Észak-Magyarország, 1999. július (55. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-21 / 168. szám

1999. július 21., szerda ÉSZJtK-SÜAgfUKZái # Aktuális 5 HÍRCSOKOR • Látogat a honatya. Kupa Mihály füg­getlen országgyűlési képviselő Taktake- nézre látogat holnap, ahol találkozik a helyi önkormányzat képviselőivel, hogy fórum keretében megvitassák a település lehetőségeit, gondjait. Délután Taktahar- kányba látogat, ahol kötetlen beszélge­tést tervez a település vezetőivel és a te­lepülés polgáraival. • Fölemelem e tájat. Műsoros főpróbát tart csütörtök délután 5 órától az edelé- nyi alapítványi munkaiskola a rendezvé­nyek házában. A diákok az előadással ka­lász Lászlóra emlékeznek, a címet is esze­rint választották ki: „Fölemelem e tájat". A műsorral július 23-án egy zürichi konfe­rencián is szerepel az iskola. Gyakorlatból éles mentés Gibárt (ÉM - SZN) - Bajba jutott fővá­rosi kenusokon segítettek az encsi tűzoltók tegnap a javítás alatt álló Hernád-erőműnél. A gibárti erőműnél szivattyúkezelési gyakorlatot tartottak az encsi tűzoltók már reggel óta, hiszen az utóbbi időszak árvizes-belvizes eseményei kapcsán min­denre felkészültnek kell lenniük. Még akár az olyan váratlan beugrásra is, mint amilyen a délután fél három körüli volt: a gyakorlat hirtelen éles mentésbe fordult. Már éppen hazaindultak volna a visszaszerelést követően, amikor észrevet­ték a Hernád javítás miatt lezárt ágába keveredett kenus csoportot tanácstalanul ácsorogni a parton. Normális körülmé­nyek között itt olyan magas a vízszint, hogy a betonrámpán csak át kell emelni a másik ágra a hajótesteket, most azonban túl alacsonyan állt a folyó, ráadásul a harmincfős társaságban mindössze három felnőtt férfi volt. Tóth József szolgálatpa­rancsnok hatfős csapata sem volt rest: mentőkötéllel áthúzták a nyolc-kilenc ke­nut a másik partra, és át is emelték azo­kat, ahogy kell.- Előbb-utóbb megoldották volna ma­guk is a problémát, bár bizonyára még most is bajlódnának, ha. akkor nem já­runk éppen ott - vélte Tóth József kora­esti beszélgetésünkkor. - A budapesti vi- zitúrás csapat Tornyosnémetiből indult reggel. Nemhogy a javításról és a vízál­lásról nem tudtak, de egy olyan térképpel vágtak neki, amelyiken a gibárti vízerő­mű nem is szerepel. . Nikotinéhes tolvaj Miskolc (ÉM - PT) - Kilencvenezer forint értékű cigarettát zsákmányolt egy isme­retlen elkövető szerdán, egy miskolci par­kolóban hagyott kis Polskiból. Arról nem szólt a rendőri jelentés, hogy miért tartott ekkora mennyiségű nikotinadagot autójá­ban a károsult. Az azonban bizonyos, hogy egy időre elmehet a kedve attól, hogy alkalmi cigiraktárként használja ko­csiját a jövőben. Iskolákban „keresték” a pénzt Encs (ÉM - PT) - Két általános iskolába is betörtek az ismeretlen elkövetők az En­csi Rendőrkapitányság működési terüle­tén keddre virradóra. Homrogdon és Al­sóvadászon (nem lehet tudni hol előbb) aj­tó-, és ablakkifeszítéssel jutottak be az ok­tatási intézményekbe. Mindkét épületben helyiségeket törtek fel, és nagy valószínű­séggel pénzt kerestek. Homrogdon az igaz­gatói irodában találták meg a 30 forintot rejtő pénzes kazettát, Alsóvadászon pedig az íróasztalban leltek az 500 forintot tar­talmazó kiskasszára. Alsóvadászon azon­ban a betörők húszezer forint rongálási kárt is okoztak. Elfogták a gépkocsifeltörőt Miskolc (ÉM - PT) - Őrizetbe vették azt a miskolci férfit hétfőn, aki alaposan gya­núsítható, azzal, hogy június 22-én feltört egy Toyota Hiace típusú autót, amelyből egy fényképezőgépet és egy rádiómagnót vitt magával. Ami az értelmi fogyatékosoknak is kijár Tartalmas nyaralási lehetőség a szellemi fogyatékkal élők és családjaik számára Tokaj (ÉM - SSM) - Kilence­dik alkalommal rendezi meg az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvé­delmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) az ÉFOART programsorozatot július 19-23-ig Tokajban. Az idén 650-en jelentkeztek, de rajtuk kívül legalább 150-en látogatják naponta a tábort. Gyene Piroskától, az ÉFOÉSZ elnökétől megtudtuk, hogy kez­detben nyári üdülésekkel pró­báltak tagjaiknak kikapcsoló­dást biztosítani. Tíz éve szüle­tett meg annak az ötlete, hogy tartalommal'töltsék meg ezeket a nyaralásokat. Ezért művészeti programokkal színesítették az üdülést - erre utal az ÉFOART elnevezés. A programban szere­pelnek például kézműves foglal­kozások, Ki mit tud?, gálaest, amelyeken a sérültek is bemu­tathatják tudásukat. Az ÉFOART ’99 főrendezője Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, de a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei szervezet is sokat segített, amelynek jelenleg 900 tagja van, és társszervezetként hozzákap­csolódik a Miskolci Autisták Ér­dekvédelmi Szervezete is. Min­den évben az ország egyik szép vidékén, ezúttal Tokajban ren­dezik meg a találkozót, ahová 300 család érkezett az ország minden részéből. Sokan intézet­ből jöttek.- A „vándorlásnak” kettős oka van: egyrészt szeretnénk mindenkinek az érdeklődését fölkelteni, másrészt a sérültek így megismerhetik az egész or­szágot - mondta el a 18 éve ala­kult ÉFOÉSZ elnöke, a Tolna megyei szervezet alapítója. Gyene Piroska tanár volt, amikor most 23 éves, fogyatékos fia született. Ekkor úgy döntött: pályát módosít: elvégezte a gyógypedagógiai főiskolát, hogy tudatosabban segíthesse gyer­mekét.- Azóta már látom, hogy az élet az igazi tanítómester, a ta­pasztalatok sokat számítanak - vallja. Az ÉFOÉSZ-nak mára sike­rült az országgal elfogadtatnia, hogy a fogyatékosoknak is szük­ségük van érdekvédelmi szerve­zetre -, ezt mutatja, hogy már minden megyében megtelepült. Több társszervezet is kapcsoló­dik hozzá, amelyek mindig vala­Fotó: Vajda János milyen konkrét célt képvisel­nek, például lakóotthonért, a sportért, a művészetért dolgoz­nak. Ezekkel a társszervezetek­kel együtt már 40 000-es tagságot képviselnek. Családban a szeretet Tokaj (ÉM - SZN) - Téglási Sándorné, az édesanya, és Dáni­el Lajosné, a keresztmama a 22 éves, középsúlyosán értelmi sé­rült Mártival Békéscsabáról ér­keztek.- Ötödik alkalommal veszünk részt ilyen rendezvényen, de az ÉFOÉSZ Békéscsabán is szokott kirándulásokat szervezni. Sze­rintünk nagyszerű dolog: kikap­csolódást jelent, színvonalas programokat és baráti találko­zást az ismerősökkel - mondja Téglási Sándorné. Márti születésekor kapott cse­csemőkori agyvérzést, ez okozta a sérülését. Intézet? Eddig nem igazán merült fel, de hosszú tá­von bizony meg kell fontolni. Egyelőre több szeretetet tud ad­ni a kislánynak a család. Ezt a keresztmama is meg­erősíti.- Állapota ellenére Mártinak gyönyörű gyermekkora volt. Imádja a testvére is, csodálato­san alkalmazkodik a helyzethez; más családokban ez sajnos nem ilyen egyértelmű. Emlékszem, egyszer hintáztak, és a kislányt kigúnyolták a többiek, a testvé­re pedig igen keményen megvé­delmezte - meséli Dánielné. Márti visszahúzódó, csendes lány, de a kérdésekre félénk mosollyal, szavakkal válaszol. A napköziben sokat rajzolnak, ze­nét hallgatnak, Tokajban reme­kül érzi magát.- Nehéz ezzel a helyzettel együttélni, de meg kell tanulni - fogalmaz édesanyja. - Kicsit számkivetettek vagyunk, és az egészséges emberek részéről egyre kevésbé látjuk a toleran­ciát. Azt a fájdalmat és szomo­rúságot, amit nekünk is okoz, hogy egy ilyen gyerek nevetség tárgya, oldják ezek a hangula­tos és eseménydús programok. Fogadjunk egy finom kávé mellett! Fortunának, a Szerencsejáték Rt. dolgozóinak és a játékos kedvű fogadóknak A négylevelű lóhere hirdeti: itt Fortuna palotája épül Fotó: Vajda Miskolc (ÉM - PT) - Régiónk­ban egyedülálló fogadási lehető­séget alakítanak ki a Szerencse- játék Rt. Miskolci Területi Igaz­gatóságának új székházában - erről Tóth Lajos területi igazga­tó nyilatkozott lapunknak. Amióta a Zsolcai kapuban található épület körül lebontot­ták az állványzatot, a falra fes­tett hatalmas négylevelű lóhe­re látványa nyilvánvalóvá tet­te: régiónk „Fortuna-szenté- lyét” készítik az Észak-Magyar- ország szerkesztőségének épü­letével szemben. Most azonban nem csupán arról van szó, hogy korábbi bérelt helyéről saját irodaházba költözik az igazgatóság. A szakmai tevé­kenységen túl itt egy a fogadók által is látogatható kávéházat is kialakítanak a földszinten. Ebben az új intézményben a társaság azt a lehetőséget is felkínálja ügyfeleinek, hogy öntevékenyen kapcsolódhassa­nak be az internetes fogadójá­tékba. A számítógépeket a fo­gadók használhatják, és adhat­ják meg a számokat, vagy tehe­tik meg a téteket. Jelenleg az utcai fronton cse­rélik ki a balesetveszélyessé vált aszfaltot díszburkolatra. Az intézményt a nagyközönség elő­reláthatólag szeptembertől láto­gathatja. Szigorúan ellenőrzött fogdák Miskolc (ÉM - PT) - A me­gyénkben található négy rend­őrségi fogda biztonsága meg­felel az előírásoknak. Tavaly ugyan két fogolyszökés tör­tént de ezek is fogdán kívül, fogolykíséréskor. A fogdaőri és kísérői alosztályok szakirányításával, a cellák álla­potáért és ellenőrzéséért Takács László alezredes, a megyei ren­dőr-főkapitányság közrendvédel­mi osztályának beosztottja a fele­lős. Azért kerestük meg, mert a közelmúltban történt, a közvéle­mény hangulatát felkorbácsoló whiskys rabló mesébe illő szöké­se után sokan megkérdőjelezték: képes-e a rendőrség megyénkben megőrizni az ideiglenesen rábí­zott gyanúsítottakat.- Az őrzésbiztonság szempont­jából nem megfelelő fogdákat Mezőkövesden, Szerencsen és Encsen már az elmúlt években megszüntettük. A megmaradta- kat (Miskolcon, Ózdon, Kazinc­barcikán és Sátoraljaújhelyen) pedig rendszeresen ellenőrzik a helyi kapitányságok, a megyei rendőrkapitányság és a Helsinki Bizottság szakemberei - szögez­te le az alezredes. Az ellenőrzés módját a fogdaszabályzat írja elő, de erről a szakember nem kívánt beszélni.- A fogdákban inkább szándékos önegészségrontást és öngyilkos­ságot kísérelnek meg esetenként az őrizetben lévők vagy előzetes letartóztatásba helyezettek. Töb­ben úgy tartják, hogy a börtön­cella körülményei jobbak. Ott a különböző típusú bűncselekmé­nyek elkövetőit elkülönítik, és a koszt is jobb. Ezért főként a több­szörösen visszaesők igyekeznek olyat tenni, ami miatt (már gya­núsítottként is) bekerülhetnek a börtön falai közé - tudatta Ta­kács alezredes. Arról, miként ellenőrzik a fog­dába zártak tevékenységét, az alezredes elmondta: az őröknek rendszeresen be kell nézniük az ajtón lévő kémlelőnyíláson a cel­lába. Minthogy' az ellenőrzés mód­ja és gyakorisága szolgálati titok, a részleteket nem árulhatta el.- Minden pillanatát azonban nem tudják és nem is akarják nyomon követni a szabadságuktól megfosztottaknak - tette hozzá. A fogdaőrként szolgálatot teljesí­tő rendőrök tulajdonképpen ma­guk is „önkéntes fogságot” vállal­nak munkaidejük alatt, hiszen a fogdában tartózkodnak. Ez nagy' idegfeszültséggel járó munka, hi­szen senki sem szeret jobbára bű­nözőkkel összezárva lenni. Ezért nincs tolongás a fogdaőri munká­ért. Ráadásul ezért a többletter­helésért kiemelt juttatás sem jár. Ott, túl a rácson Fotó: Farkas Maya Az alkalmatlan fogdák bezárása után is elegendő hely maradt a gyanúsítottak fogva tartására. Ha valahol nem tudnak őrizetbe ven­ni valakit, átszállítják egy' fogdá­val rendelkező városba. Encsen az épülő új rendőrségi épületben egy új fogda is lesz, azaz megnő a „választék”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom