Észak-Magyarország, 1999. május (55. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-04 / 102. szám
1999. május 4., kedd Itt-hon / Hirdetés 6 HÍRCSOKOR • Nyertek a tájházra. Kesznyéten faluszépítő egyesülete 3 millió 750 ezer forintot nyert a falumúzeumot felváltó tájház kialakítására. A településen hagyományos stílusú épületben a község múltjáról valló tárgyak mellett a szomszédos települések és a tájvédelmi körzet értékeit is bemutatják az augusztus 20-ára tervezett avatás után. • Bál a gyerekekért. A Hejőpapi Gyermekek Esélyegyenlőségéért Alapítvány május 22-én jótékonysági bált rendez. Bevételéből 30 tanuló nyári táborozásának költségeit szeretnék előteremteni. • Támogatást kérnek. Tiszapalkonya ön- kormányzata az általános iskola számító- gépes rendszerének korszerűsítése és a tornaeszközök gyarapítása érdekében pályázik idén. Önhibáján kívüli hátrányos helyzetben lévő településként útjavításhoz, három szomszédos településsel együtt pedig a szennyvízelvezető rendszer megépítéshez kérnek támogatást. Az ácsmester Hejőbába (ÉM - FL) - A 76. évében járó Molnár Lajos járásszerte elismert építőmester volt. Úgy emlegetik, az általa készített palatető kiállta a legzordabb időjárás, a fergeteges zápor és a hófúvások próbáját is.- Hejőbábán szülét- Molnár Lajos tem, feleségem üzemből jött nyugdíjba, tavaly ünnepeltük 50. házassági évfordulónkat. Egyik fiúnk a miskolci Szent Ferenc kórház főorvosa, a másik a TVK-ban üzemmérnök - kezdi a bemutatkozást Molnár Lajos. Szeretett volna továbbtanulni, de édesapja azt mondta: itthon kell a kenyeret keresni!- Apám is ácsmester volt, a szakmát mellette tanultam, de nem szerződtetett, hogy ezáltal magához kösse az én kötelemet. Én csak azt vettem a családban észre, hogy hiába dolgozok, ebből nekem hasznom nincs. A háború, a hadifogság után 1947-ben kötöttem szerződést Marton József helyi ácsmesterrel, akitől ugyan már nem volt mit tanulnom, de ő igazolta hivatalosan, hogy elsajátítottam a szakma fortélyait - meséli. Később Miskolcon a Ládiban dolgozott, majd 1954-ben kiváltotta az iparengedélyt és hozzákezdett saját háza építéséhez.- Ötezer forintért hozták volna be az alapozáshoz szükséges kavicsot. Én a telken nyitottam egy 6x6 méteres bányát és 100 köbméter sódert termeltünk ki belőle Frózsi Bálinttal együtt - sorolja. Bekényszerítés után szabadon- Időközben Mezőcsáton „haldoklóit” az építőipari szövetkezet. Megmentése érdekében engem is belekényszerítettek, pedig akkor már 22 községben építettem házakat. Évente 4-5-öt, alapkövétől a kéményéig. Nekem nem a haszon, hanem a becsület számított - emlékezik. - 1970-ben még nem láttam tisztán, hogy mi lesz, de kiléptem. A vezető, Sterk Pál azzal engedett el, ha nem válik be a számításom, visszajöhetek. Én azt mondtam: menni fog! És ment is, csak aztán az idő telt el. Nyugdíjasként egyetlen vágyam volt, hogy az „54-ben épített házunk időközben tönkrement falát leszigeteljem. Ezt két hete megcsináltam, most már nyugodt vagyok - állítja. Az oldalt szerkesztette: Faragó Lajos Telefonszáma:(46) 414-022/213 E mail: farago@iscomp.hu Még az unokái is traktorra termettek Cservenyák Miklós elsajátította a gépek kezelését Fotó: végi> Csaba Hejőkeresztúr (ÉM - NZ) - Az idén 76. életévét taposó Cservenyák Miklósnak vérében van a gazdálkodás. Kárpótlás révén visszakapott és hozzá vásárolt, összesen 25 hektárnyi földet művel és birkákat tart fiai és unokái közreműködésével.- Nagyon korán, 11 évesen elveszítettem édesapámat, 14 éves koromban befejeztem a polgári iskolát, és mindjárt rámszakadt a gazdálkodás minden terhe. Negyvenholdnyi földet műveltünk akkor - idézi a kezdeteket Cservenyák Miklós. Aztán jött a háború, behívták katonának. Hálásan gondol visz- sza egykori parancsnokára, Tu- za zászlósra (a miskolci rendőr- kapitányság jelenlegi vezetőjének édesapjára - a szerk.), aki emberséggel, leleménnyel védte a hozzárendelt katonák életét. A háború vége felé szovjet hadifogságba került, de szerencséjére hamar hazaengedték. ‘45 végén már Hejőkeresztúron folytathatta a gazdálkodást, de közbeszólt a termelőszövetkezeti világ.- Nem nagyon tetszett ez nekem, továbbálltam a hejőpapi, majd a mezőcsáti gépállomásra - emlékszik vissza. - Megszereztem a traktorvezetői képesítést, később a könyvelőit. Visszakerültem a helyi tsz-be főkönyvelőnek, végül Mezőcsáton a költségvetési üzemben fejeztem be az aktív éveket, 1984-től nyugdíjas vagyok - sorolja. Közben a ‘90-es évek elején 25 hektárnyi földhöz jutott a család. - Saját erőből, pályázat révén és hitelből minden szükséges géppel rendelkezem a kombájn kivételével - mondja. Cservenyák Miklós 76 évesen is maga vezeti, kezeli a gépeket. Hasznosítja a főkönyvelői évek tapasztalatait, pontos könyvelést, vezet a gazdálkodásról. - Segít a család is, a fiaim, sőt a lány unokáim is traktorra ülnek, ha szükséges - büszkélkedik. A Cservenyák családban két fiú nevelkedett. A nagyobbik állatorvos Mezőcsáton, a kisebbik a miskolci drótgyárban dolgozik és közel lakik a szülői házhoz. Náluk két lány született. Cservenyák Miklós egyedül él, özvegyként, de nem magányosan. 1991-ben elveszítette feleségét. Hálás a gyerekeknek, a menyének gondoskodásukért. A figyelmességet tapasztalja a termelő- szövetkezet részéről is, ha szüksége van valamire a gazdaságban, számíthat rájuk. Külön örül annak, hogy a volt munkatársak, de a falubeli fiatalok is érdeklődő tisztelettel veszik körül. „Legjobb volt meleg vízzel zuhanyozni...” Hejőpapi (ÉM - FL) - Harminc, többségében cigány származású, alsó tagozatos tanuló vett részt Hejőpapiról április elején Tatán egy életmódtáborban. Az ötnapos eseményt a Magyarországi Cigányok Közalapítványa és a Hejőpapi Gyermekek Esély- egyenlősége Alapítványa támogatta. A közalapítvány biztosította a táborozás díját és az útiköltséget, a helyi alapítvány á tanulók tisztasági csomagját, az önkormányzat pedig a kisérő nevelők munkadíját. Amikor a nyertes pályázat megfogalmazója, Briza Anita a beszámoló kedvéért egy tanterembe terelgette a 30 gyereket, egymás szavába vágva sorolták élményeiket.- Induláskor mindnyájan egy táskát kaptunk, amiben minden tisztálkodási felszerelés benne volt. Szappan, sampon, fogkefe, fogkrém, törülköző. Az autóbuszban a rádiót is lehetett hallgatni, Tatán még a turulmadarat is megnéztük - mondta Tuskó Zsófia.- Emeletes ágyon aludtunk, az étteremben válogathattunk az ennivalókból és fürdőszoba is volt, meleg vízzel, külön a lányoknak és a fiúknak - újságolta Farkas Bertalan.- Jártunk az esztergomi bazilikában, a kincstárban - sorolta Farkas Emese. Farkas Bertalannak a hattyúk tetszettek a legjobban, Árvái Nikolett arra emlékszik, hogy hozzájuk mindenki kedves volt, és rossz volt otthagyni őket. , - Övtáskát, képeslapot kaptunk ajándékba, rajzlapokat, színes ceruzákat. Az egyik éjszaka szellemjárást csináltunk, de nem féltünk - dicsekszenek.- A gyerekek többségét ilyen helyre, ilyen körülmények közé a családja nem tudja eljuttatni - nincs rá pénzük. Mi ezt kijártuk nekik, és reményeink szerint életre szóló élményt szereztünk. Sőt, nemcsak élményt, hanem esetleg életcélt is, amelyet tanulással, munkával elérhetnek - összegezte a tábor tapasztalatait Briza Anita tanító. Kell a kotlós Hejőpapi (ÉM - FL) - A keltetőgépek beindulásával - úgy tűnhet - befellegzett a korosoknak. A technika korszerűsödése ellenében vannak kivételek. Még mindig kelt kotlós is baromfit. Hajdanában a falusi konyhákban, vagy az ágy alá elhelyezett, szalmával kibélelt vesszőkosárban melegítette a kotlós a tojásokat. Tyúktojásból 21-23-at raktak alá, és kiköltötte három hét alatt. Liba- és kacsatojásból 10-12 fért a fészkébe, és négy héten keresztül melengette. Hejőpapin Kasza Károlyék portáján mindig szép számmal van jószág. Liba, kacsa, némakacsa, pulyka, gyöngycsirke, tyúk, kakas - egyformán. A tavalyról megmaradt baromfiak mellett már most is van előnevelt kiskacsa, kisliba az udvarban. Különlegességként pedig 17, a saját kot- lósuk által költött kiscsirke.- Egynaposak, még alig állnak a lábukon, de az anyjuk kotyogva már enni tanítja őket - mutatja büszkén Kasza Károlyné, Ilonka, miközben darát szór az udvarra éppen kihelyezett ládában csipe- gő csirkéknek. - Öröm látni, ahogy megtanítják az első daraszem csipegetésére, vagy amikor védőszárnyaik alá hívják/búj- tatják őket, ha beborul az ég - mondta Kasza Károlyné. Hirdetés IÓ6Mlstral Extra nyárnyitány a Ce NÉV 3533 Lórántffy u. 32. 46/530-106 Jöjjön el családjával márkakereskedésünkbe május 8-9-én, a Peugeot Nyílt Hétvégén! Ismerje meg a Peugeot új, speciális, igen kedvező áron kapható nyári modelljeit, és vegyen részt nyereményjátékunkban, amely során sok-sok ajándékot sorsolunk ki - félóránként! A játékban való részvételhez töltse ki, és hozza magával a mellékelt kupont! MISKOLC: Váci és Tsa. Kft.' JELENLEGI AUTÓJÁNAK TÍPUSA, ÉVJÁRATA Az Ön adatait a Peugeot Márkakereskedők bizalmasan kezelik, harmadik személynek, cégnek, intézménynek nem adják ki. Ha a későbbiekben nem kíván információt kapni a Peugeot akcióiról, újdonságairól, kérjük jelezze! ----306 St Tropez itVJii* Matyik az * szériafalszerelés, amely közös a 106 M írtra f-ban és a 306 St Tropez-ban? LÉGKONDICIONÁLÓ KÖDLÁMPA NAPFÉNYTETŐ PEUGEOT Csirkék a kotlóssal Fotó: V. Cs.