Észak-Magyarország, 1999. május (55. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-06 / 104. szám

1999. május 6., csütörtök észak-magyarorszAg § Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Magyarnak lenni. Balassa Zoltán Kassán élő író, politikus tart előadást a Páneurópa Unió miskolci szervezete által indított Ma­gyarnak lenni...?! című sorozat keretében pénteken délután 5 órától Miskolcon a Tu­domány és Technika Házában. • Verseny a Kazinczyban. A tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Általános Iskola holnap reggel kilenc órától területi vetélkedőt rendez. Regionális számítógépes-grafika versenyre, a Töprengő matematikusok te­rületi találkozójára, „Nyelvelő" alsósok anyanyelvi versenyére és körzeti német nyelvi versenyre várják a tanulókat. Csatorna - erőn felül Rátka (ÉM) - Átadta szerdán délután Odor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke Rátkán a csatornahálózatot. Kupa Mihály, a Zempléni Településszövetség elnöke kö­szöntőjében elmondta, erején felül teljesí­tett a község, hiszen ötvenmillió forintos önkormányzati költségvetés mellett sike­rült megépíteni a 175,4 millió forintos be­ruházásban készült szennyvízrendszert. A gravitációt kihasználó hálózat célál­lomása a 3500 köbméter szennyvíz befoga­dására alkalmas szerencsi telep. Hálózatavatók: Odor Ferenc (balra) és Kupa Mihály Fotó: Serfőző László Címzett támogatás: talán 2000-ben Miskolc (ÉM) - Mai ülésén határoz a megyei közgyűlés: ismét benyújtja-e a kiemelt szociális és egészségügyi be­ruházásokra vonatkozó tavalyi, kiegé­szített címzett támogatási igényét. A közgyűlés ugyanazokra a beruházások­ra' kér támogatást, amelyekre az idén - ta­valyi igénye alapján - nem kapta meg a szükséges összeget a kormánytól. A me­gyei önkormányzat 2000. évi szakmai programja az ellátási gondok legkritiku­sabb területeit igyekszik rendezni. A kon­cepció tartalmazza a II. Rákóczi Ferenc Kórház teljes telephely-rekonstrukcióját sürgősségi betegellátó részleg kialakításá­val, a Megyei Kórház rekonstrukciójának folytatását, valamint egy 100 férőhelyes, bentlakásos szociális intézmény építését. Áron alul veszik meg az élő sertést Mindössze 210 „vízidisznót” szállítottak el tegnap Borsod-Abaúj-Zemplénből Faragó Lajos Miskolc, Tiszakeszi (ÉM) - A húsválság miatt több gazdál­kodó felhagy a sertéstartás­sal. A jelenleg vágásra érett jószágokkal már most kellene valamit kezdeni, de erre az agrártárca „vízidisznó"-felvá- sárlás néven ismertté vált ak­ciója nem ad megoldást. Az ár- és belvízsújtotta megyék sorában Borsod-Abaúj-Zemplén kvótája 210 darab, egyedenként átlagosan 160 kilogrammot meg­haladó vízidísznó lett. Tegnap Tiszakeszi, Tiszakarád, Mezőke­resztes, Prügy telepeire szállítot­ták be a környéken hizlalt jószá­gokat, hogy onnan a gyöngyösi vágóhídra vigyék azokat. Ráfizetéses lett Barcsák Attilával, a megyei fő­falugazdász helyettesével Tisza- kesziben találkoztunk.- Megyénk országosan nem tartozik a nagy sertéshizlaló te­rületek közé, de a nagyüzemek közül Tiszakeszi és Borsodszi- rák mellett több kistermelő is nevel évről évre eladásra hízó­kat. Eddig nyereséges volt ez a tevékenység, mostanra azonban ráfizetéses lett. Békés megyé­ben, ahol még több a sertés, már Madarünnep. Háromnapos vetél­kedősorozattal ünnepelik a madarak és fák napját a miskolci óvodások és általá­nos iskolások a Forrásvölgyben. A Bükki Nemzeti Park, az Északerdő Rt. és a Kör­nyezet- és Természetvédő Nevelők Egye­sülete (KÖRTE) által szervezett rendez­vénysorozat részeként tegnap az alsótago­zatosok mérték össze tudásukat. Fotó: B.T. Viszik a disznót 100 forintot is alig adnak az élő sertés kilójáért - mondta Bar­csák Attila. A most elszállításra váró álla­tok származását, egészségét iga­zoló állatorvos, Pósán György a Tiszakesziben, Tiszatarjánban, Hejőkürtön, Oszláron tapasztal­ható állapotokat ismerteti:- Az értékesítési gond vala­mennyi községben egyformán tapasztalható. A 130-140-150 fo­rintos felvásárlási ár egyáltalán Megoldódhat az avasi lakásszövetkezeti probléma Miskolc (ÉM - Hl) - Az évek óta felszámolás alatt álló Avas-Dél Lakásszövetkezet ügyében terjeszt ma a képvi­selőtestület elé sürgősségi in­dítványt Juga György alpol­gármester. Javaslata révén a lakótömbök társasházakká alakulhatnak. A 3170 lakást magába foglaló Avas-Dél Lakásszövetkezet ellen 1995-ben indult el a felszámolási eljárás. Mivel ezt még mindig nem sikerült befejezni, eddig nem nyílt lehetőség arra, hogy a lakótömbök új, működőképes társasházakká vagy szövetkeze­tekké alakuljanak. A kilátásta­lannak látszó helyzet megoldása érdekében a város vezetése sze­rint elengedhetetlenné vált az önkormányzati szerepvállalás. Ezért Kohold Tamás április ele­jén megbízta Juga György alpol­gármestert a lehetséges szerep- vállalás kidolgozásával. Juga György tegnapi sajtótájékoztató­ján számolt be a javaslatról. En­nek értelmében a MIHŐ Kft. és a Mivíz Rt. 120 millió forintos követelése ellenében a két cég Földhivatali kinevezés: a miniszter szava döntött Miskolc (ÉM - FL) - Tizennégy megyei földhivatal - köztük a borsodi - élére is új vezetőt nevezett ki Torgyán József földművelésügyi és vidékfej­lesztési miniszter. Lapunk in­formációi szerint megyénk esetében a miniszter szava döntött. Lapunk tegnap megbízható for­rásból úgy értesült, hogy a Bor­sod-Abaúj-Zemplén megyei Föld­hivatal új vezetőjének kinevezé­sekor az FVM minisztere felül­bírálta az általa kijelölt bíráló bizottság döntését. A megyei földhivatal vezetői posztjára négyen nyújtották be pályázatukat, köztük Tergalecz- né Nagy Ilona, a korábban meg­szűnt kárpótlási és kárrendezési hivatal megyei vezetője is.- A minisztériumban jelölt­társaimmal együtt kitöltöttem a pszichológiai tesztet, majd részt vettem azon a meghallgatáson, Fotó: Bujdos Tibor nem fedezi a költségeket. Hozzá kell tennem, hogy a kistermelők sem a sertés fajtájának megvá­lasztásában, sem a takarmányo­zás során nem veszik figyelem­be a szigorodó európai követel­ményeket. Húsos jószágok he­lyett inkább zsírosakat produ­kálnak, amelyek iránt még ke­vésbé van igény - mondta. A Tiszakeszi Tiszamenti Ter­melőszövetkezet a minisztérium által meghirdetett intervenciós sertésfelvásárlásra 305 eladósor­ba került sertéssel pályázott, kö­zülük mindössze 25 darab kerül most vágóhídra. A hejőkeresztú- ri Kiss Tóth László 20 hízóját szerette volna az akció során ér­tékesíteni, de csak ötöt vásárol­tak fel tőle. Eladó tenyészkocák- Inkább a tenyészkocákat ad­juk el, mert nincs értelme tar­tani, tovább szaporítani az állo­mányt - panaszolta Tóth Imre, a tiszakeszi szövetkezet ágazat­vezetője. A tiszakeszi szövetkezet 1997- ben vágott bele egy, évi 7000 da­rab hízósertés kibocsátására al­kalmas, 140 millió forintba ke­rülő telep megépítésébe.- Szeptemberben be kell fejez­nünk a beruházást, de ez a mos­tani piaci viszonyok szerint csak veszteséget fog termelni. A lengyel gazdálkodók a vasútra öntött búzával, a szlovákok ha­tárblokáddal, a franciák a liba­májat szállító kamionok felborí­tásával tiltakoztak a külföldi ag­rártermékek beszállítása ellen. Magyarországon az utóbbi nyolc évben tízszeresére emelkedett az importált hús, tejtermék men­nyisége. Mi miért nem védjük a hazai termelőket? - kérdezi Ba- ranyi András. T emplomtörténet: Fából és deszkából elfogadná a 108 millió forintos ingatlanvagyont. A 120 millió fo­rint mellett marad még 30-32 millió forint úgynevezett nem minősített követelés. A javaslat szerint ennek behajtása a MIK Rt.-re szállna úgy, hogy a MIK Rt. június 30-tól egy hónapig üzemeltetné a lakásszövetke­zethez tartozó épületeket. Ha a cégbíróság jóváhagyja a megál­lapodást, június 30-ig lezárulhat a felszámolási eljárás. Ekkor azonban működtető nélkül ma­radnak a lakótömbök, ezért van arra szükség, hogy a MIK Rt. ideiglenesen átvállalja ezt a fela­datot. Az önkormányzat pedig azt vállalja, hogy saját költségén (előreláthatólag 4-6 millió forin­tért) elkészíttet 60 alapító okira­tot és megszervezi az alakuló közgyűléseket, így 60, tiszta lap­pal induló működőképes társas­ház jöhetne létre, foglalta össze a javaslat lényegét Juga György. Az alpolgármester hangsúlyoz­ta: a lakókra óriási felelősség hárul. Ha ugyanis - a lehetőség ellenére - nem tudnak megala­kulni a társasházak, működtető nélkül maradnak a háztömbök. amelyen az öttagú bírálóbizott­ság mellett más prominens sze­mélyek is jelen voltak. Ezután nem hivatalosan azt közölték a minisztérium humánpolitikai osztályán, hogy a bizottság 4:1 arányban az én kinevezésem mellett döntött. Később az újság­ból értesültem arról, hogy más lett a földhivatal vezetője. Pályá­zatomra április 20-ig ígértek vá­laszt, de ezt mind a mai napig nem kaptam meg. Egyébként dolgozom, van munkahelyem - mondta Tergaleczné Nagy Ilona. Független jogászszakértők vé­leménye szerint a bizottsági döntés miniszter általi felülbírá- lata teljesen törvényes. Ezt erő­sítette meg Kolyuth Lajosné, a Magyar Köztisztviselők és Kö­zalkalmazottak Szakszervezeté­nek helyi vezetője, a Földhivata­li Dolgozók Országos Szakszer­vezetének elnöke is, aki részt vett mind a négy megyei jelölt meghallgatásán. Miskolc (ÉM - FG) - Nemcsak a templom, de a lélek, a szel­lem is újjáépült a leégett deszkatemplom helyreállítá­sa során, így ez a könyv is része az elkészült nagy alko­tásnak, fogalmazott Kádár Péter lelkész a Fából és desz­kából című kötet tegnapi be­mutatóján. Valamennyi miskolci templom­ról készülhetne hasonló monog­ráfia, hogy éppen a deszkatemp­lomról szól az első kötet, ennek az 1997. december 4-én történt gyújtogatás, és az újjáépítés, il­letve a helyreállítás adja az ap­ropóját. Dobrossy István, a Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Le­véltár igazgatója, a kötet egyik szerkesztője a tegnapi sajtóbe­mutatón elmondta, hogy helyi szakemberek, kutatók, egyetemi oktatók együttműködésének kö­szönhetően született meg a kiad­vány. Címe Bató István végren­deletére utal, aki feleségével úgy rendelkezett, ha tönkre­menne a templom, adományu­kat felhasználva deszkából és fá­ból állítsák helyre az épületet. A Fából és deszkából című kötet első részében áttekintik a miskolci reformátusság történe­tét. A második nagy fejezet a Tetemvár kialakulásával foglal­kozik, ezen belül megismerhet­jük az itteni temetőben épült templomok történetét, és a mos­tani helyreállítás kronológiáját. A templomhoz szorosan hozzá­tartozik a temető is, így a kötet harmadik részében sorra veszik azokat a kiemelkedő személyisé­geket, akik itt kaptak végső nyughelyét. Ugyancsak ebben a részben olvashatunk a templom tervezőjéről, Szeghalmy Bálint­ról is. A további kutatásokat segít­heti az az ajánló bibliográfia, amely a templomról szóló íráso­kat tartalmazza. A kiadvány vé­gén színes fotók dokumentálják a templom helyreállításának történetét. A 2000 példányban megjelent kötet a Borsodi Nyomdában készült, ára - utal­va a kiadás évére - 1999 forint. Dobrossy István (balra), és Ká­dár Péter, a tetemvári gyüleke­zet lelkésze Fotó: Végh Csaba Elismerés Kiss professzornak Miskolc (ÉM - SzK) - Az idén a magyar sebészi isko­la megteremtőjéről elneve­zett Balassa János-emlékér- met Prof. Dr. Kiss János Ist­ván egyetemi tanárnak adományozta a Magyar Se­bész Társaság. Kiss professzor, aki (1985-től) a miskolci Semmelweis Kórház általános sebészeti és mellkas­sebészeti osztályának osztály- vezető főorvosa, maga is iskola­teremtő egyéniség. A Balassa János-emlékérem adományozását a Magyar Kirá­lyi Orvosegyesület határozta el. 1906-tól 1943-ig a 37 kitüntetett között hatan voltak sebészek. A nemes hagyományt a II. világ­háború megszakította, de a Ma­gyar Sebész Társaság 1960-ban felújította. A társaság vezetősé­ge az idei 77. alkalommal - mint az orvostársadalom kivá­lóságát - Kiss professzort kérte fel a budapesti Semmelweis Or­vostudományi Egyetemen ren­dezett, ma esti emlékelőadás megtartására. Az előadás címe: Az általános sebészet és a mell­kassebészet művelése egy nagy sebészeti osztályon, illetve Á magyar sebészek helyzete Ba­lassa után 130 évvel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom