Észak-Magyarország, 1999. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-12 / 9. szám
1999. január 12., kedd Országban-világban 6 RCSOKOR • Gyermekhalál a tűzben. A főváros XIV. kerületében hétfőre virradó éjszaka eddig tisztázatlan körülmények között keletkezett tűzben életét veszítette egy nyolcéves kislány és ötéves öccse. A szülők a földszinten tartózkodtak, amikor észrevették a lángokat, de akkor már lehetetlen volt kimenteni a gyermekeket. • Robbantás a bajai bíróság előtt. Kézigránát robbant vasárnap este tíz óra után a bajai városi bíróság előtti téren. Személyi sérülés nem történt, ám a bíróság ablakai betörtek. A kár 300 ezer forint. • Földrengés Franciaországban. A Richter- skála szerint 4,2-es erősségű földrengést észleltek hétfőn kora reggel a franciaországi Grenoble-tól mintegy tíz kilométerre délkeletre. A strasbourgi szeizmográfjai intézet közlése szerint károkról vagy áldozatokról nem érkeztek jelentések. A tüntetők élén Fotó: MTI Kivégzést követeltek Manila (MTI) - Az apja által megerőszakolt 15 éves lány lefátyolozva vonul Luisa Ejercitó, • az államfő felesége (felvételünkön balra) és Glória Macapagal- Arroyo alelnök (jobbra) társaságában. A háromezer fős Fülöp-szigeteki tüntetés résztvevői azért tiltakoznak, mert a legfelsőbb bíróság újabb fél évvel elhalasztotta a halálraítélt erőszaktevő kivégzését. A férfi öt éve követte el tettét, az akkor még csak 11 éves lánya ellen. A kivégzés elhalasztása széles körű tiltakozást váltott ki a Fülöp-szigeteken a bűnözés miatt elkeseredett emberek körében. A konzervatívok családjába tart az FKGP Budapest (MTI) - Az elmúlt években voltak ugyan bizonyos félreértések a nyugateurópai keresztény-konzervatív pártok és a Független Kisgazdapárt között, azonban a párt vezetőinek az 1998-as országgyűlési választásokon tanúsított magatartása meggyőzte ezeket a pártokat arról, hogy az FKGP felelősen gondolkodik és viselkedik, így minden akadály elhárult az együttműködés elől - jelentette ki Guido Herz, a CDU külkapcsolatok irodájának vezetője hétfőn, Budapesten az FKGP vezető politikusaival folytatott megbeszélése után. Lányi Zsolt, a párt alelnöke elmondta: nagy megtiszteltetés és öröm az FKGP számára, hogy hamarosan tagja lehet az európai keresztény konzervatív pártok nagy családjának. Bonn nem engedne az orosz adósságból Bonn (MTI) - Az orosz pénzügyi válság súlyosbodása láttán amerikai kormányzati illetékesek fölvetették a régi eredetű moszkvai adósságok elengedésének lehetőségét. Oroszország legnagyobb hitelezője, Németország nem lelkesedik az ötletért - írta a Handelsblatt. A német pénzügyi körök legfontosabb újságja szerint a bonni kormány szakértőit bosszantja, hogy a Moszkvával esedékes átütemezési tárgyalások következő fordulója előtt magas beosztású amerikai kormányzati képviselők már a Párizsi Klubba tömörült állami hitelezőkkel szembeni szovjet adósságok elengedésén fáradoznak. Orbán Viktor pontozásos győzelme A bécsi Presse cikkírója szerint a kormányfő politikája bátorítja ellenfeleit Bécs (MTI) - Orbán Viktor magyar kormányfő is tehet arról, hogy politikai ellenfelei ismét úgy érzik: vannak lehetőségeik. Ezt állítja a Presse című osztrák konzervatív napilap hétfői cikkének szerzője. Mint írja, a baloldali magyar ellenzék Orbán Viktor jobbközép kormánya elleni akcióprogramjának egy részét képezte a magyar vasutasok egyik csoportjának sztrájkja. A Presse szerint a Kovács László MSZP-elnök által propagált konszenzusos politika már október végén véget ért, miután szertefoszlott a baloldaliaknak az a reménye, hogy az önkormányzati választásokon ismét megvethetik a lábukat. Persze Orbán be nem tartott ígéretek, kétes személyi döntések és ellentmondást nem tűrő, populista stílusa révén maga is hozzájárult ahhoz, hogy az ellenzék ismét reménykedni kezdjen. Ezzel egy időben a kormányfő megpróbálta elvitatni baloldali ellenfeleinek a média feletti hatalmát - áll a cikkben. Orbán ellenfelei sem maradtak adósak - folytatódik az írás. A cikkíró szerint először megpróbálták elidegeníteni a legfontosabb partnerétől, a Torgyán József vezette FKGP-től. A kísérlet kudarcot vallott. Most legutóbb pedig a baloldal a kormánynak a gazdasági fronton elért sikereit akarta elrontani. A vasutasok egy korábbi párttitkár által vezetett egyik csoportjának sztrájkja ugyan jelentős gazdasági károkat okozott, de nem sikerült általános sztrájkot kirobbantani - teszi hozzá. A Presse úgy véli: Orbán ismét pontozásos győzelmet aratott, habár az iránta való személyes rokonszenvre vonatkozó értékek jelentősen csökkentek. De persze a lakosságnak még mindig nagy a kormányába vetett bizalma - fejeződik be a cikk. Az SZDSZ az AB-hoz fordul Budapest (MTI) - Az SZDSZ az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult az MTI, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumainak múlt év végi kiegészítése miatt - jelentette be Magyar Bálint pártelnök. A szabaddemokraták azt kifogásolják, hogy a kormánytöbbség az ellenzéki oldalra sorolta a parlamenti frakcióval nem rendelkező MDNP-t, illetve a KDNP-t és kompenzálásként újabb koalíciós tagokat delegált a testületekbe. Pető Iván ügyvivő, parlamenti képviselő elmondta: beadványukban azt kérik a testülettől, nyilvánítsa alkotmányellenesnek az új kurátorok megválasztását. Mégsem lesz kormányhivatal a Néprajzi Múzeumból Budapest (MTI) - A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének információja szerint mégsem költözik a Miniszterelnöki Hivatal a Néprajzi Múzeumba - közölte Vadász János, az érdekképviselet elnöke. Elmondta, hogy erről Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere hétfőn délután telefonon tájékoztatta őt. A miniszter hivatalosan közölte vele: a Néprajzi Múzeumnak sem most, sem később, sem soha nem kell kiköltöznie a Kossuth téri épületből, bár a hivatal átköltöztetése kapcsán a múzeum korábban valóban szóba került. Belvárosi gyilkosság. Több lövéssel meggyilkoltak egy 47 éves helyi vállalkozót Győr belvárosában hétfőn kora reggel. A férfit Mercedes gépkocsijában lőtték le a vezető ülés melletti ablakon keresztül. Fotó: MTI Kártérítést követelnek a sztrájk miatt Megölték Meciar volt miniszterét Pozsony (MTI) - Hétfőn délután 1 órakor pozsonyi lakása előtt meggyilkolták Ján Duckyt, a korábbi Meciar kormány gazdasági miniszterét, a Szlovák Gázművek néhány hónapja leváltott igazgatóját, a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom egyik vezető politikusát. A politikust fejbelőtték. Kijev (MTI) - A magyarországi vasutassztrájk által okozott károk megtérítését követeli Ukrajna a MÁV-tól - jelentette be Volodimir Szeröv, az ukrán államvasutak (Ukrzalicnyicja) utasforgalmi főosztályának helyettes vezetője. Az illetékes elmondta, a január 4-től 8-ig, négy napon át tartott vasutas munkabeszüntetés komoly fennakadásokat okozott a Záhony-Csap magyar-ukrán határátkelőhely vasúti forgalmában. Közlése szerint a nemzetközi vonatokon közlekedő utasokat autóbuszokkal kellett átszállítani az ukrán állomásra. Szeröv azt mondta: a követelt kártérítés összege egyelőre nem ismert, az ukrán vasúti igazgatóság jelenleg a károkat méri fel. Az Ukrzalicnyicja magyarországi képviselője arról tájékoztatta az ukrán hírirodát, hogy az egész Magyarországot átfogó munkabeszüntetés miatt a sztrájk alatt lényegében megszűnt a két ország közötti vasúti tájékoztatás. Az ukrán állami televízió vasárnap esti fő hírműsorának híre szerint Ukrajna és Magyarország között lényegében leállt a vasúti forgalom. A hírügynökség az ukrán külügyminisztériumra hivatkozva közölte: Magyarország megsértette a nemzetközi előírásokat azzal, hogy a sztrájkról nem küldött hivatalos értesítést az ukrán és az orosz állami vasúti társaságnak. Nyomozást rendeltek el a Fradi ügyében Budapest (MTI) - A Ferencvárosi Torna Clubnál végzett szakértői vizsgálat és a rendőrségi feljelentés-kiegészítés alapján, a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el az ORFK. A sportegyesületnél végzett szakértői vizsgálat anyagát Torgyán József, a klub elnöke küldte el a rendőrségnek, 1998 decemberében. Tekintettel arra, hogy a vizsgálat megállapításai önmagukban nem tartalmaztak elégséges adatot a nyomozás elrendeléséhez, a rendőrség saját hatáskörében feljelentés-kiegészítést folytatott - áll az írásos tájékoztatásban. A nyomozást ennek eredményei alapján rendelték el - derül ki a közlésből. Az egyesületnél Csúcs László, a Független Kisgazdapárt frakcióvezető-helyettese végzett átfogó pénzügyi, gazdasági ellenőrzést. Csúcs László december elején kijelentette: a vizsgálat során kiderült, hogy elfogadhatatlan folyamatok zajlottak éveken keresztül az FTC-nél, és megállapítható az ellenőrzés teljes hiánya. Megállapította továbbá: a sportegyesületnél törvénysértés történt az adózásban, a számviteli törvényt illetően és a bizonylati fegyelemben is. Torgyán József, a Fradi elnöke a vizsgálatot követően kijelentette: büntető feljelentést tesz mindazok ellen, akikkel kapcsolatban a szakértői grémium megállapítja a bűncselekmény alapos gyanúját. Végleg hazatér a nagykövet Pozsony (MTI) - Árpád Tar- nóczy, a Szlovák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete diplomáciai misszióját befejezve január 31-én Budapestről végleg hazatér Szlovákiába. A budapesti szlovák nagykövetség munkáját tavaly augusztus óta irányító Tarnóczy ezt hétfőn erősítette meg. Elmondta azt is: felmentését és a szlovák külügyi tárca kötelékéből való távozását célzó kérelmét a múltjából és a véleményéből eredő személyes okok indokolták. Részletekbe nem bocsátkozott a diplomata. Áprilisra kész a stratégia Budapest (MTI) - A kormánytól a Gazdasági Minisztérium azt a feladatot kapta, hogy áprilisra készítse el a középtávú gazdasági stratégiát, amelynek a koncepcióját már ezen a héten tárgyalja a gazdasági kabinet - mondta Chikán Attila gazdasági miniszter a tárca sajtó- tájékoztatóján hétfőn, Budapesten. Chikán Attila kifejtette: a magyar gazdaság kilátásai jók, s az idén várhatóan 4-5 százalékkal bővül a GDP. Hozzátette: most optimistábbak lehetünk, mint a nyár végén.- Az infláció örvendetes csökkenése veszélyeket is rejt magában, ezért folyamatosan figyelni kell a gazdaság egyéb mutatóinak alakulását - mondta a miniszter. Kifejtette: mivel az infláció az idén minden bizonnyal alacsonyabb lesz, mint ahogyan azt a költségvetés készítésekor feltételezték, fennáll a veszélye, hogy a nagyobb reálbérnövekedés a vártnál jobban megnöveli a belső keresletet, ami az importon keresztül az eredetileg tervezettnél nagyobb külkereskedelmi hiányt eredményezhet. Gorbacsov Izraelben. Mihail Gorbacsov volt szovjet vezető az egykori Szovjetunióból emigrált zsidó emberekhez beszél egy nagygyűlésen Tel-Avivban. Gorbacsov a Peresz Békeközpont nemzetközi igazgatótanácsa ülésére érkezett Izraelbe. Fotó: MTI