Észak-Magyarország, 1999. június (55. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-01 / 125. szám

1999. június 1., kedd • Írók az iskolában. Gál Sándor, Kassán élő író, a Tokaji írótábor kuratóriumának elnöke, valamint a tábor két állandó résztvevője: Kiss Gy. Csaba és Tornai Jó­zsef író-olvasó találkozón vesz részt ma délután 2 órától a Tokaji írótábor állandó helyszínén, a tokaji gimnáziumban. • Alpolgármesteri fogadóóra. Juga György Miskolc alpolgármestere tart fo­gadóórát holnap délután 2 órától dél­után 5 óráig a városházán (Városház tér 8.). Sorszámot 20 főnek osztanak, érkezé­si sorrendben, a fogadóóra megkezdése előtt egy órával, tehát délután 1 órától. • Nyugdíjasok, magányosok. Szórakozta­tó rendezvényre várja a Nyugdíjas Magá­nyosok Klubja Egyesület az érdeklődőket június 6-án, vasárnap este 6 órától éjfélig a miskolci Karacs Teréz Szakközépiskolai Kollégiumba (Győri kapu 156.). Somló Fe­renc színművész vidám műsora után tom­bola is várja a szórakozókat. A mi városunk, Miskolc Miskolc (ÉM)- Elsősorban diákoknak, a város iránt érdeklődő fiataloknak és az ide érkező vendégeknek készült - Csaná- lossi Béla szerkesztésében - A mi váro­sunk, Miskolc című kiadvány. A Bíbor Kiadó gondozásában megjelent kötet be­mutatóját tegnap délután a miskolci Ka­zinczy könyvesboltban tartották. A szerkesztő arra törekedett, hogy rövi­den - 64 oldalon, sok képpel népszerű nyelven mutassa be a várost. Kedvet csi­náljon az itt tanulóknak, az ide érkezők­nek ahhoz, hogy alaposabban megismer­jék Miskolcot. „Célunk az igen értékes történeti és kulturális örökség bemutatá­sa, a szülőföld szeretetére nevelés” - fo­galmazta meg Csanálossi Béla. A szerkesztő Csanálossi Béla (balra) és a kiadó. Borkúti László Fotó: Bujdos Tibor Franciaországban jártak a középiskolások Párizs (ÉM - PT) - Mintegy ezer magyar középiskolást láttak vendégül az elmúlt héten Franciaországban a Francia- -Magyar Kezdeményezések Egyesületé­nek (FMKE) szervezésében. A diákokat a hazaihoz hasonló szakoktatási intézmé­nyekben tanuló francia társaik kalauzol­ták a kinttartózkodás ideje alatt. A FMKE-hoz benyújtott eredményes pályázat alapján az idén megyénkből a to­kaji Kereskedelmi Szakközépiskola, a sá­rospataki Vay Miklós Szakképző Iskola, a putnoki Serényi Béla Gimnázium és Me­zőgazdasági Szakközépiskola, és a miskol­ci Korányi Sándor Egészségügyi Szakkö­zépiskola diákjai vehettek részt a tanul­mányúton. Több papírt használunk Miskolc (ÉM - KI) - Magyarországon nagy hagyománya volt a papírgyártásnak és nyomdászatnak, a kapacitások ma is meg­vannak, ám a minőség nem megfelelő - mondta Emri Gussi, a Magyarországon egy éve működő Stora Papírker Rt. vezérigaz­gatója. A magyar származású svéd üzlet­ember tegnapi sajtóbeszélgetésén Miskol­con a 700 éves múltra visszatekintő Stora cég filozófiájáról is szólt: fel kell ismertetni az ipari végfelhasználókkal, hogy a minő­ségi papírhasználat jelentősen hozzájárul­hat termékeik piac- és versenyképességé­hez. A cég a világ egyik legnagyobb papír­gyártójaként Kelet-Közép-Európában jelen­leg Lengyelországban és Magyarországon van jelen. Hazánkban gyárat azonban az el­következő 5 évben nem terveznek építeni, a későbbiekben azonban ez sem kizárt - nyilatkozta Emri Gussi. ÉSZAK-MAI*YAHQRSZÁG * Aktuális 3 Ünnepi hangulatban az 50 éves város Strohmayer László: Bármikor újra megtenném az utóbbi évek lépéseit Ózd (ÉM - SZN) - Rendez­vénysorozattal köszönti vá­rossá nyilvánításának 50. év­fordulóját a kohászat egyko­ri fellegvára, a megye máso­dik legnagyobb települése. A színes programok többsé­ge ezen a héten zajlik.- Méltóképpen felkészültünk a fél évszázados évforduló megün­neplésére - mondja Strohmayer László polgármester, s büszkén sorolni kezdi az ünnepi progra­mokat, amelyek május 1-jétől az augusztus 20-i ünnepségekig zaj­lanak, de még őszre, sőt, a 2000- be lépésre is jut belőlük. • Az igazi városünnep ezekben a napokban csúcsosodik ki: már szombaton elkezdődött az „50 év- 50 kilométer” távgyalogló ma­gyar bajnoksággal, folytatódott a nemzetközi üzletember-talál­kozóval és konferenciával, a jú­nius 2-5. között zajló ózdi na­pokra pedig szlovák, cseh, len­gyel és német vendégeket, mi­nisztériumi vezetőket várunk. □ Milyen gondolatokat ébreszt az évforduló a város vezetőjében? • Egy város életében kevésnek tűnik fél évszázad, különösen, ha levonok belőle 40-et, mert itt most majdnem minden a jelen­ről és a jövőről szól, nem a múltról. De azért embernek szép kor ez, én már végigéltem. A rendszerváltás óta sokat szen­vedtünk, kínlódtunk, mégis bár­mikor megtenném még egyszer Strohmayer László Fotó: Farkas m. az utóbbi évek lépéseit. Mert már tudom: mostantól csak jobb lehet. Nekem polgármesterként megélni ezeket a napokat külö­nösen nagyszerű: néhány év múlva már történelem lesz, hogy az 50. évben, a millenniu­mi esztendőben én lehettem Ózd polgármestere. □ A programokon túl ünnepel-e lélekben is a város lakossága? • Azt hiszem, igen. Sokáig nem hittek az itt élő emberek az elő­relépésben, mert csak ígéreteket kaptak. De már érezhető az opti­mizmus, látható a fejlődés. Ame­rikai és svájci multinacionális cégek települtek meg itt, több­száz embert foglalkoztatnak, s további zöldmezős területeket kérnek az önkormányzattól. Nem lehet nem látni és nem érezni, hogy elindultunk egy' ki­egyensúlyozott, biztos jövő felé. □ Záloga lehet ennek az, hogy megnyugodtak a kedélyek a vá­rosvezető testületen belül? • Az ellenzéki többség is belát­ta: a torzsalkodás nem visz elő­re. Együtt, közösen kell dolgoz­nunk, minden széthúzás csak árt Ózd ügyének. A lakosság bí­zik bennünk, látja az erőfeszíté­seinket, és én érzem a támogatá­sát. Farkaslyuk levált ugy'an, de Hódoscsépány' megerősítette az egységbe vetett hitünket. Zajlik az élet az 50 éve várossá lett Ózdon és ez valószínűleg így van jól, még akkor is, ha most politikai kisebbségben kell irá­nyítanunk a várost. Ózdi napok Június 2., szerda: 10 órakor hálaadó ökumenikus istentisz­telet és ünnepi hangverseny az ív úti római katolikus templomban. Délután 2-kor emléktábla-avatás a városi könyvtár, a volt községháza falán, az Ózdi Vizuális Cso­port kiállítása és az ünnepi könyvhét megnyitója. Délután 3-kor a Kaszinóban városkö­szöntő ünnepi képviselő-testü­leti ülés, délután 5 órakor a Brassói úti ÁMK-ban 50 év - 50 kép - 50 emlék kiállítás és baráti találkozó. Június 3., csütörtök: Du. 4- kor a Városi Múzeumban Em­lékek az olvasó egylet életéből című kiállítás és a Néprajzi gyűjtemények megnyitása. Du. 5-kor a József Attila Gimnázi­um és Egészségügyi Szakközép- iskola diák színjátszóinak Ró­meó és Júlia előadása a Bükk Művelődési Házban. Június 3-4-5.: Önkormány­zatok és iskolák kistérségi szintű együttműködése című országos konferencia a Szabó Lőrinc Általános és Szakisko­lában. Június 4., péntek: Este Sí­kor a Normál együttes koncert­je a Kelly Biliárdszalonban. Június 5., szombat: 10 óra­kor a városi könyvtár Árpád vezér úti részlegében jubileu­mi könyvtári játszónap és a Vallomások szülővárosomról című gyermek irodalmi pályá­zat értékelése. 11 órakor a Kelly Biliárdszalonban orszá­gos felnőtt rejtvény'fejtő csa­patbajnokság. Délután 5 óra­kor a Bükk Művelődési és Vendéglátó Házban pedagó­gusnapi ünnepköszöntő, este 8-kor a Kassai Thália Színház vendégjátéka (Tersánszky J. Jenő: Kakukk Marci) Június 5-8.: 50 órás, 50 résztvevős non-stop biliárd­verseny Beindult a Mihusza képzési programja Nemcsak tanítanak, munkát is adnak a leendő nonprofit szakembereknek Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - PTA) - A mai naptól veszi kezdetét a Mis­kolci Humán Szolgálati Ala­pítvány (Mihusza) „Pályakezdő munkanélküliek a nonprofit szektorban" cí­mű foglalkoztatási program­ja. A képzési helyszín hivata­los átadása tegnap volt. A képzési lehetőség megteremté­sére a B.-A.-Z. megyei, illetve a miskolci magas munkanélküli­ségi ráta késztette az alapít­ványt. És az a tény, hogy a tér­ségben rengeteg nonprofit szer­vezet alakult, amelyek képesek lehetnek a munkanélküliség csökkentésére. Ehhez azonban elengedhetetlen a profi nonpro­fit ügyintézők képzése, amelyből mostantól részt vállal az alapít­vány is. A Mihusza ugyanakkor a képzés mellett az elhelyezke­désben is segít. A program egye­dülállóságát jelzi, hogy a kivá­lasztott pályakezdő munkanél­küliek 17 hónapig nem csak ta­nulói, de egyben alkalmazottai is az alapítványnak - igy mun­kabért is kapnak. Emellett az oktatási módszer is formabontó: nem modellezve, elméleti ala­pon, hanem az elejétől kezdve gyakorlati és gyakorlatias mó­don tanítják az ismereteket. A fiatalok számára az érdemi munka ma kezdődik, a júniusi indulást azonban több hónapos előkészület és mintegy 7 millió forintos befektetés előzte meg. Mint azt a tegnapi megnyitó al­kalmával Jakab Zsolt program- vezető hangsúlyozta: jó esély A képzés helyszíne van arra, hogy ez a befektetés valódi munkahelyhez juttassa a tanulókat. A megyében ugyanis 4 ezer civil szervezet működik, amelynek legalább 10 százaléka biztos, hogy képes a foglalkozta­tásra és igényli is a szakképzett munkaerőt. Elkészült a csomópont Miskolc (ÉM) - Tegnap birto­kukba vették a Corvin Ottó és a Vörösmarty út lekanya­rodó sávját az autósok. Az útszélesítés folytatódik. Kilenc év óta ez az első olyan útépítés, amely valóban összvá- rosi érdekeket szolgál - közölte Papp Tamás, a városháza osz­tályvezetője. A város közlekedé­sét javító beruházás előzményei­vel kapcsolatban pedig elmond­ta: ez az útkereszteződés gyak­ran „bedugult” a forgalom mi­att, s az eddig alkalmazott for­galmi rend a környék kis utcáit is megterhelte. Az útépítés a belvárosi csomó­pont kiszélesítésével nem fejező­dött be, a volt Ifjúsági Áruház és a 3-as út felé folytatódik. Zavartalanul használható az átalakított csomópont Fotó: Vajda János Szász és magyar üzletemberek Ózdon Ózd (ÉM - ME) - Kétnapos szász-magyar üzletember­találkozót és konferenciát rendeztek tegnap Ózdon. Az eseményen többek kö­zött tíz szászországi és mintegy negyven magyar cég képviselői vettek részt. A találkozó az Ózdi Foglalkoz­tatási Közalapítvány és a drez­dai székhelyű DSA GmbH szervezésében jött létre. A két szervezet között 1996-ban kez­dődött az együttműködés - tudtuk meg Filep Gyulától, a közalapítvány kuratóriumá­nak elnökétől.- A szászországi és az Ózd térségi problémák hasonlósá­ga adja munkánk alapját - hallottuk az elnöktől. - Riesa városában például Ózdhoz ha­sonlóan a város központjában volt egy kohászati nagyüzem, mára azonban már teljesen átalakult ez az ott is halódó nagyvállalat. A jó példa átvétele és hasz­nosítása - Filep Gyula szerint ez lehetne a kétnapos eszme­csere és üzletember-találkozó mottója. Komoly üzletkötések­re még nem számítanak, de fontosnak tartják, hogy megin­dul ez a folyamat. Margittá Trakal, a DSA GmbH munkatársa a vállala­tok közötti személyes kapcso­latteremtést tartja a legfonto­sabbnak. Elmondta egyebek között azt is, hogy az ózdi köz- alapítvánnyal két projektet nyújtottak be az Európai Uni­óhoz, amelyből az egyik a kis- és középvállalkozások me­nedzsmentjét segítő ózdi ta­nácsadó központ létrehozását tűzte ki célul.- Az ITD Hungary Befekte­tési és Kereskedelemfejlesztési Kht. kiemelt feladatának te­kinti az ózdi térség felzárkóz­tatását, ezért vettek részt örömmel a találkozó létrehozá­sában - emelte ki Berényi Fe­renc. Az ITDH igazgatója meg­jegyezte: a város maga is so­kat tesz a külföldi befektetők letelepítéséért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom