy idős ember látványos módon próbált „tiltakozni” a miskolci belvárosban Miskolc (ÉM - BAL) - Rend­őrök távolították el a Cent­rum Áruház előtti útkeresz­teződésből azt az idős em­bert tegnap, aki - állítása szerint - a villamos elé szán­dékozott feküdni. A meghiú­sult demonstráció célja egyes városi cégek elleni tiltakozás lett volna. A 69 éves miskolci ember lapun­kat arról tájékoztatta, hogy elő­re bejelentett, engedélyezett mó­don, a villamos elé feküdve kí­ván tiltakozni az általa önké­nyesnek vélt hivatali eljárások ellen (a helyszínen helyesbített: az engedélyét visszavonták - je­lentette ki). Végső célja az volt, hogy a sajtót ügye bemutatásá­ra, felkarolására serkentse. Nincs más út Az idős ember a médiához eljut­tatott üzenetében előrevetítette: három városi intézmény, a Mis­kolci Ingatlankezelő Rt., a Piac­felügyelőség és a Közterület-fel­ügyelőség „gyalázatos eljárása” ellen kíván tiltakozni (valójában a két utóbbi hatóság egy ideje egy szervezeti egységben műkö­dik). A MIK egy beázás, majd az azt követő karbantartás során lakása mennyezetének újrafesté­se révén vívta ki a panaszos ha­ragját, a Piac- és Közterületfel­ügyelet pedig azzal, hogy kidob­ták őt a vásárcsarnokból, őster­melői igazolványát, áruját elvet­ték, s utóbbit ki sem fizették - állította. Úgy érezte, nincs más út: drasztikus eszközökkel kell fel­hívnia magára, illetve problé­máira a köz figyelmét. „A nép nevében, a nyugdíjasok, családo­sok érdekében teszem” - han­goztatta tegnap délelőtt a Cent­rum előtt összesereglett riporte­reknek, majd kiegészítette: „Mindnyájunk érdekében.” „Akkor is megteszem” Még sorolta volna a bánatát, de az egyre gyűlő bámészkodók és az újságírók már nagyon vár­ták, hogy „végre történjen vala­mi”. Egy tévériporter biztatni kezdte: ugyan feküdjön már le a sínekre egy kicsit, mondhatni, a kamera kedvéért. Ám mielőtt az idős ember eleget tehetett volna A villamos elé készült feküdni Fotó: Farkas Maya az elvárásnak - épp csak a sínre lépett, s elővette a magával ho­zott szivacspárnát -, hirtelen rendőrségi terepjáró bukkant elő, két hatósági ember pedig megragadta, a kocsiba tuszkolta a tiltakozni kívánót, majd elhaj­tottak vele. A kérdésekre - vé­gül is mit követett el ez az em­ber? - a helyszínen nem kap­tunk érdemi választ. „Nem volt bejelentve” Később a városi rendőrkapi­tányság illetékese arról tájékoz­tatott: a férfi előre nem jelentet­te be a demonstrációt (ezzel a gyülekezési törvény ellen vé­tett), és miután az útra hevere- dett, többszöri rendőri felszólí­tásra sem volt hajlandó felkelni, ezzel a közlekedést akadályozta. Az előbbiek a tények - ez áll ugyanis a rendőri jelentésben. Amit a jelenlévők a saját sze­mükkel láthattak - Sütő János közrendvédelmi osztályvezető­helyettes szerint - csak „magán- vélemény”. Az utóbbi (laikus) változatban ugyanis az idős em­ber - számos más járókelővel egyetemben - még mindössze annyit tett, hogy lelépett a sín­re, s készülődött a letelepedésre. Ez látszik a helyszínen készült felvételeken. Az esetnek a városházát - az említett cégeket - illető vonatko­zásaira holnapi számunkban igyekszünk visszatérni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom