Észak-Magyarország, 1999. február (55. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-26 / 48. szám

1999. február 26., péntek Kultúra 8 HÍRCSOKOR • Német muzsika. A muzsika hangjai címmel német nyelvű előadást tart a mis­kolci Kossuth Gimnázium és Szakközépis­kola március 1-jén, 2-án és 3-án délután 3 órától Miskolcon a Rónai Művelődési Házban. • Edelényi kórusünnep. Húszéves az Ede- lényi Férfikórus, ebből az alkalomból ün­nepi hangversenyt tartanak a helyi Ren­dezvények Házában február 27-én, szom­baton délután 5 órától. A műsorban a há­zigazdákon kívül fellép az edelényi Ho­zsánna Vegyeskórus, a Szerencsi Férfikórus és a mezőcsáti Egressy Béni Vegyeskórus. Tosca Amerikából Miskolc (ÉM) - Titilayo Adedokun, Milá­nóban élő amerikai származású szoprán énekesnő alakítja a Miskolci Nemzeti Színház február 26-ai és 27-ei Tosca-elő- adásain a címszerepet. A Puccini-operát 1996-ban mutatták be - Majoros István rendezésében - először Miskolcon. Azóta minden évben műsorra tűzik a darabot. A főszerepeket az Olaszországban évente megrendezett Viotti-Valsesia énekverseny győztesei éneklik. A mostani miskolci elő­adásokban az amerikai művésznő mellett Cavaradossit, a festőt a Dél-Koreából ér­kezett Bae Jae-Chul alakítja. Az olasz nyelvű előadás további szerep­lői: Tóth János (Scarpia), Gogolyák György (Cesare Angelotti), Ürmössy Endre (Sekrestyés), Dézsy Szabó Gábor (Spolet- ta), Molnár Erik (Scarrone), Pécskay Tibor (Börtönőr), Mojzes Andrea (Pásztor). A ze­nekart Kesselyák Gergely vezényli. Rajz és irodalom Vass Tibor Szalay Lajos ma lenne kilencveneszten- dős. Ebből az alkalomból Rajz és irodalom címmel nyílt Szalay-kiállítás tegnap a bu­dapesti Országos Idegennyelvű Könyvtár­ban. A nyolcvan, irodalmi művekhez ké­szült illusztrációt bemutató tárlathoz ka­talógus is készült. A kiadvány amellett, hogy ízelítőül né­hány rajzot és részletes műtárgyjegyzéket közöl, a Szalay-rajzkötetek és illusztrált munkák eddigi legteljesebb listáját is tar­talmazza. Sümegi György művészettörté­nész kötetzáró, tanulmányértékű cikké­nek azért is örülhetünk, mert a magyar il­lusztráció-történet egy sajátosan egyéni fe­jezetének kutatója rövid történeti áttekin­tés tükrében közérthető, szabatos nyelven elemzi Szalay illusztráló tevékenységét. Megtudhatjuk, hogy Szalay nemcsak az illusztrátori, de a rajzolói pályáját is folyó­iratoknak küldött illusztrációkkal kezdte. Ő maga vallja, hogy „A rajzolásra egyszerűen azért fanyalodtam rá, kizárólag a tusrajzra, hogy majd abból fogok megélni, hogy az új­ságoknak rajzot készítek. Ebből nem lett semmi, de megmaradt a tollrajzos forma egyre tisztább stílusa, ami a végén szaba­tos nyelvem lett akkor is, amikor már nem akartam illusztrálni se a sajtónak, se senki másnak.” Érdekes adalék, hogy önmagát nem jó illusztrátornak minősítette. „Hogy nekem minden rajz egyedileg akkor kelet­kezik témájában is, amikor hozzáfogok, az olyan érdemem, amely az illusztrátor Ság­ban rossz elem. Szóval gyenge illusztrátor az, aki nem tudja figuráit állandóan ugyan­azon a nívón végigvinni.” Ezzel éppen il­lusztrációinak autonómiáját, műveinek semmi máshoz nem hasonló karakteriszti- kumát erősítette. Sümegi írja, hogy a Sza- lay-rajzok s az illusztrációként is megjele­nők között méretkülönbség nincs. Nem tett tehát különbséget rajz és illusztráció kö­zött, rajzait vizuális formába öntött versek­nek nevezte. Sümegi feltárja, hogy egy raj­za Illyés-vers illusztrációjaként indult, majd a Magyar Irodalom Képeskönyve bo­rítóján, azután költészet napi füzeten tűnt fel, végül önálló rajzként, múzeumi tárgy­ként tárlaton szerepelt. A kiállítás a művészettörténész szerint tartalmaz olyan vázlatokat, mű-ötleteket, amelyek segíthetnek egy majdani mono­grafikus földolgozásban az életmű koráb­biaknál árnyaltabb bemutatásához. Fölve­ti, hogy milyen határai, korlátái lehetnek az illusztrációnak, lehet-e a rajznak szö­veget helyettesíteni képes kifejező ereje - ha kíváncsiak, az április 7-ig nyitva tartó tárlaton többek között ezekre a kérdések­re is választ kaphatnak. Toldi a Csodamalomban. „Mint ha pásztortűz ég őszi éjszakákon, / Messziről lobogva tenger pusztaságon: / Toldi Mik­lós képe úgy lobog fel nékem / Majd kilenc-tíz emberöltő régiségben.” - Arany János sorait legközelebb február 28-án, vasárnap délelőtt 10 órától hallhatja a miskolci Csodamalom Bábszínház közönsége. A Toldi című előadás természetesen Arany János elbeszé­lő költeménye alapján készült, de a bábszínházi dramaturgiának megfelelően több, az eredeti műben nem szereplő motívummal, sőt, újabb szereplőkkel is bővült a lovagkorba vezető monda. Fotó: Dobos Klára Az épületektől a fogolytábori alkotásokig A Miskolci Galéria izgalmas kiállításokkal várja idén is a látogatókat Miskolc (ÉM) - A Miskolci Ga­léria emeleti kiállítótermében a héten még megtekinthető a hat kortárs szlovák képzőmű­vész kiállítása, a kamarate­remben pedig kortárs magyar fotográfiák láthatók. Ezeket az évben újabb értékes, izgal­mas kiállítások követik. A kamarateremben március 1-jén a Miskolci Galéria Alkotóházá­ban készített munkákból váloga­tott kiállítás nyílik, többek között Borgó, Coppens Miek, Csontó La­jos, Koronczy Endre, Orosz Csa­ba munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. Április 8-án A fény­kép varázsa II. címmel fotóművé­szeti kiállítás nyílik, mely Az ex­ponált világ Országos Fotóhét rendezvénysorozathoz kapcsoló­dik. Május 13-tól Az élet nevében címmel fogolytáborokban készült Az emeleti kiállítóteremben alkotásokat láthat a közönség. március 11-én nyílik a VAN Építészeti kiállítást is terveznek - meg kellene őrizni értékeinket Fotó: Dobos Klára csoport tárlata: nyíregyházi képző- és iparművészek mutat­koznak be. Áprilisban Lóránt János festőművész és Fejér Er­nő fotó- és grafikusművész ki: állítása nyílik, júniusban Kör­nyezetünk - Miskolc címmel építészeti kiállítást, augusztus­ban pedig Borgó önálló tárla­tát tekinthetik meg az érdek­lődők. A tárlatok mellett előadások­ra is várja az érdeklődőket a ga­léria. A Petró-házban Művelő­déstörténeti estek címmel Petne- ki Áron művelődéstörténész a két és háromdimenziós képző- művészeti alkotásokról tart elő­adássorozatot (III. 3, 17, 31, IV. 14, 31), míg Végvári Lajos művé­szettörténész az impresszio­nizmus koráról beszél (II. 24, III. 10, 24, IV. 7, 21.). Ózdi blockflötés jubileum 80 éves a legidősebb dudás Miskolc (ÉM) - Miskolcon (is) ünnepelte 80. születésnapját Pál István, a legidősebb ma­gyar dudás. A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Szólj ötágú síp című rendez­vénysorozata keretében adott koncertet szerdán a Rónai Mű­velődési Központban az idős dudás és Juhász Zoltán népze­nész. Az iskola tanulói az elő­adás végén tortával köszöntöt­ték a 80. születésnapját aznap „éjfél után fél órával” betöltő zenészt. Pál Istvánt tortával is köszöntötték Fotó: Dobos Klára Ózd (ÉM) - Díszhangver­sennyel ünnepli fennállásá­nak 10. évfordulóját az ózdi Erkel Ferenc Zeneiskola Lau- rum Blockflőte Együttese. Az Általános Művelődési Köz­pontban február 27-én, szomba­ton délután 5 órától kezdődő hangverseny díszvendége Bodza Klára énekművész és Czidra László blockflöteművész. A jubileum alkalmából az es­ten díszokleveleket és emlékpla­ketteket ad át Kovács László, a Régi Zene Ózdi Alapítvány ku­ratóriumának elnöke. A hangversenyen a Laurum Blockflőte Együttes - művésze­ti vezető ifj. Nagy Károly - töb­bek között régi táncokat, Pur- cell-, Hándel-, Schwertberger- műveket ad elő, de elhangzik majd a híres Beatles-dal, a Yes- terday is. A régi tánczene hall­gatását pedig fiatal táncosok produkciója teszi még élvezete­sebbé. Magyar filmesek sikerei Budapest (MTI) - Nagy érdeklő­dés kísérte a magyar pavilon ve­zető kiadványa, a Shoot in Hun­gary 1999-2000 című filmes szak­könyv bemutatását a Los Ange­lesben az elmúlt hét végén ren­dezett Location World Trade Show 99 nemzetközi filmproduk­ciós kiállításon. Az amerikai fil­mesek tartalmasabbnak, színe­sebbnek és érdekesebbnek talál­ták a magyar kiadványt, mint a hasonló rendeltetésű francia re­ferenciakönyveket. A trade show-val egyidőben adták át az Amerikai Óperatő- rök Szövetségének (ASC) életmű­díját, amelynek egyik díjazottja a tengerentúlon élő magyar ope­ratőr, Zsigmond Vilmos. Sasvári Szilárd, a Magyar Or­szággyűlés Kulturális és Sajtó Bizottságának alelnöke a nem­zetközi filmes szemináriumon közölte: a delegáció kezdemé­nyezte, hogy Magyarország he­lyezzen el emléktáblát a Holly­woodban található két magyar alapítású stúdiónál (Twentieth Century Fox és a Paramount Pictures-nél) William Fox és Adolph Zukor tiszteletére, hogy ezzel a fiatal magyar demokrá­cia saját kultúrája részeként is elismerje a filmtörténeti nagy­ságokat. Perényi Miklós gordonkaművész, Várjon Dénes zongo­raművész és Horváth Mária énekművész adott hangversenyt tegnap a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Filharmó­nia kamarakoncert-sorozatának estjén Mozart-, Beethoven- és Martinu-műve hallhatott a népes közönség. Fotó: Séllei Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom