Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-01 / 151. szám

1999. július 1., csütörtök 9 ÉSZAK-MAGYHRORSÜG * SPORT HÍRCSOKOR • Érmek az Ob-ról. Az idei veterán tenisz országos bajnokságságon a miskolci Ká­dár Endre a 60 évesek versenyében egyes­ben és párosban is a legjobbnak bizo­nyult (utóbbiban a budapesti Halmos Im­rével az oldalán), míg vegyespárosban (a budapesti Fridenzi Évával) a második lett. Rajta kívül a szintén miskolci Feke Mihály a 35 évesek között vegyespárosban a sze­gedi Nagy Ágnessel végzett a harmadik helyen. • Avas-kupa. Lejátszották az Avas-kupa egyéni sakkverseny küzdelmeinek 2. for­dulóját. Az A-csoportban Kerek Cs., Pár­kányi, Kerek K., Kotan, Boros egyaránt 2-2 ponttal áll az élen, míg a B-csoport- ban Heindrich, Béres, Makra, Hidegh, Áts, Csorna, Elek és Kiss F. ugyancsak 2-2 pont­tal vezeti holtversenyben a táblázatot. NB IH-as határidő Nyíregyháza (ÉM) - Az NB III-as labda­rúgócsapatok július 5-én, hétfőn délelőtt 10 óráig nevezhetnek az 1999/2000-es baj­nokságba - tudtuk meg Gerliczki János­tól, a labdarúgó NB III Tisza csoportja versenybizottságának vezetőjétől. Az érin­tett csapatok a versenykiírást már meg­kapták a nevezési feltételekkel, a 210 ezer forintról szóló csekkel együtt, de ezidáig még csak a Baktalórántháza nevezése ér­kezett meg a szövetségbe. A megyei nevezések ideje Miskolc (ÉM) - A hét elején ülést tartott á Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Labdarú­gó Szövetség elnöksége, ahol elfogadták és jóváhagyták a jövő évi versenykiírást. Ba­lázs András, a megyei labdarúgó szövet­ség elnöke elmondta: a következő bajnok­ságra a nevezési lapok jelenleg is készül­nek, és azokhoz a csapatok legkésőbb júli­us 8-ig hozzájuthatnak, hiszen a megyei I. és II. osztályú bajnokság 1999/2000-es évadjára július 15-ig lehet nevezni. '/OúAA j A .,xíA i,1 1999. július 3., szombat Útvonal: Garadna - Háromkúti-völgy - Barát­ságkert - Fónagyság - Andókút - Gaíya-oldal - Köpüs-völgy- Majális park Táv: 16 km Indulás: a diósgyőri autóbusz-végállomásról 8.00-kor Túravezető: Csarnai Béláné A túrát a Miskolci Vasutas SC természetjárói szervezik. Útvonal: Ómassa - Farkas-nyak - Karay út - Czékus út - Bánkút - Csipkéskút - Jávorkút - Ómassa Táv: 16 km Indulás: 8.05-kor a 15-ös jelzésű autóbusz diós­győri autóbusz-végállomásáról Túravezető: Dudás Lászlóné i A túrát a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület természetjárói szervezik. 1999. július 4., vasárnap Útvonal: Ómassa - Bánkút - Gerennavár - Ku­kocsó-völgy - Éleskő vár - Szalajka-völgy - Ho­rotna-völgy - Péter út - Kásás - Bélko nyak ­Őrkő - Kopasz-rét - Fekete-sár - Bánkút - Lyu­kas-gerenc - Vadász-völgy - Ómassa Táv: 35 km Indulás: 6.50-kor a 15-ös jelzésű autóbusz diós­győri autóbusz-végállomásáról Túravezető: Zsadányi József A túrát a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szervezi. Útvonal: Ómassa - Jávorkút - Kis-mező - Suga- ró - Rejtek - Hollóstető - Lillafüred Táv: 17 km Indulás: 8.05-kor a 15-ös jelzésű autóbusz diós­győri autóbusz-végállomásáról Túravezető: Bikics Zoltán A túrát a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület szervezi. Útvonal: Hollóstető - llonaház - Alsókecskevár - Békénypuszta - Latorvár - Mocsolyás Táv: 19 km Indulás: a lillafüredi autóbusz-végállomásról 6.48-kor induló Volán járattal A túrát a Diósgyőri Természetjáró Sport Kör szervezi. Mi lesz a javaslatból és a DFC-vel? Ma a Városházán a miskolci önkormányzati képviselők is labdába rúgnak A januári demonstráción bizonyították a diósgyőri szurkolók, hogy nem hagyja őket hidegen a DFC jövője Fotó: Juhász-Léhi István Miskolc (ÉM) - Miskolc Város Közgyűlése ma ülést tart. A képviselő-testület napirend­jének utolsó pontja egy sportos téma, amelynek a Javaslat a Diósgyőri Football Club Kft. további működte­tésére címet adták. A javaslat előterjesztője, Juga György, Miskolc - sportért (is) felelős - alpolgármestere, aki a Diósgyőri FC Kft. tulajdonosi körében többségi szavazati jog­gal rendelkező miskolci önkor­mányzat képviselője is egyben. S hogy mit tartalmaz az előter­jesztése? Juga György véleménye sze­rint a labdarúgás ma Magyaror­szágon önmagában sehol sem nyereségtermelő „ágazat”, ugyan­akkor a sportág olyan társadal­mi bázist tudhat maga mögött, ami szükségessé teszi, hogy pro­fitorientáltság nélkül is támoga­tást élvezzen. Az alpolgármester a nagyszámú szurkolótábor fa­natikus rajongásával (is) indo­kolja, hogy Miskolcnak szüksé­ge van a diósgyőri footballcsa- patra, s éppen ezért az önkor­mányzat költségvetési lehetősé­geihez mért szerepvállalást is indokoltnak tartja. Azonban a DFC Kft. jelen gaz­dasági helyzetében a működőké­pesség fenntartásához további finanszírozási források bevoná­sára van szükség - vallja a vá­rosvezető, aki szerint gyors be­avatkozással még megmenthető a diósgyőri labdarúgás, de eh­hez a következő intézkedések megtétele szükséges: A játékosokkal és edzőkkel új alapú szerződéseket kell kötni, valamint a DFC Kft. mellett egy új részvénytársaságot kell létre­hozni, amely vagyonkezelő, vál­lalkozó és irányító szerve lenne a diósgyőri labdarúgásnak. Ezen kívül DFC Kft. jelenlegi alkal­mazotti létszámának további csökkentése, a megállapodások és a kötelezettségek hosszabb tá­vú átütemezése, a követelések behajtása és további támogatók megnyerése szükséges. Mindezek tükrében az előter­jesztő, Juga György határozati javaslata azt tartalmazza, hogy a közgyűlés fogadja el a DFC Kft. 1999. évre vonatkozó - a gazda­sági társaság ügyvezető igazgató­ja, Molnár Zsolt által előterjesz­tett - üzleti tervét és a további működéséhez szükséges költség- vetési koncepciót. Ezen kívül a közgyűlés mondjon igent egy 150-300 millió forint alaptőkéjű részvénytársaság megalapításá­nak kezdeményezésére, a követ­kező indító lépéssel: a város 1999. évi költségvetésében a Di­ósgyőri Sportlétesítményeket Működtető közhasznú társaság megalapítására betervezett 50 millió forint terhére 20 millió fo­rintot különítsen el az új rész­vénytársaság alapítói részvény- jegyzése érdekében, s ezen összegből az alaptőkével arányo­san az önkormányzat a társaság alapítási költségeinek finanszí­rozásához is hozzájárul. Továb­bá a közgyűlés arra is mondjon igent, hogy az új részvénytársa­ság megalakításáig a DFC Kft. részére 20 millió forint kamat­mentes hitelt adjon az önkor­mányzat a labdarúgó csapathoz szükséges új játékos leigazolásá­nak finanszírozására. Azzal a ki­kötéssel, hogy miután az rt meg­alakult, a kölcsön összegének megfelelő kötelezettséget és az újonnan vásárolt játékosokhoz kapcsolódó jogokat az új társa­ság vállalja át a DFC Kft.-től és az alaptőkéjéből fizesse vissza a tartozást az önkormányzatnak. Japan goi a Copan. A 39. labdarúgó Copa Americán a japan Wagner Lopes (középen) szerezte az első gólt. A nyitónap eredményei: Peru - Japán 3-2 (0-1) és Paraguay- Bolívia 0-0. Rövid nyári szünet a BVSÉ-nél Az NB Il-es labdarúgócsapat július 7-én kezd Miskolc (ÉM - BG) - Megtar­totta évzáró ülését a Borsod Volán SE NB ll-es labdarúgó- csapata. A nyári szünet igen rövid lesz, hiszen a focisták már jövő héten szerdán megkezdik a felkészülést a Keleti csoport következő szezonjára. Az évzáró ülésen Sárközi György, a Borsod Volán vezér- igazgatója, a BVSE társadalmi ehiöke értékelte a csapat elmúlt évi teljesítményét. Sárközi György további támogatásáról biztosította a szakosztályt, ami azt jelenti, hogy a BVSE azon kevés csapatok közé fog tartozni, amelyeknek nem lesznek anyagi gondjaik az 1999/2000-es bajnoki szezonban. A klubnál nagy játékosmozgá­sok nem várhatók, hiszen a veze­tés a jelenlegi gárda megtartása mellett 3-4 focista igazolását ter­vezi. Az érintettekkel már meg­történt a kapcsolatfelvétel, azon­ban a szerződések aláírásáig nem kívánják nyilvánosságra hozni, kikkel állnak tárgyalásban. A következő szezonra a felké­szülés július 7-én, szerdán dél­után négy órakor kezdődik Kő- rössy Pál edző irányításával. A keret ekkor egészül ki az eddig kölcsönben szerepelt labdarú­gókkal. A tréner két héttel a fel­készülés megkezdése után jelöli ki azt a keretet, amellyel neki­vág a gárda a következő bajnok­ságnak, amelyben a vezetés ál­tal elvárt elsődleges cél az első nyolc közé kerülés. Lekerültek a polcról a hajómodellek Ózd (ÉM - KME) - A korábbi évekhez hasonlóan június végén ismét benépesült az ózdi Csónakázó-tó partja az ország legjobb hajómodelle­zőivel. Az idei viadalról és a hajómodellezésről Hűvös Fe­renc, az Ózdi Modellező Kör tagja számolt be. • Zsinórban most már hatodik alkalommal adtunk otthont meghívásos versenynek, amely egyben a modellezők évadnyitó viadala. Örömömre szolgál, hogy a mezőny teljesen meg­egyezik az országos bajnokság résztvevőivel, így a mostani összejövetel a válogatott keret közös edzése is. □ Két évvel ezelőtt a világbajnok­ságon az ózdiak csapatban bronzérmet szereztek, azóta vi­szont kimaradt egy kontinensbaj­nokság. Miért? • Tavaly az Európa-bajnokságot Kijevben rendezték meg, és an­nak anyagi vonzata miatt mond­tuk le a részvételt. Most augusz­tusban viszont remélhetőleg ott leszünk a hallei világbajnoksá­gon, ahol szeretnénk a két évvel ezelőttihez hasonlóan szere­pelni. □ Milyen szabályok alapján bo­nyolítják le a modellversenyeket? • A négy versenybíró először értékeli a hajókat aprólékosság, dekorativitás, mérethűség és a hajó bonyolultsági foka szerint. Ezután a háromszög alakú pá­lyán kell végigkormányozni a modellt két futamban, amelyek közül a jobbat számítják be. A A hajómodellek bája lenyűgöző végső sorrend a műszaki és a fu­táspróba után alakul ki. □ A hajómodellezés évszakhoz kötött. Ez mennyire érinti hátrá­nyosan a versenyzőket? • Nyáron járunk versenyekre, de az év többi részében sem tét­lenkedünk. Ősztől tavaszig ugyanis a hajó építésével töltjük az időt, teljes egészében magunk állítjuk össze a hajókat. Nagyon fontos a pontosság, és az, hogy minél részletgazdagabb legyen a Fotó: Kriskovics Tamás modell. Azt azért meg kell je­gyeznem: minden modellező csak hobbyként űzi ez a sportot. □ Mennyi időt vesz igénybe egy hajó megépítése? • Ahhoz, hogy kifinomult szép hajót készítsünk legalább más­fél, két évre van szükség, és ren­geteg aprólékos munkát igényel. Igaz, napközben dolgozik az em­ber, tehát ha csak ennek szen­telné az idejét, akkor jóval keve­sebb idő alatt készülne egy hajó. Eredmények 90 centiméterig, „A” kategó­ria: 1. Vreba László (Szé­kesfehérvár), 2. Fekete La­jos (Budapest), 3. Lamb Gábor (Budapest). 140 cm- ig, „B” kategória: 1. Tardi Sándor (Miskolc), 2. Szá­madó István (Ózd), 3. Sas Imre (Székesfehérvár). 250 cm-ig, „C” kategória: 1. Gu­lyás József (Budapest), 2. Hűvös Ferenc (Ózd), 3. Tóth Zoltán (Békés).

Next

/
Oldalképek
Tartalom