Észak-Magyarország, 1998. december (54. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-19 / 297. szám

1998. december 19., szombat Miskolci polgárj EGY HELY Húsbolt Bujdos Attila Barnás vércsíkok a fehér csempén. Fagy­tól fakó húsok, a barna árnyalataiban, sötét marhalábszárak az inak erdeivel, fehérbe haj­ló lapockák, rózsaszínbe játszó sertéscombok. Bevégzett életek értelme a táplálkozási lánc­ban: étellé válni. Gőzölgő leveszöldség között remegő cupákká, pirítósszeleten reszkető ve­tővé, rántott karajjá, zaftos pörköltté, ízorgiá­val aranyozva be a falatozás perceit, ritmust adva a létnek, vasárnapi ebédtől vasárnapi ebédig tágítva a határokat. Húst venni nem hamari szándék. Gazdag országokban is gondosan tervez az ember: mit, mihez, honnan. „A Minibül" - esküszik nagyapó a csarnok­oldali parányi üzletre, a kulináris gyönyörök kiapadhatatlan forrására, hol három legény áll a pult mögött. Fejükön mókás sapka, orcá­juk piroslik. Egészségesek, jóltápláltak, barát­ságosak, mást ne mondjak: három Svejk a nyers húsok között, mintha egyenesen Josef Lada rajzolta volna oda őket. Náluk nincs rossz vevő, és akaratos, ha­zug és irigy, megszűnnek a jellem végletei, csak a véghetetlen szívjóság van, hogy öröm várni a sorunkra, figyelni a határozott mozdu­latokat, a büszkén a magasba lendülő hen­teskezet, amelyben riadt kismacskaként lapul a darab sertésmáj, fülelni a szavak igaz zené­jét, ahogy szép hölgynek becézik a szép höl­gyet és kedvesnek mondják az anyókát. „Kedves" - zeng a hentesbariton oly mélyről, ahová csak a szivével lát az ember, és vele da­lol a lelkünk, és ez olyan szép, hogy csak most látom, Így leírva: mennyire giccses, mi­ként a bánatos szemű őzikék a gobelinen, az urukat meleg étellel váró kisasszonykák a konyhai falvédőn. Pedig. Pedig! I\/Iennyire jó, hogy nincsen más a téli hús­boltban, csak a mérhetetlen őszinteség, a szán­dékok egyszerű, áttekinthető rendje, a nyuga­lom, a tudás, hogy a kocsonyahúst akkor is fel­vágják, ha elfelejtjük kérni (a hentesbárd sem képes letörölni az örök mosolyt a hasított ma­lacfejről), és nincsen más, csak a teremtő kép­zelet, ahogy odagondoljuk a csipetnyi majorán­nát a májashurkába, mellé a pohár pereméig felhabzó seritalt, a ropogós héjú kenyeret és a savanyúkáposztát. Nincsen más, csak mi és a jólelkű henteslegények, meg a fagytól fakó hú­sok, és a hit vasárnaptól vasárnapig, hogy mi­lyen szép az élet, ha nem gabalyodunk bele a fölösleges részletekbe. Érdemes-e ennél kevesebbre vágyni? 100 EVE ÍRTAK „A felebaráti szeretet ünnepén. ...Ha lesz történetíró, a kit egy korszak megítélésében sem nagyravágyás, sem hi­úság, elfogultság érzete nem fog vezérelni, akkor e történetíró kénytelen lesz e mai aerát, a jövő nemzedék előtt olyannak bé­lyegezni, a melyben Magyarországban az összes társadalomnak egyetlenegy osztá­lya sem érezte magát boldognak, megelé­gedettnek. (...) Karácsony van, a felebará­ti szeretetnek magasztos ünnepe! Magas uraságok, jótékony úrnők ragyogó ajándé­kokkal rakják meg az árvák és szükölkö- dők karácsonyfáját, hogy e napon ők is örvendjenek. Talán ez az egy ünnep az, a mely a tizenkilenczedik század egyik nagy eszméjének: az egyenlőség megteste­sítését hordja magában. - Szegény és gaz­dag, boldog és boldogtalan együtt örül, együtt elmélkedik.” Aranyi Lipót, Miskolcz, 1881. deczember 24. „Szilveszteri estély. A katonatisztikar tombolával és katonaze­ne hangversennyel egybekötött Szilvesz­ter estélye az idén is előkelő, fényes társa­ságot gyűjtött egybe a Korona szálló nagy­termében. Hölgyek azonban kevés szám­ban voltak jelen, minek magyarázata, hogy az estélyen táncz nem volt. Metzner József vezénylete alatt a katonazene szebbnél-szebb darabokat adott elő, majd a tombolajáték következett élénk érdeklő­dés mellett s annak végeztével ismét hangverseny volt. Pontban 12 órakor elsö­tétült a terem és Bittner Vilmos altábor­nagy, hadosztályparancsnok, az uj év al­kalmából harsány hangon felköszöntötte a jelenvoltakat, mely után megkezdődött az általános „boldog uj év" kívánat. A szép estély éjfél után 1 órakor ért véget.” Szabadság, 1898. január 4. Mindenki karácsonya és karácsonyfája Az ünnepeket tevékenyen, a mindennapokat nyugodtan élték a polgárok Miskolcon Dobrossy István Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM - NyZ) - Milye­nek voltak a miskolci karácso­nyok a polgári időkben, a két világháború idején? Jóté- konykodtak-e az ünnep alkal­mával a miskolci polgárok? - tesszük fel a kérdést a miskol­ci múlt jó ismerőjének, Dob­rossy Istvánnak, a Megyei Le­véltár igazgatójának.- A huszas- és a harmincas években ötven és száz között változott az egyesületek, civil szerveződések száma Miskolcon. A tagok hétköznapi módon élték „rendes évi” mindennapjaikat, felolvasóüléseket, klubdélutáno­kat, beszámolókat tartottak, te­vékenyen vettek részt a társa­dalmi eseményeken, ünnepeken, de ez nem volt erőltetett dolog számukra. A karácsony és a báli idény kezdete előtt azonban mindenki áthangolódott. Ellen­szolgáltatás nélkül segítettek, mindenki szervezett jótékonysá­gi rendezvényeket, az ünnepek után pedig jöttek a bálok - jel­lemzi a két világháború közötti polgárváros ünnepi, civil életét Dobrossy István. A kprabeli sajtó lapozgatása közben pedig feltárul előttünk például 1928 decemberének vége. A több tucat egyesület, testület, egylet, szövetség, kör, misszió, társaság külön-külön is szerve­zett karácsonyi ünnepségeket, osztott szeretetadományokat, volt, aki a szegény gyermekeket látta el „jó meleg téli ruhával, erős szvetterrel, igazán finom, gyári munkára való cipővel, alsó ruhával és tartalmas szeretetcso- magokkal”. Leginkább azonban a nőegyletek, a jótékonysági, se­gélyező és önsegélyező céllal szerveződött szövetségek vala­mint az egyházi egyesületek te­vékenykedtek az ünnep idején. Közösen pedig megtartották Mis­kolcon a „mindenki karácso­nyát”, és hagyományokat követ­ve felállították a „mindenki ka­rácsonyfáját” is. „Nagyszabású szeretetünnep- séget rendez a város vasárnap délután fél 5 órakor a Városház­téren a város összes szegényei részére. A szeretetünnepség szép keretek között fogja megün­nepelni a szegények karácso­nyát. Az ünnepély programja két részből áll. December 23-án, vasárnap délután fél 5 órakor a Városház-tér közepén levő vi­rágágyban a Villamossági Rt. ál­tal felállított 250 villanyégővel feldíszített karácsonyfa lámpács- káit gyújtják fel.... A miskolci husiparosok és pékek emberba­ráti, gazdag adományából ezer embert fognak ellátni a városhá­za központi udvarán." (Reggeli Hírlap, 1928. december 23.) A közös ünneplést segítette a napilapok, folyóiratok karácso­nyi különszáma is. A Reggeli Hírlap című napilap 1928. de­cember 25-én mintegy harminc oldalt szentelt az ünnepnek. Fő­ispánok, egyházi méltóságok érezték kötelességüknek, hogy köszöntsék az olvasókat, Móra Ferenc, Krúdy Gyula és Mik­száth Kálmán főispáni tisztsé­get betöltő fia, ifjabb Mikszáth Kálmán írásai pedig szórakoz­tattak.- A polgárság nem magától születik, történelmi gyökerei van­nak, és sajátos kultúra, mentali­tás jellemzi. A civil szerveződések vagy az egyesületek segítségével Miskolc minden lakója tartozott, kötődött valahová. Délelőtt dol­goztak, délben elmentek ebédelni, utána cukrászdába, délután meg­pihentek otthon, este pedig társa­ságba jártak. Nyugalom jellemez­te azt a világot - térünk vissza Dobrossy István szavaival az ün­nepekből a mindennapokhoz. „Füttyentett, én vissza, és kalandoztunk” Kerekes Viktória színművésznő, Csehov Másája beszél kedves miskolci helyeiről Miskolc (ÉM - PTA) - Szere­tem Budapestet, hiszen ott élek most, de legalább ennyire Miskolcot. Hat évig itt laktam édesanyámmal, ideköt a gyermekkorom - so­rolja Kerekes Viktória szí­nésznő, akivel A három nő­vér című előadás előtt be­szélgettünk a Miskolci Nem­zeti Színházban.- Az első szerelem emléke min­denesetre egyszerre kapcsolódik mind a két városhoz. Még ’83-ban történt - 13 éves voltam akkor - hogy anyukámmal elmentünk a Palatínus strandra. Egy hirtelen jött esőfelhő és égi áldás azonban hazakergetett minket, gyorsan összekapkodtuk a cuccokat és fel­szálltunk az első buszra. Ott ész­revettem egy fiút: egyszerűen gyönyörű volt. Én is tetszettem neki, az esőzéstől bepárásodott ablakra firkálgattunk üzeneteket. Összeismerkedtünk, többször el­jött hozzánk Miskolcra is. Egy al­kalommal, amikor Lillafüreden kirándultunk, megmászott egy fél hegyet, átfüggeszkedett egy sor veszélyes helyen, hogy elér­jen egy kiszemelt sziklát, amely lentről is jól látható. Oda véste fel a nevem. Különleges helyként tartom számon azóta azt a kör­nyéket. Sokszor ellátogattam oda, még 10 év múlva is ott volt a fel­irat... A Miskolcon töltött hat évhez szorosan kapcsolódik az iskola és az ottani barátságok. A „kettesre”, a jó osztályközösség­re mindig szívesen emlékszik. Több osztálytársával ma is tart­ja a kapcsolatot. Legtöbbet Lip- ták Ágival találkozik, aki a mai napig a legjobb barátnője. Be­szélgetésünk és az esti színházi előadás után is találkozik Ágival: spagettit fog főzni náluk.- Ő mindig folfütyült, én visz- sza, hogy megyek, és már indul­tunk is kalandozni. Most döbbe­Kerekes Viktória Fotó: Bujdos nek rá, hogy ez azóta is igy mű­ködik nálunk. Leginkább a lakótelep grund- jánál „kalandoztak”, de a kori­zást még inkább szerették. A miskolci jégpályáról hallgatták meg az Edda búcsúkoncertjét is, mivel a sportcsarnokba már nem fért be senki. Hallgatták, énekelték a pályához kihangosí­tott dalokat, és könnyes szem­mel kiáltották: „Maradjatok együtt Attila!”- Emlékezetes helyként ma­radt meg bennem a 42-es iskola sportpályája: oda jártam kézi­labdázni. Olyan puklis volt a be­ton, hogy sokszor bokasérülés­sel, gipszelt lábbal fejeztem be egy-egy meccset. De azért nem bántam, klassz volt. A jelenlegi élete már Buda­pesthez kötődik. Édesapja is on­nan származik, így amikor úgy döntött, „nagyot akarok harapni az életből” ő is oda költözött. Szereti a várost, a lehetőségeket, amelyeket magában rejt, és imád visszajönni Miskolcra. Ügy is mint színésznő, és úgy is, mint haza látogató „gyermek”. Utcáról utcára: egy átjáró a belvárosban tei átformálják e kezdeti hangu­latot: az egyik oldalon az emele­tes, néhol parányi erkélyekkel „tarkított” lakóházak emelked­nek egymás tőszomszédságában. A hagyományos kapubejárók körül pedig kisebb-nagyobb cég­táblák hívogatják az utcán sétá­lót. A mostani télidőben talán kevés sikerrel teszik ezt, hiszen a járdát járhatatlanná változtató hóbuckák és tócsák maguknak követelnek minden figyelmet. Az utca másik oldalára te­kintve, annak képét döntően a sarkon lévő nagy telket elkerítő oszlopkerítés uralja. Az idegen sétáló talán nem is gondolná, hogy a szürkén magasló oszlo­pok mögött egy iskola épülete áll: itt tanulnak a Szentpáli Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző és Szakközé­piskola diákjai. A vele szemben lévő épület pedig Tiszti Klub néven vált hí­ressé a városban: az előző évti­zedekben kedvelt katonai szóra­kozóhely volt. Napjainkban már nem csupán a katonatiszteknek nyújt táncos, zenés szórakozási lehetőséget: jelenleg disco és presszó működik a falak között. Miskolc (ÉM - SZ) - A Miskolc történetét feldolgozó írások kissé mostohán bántak a Csengey Gusztáv utcával. Ta­lán azért van ez így, mert nem nevezetes épületek vagy intézmények, többsé­gében pusztán egyszerű la­kóházak állnak itt. E kicsiny utca névadója íróként, újságíróként és az egykori jog­akadémia tanáraként szerzett hírnevet magának Miskolcon a századforduló körüli évtizedekben. A Csengey Gusztáv utca tulaj­donképpen a Kandia utcából nyíló Csizmadia köz folytatása: a Papszer és Uitz Béla utcák kö­zött biztosít átjárást az autós forgalomnak. Az említett köz el­nevezése még őrzi a csizmadia céh, később ipartársulat itteni tevékenységének emlékét: a 19. század elején vették birtokba a csizmadiák a környező területet. A Kandia utcától egészen a Mindszent térig, azaz az egykor ott álló tapolcai apátság serfőző műhelyéig birtokolták épületeik és az árulószín számára e telke­ket, így a mai Csengey utca te­rületét is. A Csengey utca Egy csöndes hangulatú, egy­szerű és rövid utca ez, melynek egyik oldalán döntő többségében emeletes bérházak emelkednek, századunk első felének évtizedeit idézve. Az utcát megnyitó kopot­tas házfal és vele szemben a re­Fotó: Farkas Maya i neszánsz udvarok hangulatát idé­ző loggia, az épületbe vezető tá­gas feljáró - mindez pusztán e két lakóház oldalszárnya, hiszen főhomlokzatuk a Papszer utcára, illetve a Mindszent térre tekint. Ezután az utca további épüle-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom