Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-28 / 174. szám

1999. július 28., szerda ÉSZH-mfiVIMSZfii# Itt-hon 6 • Intézmények réme. Önkormányzati in­tézményekre specializálta magát az az is­meretlen tettes, aki az elmúlt napokban hárofn hegyháti településen, Borsodbó- tán. Sátán és Nekézsenyben tört be isko­lákba, óvodákba, szociális otthonba. Volt, ahol csak vandálságával okozott kárt, másutt, sajnos, pénzt is talált, s ami rosszabb, magával is vitte azt. A nyomo­zást az ózdi kapitányság folytatja. • Millenniumi játszótér. Készül a sajómer- cseiek jubileumi parkja és játszótere, ami­ben csupa fából készült, hangulatos eszköz szolgálja majd a helybeli gyerekek szórako­zását. A határidő ugyan szűkös, a munká­latok pedig nem a tervek szerint haladtak, Ádám László polgármester mégis bízik ab­ban, hogy az augusztus 20-i faluünnep kapcsán felavathatják az új létesítményt. Az altatónővér Ózd (ÉM - SZN) - Mi akkor dolgozunk jól, ha a beteg is emlék­szik, ki állt a fejénél a műtétje alatt. Ha se jó, se rossz élménye nem fűződik a beavatkozás­hoz, csak annyit tud, hogy műtőágyra fektet­ték és megszúrták - vallja Lipter Katalin. Az ózdi Almási Balogh Pál Kórház jubileu­mi ünnepségén egyike volt a 12 megjutal- mazottnak.- Még nem sikerült kiderítenem, hogy ki­nek jutottam eszébe, de bevallom: ennyi év után jólesett, hogy gondoltak rám - mondja, amikor kis szabadkozás után rááll a beszél­getésre. Hogy mennyi az ennyi? 1962-ben kezdte az ózdi intézményben, ahogy ő fogal­maz: legalul, mint „kisnővér”. Oda ment, ahol szükség volt rá, minden osztályt végig­járt. Közben adódott számára továbbtanulá­si lehetőség az anesztézia területén, és ő élt vele. Harminc éve végzett, és azóta sem bánta meg, hogy szakasszisztens lett.- Szerintem ez a legszebb szakma a ház­ban, és egyáltalán nem tartom hálátlan­nak, bár sokan ezt gondolják. Nincs köz­vetlen kapcsolatunk a beteggel, a maszk el is takarja az arcunkat, mégis sokszor van, hogy inkább ők ismernek meg engem - árulja el Katalin. Ha lehet, marad- Sok kórházban megfordultam, sokáig azt hittem, a pestiek a miénkhez képest nyuga­tiak, de ma már tudom, hogy nem kell szé­gyenkeznünk - szögezi le az anesztezioló­gus asszisztens. - Szépen és jól dolgozunk, bármilyen összehasonlításban megálljuk a helyünket. Persze, azt nem mondom, hogy nem lehetne még jobban, de én nagyon sze­retek itt dolgozni és újra ezt választanám. Pedig nem volt mindig úgy, hogy csak asszisztálni kellett, hiszen a ’90-es éve­kig minden felelősség rá és kollégáira hárult. Akkor még nem volt altató sza­korvos, csak anesztéziában jártas orvo­sok, akiktől instrukciót lehetett kérni. Ügyelet, műszak, régebben hétvégén, szombattól hétfőig egyfolytában, s ké­szenlét otthon, ha esetleg mindkét műtő­re szükség volna. Mégis, az ember abba fárad el, ha nincs feladata. Hosszú törté­net ez a 37 év, sok minden beleférne, de sürgős dolga lévén Katalin nem vállalja, hogy belefogjon.- Ez bizony más világ, mint az íróasztal melletti nyolc óra. A család is kénytelen el­fogadni ezt. De amíg az egészségem engedi, én már itt maradok. Az oldalt szerkesztette: Szabó Nóra Telefonszáma: (46) - 414-022/202 E-mail: nszabo@iscomp.hu Borsodban nyugszik majd a „vadócnaiva” Szeleczky Zita temetésére készül a magyar színésztársadalom - és Nekézseny A színésznőre legtöbben klasszikus filmszerepeiből emlékszünk Nekézseny (ÉM - SZN) - A jö­vő héten hétfőn, délután egy órakor temetik a 84 éves korában elhunyt Szeleczky Zitát, a korabeli magyar film egyik legszebb díváját Neké­zsenyben. Az élete utolsó éveiben is több mint 2000 verset tudó egykori legenda, akinek hangját számta­lan hanglemez őrzi, családi szá­lakkal kötődött a borsodi telepü­léshez. Idősebb testvérei még Ne­kézsenyben születtek, ő maga azonban már a fővárosban. Ide, a családi sírba hozatták nemrég Amerikából nővére, Olga hamva­it és ide kerül most ő is, noha eh­hez a kicsi hegyháti településhez más kötődése talán sohasem volt. Amikor az idén januárban a művésznő - Los Angelesből 50 év emigrációt követő végső hazatér­te után - beköltözött abba az érd­ligeti villába, amelyet számára 11 millió forintból újított fel az ottani önkormányzat, minden vagyonát és értékét, az emigráci­óban töltött évek emlékeit, teljes könyvtárát, lemezeit és különle­ges fellépőruháit is magával hoz­ta, s ez a hagyaték Érd tulajdona lett. A holminak túl kicsi a villa, ezért az önkormányzat egy kiál­lítótermet épít hozzá. Ilyesmit Nekézseny község nem tudott volna felajánlani a ’44-ben külföldre került, utóbb a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével kitüntetett Szeleczky Zitának. Azt azonban már súgta-búgta a napokban az egész falu, hogy „itthon” temetik el a hírességet, akit Nekézseny legalább annyira a magáénak tart, mint Érd. Nekézsenyben a nagyapa, Né- gyessy Barnabás földbirtokos­ként élte mindennapjait családjá­val - derült ki Klementné Bíró Anikó két éve, még Hollywood­ban készült interjújából. Az eger­putnoki vasútvonal építőmérnö­ke, Zita édesapja így ismerkedett meg a Négyessy-lánnyal, akit ké­sőbb feleségül vett. Az idősebb testvérei még Borsodban szület­tek, Zita azonban már Budapes­ten látta meg a napvilágot. Szeleczky Zitáról lapunk másfél éve közölt nagyriportot. Emlékének ápolására egyre job­ban készültek a helyi általános is­kolában, Kiss Éva tanító vezetésé­vel. A.faluban élnek még a Né- gyessy-család mai leszármazottai, a színésznő családjának tagjai, őket azonban tegnap nem sike­rült elérnünk. Füzér Ferenc pol­gármestertől azonban megtudtuk, az önkormányzat már megrendel­te a koszorút a magyar film, szín­művészet, operett és költészet egyik nagyasszonyának sírjára. Szeleczky Zita, színésznő • 1915. április 20-án született, Budapesten • 1999. július 12-én hunyt el • A második világháborút megelőző évtizedben számos sikeres vígjátékban, zenés filmben szerepelt, a korszak, nagy színészeinek egyikeként, legendás partnerekkel (példá­ul: Sok hűhó Emmiért, Rózsa­fabot, Zenélő malom, Gül Ba­ba, Eladó birtok. Egy éjszaka Erdélyben). • Színpadon a Nemzeti Szín­házban, az Operettszínházban és a Madáchban lépett fel. • Méltatói szerint kiemelke­dő tehetséggel alakította „vadócnaiva" szerepeit. Remek tábor volt, csak nem nemzetközi Sajóvelezd (ÉM - SZN) - Min­den megvolt. Sátrak, progra­mok, bulik, finanszírozás. Lega­lábbis a magyar részről. A szlo­vákok ugyanis az utolsó pilla­natban visszamondták a közös táborozáson való részvételt és a vendéglátást egyaránt. Harminc szlovák fiatalt vártak Tornagörgőről azok a velezdi gimnazista, főiskolás és egyete­mista lányok-fiúk, akik elhatá­rozták, remek táborozást csap­nak a határ innenső és túlolda­lán is. Szabó Enikő és Tóth Lajos már jártak Szlovákiában, szeret­ték volna elmélyíteni a kintiek­kel való kapcsolatukat, s úgy gondolták, egy magyar-szlovák barátságtábor erre kitűnő alkal­mat kínál. Tavasszal még nagyon tetszett az ötlet a szlovák partne­reknek is, végül azonban az utol­só héten lemondták a programot, anyagi nehézségekre hivatkozva. Pedig a velezdi szervezők sze­retettel látták volna őket úgyis, ha nem kapnak viszontvendéglá- tást. A Sajómentiekért Alapít­vány megnyerte az ügynek az If­júsági és Sportminisztérium, va­lamint a Mobilitás Ifjúsági Szol­gálat támogatását. Nagy csalódás volt mindenki­nek, hogy így alakult - tudtuk meg Bakó Józsefnétől, az alapít­vány polgármesteri hivatali összekötőjétől. Az ő 14 éves fia is részt vett azonban a táborozáson és rendkívül jól érezte magát. Igaz, hogy a saját falujuk kellős közepén sátoroztak a fiatalok... Volt, aki néhány méterre aludt az ágyától a sátorban, de a lé­nyeg a jó társaság, a hajnalig tartó szórakozás volt. Elutaztak az egri várjátékokra, a szilvásvá- radi lovas fesztiválra, s ha már így történt, „csak azért is” jól érezték magukat 47-en, szerdától vasárnapig. Nádasdiak busza. Új és kényelmes autóbuszokat pott a közelmúltban a Borsod Volán ózdi igazgatósága. Az ön- kormányzat támogatásának eredményeképpen állt munkába egy korszerű helyi busz, amely Szentsimonba közlekedik a jö­vőben. Továbbá, a már meglévők mellé, egy újabb, légkondici­onált Scania is érkezett az Ózd-Budapest vonal személyforgal­mának kiszolgálására. A képünkön látható mutatós jármű pe­dig néhány hete fut Ózd-Borsodnádasd és Ózd-Mezőkövesd között, nádasdi telephellyel. Fotó: Györfi György Lengyel cserkészek a magyar hegyekben Farkaslyuk (ÉM - SZN) - Ezek­ben a hetekben két turnusban 80 lengyel gyermek és fiatal tanyázik, tíz kísérővel, a far- kaslyuki ifjúsági táborban. Va­lamennyien Ózd testvérváro­sából, Chorzówból érkeztek. Amolyan kis esti fesztiválra ké­szülődnek éppen a lengyel vendé­gek, papírjelmezeket fabrikálnak, a rekkenő hőség elől a hűvös köz­ponti épületbe húzódva. Jöttünk- re, persze, azonnal felajánlják: már­is uniformist öltenek és bemutat­ják, hogyan is zajlik az igazi len­gyel kiscserkészek élete. Nem ép­pen „időszerű” viselet, de nem bánják, jókedvű játékba fognak.- Ennyit igazán ki kell bírnia egy cserkésznek - mosolyognak a kísérőik, Magdaléna Hadrian és Anna Konka, mindketten egyete­misták. Aztán mesélnek az egri és aggteleki kirándulásokról, az ózdi strandolásról, s hozzáteszik: a szép bükki környezetben eldu­gott táborban remekül érzik ma­gukat. Igaz, Lengyelországban is van jó hegyi levegő és vadregé­nyes környezet, de ez mégis más! Az, hogy Magyarországon tábo­rozhatnak, már önmagában is nagy élmény a 10-17 évesekből álló lengyel csoport tagjainak. Harmadik éve táboroznak lengyel cserkészcsapatok Farkaslyukon Azt éppenséggel sajnálják, hogy pont akkor utaznak el, amikor megjelenik a róluk szóló írás, de nem keseregnek, végül is akkor érkezik az őket váltó második csoport, megintcsak két hétre. Idén már harmadszor táboroznak itt a Katowice-ipar- vidéki lengyel városból érkezett gyerekek. - A két település kitű­nő kapcsolatának ez is fontos ré­sze - erősíti meg Richter Péter, a tábor magyar felelőse. Éppen indulnánk, amikor befut a gép­kocsijuk, egy lengyel gyermek lába sérült meg, őt vitték elsőse­gélyre a városba. De semmi ko­moly: csak ami a tábori élettel együtt jár. Másnapra az Arlói- tóhoz terveztek gyalogtúrát, de igaz, ami igaz, kicsit félnek a szeszélyes időjárástól.- Lengyelországban a korábbi politikai érában is meghagyták a cserkészmozgalmat, ezért ar­rafelé ennek komolyabb törté­Fotó: Antal István nelme van - informál Richter Péter. - De ma már nem kötődik olyan erősen a vallási alapok­hoz, mint régen, legalábbis mi nem vesszük észre. Igaz, a tava­lyi csapat templomba is elment, a mostani vendégeink eddig ezt nem igényelték. így is igyekez­tünk változatos programot bizto­sítani számukra - a Mobilitás If­júsági Szolgálattól kapott 480 ezer forint segítségével -, remé­lem hát, nem unatkoztak...

Next

/
Oldalképek
Tartalom