Észak-Magyarország, 1999. augusztus (55. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-11 / 186. szám

1999. augusztus 11., szerda ISZJUÍ-MAGYARORSZÁG $ Kultúra 8 HÍRCSOKOR • Várjátékok. Az Árpád-házi Szent Mar­git című drámát mutatja be a Diósgyőri Várszínházi Esték '99 című sorozat kere­tében a Nagyváradi Állami Színház Szigli­geti Társulata ma este fél 9-től a Diósgyőri várban, holnap pedig a Nem élhetek mu­zsikaszó nélkül című Móricz-vígjátékkal vendégszerepeinek a várban a váradiak. • Tanfolyamok a Rónaiban. Szeptembertől újra indítja rádiós-újságíró, felsőfokú kultu­rális menedzser, manöken és fotómodell, balett, néptánc, aerobic és jazz-balett, vala­mint tánc- és illemtanfolyamát a miskolci Ró­nai Művelődési Központ. Bővebb felvilágosí­tás a 46/342-485-ös telefonszámon kérhető. • Fotókiállítás. A Gömöri Nyár rendezvény- sorozat keretében Ember és természet cím­mel Molnár Mihály fotóművész munkáiból nyílik kiállítás augusztus 15-én, vasárnap dé­lután 3 órakor a bánrévei ÁMK-ban (Tompa Mihály Általános Iskola). A tárlatot Ujváry Mária, a putnoki Holló Galéria vezetője nyit­ja meg, citerán közreműködik Tuska Sándor. Szurdoki táncok Hemádszurdok (ÉM) - Abaújtól Abaújig címmel néptánctalálkozót rendeznek Ureczky Csaba koreográfus emlékére au­gusztus 13-án, pénteken Hernádszurdokon. A találkozóra meghívott együttesek mű­sora színvonalas kikapcsolódást ígér, hi­szen fellép a Bodrog Néptáncegyüttes, a Hegyalja Népi Együttes, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Kállai Kettős Néptánc Klub, a Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kis-Balaton Táncegyüttes és a Zemplén Gyermektáncegyüttes. A neves koreográfus sírjának megkoszo­rúzásával kezdődik a programsorozat a hernádszurdoki temetőben délután 4 óra­kor. A megemlékezés után a falu utcáin táncos felvonulás veszi kezdetét, amely egészen este 6-ig, a szabadtéri színpadon megrendezendő néptáncgáláig tart. A mű­sort utcabál követi este 9 órától. Rossz idő esetén a néptáncbemutatókat a szomszédos hidasnémeti művelődési házában tartják. A negatív ember Eszenyi Miklós A Duna Televízió stábja Münchenben forga­tott. A polgári jólétet tükröző villában köny­vek ezrei a polcokon, tisztaság, a dolgozószo­bában nagy bőrfotel, az íróasztalon számító­gép, az ablakok pedig a zöldellő kertre néz­nek. Ez Heinz Sobota, a világhírű osztrák író, az egykori börtöntöltelék háza. Sobota 16 és 30 éves kora között kisebb megszakítá­sokkal több mint tíz évet töltött börtönben, elkövetett betörést, lányokat futtatott, s aki nem tetszett neki, annak beverte a fejét. Egy embert megölt. Ez a veszedelmes gonosztevő 1978-ban megjelentette Dér Minus Mann cí­mű könyvét, amely azóta 40 kiadást ért meg. Magyarul 1990-ben látott napvilágot Kurva- pecér címmel, Révai Gábor fordításában. Abban persze még nincs nagyon különös dolog, hogy egy bűnöző tollat ragad, megtet­te ezt Villon, vagy századunkban Abbott, Charriére és Sarrazzine is, Sobota azonban nemcsak tollforgató, hanem bölcs szemlélő­dő is. Révai Gábor (a fordító) közel másfél órás .beszélgetése Sobotával igazi csemege, szinte mélylélektani interjú volt. Ellátogat­tak az egykori bűntettek helyszínére, Sobo­ta vezeti az autót, Révai pedig kérdez. A „negatív ember” -, aki korábban előbb ütött, s csak azután beszélt - a bűn hihetet­len mélységeiről szól úgy, mintha esztétikai szépbe ágyazná. Mikor új lányokat kezdtek futtatni, megverték, megalázták őket. Sobo­ta szerint erre semmi szükség nem volt, hi­szen a lányok önként vállalkoztak erre, mé­gis egyfajta beavatási rítusként magyarázza a dolgokat. Nem tudja, hogy képes lenne-e ismét megjárni a pokol bugyrait, de egy-két eset miatt ma is képes lenne kést rántani, de hát mit váljunk attól, aki a riporter kér­désére - mire emlékszik magyar nagyszülei révén - csak azt tudta magyarul felidézni: „pofon váglak”. Nyilván sokszor hallhatta. Sobota viszont - nem bűneivel, hanem könyvével - a társadalmat vágta pofon. Ő, aki az emberiség legalját képviselte nem ki­irtotta, hanem kiírta magából a bűnt. Mai napig megoszlanak a vélemények: egyesek a könyvét is embergyűlölő, szélsőséges sze­métnek tartják, mások az egekig magasztal­ják. Bízzuk a döntést az olvasóra! A Szeleta-barlangban Az idei ásatások szombaton fejeződ­nek be a Szeleta-barlangban. A mun­kát Ringer Árpád, a Miskolci Egye­tem Ős- és ókortörténeti tanszéké­nek vezetője és tanítványai végzik. A barlangban már 1906 óta folynak - kisebb-nagyobb - megszakítások­kal kutatások. A mostani vizsgála­tok az eddig megtalált leletek revízi­ójához szükségesek, azok még ponto­sabb kormeghatározását és az ott élt ősemberek környezetének alaposabb megismerését szolgálják. A most el­kezdődött hároméves program vé­gén a Szeleta-kultúra eddigi összes leletanyaga várhatóan közös kiállí­tásra kerül. Az összegző munka egy­ben a nemzetközi feldolgozást is se­gíti. A jövőben azonban nemcsak kutatási területként, hanem remél­hetőleg bemutató helyként is ismert lesz a barlang. Fotó: Végh Csaba Svejk hófehérben, abszurd rózsaszínben A Temesvári Csiky Gergely Színház művészei Hasek Svejkjét hozták Diósgyőrbe Svejk szerepében Hunyadi LászlóFotó: Dobos Klára Miskolc (ÉM - FG) - A Jaros- lav Hasek által írt Svejk-tör- ténet eredeti abszurditása Árkosi Árpád rendezésében megsokszorozódik. De Svejk ebben a mesés rózsaszínben játszódó környezetben is Svejk.- Hát, megölték a Ferdinándot!- Melyik Ferdinándot, Müller- né? Mindenki tudja, hogy a szara­jevói gyilkosságról, Ferdinánd főherceg haláláról, a háborúról van szó. Jaroslav Hasek regé­nyének köszönhetően pedig mindenki tudja, hogy Svejknek a Ferdinánd név hallatán a bolti szolga, meg a kutyapecér jut eszébe. Svejk stílusa Svejk derűje, együgyűsége ma már legendás. Megjelenése olyan jellegzetes, hogy karikatú­rává, kabalafigurává egyszerű­södhetett. Svejk alakja legalább olyan ismert, ha nem ismertebb, mint Fedinánd főhercegé. így egy színház csak akkor mutathatja be a Hasek-regény színpadi változatát, ha van Svejkje. A Temesvári Csiky Ger­gely Színház diósgyőri vendégjá­tékának köszönhetően láthattuk, van Svejkjük. Hunyadi László Svejk. A mű­vész megjelenésével, gesztusai­val - hunyorításaival, legyinté­sével, böffentésével - megmutat­ta, milyen is Hasek együgyű ki­sembere, mosolygós idiótája, aki az irodalomtörténészek megálla­pítása szerint is pontosan kifeje­zi a XX. század abszurditását. Radko Pytlik írta Svejkről:„Az erőszak fenyegetésével szemben kék szemének jóságos, lefegyver­ző tiszta tekintetével védekezik. Tettetett irracionalitásával lelep­lezi a hatalmi rendszer irracio­nalizmusát... Az együgyű ember, a clown képviseli a századot...” Színnel, szóval Svejk ártatlanságát, tisztaságát valószínűleg azzal is hangsú­lyozni kívánta a rendező, Árkosi Árpád - és a jelmezterve­ző, Están Mónika -, hogy hófe­hér uniformisba bújtatta hősün­ket. így a derék katonának azzal is meg kell küzdenie, hogy a to­lókocsiban nehogy pizsamás be­tegnek nézzük, vagy a restiben szakácsnak, esetleg a garnizon hentesének... A többi szereplő egyenruhája sem a monarchia hadseregét idézi, hanem a me­sék rózsaszínjét viselik. De ezen a valóságtól elemeit, az abszurd­nál is abszurdabb világon is si­kerül - szó szerint - fölülemel­kednie némely szereplőnek, ezt szolgálják a cipőkre erősített magasító szerkezetek. A díszletek - Király Anna ter­vei alapján - csak jelzik a hely­színeket. Nincs is szükség egy- egy ajtónál, rácsnál, széknél többre ahhoz, hogy követni tud­juk, hol is jár éppen a mi derék katonánk. Nagy utat kell végig­járnia... És közben mesél, mesél. Gazdájának, Lukas hadnagynak is azzal megy az idegeire kár­tyán nyert pucérja, hogy folyton beszél. Éjszakai énekek Svejknek mindenről eszébe jut egy-egy történet, és mondja, mondja, mondja. Árkosi Árpád rendező pedig hagyja, és a többi szereplővel is pontosan eljátszat­ja ezeket a történeteket. Ahogy Lukas, időnként a néző is úgy érezheti: elég a jóból. De jönnek a zenészek, jön az alkalmi kó­rus, és újabb lendületet kap az előadás. Pontosabban újabb len­dületet kaphatna, felpöröghetne a történet menete, ha a dalok­kal nem ugyanazt mesélnék el, amit már láttunk. Elszoktunk már a hosszú tör­ténetektől, az új napba nyúló előadásoktól, a legszebb színházi élményt is elrontja, ha egyre jobban érezzük, kemény a szék, csípnek a szúnyogok - és elment az utolsó villamos, az első pedig még nem indul. A normandiai tengerpart a Bodrog-parton Chaterine De Solere Strasbourgban élő párizsi festőművész pataki kiállítása Sárospatak (ÉM - BSZA) - Chaterine De Solere francia festőnő napokban megnyi­tott sárospataki kiállítását Perényi János, hazánk euró- patanácsi nagykövete Ma­gyarország és az Európai Unió egyik kulturális kapcso­lódási szálának nevezte. Chaterine De Solere a francia fővárosban született, Stras­bourgban él és dolgozik, ám egyértelműen párizsinak tartja magát. A hetvenes évek vége óta világszerte számos kiállítá­son mutatkozott be. Nyílt tárla­ta Németországban, az Ameri­kai Egyesült Államokban, és természetesen Franciaország számos városában. Festményei a szürrealizmus és a kubizmus jegyeit hordozzák magukon, ám a képek mégis sajátos hangvételűek. Catherine De Solere kizáró­lag olajjal dolgozik. A festmé­Catherine De Solere Holdfénybeli szonáta című festményével Fotó: Bódisz Attila nyék amellett, hogy a művész belső érzéseit és gondolatait tükrözik, gondosan megterve­zettek. Az alkotás során a kom­pozíció nagyon fontos szerepet kap, az előrajzolás csaknem egyenértékű a festéssel. A ké­pek szimbolikáját a színek és a formák összhangja adja. A fran­cia festőnő a Sárospataki Kép­tárban kiállított alkotásait há­rom téma köré csoportosította. Ezek közül kettő - a vallás és a zene - véleménye szerint szoro­san kapcsolódik a magyarok életéhez, míg a harmadik segít­ségével a normandiai tengerpar­ton szerzett élményeit osztja meg a látogatókkal. Catherine de Solere tárlata eredetileg ugyan nem szerepelt a Sárospataki Képtár éves kiál­lítási tervében, ám Bordás Ist­ván igazgató szerint mégis in­tézményük egyik kiemelkedő programjává vált a festőnő kiál­lítása.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom