Észak-Magyarország, 1999. február (55. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-27 / 49. szám

1999. február 27., szombat Miskolci polgár 7 EGY HELY „Régihaza” Szalóczi Katalin /Vem volt mindig „régihaza". Valamikor Bizony Ákos 11.-nek hívták, aztán egyszer csak, gyerekfejjel fel nem foghatón, Mada­rász Viktor 7. lett belőle. Persze ez sem egé­szen így volt. Merthogy ekképp tanultam be: „Bizonyé kos". Meg sem fordulta fejemben, hogy ez valakinek a neve. A mi utcánké volt, ami, ha esett, bizony nyákos lett. Egyéves koromban költöztünk oda. Nyila­dozó értelmem sok mindenen csodálkozott, de a szülők tekintetéből, hangváltásából kiol­vastam: nem mindent szabad megkérdezni, s főként nem mindenki előtt. Az ötvenes évek közepén-végén jártunk. A valamikor alighanem egy család számá­ra épült házban legalább öt lakott. Akkor semmi kivetnivalót nem találtam abban, hogy a hálószobánk hatalmas ablaka a szomszédok teraszára nyílt. Nemigen volt életüknek olyan momentuma, amiről rövid úton ne értesül­tünk volna. De illett nem meglátni, nem meg­hallani az odaát történteket. És nyáron ugyané verandán tartottuk mi, az udvar gye­rekei színielőadásunkat, amelyre minden hoz­zátartozó hivatalos volt. El is jöttek, s egy idő­re feledésbe merült a másik „portája" elé ön­tött szennyesvíz, vagya rossz helyre terege­tett ruha fölötti perpatvar. Alattunk, a mi szenespincénkkel szomszédos helyiségekben is laktak. Egyetlen közös, állan­dóan bűzlő vécével. Ezt már annyira igazságta­lannak tartottam, hogy szégyelltem lemenni kis fonott kosárkámmal az apám aprította gyújtó­sért. De nemcsak fát, finom süteményeket is hordtam onnan föl, hiszen a lentiek között élt az a család, akikkel olyan jóban voltunk, hogy sokájg rokonainknak hittem őket. Es ott voltak a hátsó udvariak! Akik égre nyíló kulipintyókban húzták meg magukat. Budi az udvaron, a szeneskamrák mellett, ahol kapirgált néhány tyúk is. Első szerelmem nagymamája a disznóól tetején egy befőttes üvegben piócákat tartott, állítólag azért, hogy vérnyomását áldásos szívóhatásukkal ál/itsa helyre. Nem voltam biztos benne, hogy nem boszorkány. De ő volt az, aki a maga köré gyűjtött kislányokat az ajtó elé kipakolt kis- sámlikon ülve megtanította a recehorgolásra. Az ott töltött nyolc év minden udvarbéli veszekedés, különbözőség ellenére életem legfelhőtlenebb korszaka volt. Szüléink más­ként vélekedhettek, mert az első adandó alaklommal elköltöztünk egy modern bérház­ba. Ahol volt központi fűtés, meleg víz, és a földszinten ugyanolyan lakások voltak, mint a harmadikon. De valami nagyon hiányzott. Olyannyira, hogy nővéremmel évekig visz- sza-visszalopakodtunk felidézni az emlékeket a „régihaza" udvarára. Az oldalt szerkesztette: Bujdos Attila Telefonszáma: 46-414-022/212 e-mail: bujdos@iscomp.hu Múlt idő, jelen idő. Az oroszlán­fej, kopogtatóval a szájában, a Hunyadi utcai ház kapuja fölül pislog le az arra já­rókra. Alatta a remek, kovácsolt vaskapu, melynek finom részletein jónéhány szem­pár elkalandozhatott. Az emlékeken túl ma már csak a máló vakolat köti össze őket. Egy oroszlánfej és egy vaskapu. Fé­lő, hamarosan búcsút mondanak egymás­nak, a háznak, s nekünk, a hálátlan jelen­nek. Magukkal viszik a múltat, megfoszt­va tőle a jövőt. Fotó: Bujdos Tibor Monogramokba rejtett báli hangulat Ma a vendégek magánügye, a századfordulón selyemzsinóron függött a táncrend Századfordulós táncrend a megyei múzeumban Fotó: Bujdos T. Nyikes Zita Miskolc (ÉM) - „Szabad?" - áll oda a férfi a nő elé. „Jössz táncolni?" - és már húzza is. Az egyik nőnek a csuklóján apró füzetecske függ, a másiknak semmi. Mi is volt az a kétféleképpen is értelmezhető táncrend?- Nem emlékszem, hogy valaha készítettünk volna táncrendet - válaszolják egymás után a nyom­daipari cégek megkérdezett szak­emberei. Es hiába érdeklődünk, arról sem tudnak, hogy idén, a báli idény februári napjaiban Miskolcon vagy a környéken ké­szülne táncrend. A papírboltok­ban is „emberemlékezet” óta nem találkoztak a „rendszerint selyemzsinóron függő könyvecs­kével, a táncok sorrendjének jegyzékével”.- A funkcióját ismerem. Fel­sorolták a táncokat, és a höl­Dunyák Györgyné Fotó: F.M. gyek beleírták, kikkel fognak táncolni a bálon. Kispéldányszá­mú, formailag nem kötött műfaj. Lenne rá ötletem, hogyan néz­zen ki. Szép, finom, elegáns - so­rolja az egyik nyomdaipari cég vezetője, mikor eljátszva a gon­dolattal táncrendet rendelünk. Parányi finomságok „Szünóra előtt, Szünóra után” - nyílik ketté immár kézbe véve a századforduló, korabeli minia­tűr dokumentuma a megyei mú­zeum helytörténeti adattárában. „Lassú csárdás F János, I. Né­gyes (Csárdás) H Rezső” - betűz­hető a kemény lapon felejtett ce­ruzanyom. És előkerülnek vé­kony papírlapra vagy selyem- szalagra nyomott „tánczrendek” is. Azonban hiába időzik az em­ber, a monogramok mögé bújta­tott ifjak kilétét vagy a felkérés izgalmát csak a rézkapcsos em­lék ismeretlen tulajdonosa tud­ná felfedni és felidézni. Dunyák Györgyné tánc- és il­lemtanár viszont saját élményei­ről mesél.- Kétféle bál volt - kezdi, és máris a harmincas évekbe csöp­penünk. - Amikor a tánciskola záróbálját, a próbabált tartot­tuk, a táncórákon beszéltük meg, hogy ki kivel és mit fog táncolni. Ha viszont igazi - akár farsangi - bálba mentünk, ak­kor gyakran előfordult, hogy a fiúk már korábban leviziteltek a lányos családoknál, így mintegy lefoglaltak táncot. Elutasítani egy felkérést illetlenség volt, akinek odaígértük, azzal kellett eltáncolnunk. Ha viszont leké­rés történt, akkor a fiúnak át kellett adnia a lányt. így, ha va­laki nem tetszett, lekérettük ma­gunkat. A bálok mégis fegyelme­zettek, elegánsak voltak, és szi­gorú szabályok szerint folytak. A tánc után a fiúnak például körbe kellett vezetnie a lányt a termen, a helyére kísérnie, ott meghajlással megköszönte a tán­cot. Ha meghívták, leült az asz­talhoz, és a szülők jelenlétében kedélyesen elbeszélgettek. „A világon nincs!” A második világháború után tűnt le, de addig nemcsak a csuklón függő vagy a retikülben tartott kiskönyvet, kártyát hívták tánc­rendnek, hanem a táncok egymás utáni sorrendjét is. Ezt pedig a bál szervezője határozta meg. A harmincas évek végén a nyi­tótánc után foxtrott, tangó, bécsi keringő, slowfox, angol keringő, swing, rumba és csárdás követ­kezett. Ha pedig az adatna meg, hogy a századelő miskolci báljai­nak helyszínére, a Korona-szállo­da emeleti termeibe vagy a nem­zeti színház álarcos táncvigalmá- ra pillanthatnánk be, a lengyelt nemzeti, majd keringő követné, a lassú magyart francia négyes, körmagyar, végül pedig mazurt táncolnának a párok.- Ilyen már a világon nincs, ma már nem divat a táncrend! - fogadják értetlenül a kérdést a mai bálok szervezői. Nincs kis­könyv, kártya, selyemszalag, és a táncok sem előre meghatáro­zott, szigorú szabály szerint kö­vetkeznek egymás után. Valami azonban mégis maradt a hajdan élő hagyományokból, hiszen a nyitótánc kötelező. Az viszont, hogy milyen sorrendben és mi­lyen táncokra mulatnak a bálo- zók, semmi más, mint a zenekar és a vendégek magánügye - je­lentik ki 1999 februárjában. „Lapos” tilalmak regen és napjainkban Miskolc, Budapest (ÉM - SZ)- Napjainkban is érvényesek azok a képes levelezőlapok­ra vonatkozó korlátozások, melyekre több alkalommal visszatértek a múlt század végének megyei és „miskolczi" újságjai.- A posta által beszerzett képes­lapok több csoportba sorolha­tók. Ilyenek az egyes települése­ket bemutatók. A zsánerlapok az év nagyobb ünnepeihez kö­tődnek, a figurális lapok pedig vagy az ember életének forduló­it jellemző szimbólumokat ábrá­zolnak-, vagy más ünnepekhez kötődnek, valamint egyszerűen csak vidám rajzokat ábrázolnak- tudtuk meg Tormáné Kriszti­án Mártától, a Miskolci Posta- igazgatóság küldeményforgalmi területi üzletigazgatójától. Az üzletigazgató hangsúlyoz­ta: a tömegigény kielégítésére törekszenek. Ez eleve kizárja a Képeslapkínálat Fotó: Bujdos T. szélsőségeket, így a közerköl­csöt, vagy személyiségi jogokat sértő képeslapok forgalmazását. Ugyanígy a politikához kapcso­lódó ábrázolásokat is.- Sokkal egyértelműbbek azon­ban a méretekre vonatkozó szab­ványok: a szélességük 9-től 10,5 centiméterig, a hosszúságuk pe­dig 14-től 15 centiméterig terjed­het - mondta az üzletigazgató. Amennyiben a képeslap ábrá­zolása sérti a korábban említett normákat, a posta dolgozói nem továbbítják azt, az 1964-ben szü­letett postatörvény ide vonatko­zó paragrafusai alapján - mondta Mohácsi Mihály, a Mis­kolci Postaigazgatóság hálózat­üzemeltetési osztályvezetője. A képeslapokat forgalmazó cégek nem hagyják figyelmen kívül ezen elvárásokat.- A kiadásra váró lapok ábráit belső zsűrizésnek vetjük alá, így kizárt, hogy forgalomba kerülje­nek akár politikai, akár pornog­ráf vagy személyiségi jogokat sértő lapok. A 18 és 30 év közöt­tieket megcélozva igyekszünk széles körben igazodni az igé­nyekhez: leginkább a kicsit szem­telen és kritikus képeslapok a ke­resettek - tudtuk meg Nagy Gab­riellától, a Boomerang Freecards ügyvezető igazgatójától. 100 éve írták „Erkölcstelen és illemsér­tő levelezőlapok postai le­tiltása. Miután utóbbi idő­ben mind sűrűbben kerül­nek forgalomba magánipar által előállított oly levelező­lapok, melyek a közerkölcsi- ségbe ütköző vagy illem- és szeméremsértő képet, rajzot, verset stb. tartalmaznak, azért a kereskedelemügyi miniszter az összes postahi­vataloknak meghagyta, hogy az ily levelezőlapokat ne to­vábbítsák és ne kézbesítsék, hanem foglalják le és terjesz- szék föl az igazgatóságukhoz. Ez utóbbiak azután ezeket vagy visszaadják a feladók­nak, vagy ha ezek ismeretle­nek, megsemmisítik.” Borsodmegyei lapok, Miskolcz, 1899. április 28. Művelődésiintézményektől a belvárosi üzletekig Miskolc (ÉM - SZ) - Az utób­bi évtizedekben a magyar történelem nagyjainak nevét viselte a Népkertet a belvá­rosi főutcával összekötő ut­ca: Korvin Ottót a reneszánsz uralkodócsalád váltotta fel - nem függetlenül a történel­mi, politikai megítélésektől. Korvin Ottó (1894-1919) fiatalon vált a századelő politikájában vállalt szerepe áldozatává: a Ma­gyarországi Forradalmi Szocia­listák vezetőjét, a Kommunisták Magyarországi Pártjának egyik alapítóját, majd a Belügyi Nép­biztosság Politikai Nyomozó Osztályának főnökét 1919-ben a Tanácsköztársaság utáni bíró­ság halálra ítélte, s még az év decemberében ki is végezték. Az elmúlt évtizedekben az ő nevét viselte a jelenlegi Görgey Artúr utcát és a Széchenyi utat össze­kötő utca, mai nevén a Corvin. Az utca állandó jellemzője a bel­városba vagy azon átvezető jelen­tős forgalom. A Népkert felől e mozgásirányhoz csatlakozva sé­tánk elejét a térhangulat határoz­za meg: betonlapok a földön, be­tonlapok a házakon, köztük a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár előtt és szemben a mai ITC-szák- ház előtti tér húzódik egy-egy fá­val, bokorral megtörve a „megkövezett” hangulatot. E te­rek javarészt kulturális intézmé­nyekkel szegélyezettek: a könyv­tár épülete mellett áll a Tudo­mány és Technika Háza, szem­közt pedig a Rónai Sándor Műve­lődési Központ. Utóbbinak a Cor­vin utcára néző oldalát a francia művész, Morphée falfestménye teszi színessé, vidámmá, ahogyan (a nem a környéken található) Avasi Gimnázium esetében is. Tovább haladva jobbról 10 A Corvin utca Fotó: Séllei Zsolt emeletnyi magasságig törő bér­házak sorakoznak. A másik ol­dal a bérházi négylábúak ked­velt „szabadidős” tere: gyakorta látni erre kutyáikkal játszadozó, azokkal sétáló gazdákat. A vil­lanylámpák szabályozta forgal­mas kereszteződés már a belvá­ros üzleties hangulatához köze­lít: továbbra is kirakatokat, ki­sebb üzleteket, majd üzletháza­kat látunk. Ezek egyike a Bató- ház. A Bató család Miskolc 19. századi életének meghatározó, főként gabonával kereskedő csa­ládja volt. Széchenyi utca 72. szám alatti házukat 1976-ban bontották le, helyére az utcán átívelő, Pirity Attila által terve­zett ún. „lábas-ház” épült, mely számozása tekintetében már a főutca épülete. Forrás: Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 2., 1995

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom