Észak-Magyarország, 1999. február (55. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-02 / 27. szám

1999. február 2., kedd Kultúra 8 Bárczy János halálára Kemény, kíméletlen tél az idei. Régóta tartó és sok bajt, szomorúságot ránk hozó már eddig is. Az írók közül - csak a szűk megye­házát tekintve - elvitte Kalász László után Bárczy Jánost is. Csendben, észrevétlenül távozott, az utóbbi években már alig lehe­tett róla hallani. Pedig voltak esztendők, amikor egymás után jelentek meg dokumen­tum értékű regényei, háborús visszaemlé­kezései. (Ludovikás tisztként vett részt a második világháborúban). A Vádindít­ványt és a Zuhanóugrást második kiadás­ban is meg kellett jelentetni - szétkapkod­ták az olvasók. Ezek voltak azok az idők - az 1979-80-as évtizedforduló amikor a po­litika szorítása kezdett engedni, tágultak a rések (nem maguktól), s Magyarország má­sodik világháborús szerepéről árnyaltab­ban is lehetett már szólni. Ezek voltak azok a kedvezőbbre forduló idők, amikor Bárczy János az eredendő élményeit végre kimond­hatta, művekben megjeleníthette. Bárczy János nem készült írónak, mégis azzá lett. Azzá tette az az élményanyag, amelyet a háború alatt, s az azt követő ma­gyar vazallusi viszonyok közepette kényte­len-kelletlen szerzett, s szólásra késztette, vagy inkább kényszerítette. Ha nem is látta a leírt szavakat, kéziratoldalakat - 1954- ben harctéri sebesülésének következménye­ként elveszítette látását látta s láttatni tudta megélt élményein keresztül, miféle borzalmak, s igazságtalanságok megtör­ténhettek a kiszolgáltatott emberrel, amiből kijutott neki is, részelt belőle bőséggel. Művei közül az utóbbi időben már nem jelent meg egy sem. Átadta azokat a múze­umnak azzal a hittel, könyvalakban vala­mikor föltámadnak. A Mindszenti temető­ben tegnap ezzel a reménnyel búcsúztunk tőle mi is - ittmaradók még az életben. Serfőző Simon * Bárczy János megjelent művei: Vádindítvány (1979); Zuhanóugrás (1981); Egy m. kir. százados bizalmas feljegyzései (1981); A magyar Mölders (1984); Varázscső (1985); A balek (1985); Az úrlovas (1987); Őszi éjszakák (1990); Pluszkópiák (1991). HÍRCSOKOR • Bővül a Szabó Ervin. Elhelyezték a Fővá­rosi Szabó Ervin Könyvtár majdani új épü­letszárnyának alapkövét a Vili. kerület Ba­ross utca 18. szám alatt. A 2001 végére megújuló bibliotéka komplexum része­ként, 3 milliárd forintos beruházás kereté­ben épül fel az új 8 szintes könyvtárrész. • Költözik a levéltár. Az év második felé­ben új helyre költözik a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára. A korábbinak kétszerese, összesen 1500 négy­zetméterterület áll majd rendelkezésre. Comeniusos tárlat, a comenius Tanítóképző Főiskola öt művésztanárának alkotásai láthatók február 12-ig az encsi Városi Galériában. Balogh István, Molnár Irén, Kormos Éva, Sándor Zsuzsa és Szentirmai László a főiskola Művészeti Nevelés Tanszékén oktat - és ahogy Szent­irmai László megfogalmazta: most arról az oldalukról mutatkoznak be, amely tan- tervkészítői, tankönyvírói, szakértői és napi oktató tevékenységük hiteles záloga. Képünkön Kormos Éva alkotása. Ballada a szabadulás lehetetlenségéről Tennessee Williams drámájának bemutatója a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházban Mikita Gábor Miskolc (ÉM) - A mítoszok sohasem történnek meg, de mindig megismétlőd­nek - tartja a mondás. E gondolat jegyében (is) fo­galmazta Orpheusz legen­dáját új történetté Tennes­see Williams. Orpheusz alá- száll című drámáját az el­múlt pénteken mutatták be a miskolci Kamaraszín­házban. Az amerikai drámaíró e művé­nek hőseit is az USA déli álla­mainak - a fajgyűlöletével, puri­tanizmusával minden egészsé­ges életösztönt elpusztító - vilá­gába helyezi hőseit. Ez a közeg - bármennyire is amerikanizáló- dunk - igencsak távol áll tő­lünk, mint ahogyan Williams hajdani modernsége is megko­pott mára. Mégis van érvényes üzenete a mostani felújításnak. A Miskolcon ezúttal vendégként dolgozó Árkosi Árpádot ugyanis stiláris kérdések helyett a drá­ma hőseinek emberi igazsága foglalkoztatja - ahelyett, hogy színházi divatok után szaladna, inkább a szövegre és az ahhoz kapcsolódó színészi gesztusokra figyel. Nem szakad el az eredeti helyszíntől és kortól sem: Dávid Attila díszlete és Bozóki Mari­ann jelmezei az ötvenes évek Pásztor Edina és Molnár Csaba Amerikáját idézik. A jelenetek között felcsendülő blues-dalla- mok nemcsak a korra utalnak, de balladisztikus színezetet is adnak a játéknak. Árkosi munkája elsősorban a szabadság kereséséről szól - és a szabadulás lehetetlenségéről. Négyen próbálnak kitörni kör­nyezetük szorításából. A legre­ménytelenebb a főhősnő, az apja gyilkosához kényszeritett Lady Fotó: Dobos Klára próbálkozása. Ő ugyanis a visz- sza nem hozható múltba mene­külne. Pásztor Edina - finom ár­nyalatokkal megformált, meg­rendítő - asszonya mindvégig keményen őrzi magában a múl­tat, mintha csak arra várna, hogy férje halála után mindent ott folytathasson, ahol félbema­radt a boldogsága. Segédjével való kapcsolata is eszköz ehhez. A játék egyik hangsúlyos pilla­natában kezet nyújt egymásnak az asszony és a férfi. A hosszan kitartott pillanat pontosan jelzi: nem szerelem, inkább szövetség szövődik kettejük közt. Nem is születhet több - a gitárjával cél­talanul vándorló fiút játszó Mol­nár Csaba kissé egysíkú alakítá­sában az érzelemmentesség, nyegleség dominál. A beatnem- zedék másik képviselőjét árnyal­tabban jeleníti meg Zborovszky Andrea. Az exhibicionista Carol a könnyedsége mögött megmu­tatja a magányt, a szorongatott- ságot. Szorongásból, az erőszak­tól való menekülésből táplálko­zik a seriff feleségének naiv fes­tészete is. Máhr Ági sajnos jó ideig csak komikus figurának láttatja a látomásoktól terhelt asszonyt, adós marad a zavaro­dottság mögött húzódó rettenet érzékeltetésével. De komikusak a mellékfigurák isa rendező az irónia színeivel fest(et)i meg a kisvárosi környezetet, amely így nem „pokoli", inkább csak nevetnivalóan szánalmas, Isten háta mögötti hely. Nem segít ezen a feleslegesen színre vitt, ügyetlenül kivitelezett lincselés képe sem. A fenyegető erő csak Földi László (Carol bátyja) re­mek epizódjában és Somló Ist­ván (a férj) megbéklyózó tekin­tetében lakozik. Ez azonban ke­vés ahhoz, hogy azt érezzük, Orpheus alvilági mélybe szállt. A Margit-legendától a galaktikus történetig Miskolc (ÉM - CSM) - Dráma- pedagógiai hétvégét rendezett az elmúlt szombaton a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban a megyei Drámapedagógiai és Színjátszó Műhely. Bár eredeti­leg megyei találkozónak hirdet­ték meg, végül a megyehatáron túlról, például Nyíregyházról, Egerből, Hajdúböszörményből, Vásárosnaményből is érkeztek a módszert használó pedagógusok - összesen mintegy százharmin­cán - tudtuk meg Lukácsné Eis- ner Éva szervezőtől. A Nemzeti alaptanterv az ál­talános iskolában (illetve a korosztály számára) kötelezővé teszi a drámapedagógia oktatá­sát. így sokan foglalkoznak ve­le, illetve sokan tanulják - ám ilyen széles körben csak vi­szonylag rövid ideje alkalmaz­zák a módszert, amelynek lé­nyege, hogy ne külső szemlélő­ként, hanem belülről próbálja­nak meg élethelyzeteket megol­dani a gyerekek. A drámapedagógia nem egyenlő a színjátszással. Nem a művészi megfogalmazás elérése a cél, hanem a szituációk átélé­se, a döntésekhez vezető út bejá­rása. Hogy milyen széles körben alkalmazható, azt jól példázzák a hétvége bemutató foglalkozá­sai is. A tiszaújvárosiak a Szent Margit legendát jelenítették meg, a miskolci Pattantyús Általános iskolából egy drogos, a Hermán Ottó Gimnáziumból egy jövőbeli galaktikus történe­tet hoztak, mig a házigazdák Oi- dipusz történetét dolgozták fel. A bemutatókat pedig a Műhely közgyűlésének keretében szak­mai vita követte. A műhely - a valóban nagy sikerre való tekintettel - április­ban újabb, minden szakmai ér­deklődő számára nyitott találko­zót szervez. Szlovák száguldás a festészet lejtőjén Miskolc (ÉM - DK) - Hat kor­társ szlovák képzőművész kö­zel negyven alkotása látható február 28-ig a Miskolci Galé­ria Rákóczi-házában. A kiállí­tókat fiatal koruk, a helyszínt pedig „öreg" intézményi kapcsolat „hozta össze".- Ez a kiállítás volt már Len­gyelországban, innen pedig Ro­mániába megy - hallottuk Mi­kulás Kekenáktól, a kassai Löff- ler Béla Múzeum igazgatójától. - Hogy több helyen is bemutathat­juk a kortárs szlovák művészek munkáit, az nagyrészt a miskol­ciak kezdeményezésének kö­szönhető: ők szervezték meg a képzőművészeti intézmények el­ső regionális találkozóját, ahol alkalmunk volt megismerkedni cseh, lengyel, román, újvidéki stb. kollégákkal. Azóta már ná­lunk, Kassán is találkoztunk. A Miskolci Galéria és a Löff- ler Múzeum kapcsolata hatéves múltra tekint vissza. Azóta be- A kiállítás rendezői: Mikulás Kekenák és Vladimír Beskid Iván Csudái Teddy című képével Fotó: D. K. A KIÁLLÍTÓ MŰVÉSZEK: IVÁN CSUDÁI (sz. 1959) az 1980-as évek mitológiai és archaikus vonulatától váltott át a '90-es esztendők körültekintőbb, egyértelműbb kifejezésformái­ra. Személyes vallomásait és titkos misztériumait jegyzi le. BOHDAN HOSTINÁK (sz. 1968) a görög-bizánci tradíciók örököse 7 a klasszi­kus esztétikai elveket alkalmazza. Olyan világot ábrázol, mely képzeletben tiszta, nosztalgikus, sztoikusán kiegyensúlyozott és metafizikus egyszerre. DOROTA SADOVSKÁ (sz. 1973) a kortárs szlovák festészeti gondolkodás legfi­atalabb képviselője. Vásznait bőségesen benépesíti figurákkal, torzókkal, testrészekkel. Minden érdekli, ami „ég és föld közt" létezik. MÁRIA BÁLÁZÓVÁ (sz. 1956) az 1990-es évek első felében formák és szimbólu­mok képzeletbeli lexikonéból válogatta lebegő, szálló tárgyait, melyek folya­matos csökkentésével érte el jelenlegi geometriai formavilágát. ADAM SZENTPÉTERY (sz. 1956) az 1980-as évek végén csatlakozott a geo­metrikus látásmód követőihez. A képi felszínen aránytalanul szétszórt, konstrukció nélküli térben „lebegtetett" töredékektől jutott el a mérnökileg arányosan szerkesztett, tartalmas kompozíciókhoz. RÓBERT URBÁSEK (sz. 1965) 1993 után szentelte munkásságát a festé­szetnek, előtte lineáris-konstruktív rajzokkal, illetve grafikával foglalko­zott. Most saját énjét színpompás masszába olvasztja. mutatkozott már Kassán Drozs- nyik István, Borgó és Varga Éva, idén szeptemberben pedig Ürbán Tibor állít ki a Löffler Múzeumban. Miskolcon láthat­tuk már Szentpétery Ádám fes­tő-, és Peter Sceranka szobrász- művész alkotásait, most pedig a kortárs kiállításnak ad otthont a galéria.- A mostani kiállítók Szlová­kia legkülönbözőbb területeiről származnak. Az a közös ben­nük, hogy mindannyian fiata­lok, vagy legalábbis középkorú­ak - mondja Mikulás Kekenák. - Ők a „90-es évek szlovák fes­tészetének kulcsfigurái, gene­rációjuk „legjellemzőbb” alko­tói. Hárman a figurális, hár­man az absztrakt festészetet képviselik. A kiállítás alcíme: Száguldás a festészet lejtőjén. Vladimír Beskid művészettörténész sze­rint ez a tárlat azt tükrözi, mi­lyen lehetőségei vannak napja­inkban a festészetnek, s hogy mi várhat e területre a jövőben. Az életüket a festészetnek szentelő főszereplőkön múlik, hogy tud­nak-e új tartalmat adni, új életet lehelni e művészeti ágba. S ter­mészetesen függ a jövő attól is, hogyan fogadja a közönség e vi­zuális törekvést.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom