Észak-Magyarország, 1998. december (54. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-05 / 285. szám
1998. december 5., szombat immmmmmm i Napról napra 20 Kacér mosoly, Tahi Mónika manökentől, egy miskolci divatbemutató szünetében. Fotó: Séllei Zsolt A világ legnagyobb szótárát készítették el Brüsszel (MTI) - A világ eddigi legnagyobb értelmező szótárát mutatták be a hollandiai Leidenben. A holland nyelvhez kézikönyvként 147 éven át íródott mű 40 kötetből áll, 45 ezer 805 oldalt tesz ki, több mint 400 ezer címszót tartalmaz. Készítését 1851-ben kezdték el, öt generáció 150 szerkesztőjének kezén ment át. A hosszú előkészítés miatt már első megjelenésekor kiegészítő kötetet kellett illeszteni hozzá, de rögvest egy elektronikus adatbankot is létesítettek mellé. A kötet 16 millió holland és 5 millió fla- mand mellett a 3 millió dél-afrikai hollandot beszélő személynek is hasznos segédeszköz lehet a nyelv ápolásához. Bemutatásán Beatrix holland királynő, illetve a belga királyi pár - II. Albert és Paola - is részt vett, mintegy megkoronázva a soha nem tapasztalt méretű holland-ílamand nyelvi együttműködésnek. Bármily furcsa is, a szótár - nevezzük nevén ez egyszer: Woordenboek der Ne- derlandsche Taal - korántsem teljes. A holland szavakat és kifejezéseket ugyanis csupán 1500-ig visszamenőleg tartalmazza, jóllehet tervezik további bővítését a nyolcadik századtól használt szavakkal. Tökrekorder. Rekordméretű sütőtökök termettek Békési Mihály dobozi nyugdíjas kertjében. Az egykori erdőmunkás és családja közösen kapálta a kukorica közé ültetett és 18-20 kilósra nőtt tököket. Fotó: MTI Vékonyodik a sarkijég Oslo (MTI) - Norvég és angol mérések szerint az elmúlt húsz év alatt két méterrel vékonyodott az Északi-sarkvidéket borító jégpáncél. Az Aftenposten oslói lap jelentése szerint a tengeralattjárók és műholdak segítségével végzett mérések alapján 20-30 százalékosra tehető a jég mennyiségének csökkenése két évtized alatt. Ez további fontos jele a klíma- változásnak az Északi-sarkvidéken - mutat rá a mérések eredményét összegező jelentés. Peter Wadham brit sarkkutató és Norman Davis, a Cambridge-] Scott-Intézet professzora brit tengeralattjáróknak a sarki jégpáncél alatt végzett méréseire alapozza megállapítását. Norvég részről 1978 óta végeztek megfigyeléseket műholdak segítségével, s azokat Ola M. Jo- hanessen, a bergeni Nansen-Inté- zet vezetője értékelte ki. Szerinte az elmúlt húsz év alatt húsz százalékkal csökkent az Északisarkvidéket borító jégmező. Mozgó „könyvtárak”. Könyvesládákat köt állata hátára egy tevehajcsár nairobi közelében. A „mobil könyvtárak” két hétig szállítják a könyveket olyan tájakon, amelyeken az autók nem boldogulnak. A köteteket nomád családok kölcsönzik. Fotó: MTI Harmincéves folkrock-formáció Három évtizede alakult meg a Crosby, Stills, Nash and Young zenekar New York (MTI) - Éppen harminc éve alakult meg a Crosby, Stills, Nash and Young együttes, amely a folk- rock egyik legértékesebb formációja volt. Három amerikai egy angol ellenében: Graham Nash harminc éve hagyta el a Hollies együttest, hogy december 5-én bejelentse az új formáció születését, amelynek tagjai egyébként a Hollies egyik amerikai koncertje után találkoztak. A Byrds együttes David Crosbyval, a Buffalo Springfield Stephen Stillsszel képviseltette magát a csapatban, Neil Young neve pedig magáért beszél (Young egy kétlábon járó rocklegenda - a szerk.). A Hollies minden idők egyik legjobb vokális hangzású csapata, s ugyanez volt az erőssége a Byrdsnek és a Buffalónak is, ez utóbbiak zenéjében azonban a Hollies rockosabb stílusával szemben a folkos elemek voltak túlsúlyban. A Byrds Bob Dylan több számát is segítségül hívta a nagyobb nyomaték kedvéért - nem mintha a saját dalaiból gyengék lettek volna. A bomló bandák közül a Byrds és a Buffalo Springfield a Monterey popfesztivál sztárja lett, az újonnan születő Crosby, Stills, Nash and Young viszont Woodstockban tarolt. A Hollies is túlélte Nash távozását, bár némi stílusváltást követelt az új és más hangú énekes. Egészében: az új szupercsapattal csak nyert az egész műfaj. Ezt a tucatnyi aranylemezen kívül az a tény is bizonyította, hogy tavaly a rock egyik halhatatlanjává vált. Igaz, mostanában már csak az emlékekből élnek, s ráadásul David Crosby Jeff Pevar gitárossal és James Raymond billentyűssel új csapatot alakított, amelyet manapság CPR-ként emlegetnek. Stills már az együttes korai szakaszában is félrelépett olykor egy-egy jó buli kedvéért. Megannyi példa bizonyítja azonban, a rockban sem ritka a feltámadás. Jaj, de pompás fa. Járókelők csodálják a teljes karácsonyi díszkivilágításban pompázó fenyőfát a Rockefeller Központ előtt. Az óriási fenyőt 66 éve öltöztetik ünneplőbe. Fotó: MTI Moore ismét független Los Angeles (MTI) - Ismét független Dudley Moore: elválasztották negyedik feleségétől, Nicole Rotschildtól, akihez négy éven át kötötte házasság a 63 éves Moore-t . A frigy - amelynek gyümölcse egy kétéves fiú - már a kezdetektől igencsak viharos volt. A feleség idővel eljárást indított Moore ellen állítva, férje bántalmazza, nem sokkal később viszont visszavonta keresetét. Az egyebek között az Arthur című vígjáték főszereplőjén 1997-ben koszorúérmű- tétet hajtottak végre, amelyből felgyógyult. Légi randevú a repülő Mikulással Brüsszel (MTI) - A levegőben találkozhatnak a Mikulással az idén a belga gyermekek. A helyi légitársaság kifejezett Mikuiás-utakat szervez a kicsik számára - természetesen ajándék osztogatásával végzodöeket. Belgiumban a decemberi ünnepek fontosabb napja a Mikulás - legalábbis, ami az ajándékozást illeti -, karácsonykor az ünnep egyházi jellege domborodik ki: A gyermekeknek ma már nem kell beérniük a Télapónak álcázott nagybácsival vagy ismerőssel, hanem személyesen indulhatnak a fehérszakállú jótevő nyomába. A Benelux-álla- mokból rendszeres turistautakat szerveznek a lappföldi Revanie- mi közelében lévő Télapó-faluba, ahol sok gyermek hite szerint az igazi Mikulás él. Először csak a Sabena légi- társaság alkalmazottainak gyermekei élhettek a felhők közötti Télapó-keresés, illetve találkozás lehetőségével, ma ez már a nagyközönség számára is adott. A hét végén összesen 15 repülésben 1800 kis utas élheti át a közel egyórás Télapókalandot, viszonylag elfogadható áron, 15 ezer forintnak megfelelő összegért. A Mikulás egyébként Belgiumban nemcsak a gyermekeknek hoz ajándékokat. Tavaly például fűtött könyvtárral ajándékozta meg a belga hajléktalanokat. Közös étterem üzemel ilyenkor azok számára, akik általában nem engedhetik meg maguknak a fizető helyeket, és azoknak is, akik nem szenvednek pénzhiányban, de magányosak. Spielberg és Hanks újabb katonakalandjai New York (MTI) - Úgy tűnik, megtetszett a katonaélet Steven Spielbergnek és Tom Hanksnek. A Ryan közlegény megmentése című film után - amelyet Spielberg rendezett, a főszerepet pedig Hanks játszotta - szintén második világháborús tévésorozatot tervezgetnek együtt. A sorozat időtartama 13 órányi lenne, a forgatást jövőre kezdenék. A történet gerincét Stephen Ambrose valós alapokon nyugvó, Citizen Soldiers című könyve adja, s Tom Hanks mellett ismét komoly szerepet játszik majd a D-nap is, a normandiai partraszállás. Hanks ezúttal nem a tenger felől érkezik francia földre, hanem a levegőből, ejtőernyővel. i Leg-Mikulás. Elkészült a világ legmagasabb Mikulása a svájci Szent Niklausban. A háromezer lelkes falu lakói a helyi templom negyven métei magas óratornyát öltözte - ték Mikulás-ruhába a falu védőszentje tiszteletéreFotó: MTI j