Észak-Magyarország, 1999. február (55. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-13 / 37. szám
1999. február 13., szombat f&ZAK-MASYARORSlJlG $ 6 SZÉNLAP Berki Tamás Fotó: Bujdos Tibor Ráadásul dzsessz Miskolc (ÉM) - A Leonard Bernstein népszerű musicaljének köszönhetően a dzsessz először szólal meg operai igénnyel. A zenemű többrétegűségét mutatja, hogy egységet teremt a különböző zenei irányzatok, a szimfonikus költemények, az olykor agresszív dzsessz, az andalító tánczene, a vérbő latin-amerikai muzsika között. A dzsesszre épülő - de az operák között is számon tartott - musicalelőadás után a szombati Páholy-partin ráadásként is dzsesszt kapnak a Miskolci Nemzeti Színház támogatói. A színház földszintjén Pet- rány Mihály zongorista szórakoztatja a közönséget, az emeleti társalgóban pedig Berki Tamás énekel. A hazai dzsesszélet egyik legfényesebb csillaga, Berki Tamás már a középiskolában is dzsessz-ének tanszakra járt, később Gonda János és Vukán György tanítványa volt, majd magar is tanította a dzsesszt. Játszott az Interbrass együttesben, aztán Gonda János zenekarában, 1973 óta rendszeresen fellép a Benkó Dixieland Banddel, több szólólemeze is megjelent, nagydíjakat nyert, Miskolcon többször szerepelt a Clik együttessel. Ma, szombaton este a Miskolci Nemzeti Színház Páholy-partiján láthatjuk, hallhatjuk. Lézerpont a színházban Miskolc (ÉM) - A Miskolci Nemzeti Színház emeleti társalgójában ma estére felépül Miskolc, és Miskolcon belül a Miskolci Nemzeti Színház. Hogy ez miképpen lehetséges, az legyen egyelőre az est főtámogatójának, a Lézerpont Stúdiónak a titka. A szórólapok, nyomtatott reklámanyagok készítésével foglalkozó Lézerpont már korábban is jelen volt - egy-egy kiadvánnyal, plakáttal - a Miskolci Nemzeti Színházban. A West Side Story bemutatójára viszont már az általuk tervezett, kivitelezett meghívóval invitálták a közönséget, külön kis műsorfüzetet is készítettek a bemutatóra, hasonló stílusú a ma esti Páholy-partira szóló meghívó is. Akik a színház támogatóiként a drágább Páholy-bérletek tulajdonosai, és akik külön belépőt váltanak a partira, láthatják az erre az alkalomra készült plakátot, és azt a hatalmas installációt, melynek köszönhetően úgy lehetünk a színházon belül, hogy kívülről is látjuk... Az összeállítást készítette: Filip Gabriella Békés bandavezérek, táncos csaták A Rakéták vezére és a Cápa-főnök színpadon kívül még nem verekedett Masa Attila és Dézsy Szabó Gábor Fotó: Éder Vera Miskolc (ÉM - FG) - New York West Side negyedében két banda harcol a felségterületekért, mint Pesten a Pál utcaik és a Vörös ingesek a grundért. A West Side Story két bandavezére a Miskolci Nemzeti Színház előadásain- kegyetlen csatában - a nyílt színen hal meg, pedig a két színész még csak meg sem üti egymást. A miskolci West Side Story előadásain a két ellenséges banda vezéreinek szerepét is kettős szereposztásban játsszák. Ma este a Cápák vezére, Bernardo Masa Attila, a Rakéték főnöke, Riff Dézsy Szabó Gábor lesz. Erőviszonyok- A Rakéták az erősebbek! - állítja a Cápák vezérét alakító Masa Attila. - Ők vannak birtokon belül, otthon érezhetik magukat Amerikában. Míg mi, a Puerto Ricó-i bevándorlók nem lehetünk olyan nagyon magabiztosak...- Masa Attila az erősebb! - állítja A Rakéták vezérét alakító Dézsy Szabó Gábor. - Fizikai adottságai miatt biztos, hogy ő győzne, ha verekednénk. De Dézsy Szabó Gábor és Masa Attila még sohasem verekedett, persze ha már mindenképpen tudni szeretnénk, ki az erősebb, szkandereznek egyet! Aztán a szkanderezés is kézfogássá szelídül. Ütések ütemre A próbákon legalább százötvenszer megismételték a nagy verekedéseket. De nem a harc, sokkal inkább a tánc volt a nehéz.- Tánc akrobatikus elemekkel - határozza meg a színpadi harcot Dézsy Szabó Gábor.- Az összecsapások pontos koreográfia szerint történnek, a zene üteme megköveteli a precizitást - mondja Masa Attila.- Adott zenére kellett megko- reografálni a verekedést, megtalálni azokat a pontokat, amikor mindig találkozni kell a zenével és az ellenféllel is - folytatja Dézsy Szabó Gábor. - Ezerszer hallgattuk meg a zenét, és beszéltük meg a részleteket. Ráadásul négyen, Fandl Ferenccel és Pintér Tiborral együtt játsz- szuk a két szerepet, és estéről estére változhat, hogy éppen kik a szemben álló felek. Tehát túl sok lehetőség nincs az improvizálásra. Egyébként én kértem is Majoros Istvánt, a rendező-koreográfust, hogy minél veszélytelenebb elemekből épüljön fel a koreográfia. Persze, a főiskolán akrobatikaórákon tanultuk, mit hogyan kell kivédeni, hogyan kell elesni, meghalni a színpadon. Mérgek és érvek-i Fiatalabb koromban előfordult, hogy verekedtem - vallja be Masa Attila. Hogy mikor és miért is, arra már nem emlékszik, de abban biztos, hogy mindig valami igazságtalanság hozhatta ki a sodrából. így van ezzel kollégája is.- Engem is az bosszant a legjobban, ha valami igazságtalanságot látok. Az rettenetes, amikor tudom, hogy nekem van igazam, és mégsem tudom bebizonyítani. Talán ilyenkor kellene ölre menni, vagy egy nagy pofonnal elintézni a vitát. De irtózom az erőszaktól. Nekem mindig voltak érveim, általában sikerül meggyőznöm a másikat vagy önmagamat az igazságról. Még akkor sem érzem, hogy vesztes lennék, ha be kell látnom a tévedésemet. Pofon és paradicsom- Nagy pofon? Nagy kudarc?! - ingatja a fejét Masa Attila. - Nem emlékszem különösebb pofonokra, sem konkrét, sem átvitt értelemben. Bár azt soha nem felejtem, amelyiket általános iskolás koromban kaptam. Őszi mezőgazdasági munkán voltunk, paradicsomot kellett szednünk. Ment a nagy paradicsomháború, és egy bomba szemen kapott. No, utána megverekedtünk azzal, aki megdobott, az lett a vége, hogy nagyon jó barátok lettünk. Persze, azt nem mondhatom, hogy nekem mindig minden sikerült. A Gór Nagy Mária Színitanodájában tanultam, onnan kerültem négy éve Miskolcra. Nagyon sok darabban játszhattam, és ez kell a színészrek: minél több szerep, de azt is noz- zá kell tennem: minél több jó szerep. Bernardo jó szerep.- Igazán nagy pofont nem kaptam az élettől - mondja Dézsy Szabó Gábor. - Egyébként is olyan alkat vagyok, aki igyekszik kitörölni emlékezetéből minden rosszat. Egyetlen nagy pofonra emlékszem. Harmadik osztályos voltam, amikor megmakacsoltam magam, és nem voltam hajlandó tovább zongorázni. Édesanyám hiába győzködött, elfogytak az érvei, és adott egy pofont. Csak any- nyit mondott: nagyon meg fogod bánni! Nagyon megbántam... De kaptam ám én pofonokat a színpadon is. Legalább negyvenet - a Szibill előadásain Várkonyi Szilviától. Aki ismeri a művésznőt, tudja, milyen szenvedéllyel játszik. Nekem pedig minden este úgy kellett meglepődnöm az ütésétől, hogy előre tudtam, rettenetes lesz. A két színész mint Bernardo és Riff, közöttük Tóth Sándor Tony szerepében Fotó: Éder Vera Horváth Kinga tárlata Miskolc (ÉM) - Horváth Kinga grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás a ma esti - a West Side Story-előadást követő - Páholy-parti keretében a Miskolci Nemzeti Színház emeleti társalgójában. Horváth Kinga középiskolai tanulmányait a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban, rajz tagozatos osztályban végezte. Ebben az időszakban Pollner Erika, Forrai András, Seres János, Máger Ágnes és Papp László segítette tanulmányait. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán előbb Kőnig Róbert, majd Kocsis Imre volt a mestere. Még főiskolás volt, amikor már szerepeltek alkotásai a Zempléni Nyári Tárlaton, a Miskolci Téli Tárlaton. Számtalan csoportos kiállításon mutatkozott már be, ezek mellett 1996-ban Budapesten, ’97-ben a Miskolci Galéria Petró-házá- ban, ’98-ban pedig a Miskolci Bölcsész Egyesület Galériájában egyéni kiállításon láthattuk alkotásait. 1995-ben és ’97- ben megkapta a Barcsay Alapítvány díját, ’95-ben a Bárány András-dijat, ’96-ban a Central Wechsel- und Credit Bank AG és a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának díját kapta meg, az 1997-es Miskolci Téli Tárlaton is jutalmazták alkotását. Horváth Kinga az egyéni alkotó munka mellett a nála fiatalabb művészek felkészítésében is részt vesz. A miskolci Gábor Áron Szakközépiskola műiparos-iparművészeti tagozatán grafikát és rajzot tanít. A ma nyíló színházi tárlatot Máger Ágnes képzőművész ajánlja a közönség figyelmébe. ^ * ................ Mai Rómeó és Júlia. Tony szerepében Sztankovszky Miklóst, Mariaként Péter Cecíliát láthatjuk a ma esti West Side Story- előadáson a Miskolci Nemzeti Színház színpadán Fotó: Éder Vera iii—