Észak-Magyarország, 1999. március (55. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-01 / 50. szám

1999. március 1., hétfő ÉSZH-(M£YRHORSZÁ£ # Aktuális 3 HÍRCSOKOR • Még van járhatatlan út. Ináncs és Abaúj- szántó, Pere és Abaújszántó, Vilmány és Vámosújfalu, Vilmány és Fony, Felsőzsolca és Bekecs, valamint Gesztely és Újha­rangod között még mindig vannak a me­gyében járhatatlan utak, illetve olyan út­szakaszok, ahol nincs tömegközlekedés. • 25 éves népdalkor. Fennállásának hu­szonötödik évfordulóját ünnepelte szom­baton a csincsei Vikár Béla Népdalkor. A születésnapra meghívták a Szentistváni Népdalkört és a fiatalokból álló Miskolci Igricek együttest is. Részt vett a rendez­vényen Engi István karnagy, valamint Né­meth Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei Zenei Egyesület elnöke, aki a Kóru­sok Országos Tanácsának emléklapját és ajándékait adta át a tagoknak. Farsangbúcsúztató, a Polgárok Miskolciért és a Nemzetért Egyesület tagjai tegnap farsangbúcsúztatót tartottak a lilla­füredi Palotaszállóban. A rendezvény meg­lepetése egy, a ’30-as években készült doku­mentumfilm volt, amely Miskolc társadal­mi életéről szól. Ehhez kapcsolódva a prog­ramon elhangzó zeneművek, és a táncok is ennek a kor hangulatát idézték. Fotó: Séllei .............................................mm..' mmmmmmmmmrnimmm Rendőrverseny Szerencs (ÉM) - Az ország rendészeti tagozattal is rendelkező középiskolá­inak 25 tanulója mérte össze tudását tegnap Szerencsen az Országos Egyé­ni Rendvédelmi Verseny döntőjén. A Bocskai István Gimnázium és Közgaz­dasági Szakközépiskolában megtartott szakmai megmérettetésre azok a diákok jutottak el, akiket az elődöntőkön nyújtott teljesítményük alapján az ORFK szakem­berei megfelelőnek találtak. A szerencsi rendezvény három napos. A tanulók szombaton érkeztek a városba, ahol megismerkedtek a történelmi neve­zetességekkel, majd a kikapcsolódást kö­vetően tegnap tartották a tanulmányi ver­senyt. A résztvevőknek először társadal­mi-, rendészeti ismereteikről és nyelvi, kommunikációs tudásukról kellett számot adni. Délután írásbeli teszteket oldottak meg, végül pedig az informatikában szer­zett jártasságukat kellett bizonyítaniuk. A tegnapi nehéz napon nyújtott teljesít­mények végeredményét a zsűri értékelését követően ma 9 órakor hirdetik ki a gimná­ziumban. Mint megtudtuk, a döntő első tíz helyezettje - más díjak mellett - felvételi nélkül juthat be a Rendőrtiszti Főiskolára. Sokmilliós betörés elkövetőit fogták el Miskolc (ÉM) - Sokmilliós betörés el­követőinek elfogásáról tájékoztatták a sajtót szombaton a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-fökapitány- ságon. A szilveszterkor Miskolcon tör­tént bűncselekmény kapcsán már töb­beket előzetes letartóztatásba vettek. Több tízmillió forintnyi készpénzt, aranyat, illetve értékpapírokat loptak el ’98. decem­ber 31-én Miskolcon, egy Dankó Pista utcá­ban lévő magánlakásból - számoltunk be annak idején. A rendőrség illetékesei szom­baton elmondták: sikerült felderíteniük az elkövetők és orgazdáik kilétét, közülük töb­beket el is fogtak. Az egyik gyanúsított, a 25 éves Madarász János (jelenleg budapesti lakos) egyelőre szökésben van ugyan, ám a bűncselekmény részletei már tisztázódtak, így egyebek mellett az is, hogy nem véletle­nül törtek be éppen szilveszterkor, éppen abba a lakásba - hovatovább éppen ők... Az eltulajdonított értékeknek csak ki­sebb hányada került elő. Örökségünk - a fiatalok versenyén Miskolc (ÉM - PTA) - Az örök­ségünk 1848 és a Magyaror­szág az én hazám című orszá­gos versenyek területi elődön­tőjén versengtek szombaton az észak-magyarországi régió középiskolásai a miskolci Sze­mere Bertalan Szakképző és Művészeti Középiskolában. Feszültségteli várakozás, izga­tott találgatás, hogy milyen kér­dések várhatók, állítólag milye­nek voltak tavaly; még egy utol­só pillantás a jegyzetekbe, aztán minden csoport elindul a kije­lölt tanterem felé. Egy vékonyka fiú, „Jajj, elfelejtettem min­dent!” felkiáltással tűnik el a be­záródó ajtó mögött. Nyolcvannégyszer három A két vetélkedő területi elődön­tőjére összesen 84 csapat jelent­kezett az északi régióból. Min­den évben más helyszínen tart­ják a versenyt, idén a Szemere Bertalan Szakképző és Művésze­ti Középiskola adott otthont a rendezvénynek. A március 13-ai országos döntőt pedig Kazinc­barcikán rendezik meg, amelyen természetesen a Miskolcon leg­jobbnak bizonyult 11 csapat is részt vesz majd. Miskolc (ÉM - PTA) - Zongo­raversenyt tartott a zeneis­kolák B-tagozatos tanulói ré­szére szombaton a Bartók Béla Zeneművészeti Szakkö­zépiskolában a B.-A.-Z. Me­gyei Pedagógiai és Közmű­velődési Intézet és a miskol­ci Fazekas Utcai Általános Is­kola és Zeneiskola. Mint minden évben, idén is zon­goraversenyen mérettethettek meg a megyei általános iskolák legjobb növendékei. A verseny A szervezés gondjait Nagy Sándorné, a Szemere középiskola kulturális szervezője vállalta ma­gára. Látszik, van dolga elég. Az egyik pillanatban még a kony­hán látták, a másik pillanatban már a hoszteszekkel beszél, vé­gül a fogadóteremben érjük utói.- Igyekeztem mindenről gon­doskodni, de amíg vége nem lesz a vetélkedőnek, képtelen vagyok megnyugodni - áll meg egy pilla­natra Nagy Sándorné. - Szeren­csémre sok segítő akad a taná­rok és a tanítványok közül is. A nagy feladat egyben hatalmas öröm is számomra. Szeretem az igyekvő diákokat, és most iga­zán sok ilyennel találkoztam. A kérdések az utolsó pillanat­ban derültek ki, a feladatokat a játékvezetők hozták Budapest­ről. A három fős csoportok telje­sítményét minden teremben zsűri figyelte és értékelte. A bí­rák között több tanár szerepelt, de képviseltette magát a testü­letben a városháza, a Hermán Ottó Múzeum, a megyei levéltár és kulturális menedzseriroda is. Túl a nehezén A miskolci Kossuth Lajos Gim­názium tanulóival a vetélkedő után elegyedünk szóba. hagyományai több mint egy év­tizedre nyúlnak vissza, a mosta­ni rendezvény a 11.- A B-tagozatos tanítványok - képességeikhez mérten - emel­tebb szinten tanulnak zongoráz­ni, mint kortársaik. A megyei, országos zongoraversenyek na­gyon fontos fórumot teremtenek számukra. Egyrészt a verseny, a megmérettetés miatt. Más szem­pontok miatt is előrelendíti fejlő­désüket, hiszen nincs olyan in­tézmény, amely összefogná, szak­mailag kontrolálná az alsófokú Mindenki tudására szükség volt- Színvonalas verseny volt, az biztos. Nekünk talán azért tűn­tek nehéznek a kérdések, mert kevés időnk volt a felkészülésre. Mindössze néhány nap. Azért örülök, hogy itt voltunk, lega­lább megtudtuk, hogy mit tu­dunk. Vagy inkább, hogy mit nem... - mondja egyikük. A folyosó másik végén már zenetanítást. Ez a verseny az, amely visszaigazolást ad. és elő­reviszi az oktatást - vélekedett Schultz Györgyné, a Fazekas ut­cai zeneiskola igazgatóhelyettese. A három tagú bírálóbizottság feladata nemcsak az értékelés, rangsorolás volt - szakmai meg­beszélés is várt a résztvevőkre és tanáraikra. A verseny nem titkolt célja a tehetséges fiatalok felkutatása és pályántartása; munkálkodjanak majd akár pó­diumon, akár zenetanárként. Je­lenleg ugyanis nagyobb szükség sokkal felszabadultabb hangulat uralkodik a fiatalok között. Jól sikerült - bizakodnak mosolyog­va a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium diákjai.- Úgy néz ki, hogy a legjob­bak között fogunk szerepelni - mondja csillogó kék szemekkel Ardó Zsolt. - Másokhoz képest idejében el is kezdtük a felké­szülést: úgy másfél hónapja ta­nulunk a versenyre. Mögöttünk, egy másik csapatnak csak teg­nap szólt az iskolájuk, hogy jöj­jenek. A versenytársai azt sorolják, milyen feladványok voltak.- Nem voltak bonyolultak, de sokszor nagyon oda kellett fi­gyelni: különösen az „igen-nem” kérdéseknél - állapítja meg Har- sányi Melinda.- Egy csoporttársunk ráadá­sul „kidőlt” - veszi vissza a szót Zsolt. - Amikor elindultunk, még semmi baja sem volt, a bu­szon lett rosszul. Azért itt volt ő is velünk, megvolt a létszám, de a tudása néha jól jött volna. Az eredményhirdetéskor de­rült ki: a kisvárdaiak csapata így is elég jó volt ahhoz, hogy ők legyenek az első helyezettjei az Örökségünk 1848 gimnáziumi kategóriájának. van az utánpótlásra, mint vala­ha. S hogy a verseny mennyire betölti ezen funkcióját, mi sem bizonyítja jobban: a zsűri egyik tagja, Kádas Klaudia maga is e versenysorozat felfedezettje - ő a legelső alkalommal nyert első helyezést Tiszaújvárosban. Az idei verseny győztesei: a második osztályosok közül Tasná- di Elza és Varga Gábor a miskol­ci Egressy Béni Zeneiskolából, a harmadik osztályosok közül Holo- zun Valéria Tiszaújvárosból, a negyedik osztályosok közül Né­met Zsófia a miskolci Egressyből, az ötödik osztályosok közül pedig Birtalan Zsolt, szintén az Eg­ressyből bizonyult a legjobbnak. Zongoraverseny, tehetségkutatás Mise a teveben. Az újgyőri Kis Szent Teréz görögkatoli­kus templomból közvetített vasárnap szentmisét a Magyar Tele­vízió. A liturgiát bemutatta, szentbeszédet mondott Obbágy Mik­lós parókus. Képünk a kamerabeállításkor készült. Fotó: S. Zs. Embercsempészek őrizetben Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Senki nem panaszkodhat a ma­tyók vendégszeretetére, hiszen a kövesdi rendőrök nemigen fo­gadtak még ilyen szívélyesen af­gán, pakisztáni és egyéb nemze­tiségű vendégeket a rendőrsé­gen, mint most szombat reggel. Szám szerint harminchárom külföldi állampolgár utazott azon a buszon, amit Bükkáb- ránynál „meszeltek le” a jár­őrök. Mint kiderült, a hivatalos okmány nélküli utasok már jó néhány kilométert megtettek, mielőtt hazánk földjére tették lá­bukat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határvidéken. Onnan bé­relt busszal folytatták útjukat, a három embercsempész pedig két személykocsival kísérte őket. A hívatlan vendégeket először a kövesdi kapitányságra, majd a nyírbátori szállóra szállították, az embercsempészeket előzetes letar­tóztatásba helyezték a rendőrök. Csecsemőhalálért akár nyolc év Miskolc (ÉM) - Újszülött meg­ölésének minősül, és kettőtől akár nyolc évig tartó szabadság- vesztéssel is büntethető a márci­us 1-jétől hatályba lépő törvényi rendelkezések szerint az, aki fele­lőssé tehető a miskolci szemétte­lepen talált csecsemő haláláért. Mint helyszíni tudósításunk­ban beszámoltunk róla, az újszü­lött kislány tetemére kedden reg­gel lelt rá egy guberáló a Nádas­réten. A belvárosi szeméttároló­ból a telepre került gyermek ha­lálát az elsődleges orvosi véle­mény szerint ellátatlanság okoz­ta. Az anya kilétét egyelőre nem sikerült tisztáznia a vizsgálatnak. Milliómos rablók rendőrkézen Miskolc (ÉM) - Elfogta a rend­őrség a szerdán délelőtt, egy miskolci zálogház rovására el­követett rablás tetteseit. A tízmillió forintot meghaladó értéket zsákmányoló férfiak kézrekerítése érdekében nyílt és titkos nyomozati eszközö­ket egyaránt alkalmaztak a nyomozók. A két, pénteken őrizetbe vett - egyébként rovott múltú - gyanú­sított a bűncselekmény részleteit előzetesen aprólékosan kidolgoz­ta - derült ki a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapi­tányságon szombat délelőtt tar­tott sajtótájékoztatón. Az 50 éves korával rangidősnek számító fő­rabló hét-nyolc percben határoz­ta meg az akcióra szánt maximá­lis időtartamot. Amit úgy-ahogy be is tartottak 46 esztendős tár­sával, s a helyszínről sikerült is kereket oldaniuk. A zsaruk mégiscsak nyomukra akadtak. Tergalecz Ferenc ezredes, a borsodi rendőrfőkapitány helyet­tese és Solymosi István alezre­des, a nyomozó osztály vezetője tájékoztatása szerint a Győri ka­pu 79. szám alatt lévő bérházban nem feltétlenül tartották be ma­radéktalanul az elvárható biz­tonsági előírásokat, hiszen riasz­tórendszer nem volt kiépítve, s az egyébként külön helyiségben tartandó páncélszekrény is tár­va-nyitva fogadta a két rablót. Nem kívántak válaszolni a rendőrtisztek arra az újságírói kérdésre, hogy a kitűzött pénz­jutalmat kifizették-e. De a ha­sonló kérdéseket firtató embe­rek a jövőben sem kapnak majd feleletet - nyilatkoztatták ki az illetékesek. Miskolci bolgár ünnep. Bulgária felszabadulását ünnepelte szombaton Miskolc Bolgár Kisebbségi Önkormány­zata. A megemlékezés részeként megkoszorúzták a Bulgárföldi Általános Iskola falán található emléktáblát. Az iskolában tar­tott ünnepségen beszédet mondó önkormányzati tisztségvise­lők felidézték Bulgária történelmének jelesebb állomásait egé­szen napjainkig. Fotó: Séllei Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom