Észak-Magyarország, 1999. május (55. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-07 / 105. szám
Empire frizurával állt a közönség elé a közelmútban rendezett fodrászbemutatón a dédesi Boros Edina. Fotó: Bujdos Tibor • Megmondják a csillagok. Az egyik nagy londoni banknál az ott vezetett bankkártyák költekezési adatait összevetették a tulajdonos születési hónapjával, s így jutottak arra a következtetésre, hogy a Halak (11.20.—111.20.) szórják a pénzt. A Vízöntőkről (1-21 .—II. 19.) - az éttermekben, szórakozóhelyeken lehívott összegek alapján tudni vélik, hogy élvhajhászok. • Cicát talált Kriszta. Szalay Kriszta, a 6:3 című film egyik főszereplője és a Várom a párom műsorvezetője a filmgyárban akadt rá egy gazdátlan cicára, s a Passzinak nevezett macska azóta két lánya, Lili és Krisztike kedvence. • Rost és a gyerekek. Rost Andrea rendhagyó családi trióra készül gyermekeivel. Mivel a világjáró szoprán jelenleg New Yorkban, a Metropolitenben vendégszerepei, Eszter lánya és Máté fia itthon próbálja a közös produkciót, amit az örökös tagok operettszínházi gálaműsorában láthat a közönség. • Moszkvai fagyhalál. A május elsejei négynapos ünnepekre szokatlanul zord időjárás köszöntött be Moszkvában, az éjszakai hőmérséklet mínusz 3 fokra zuhant, s a nappali csúcs sem haladja meg a plusz 3-5 fokot. A moszkvai mentőszolgálat szerdai szerint egy ember fagyhalálát okozta eddig a zimankó. ÍSZAKNapról napra 16 Hűtlenség, kockázat nélkül London (MTI) - A lebukás elkerülését nyújtja szolgáltatásként egy új, angol klub. Angliában megállapították, hogy a maroktelefonon és az interneten történő levelezés vezető helyen szerepel a válóokok sorában, mint a hűtlenség technikai segédeszköze. Ezek révén ugyanis könnyen lebukhat a házasság kötelékéből szerelmi kirándulásra indulp hölgy vagy úr. Azonban már kitalálták a lebukásveszély elhárítását is. Alibi ügynökség a neve, ennek megfelelően védi a tagok jó hírét. Amire máris 1600 klubtag számit és további 12 ezren a várólistán reménykednek a biztonságot ígérő fedezékbe jutásban. Pedig csupán a belépési díj 20 font - 7600 forint - és minden szolgáltatás ennek a kétszerese. Igaz, ez bő választékot kínál. Például sürgős telefonhívást munkamegbeszélésre, ha a hitves veszi az üzenetet; bölcs szöveget, ha az imádott nincs otthon; harmadik személy Szerepeltetését, ha a klubtag szeretője nem tudná, hogy a partner már házasságban él; nyomtalan ajándékszolgáltatást a kedvesnek... Tehát az alibi - testreszabott. Majom, majom hátán. Lovagol mamája, tán Cecil, a cincinatti állatkert kölyökgorillája. Az néhány napja láthatja a közönség. Madonna reklámcsókja az olasz álomférfival Róma (MTI) - Madonna kieszközölte, hogy szenvedélyes csókot válthasson Raoul Bovával, minden olasz nő álmával. A 41 éves amerikai énekes-színésznő egy kozmetikai világcég legújabb televíziós reklámfilmjében 40 másodpercen át csókoló- zik a 28 éves olasz filmszínésszel, a férfi szexbálványok jelenlegi itáliai listavezetőjével, miközben Grammy-díjas sikerdala, a Ray of Light remixe szól. A 181 centiméter magas, kék szemű, fekete hajú álomférfit nyakkendőjénél fogva rántja magához egy új ajakrúzs televíziós reklámjában Madonna, aki erre az alkalomra új arculatot öltött: a 20-as, 30-as években készült amerikai filmek Rita Hay- worth-féle hősnőjének némileg modernizált stílusában látható. A maffiasorozatok talpig becsületes, de férjes asszonyokat elcsábító nyomozótisztjeként ismert Bováról - szemtanúk szerint - alig lehetett leválasztani Madonna Luise Cicconét, akinek ereiben szintén olasz vér csörgedez: egy Abruzzóból bevándorolt nyolcgyermekes olasz családban született a Michigan állambeli Bay Cityben. A hosszúra nyújtott puszi után Madonna azt mondta, hogy tökéletes és érzéki csókot váltott a modern bonvivánnal, aki jelenleg mindenki másnál jobban testesíti meg az eszményi férfit az olasz nők számára. De halgattassék meg a másik fél is. Bova nem volt túlzottan elragadtatva csók-partnerétől. Mint finoman fogalmazott: a hollywoodi stábbal való forgatás felemelő érzése elnyomta benne az élményt, melyet Madonna ölelése nyújtott. Kávés rablás Monroe (MTI) - Kávéval felfegyverkezett rabló csapott le egy benzinkút boltjára Loui- siana államban. A szokatlan fegyverből a rabló a teljes muníciót - mintegy két deciliter forró kávét - az eladóra loccsantotta, majd kiürítette a kasszát és elmenekült. A kávés rablót 15 percen belül elfogta a rendőrség. A 32 éves férfit fegyveres rablás miatt tartóztatták le. A louisianai rendőrség feltehetően most jegyzőkönyvezett először kávét fegyverként. Levetkőzött a stewardess London (MTI) - Melltartóra és bugyira vetkőzött a British Airways egyik 23 éves légikisasszonya annak hallatán, hogy a London-Genova járat gépe - várakozásával ellentétben - késés nélkül érkezett meg a célállomásra. A hölgy ugyanis elveszítette fogadását, és ezért nem éppen előírás szerinti öltözékben jelent meg a géphez vezető folyosón, majd miután - a csomagkirakodó munkások élénk tetszés- nyilvánítása mellett - körbejárta a BA 26-14-es járat gépét, bemászott a már üres utastérbe. A légitársaság vizsgálatot rendelt el az ügyben. Lapjelentések szerint a stewardess, miközben több társával együtt a gép Genovába érkezésére várt, arra fogadott, hogy a gép minden bizonnyal ismét késni fog. A British Airways szóvivője tagadta viszont, hogy a pilótát értesítették a fogadásról, és hogy ezért landolt a gép tíz perccel korábban Genovában. Házias vízi tündér Monaco (MTI) - Házias oldaláról mutatkozott be Pamela An- derson Lee, az ismert amerikai színésznő: ő volt a háziasszonya a francia Riviérán a világ zenei díj (World Music Awards) átadójának. Az alkalomhoz illő öltözéket választott: vízi tündérnek öltözött. Pamela Fotó: ap Elítélték Reagan unokáját Washington (MTI) - Hat hónapi börtönbüntetésre ítélték Rónáid Reagan volt amerikai elnök húszéves unokáját. Cameron Reagan bevallotta, autókat tört fel Los Angelesben hogy élelmet vásárolhasson. A fiatalember védője azzal érvelt a bírósági tárgyaláson, hogy szülei kidobták Cameront otthonukból és azt követően hajléktalanként élt a Los Angeles-i utcákon. Depresszióban szenved, koncentrációs zavarai vannak és elhidegült a szüleitől, mert nem volt képes hosszabb ideig megmaradni egyetlen munkahelyén sem. Fél év haladék a Mimek a szemeteskirály pénzéből Moszkva (MTI) - Az orosz Mir űrállomás egy brit magánbefektető pénzéből üzemelhet még egy fél évig, 1999 végéig. Az orosz üzleti körök napilapja szerint kormányzati forrásokból csak 1999 első felében finanszírozzák a már 13 éve működő orosz űrbázist, ugyanakkor sikerült szponzort találniuk, a szemétfeldolgozásra szakosodott amerikai Microlife cég dúsgazdag tulajdonosa személyében. Az 51 éves, brit állampolgárságú Peter Llevellin cserébe egy hetet tölt a Miren augusztusban, s május közepén már meg is kezdi a felkészülést az utazásra az orosz Gagarin űrközpontban. A Microlife 100 millió dollárral szállt be az úrbázist működtető Energia beruházási cégbe, a brit milliomos egyben a társaság alelnöke is lett. Kiállított ősfoci Edinburgh (MTI-Panoráma) - Immár a nagyközönség is megtekintheti a világ legrégebbi focilabdáját. Kora: négyszázegynéhány év. Anyaga: disznóhólyag, bőrborításban. Megtekinthető: Skóciában, Stirling városában, a Smith Art Gallery and MuSeumban. A labda feltehetően a később lefejezett Stuart Mária skót királynőé volt, 1560 és 1570 között készült. Mérete elég szerény, csupán harmadakkora, mint jelenkori utódai. Az ősfocira 1970-ben bukkantak rá a stirlingi kastélyban: Stuart Mária egykori hálószobájában volt eldugva. Húszegynéhány éve azonban csupán egy dobozba került, és ott rejtőzött tovább, még pár hónappal ezelőtt is. A XVI. századi labdarúgás amúgy még kevésbé hasonlított a maira, mint az akkori labda. Kapuk nem voltak, és a játék leginkább városi tömegzavargáshoz hasonlított. A cél az volt, hogy a két csapat minél mesz- szebb juttassa el a labdát a város központjából. Hasonlóság, hogy akkoriban sem csak a labda kapott rúgásokat, viszont nem volt sárga lap. Dal a halott diáktársakért Littleton (MTI) - Két túlélő, egy gitár és egy dal. Sajátos amerikai szenzáció a coloradói tragédia után, amikor is náci ideológiával megfertőzött két suhanc lövöldözött Littleton városka középiskolájában, április 20-án. Tizenkét társukat és egy tanárukat végezték ki. Ste- phen és Jonathan Cohen, csodával határos módon megúszta az öldöklést. A megrázkódtatásból úgy próbáltak szabadulni, hogy már másnap dalt Írtak a halottakra emlékezve. Ma is nehezen viselhető a feszültség, olyan, mintha a szívemet sebesítették volna meg és ez a seb egyre mélyül - mondta az idősebb testvér, Jonathan, hozzátéve, hogy a barátnőjét is elveszítette. A dal nagy siker, a tévécsatornák műsorukra tűzték és már kiadták a CD-t is. A pénzt az áldozatok hozzátartozói kapják és segítünk az iskola helyreálltásában is - nyilatkozták a fiúk. Moliere-díj a nagy öregeknek Párizs (MTI) - A magánszínházak elismerését hozta a Moliere-díjak idei átadási ünnepsége. A szakma által megszavazott fontos elismerés - a legjobb darab, a legjobb színész, színésznő, rendező, komikus, stb. - mindegyikét a privát keretek közt dolgozó művészek kapták. A színházi világ három óriása is Moliere-t kapott: Charles Aznavour színész-énekes, Vitto- rio Gassman olasz komédiás és Arthur Miller amerikai író, dramaturg. Hirdetés BORSODI Szalon: 46/358-070 Szerviz: 46/324-008 1 év ingyenes CASCO + kötelező biztosítás TlCO-A/u6lm ^ Borsodi Autójavító Kft. Miskolc, Zsolcai kapu 3-9-11.