Észak-Magyarország, 1999. február (55. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-04 / 29. szám
1999. február 4., csütörtök Kultúra 8 HÍRCSOKOR • Magyar filmek Berlinben. Az arany- és ezüstmedvék elnyeréséért rendezendő, február 10. és 21. közötti 49. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon két film képviseli Magyarországot. A Panoráma szekcióban vetítik Tompa Gábor: Kínai védelem című alkotását. Jancsó Miklós: Nekem lámpást adott a kezembe az úr Pesten című munkája a Fórum szekcióban szerepel. • Műemlékfelújítások. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az idén 10 milliárd forintot szán műemlékfelújításokra. Kiemelendő a kastélyrekonstrukciós program, amelyre még ez évben nyilvános pályázatot hirdet a tárca. Kovács László eMeRTon-díja Budapest (MTI) - Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar karmestere eMeRTon-díjat kapott egy decemberi rádiós produkcióban nyújtott teljesítményéért. A Magyar Rádió művészeti díjait az idén 15 kategóriában ítélte oda a testület művészeknek és rádiós szakembereknek. A legjobb produkcióért járó elismerést a Rádiózás Napjára, 1998. december 1-jére összeállított műsorfolyam, ezen belül Kovács László karmester és Balogh Sándor hangszerelő-zeneszerző kapta. Az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő könnyűzenei teljesítménye elismeréseként Koncz Zsuzsa nyerte el az év énekesnője címet, míg az év énekese Zámbó Jimmy lett az eMeRTon-díjakat odaítélő kuratórium döntése nyomán. Az életműdíjat a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Stúdió 11 érdemelte ki. Az év musical énekesnője díjával Aux Évát jutalmazták, az év musical énekese elismerést pedig Dunai Tamás nyerte el. Az év felfedezettje Fehér Adrienné énekesnő. A zenekarok közül a Back II Black, a főik együttesek sorában a Méta zenekar és Balogh Kálmán cimbalomművész, a jazz együttesek kategóriájában a Cotton Club Singers kapott elismerést. Hangszeres szólistaként ifj. Sánta Ferencet díjazták. Az év kiemelkedő kiadványa címet Kincses Veronika és a fóti gyermekváros kórusának lemeze nyerte el. Az elmúlt év legjobb hangmérnöke Bányai Jenő, zenei rendezője Blum József lett. A testület posztumusz kitüntetést adományozott Felber Györgynek, a Magyar Televízió fiatalon elhunyt gyártásvezetőjének, aki az eMeRTon-gálaműsorok mindenkori producere volt. A díjakat ezúttal is gálaműsor keretében, március 26-án, a Budafok-Tétény Művelődési Házban adják át. Rézműves-képek. Rézművesné Nagy Ildikó művésztanár (képünkön) alkotásaiból nyílt kiállítás a szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola Galériájában. A műfajában és témájában is gazdag, változatos anyagot bemutató tárlat február 12-én látható. Fotó: Vajda János Mától: filmszemle Budapest (MTI) - A korábbiaknál nagyobb a szakma érdeklődése a ma kezdődő 30. Magyar Filmszemle iránt, ezt igazolja, hogy kedden, a jegyigénylés első napján a szakmai jegyek kétharmada, azaz több mint 23 ezer belépő gazdára talált. Az ötnapos program tervezett 128 előadásából 31-re már valamennyi szakmai jegy elkelt, ezért a szervezők már 14 pótelőadást beiktattak. A filmek a Corvin mozi mellett a Puskin moziban, a Művészben és az Örökmozgóban kerülnek vászonra. Gombnyomásra válaszol a könyvtáros A Szabó Lőrinc Fiókkönyvtárból kölcsönözhetők a CD-ROM-ok is Tóth Katalin: Tavaly 870 órában használták a könyvtártagok az internetet Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - FG) - Motoszkál az ember fejében egy mondat, egy szókép, vagy egy hasonlat, de nem tudja, ki mondta, viszont biztos benne: klasszikus idézet. Ilyenkor szokás segítségül hívni a könyvtárat, és ilyenkor a könyvtáros is napokig bújja a versesköteteket - pontosabban bújta, mert ma már a helyes válasz gombnyomásra érkezik.- Nem korszerű ma már az a könyvtár, ahonnan csak kölcsönözni lehet. Az olvasók mindig igényelték a tájékoztatást. Időnként nagyon nehezen megválaszolható, komoly kutatómunkát igénylő kérdésekkel fordulnak a könyvtárosokhoz. De ha nem lenne egy könyvben tartalom- jegyzék, névmutató, ha a törvénytárakhoz nem készülnének tárgymutatók, ha a lexikonok nem betűrendben tartalmaznák a szócikkeket, ha nem készülnének bibliográfiák, katalógusok, elvesznénk a betűtengerben - veszi sorra Tóth Katalin, a miskolci Szabó Lőrinc Fiókkönyvtár munkatársa mindazt, ami a megfelelő tájékoztatáshoz és a jó könyvtárhoz kell. De most egyetlen könyv sincs az asztalán, a számítógép gombjával nyitja ki a következő tájékoztató eszközt.- Egyre több adatbázis készül, ezekből rendkívül gyorsan kikereshető mindenféle információ. Itt van például a Verstár '98. Ebben ötven klasszikus magyar költő valamennyi - közel 10 ezer- versét dolgozták fel. Igény szerint a szerző, a cím vagy a vers bármelyik szava alapján kikereshetem a verseket. Például a Miskolc szó beírásával kigyűjt- hetem azokat a verssorokat, amelyekben ez a szó előfordul... Meg is hallgathatom a költeményeket. Babits saját versét mondja, megzenésített verseket találunk a Kaláka előadásában, Ady-verseket Latinovits Zoltán tolmácsolásában... Az irodalmi barangolás után a könyvtáros megmutatja a CDjogtárat is. A paragrafusok útvesztőjében is eligazít a havonta frissített teljes szövegű jogi adatbázis. Kereshetünk benne a törvény száma, címe, alcíme, típusa szerint is adatokat, de tárgyszavak alapján is eljuthatunk a jogszabályhoz. Ha a jognál nem is könnyebb, de talán a könyvtárban is kevesebb a bibliai kérdés. Viszont a kutatók rendelkezésére áll a hat nyelven feldolgozott bibliai adatbázis. Megtalálható a könyvtárban a Magyar Nemzeti Bibliográfia CD-n, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár által készített Irodalmi bibliográfia és Szociológiai adatbázis, és van nyelvoktató CD is. Mindez így együtt komoly segítség a könyvtárosok, a tájékoztatást kérő olvasók számára. De van a könyvtár gyűjteményében több olyan multimédia CD-ROM, amelyet haza is vihetnek a könyvtár tagjai - heti 300 forintos kölcsönzési díjért.- Jelenleg három számítógép áll könyvtártagjaink rendelke-" zésére - folytatja a könyvtáros.- Kettő a már említett CD- ROM-ok és az internet használatához, egy pedig szövegszér- kesztéshez vehető igénybe: A t számítógépekről nyomtatni és floppyra letölteni is lehet. Az internet segítségével hazai és külföldi könyvtárak katalógusaiban, szövegtáraiban is kereshetnek információkat az érdeklődők. Egy óra géphasználat mindössze 100 forintba kerül, az időpont akár telefonon is előjegyezhető. A könyvtáros Tóth Katalin legmagasabb iskolai végzettsége szerint informatikus könyvtáros. Nem informatikus, nem a számítástechnika felől közelít az információkhoz, hanem mint könyvtáros igyekszik minél inkább az olvasók tájékoztatásának szolgálatába állítani az informatikát. Katalin érettségi után könyvtár-magyar szakon végzett a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. Első munkahelye a miskolci Városi Könyvtár volt, majd 10 évig a Borsod Volán munkahelyi könyvtárát vezette, 1993- ban ismét visszatért a Városi Könyvtárba. Dolgozott a Petőfi Sándor Fiókkönyvtárban, majd a Lévay József Tudományos gyűjteményben, és másfél éve a Szabó Lőrinc Fiókkönyvtár munkatársa. Közben elvégezte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem informatikus könyvtáros szakát, mivel egyre inkább érezte a szakmai fejlődés szükségességét. Véleménye szerint a könyvtáros pálya nyitott személyiséget, a könyvtári szolgáltatás még nyitottabb intézményt kíván. A könyvtárosoknak ma már szükségük van a számítástechnikai ismeretek- • re, a megfelelő könyvtári ellátáshoz pedig minél több korszerűbb gép és adatbázis kell. Kommunikációs könyv Miskolc (ÉM) - Utry Attila Kommunikáció, szociálpszichológia, kultúra című könyvét február 5-én, pénteken délelőtt 11 órától mutatják be Miskolcon a Rónai Művelődési Házban. Utry Attila kommunikációkutató, egyetemi oktató a társas kapcsolatokat elemzi új könyvében. Feltérképezi a kommunikáció hierarchiáját, a verbális kommunikáció ismérveit, a kulturális szignálokat, a metakommunikációt, szól a meggyőzés művészetéről, a társadalmi kommunikációról, a tömegkultúra és a tömegkommunikáció kapcsolatáról, a filmes megjelenítésről, a társadalomlélektan ismérveiről, s nem feledkezik meg a marketing kommunikációról sem. A szerző a könyv második részében az úgynevezett kultúrapesszimizmus kritikáját bővíti új szempontokkal, s elemzi a világkultúra tartós és elhaló tényezőit. Irodalmi ösztöndíjak Budapest (MTI) - Szépirodalmi, kritikai, szociográfiai vagy irodalomtörténeti munkájukhoz támogatást kérő fiatal írók, irodalmárok részére hirdet pályázatot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. A Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíj célja, hogy pályakezdő, tehetséges fiataloknak teremtsen lehetőséget a magas színvonalú alkotó tevékenységhez. A támogatás nem vonatkozik a PhD-ösztöndíjak ideje alatt folytatott irodalmi tevékenységre. Az ösztöndíjban évente tízen részesülnek. A terveket a Magyar Irodalom Háza Kortárs Irodalmi Központhoz kell eljuttatni február 20-ig. Fiatal drámaírók részére hirdeti meg az Örkény István Drámaírói ösztöndíjra kiírt pályázatot a kultusztárca. Az ösztöndíjjal új magyar színművek születését kívánja ösztönözni a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, továbbá lehetőséget kíván teremteni pályájuk elején járó drámaíróknak. A műveket - amelyeket szakmai bizottság bírál el - a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Művészeti Főosztályára kell eljuttatni március 10-ig. Az ösztöndíjban évente öt fiatal részesülhet. Mazsoret-Utánpótlás. A miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház mazsoretegyuttesének új vezetője van Kékedi Henriett személyében. Újdonság az is, hogy már nem csak a felnőttek, hanem a kisebbek is tanulják az elegáns menetelést, a jellegzetes botforgatást. Két utánpótláscsoport is működik jelenleg a házban (képünkön a „nagyobb kicsik"). A tervek szerint legközelebbi fellépésükkor a nagyok előtt haladnak a fiatalabb generáció tagjai is, így közel százan vonulnak majd fel,, hogy szórakoztassák a közönséget. Fotó: Dobos Klára