Észak-Magyarország, 1998. december (54. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-16 / 294. szám

1998. december 16., szerda iiiü. is Munkaerőpiac / Állás 4 A túlhaladott iparszerkezet hatása a képzésre Megyénkben az országos átlagnál magasabb a szakképzetlen munkanélküliek aránya Miskolc (ÉM) - Az elmúlt négy évben fokozatosan emelkedett a decentrali­zált Foglalkoztatási Alap megyénkre eső részéből az oktatásra képzésre for­dított rész. Idén az előze­tes tervek szerint hatezer állásnélküli vesz részt ilyen, az alap által támo­gatott képzésben. A munkaerőpiaci képzések alapvető feladata, hogy a munkanélküliek számára olyan képzési programokat ajánljon fel, amelyek a mun­kaerőpiaci esélyeiket, elhe­lyezkedési lehetőségeiket ja­vítják. A munkaügyi köz­pont szakembereinek elemzé­se szerint megyénk népessé­gének összetételéből követke­zően - az országos átlaghoz képest - magasabb az ala­csony iskolázottságú, szak­képzetlen rétegek aránya. Egyebek mellett ebből a tényből kiindulva is speciá­lis feladatok hárulnak a munkaügyi szervezetre. De befolyásolja a képzési prog­ramok tervezését, kialakítá­sát az is, hogy a korábbi, túl­haladott iparszerkezet foko­zatos átalakulása miatt bizo­nyos szakmák értéke elve­szett. Ugyanakkor a potenci­ális munkáltatók olyan spe­ciális vagy kiegészítő isme­reteket várnak el a munka­helyeken, amelyek az iskola- rendszerű oktatás keretében nem illetve nem az elvárt mélységig sajátíthatók el. Fontos szempont volt az iparban megjelenő új techni­kákhoz, technológiákhoz kapcsolódó ismeretek közve­títése is. Ezeket ugyanis pél­dául a középkorosztálynak sem az iskolarendszerben, sem a munkahelyeken nem volt módjában elsajátítani. Mindezeket a stratégiai alapvetéseket figyelembe vé­ve a szakemberek úgyneve­zett előnyben részesítendő célcsoportokat és képzési irányok támogatását hatá­rozta meg. így többek között kiemelt helyen szerepelnek a hátrányos helyzetű, 8 általá­nos iskolát végzett fiatalok, a pályakezdő munkanélküliek, a megváltozott munkaképes­ségűek, a kohászatból, gépi­parból, energiaiparból, mező- gazdaságból elbocsátottak valamint a tartósan munka- nélküliek. A képzési szakirányok ki­dolgozásánál mindezekből kiindulva a munkaadói fog­lalkoztatási igények, az előre jelezhető munkaerőpiaci vál­tozások, a kamarák vélemé­nye, a képzési igények, az át­képző központ javaslatai ját­szanak döntő szerepet. Az ajánlott képzési progra­mok megvalósításában a munkaügyi központ idén több mint 30 képzőintéz­ménnyel működött együtt, mintegy 160 programot szer­veztek és támogattak. Az ózdi átképzőközpontban a fazekasság is elsajátítható Fotó: Vajda János-cm mccícmcCc: ) i< :■! v| >|.'j ( Q U O < / lAíVí'iiVC-európai üzleti asszisztens- gépíró, szövegszerkesztő- kereskedő-boltvezető- mérlegképes könyvelő-vendéglátó üzletvezető- minősített hegesztő- számítástechnikai szoftverüzemeltető- gazdasági informatikus- számítógépkezelő- szakközgazda- nyelvi képzés- gipszkartonszerelő Képzésekre fordított költségek a decentralizált Foglalkoztatási Alapból (FA) B.-A.-Z. megyében Éves keret (E Ft) Képzésre fordított rész (E Ft) % Létszám (fő) 1995 1 192 467 167 393 14 3 964 1996 1 389 760 292 192 21 4 866 1997 2 589 920 633 441 24 6 943 1998 (terv) 3 439 765 590 000 17 6 000 Hirdetés Kereskedelmi kft. ózdi egyszemélyes üzletébe keres Jelentkezés:- fényképes önéletrajzzal- fizetés megegyezés szerint. Válaszokat a kiadóba: .ÜZLETVEZETŐ” jeligére 3501. Miskolc, Pf.: 178. Hejöcsabai Cement- és Mészipari Rt. analitikai és műszeres vizsgálatok végzésére állandó délelőttös műszakba vegyipari technikumi vagy vegyipari szakközépiskolai végzettséggel í fő munkatársat keresünk. Kapcsolatfelvétel: 7-14 óráig Tel.: 46/561-680 ÁLLÁSKERESŐK FIGYELMÉBE! MUNKÁL GEK A B.-A.-Z. MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT ADATAI ALAPJÁN Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Mezőgazdasági boltvezető-szakk. ­1 Edelény 46-348-845 Mezőgazdasági eladó-szakm. ­1 Edelény 46-348-845 Oligofrén pedagógia­logopédia szakos tan. 1 Szendrő 48-460-047 Tanító - főisk. ­1 Boldva 46-399-012 Technika-szám.techn. szakos tanár-ff. ­1 Szendrő 48-460-047 Testnevelő tanár főisk. 1 Szendrő 48-460-047 Varrónő - szakm. ­5 Rudolftelep 48-341-227 Varrónő-szakm.­4 Szalonna 48-342-727 MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Tóth Árpád u. 2. T 48-313-311 Minősített hegesztő - CO ­8 Kazincbarcika 48-320-146 Virágkötő 2 Kazincbarcika 06-30-9285-271 I MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. T, : 47-321-432 Biztosítási ügyintéző­érettségi ­6 Sátoraljaújhely 06-20-587-687 Ruhakészítő - szakm. ­60 Sátoraljaújhely 47-322-211 Varrónő szakm. 15 Sátoraljaújhely 47-322-343 Varrónő szakm. ­40 Sátoraljaújhely 47-342-079 Varrónő szakm. ­25 Karcsa 47-342-079 Varrónő szakm. ­20 Sátoraljaújhely 47-326-167 Varrónő szakm. ­10 Sátoraljaújhely 47-322-044 Varrónő szakm. ­15 Karcsa 47-342-078 MMK Kirendeltség Mezőcsát, Hősök tere 11. T.: 49-352-725 Kémia, biológia, rajz, technika, számítástechnika tanár­főiskola- 1­1 fő Igrici 49-352-928, 49-352-825 Üzletkötő érettségi ­1 Tiszaújváros 49-341-264 Üzletkötő érettségi ­2 Tiszaújváros 49-348-060 Üzletkötő érettségi ­5 Tiszaújváros 49-341-049 Varrónő - 8 ált. ­30 Mezőkeresztes 49-331-265 Varrónő - 8.ált. ­10 Mezőcsát 60-303-422 vagy 46-307-481­Védőnő - főisk. ­1 Mezőcsát 49-352-444 Védőnő főisk. ­1 Tiszatarján 49-352-614 MMK Kirendeltség Gönc, Kossuth u. 47. T.: 46-388-014 I Varrónő szakm., bet. ­20 Encs 46-388-014 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Bartók Béla u. 1.1. T.: 49-341-357 Szakma/állás Létsz. Település Érd. (tel.) Onöd-váitözó 466-113 20-9828-813 412-080 06-30-9988-531 MMK Kirendeltség Miskolc, Zombori u. 2. T.: 46-346-022 Asztalos - szakm. - 1* AWI min. hegesztő 4 Automatizálási üzemmérnök - főisk. - 2 Autófényező-szakm.- 1 Autószerelő-szakm. - 1 Autószerelő - szakm. - 1 Autóvillamossági szerelő -szakm.- 1 Ács-állványozó - szakm. - 2 Ápolónő - felnőtt, gyermek, szakm. ­Áruátvevő-szakm. - Bádogos - szakm. - Bér-, tb-ügyintéző - szakk. - Biztosítási üzletkötő - kf. - Bolti eladó - szakm. - Burkoló - szakm. - CO min.hegesztő - szakm. - CO hegesztő - szakm. - Cukrász-szakm.- 3 Eladó - pályák, szakm.- 1 Édesipari termékgyártó Miskolc Miskolc Miskolc 323-453 Miskolc Miskolc Budapest Miskolc Miskolc Budapest Miskolc Miskolc Miskolc Budapest Miskolc 1 2 1 5 1 2 2 10 Miskolc Nyékládháza Miskolc 343-084 307-060 06-20-9284-900 325-466 30-9554-739 06-20-9284-900 414-001 06-20-9622-653 411-987 06-20-9284-900 439-320 411-991,411-992 391-326 411-892- szakm. ­1 Miskolc 405-626 Élelmiszer-eladó - szakm. ­1 Miskolc 500-153 Élelmiszer-eladó - szakm., bet. ­2 Miskolc 342-721 Élelmiszer-eladó - szakm. ­1 Miskolc 06-30-9458-555 Élelmiszerip. v. vegyip. szakmunkás 2 Miskolc 342-811 Épületasztalos - szakm. ­1 Miskolc 311-315 Épületgépész v. hűtőszakmérnök 1 Miskolc 439-320 Épületlakatos - szakm. ­1 Ónod-változó 466-113 Értékesítő­képviselő 2 Változó 72-253-345 Értékpapír-forgalmazó - kf. ­3 Miskolc 06-20-9518-457 Felszolgáló - szakm. ­2 Miskolc 20-9844-112 Fodrász - női, ffi, szakm. ­2 Sopron 99-346-330 Fogászati szakasszisztens - szakk. ­2 Miskolc 06-60-472-472 Forgalom technológus -főiskola ­1 Miskolc 349-211­Földrajz-rajz szakos tanár - főisk. ­1 Hejőpapi 154 mellék Gépészmérnök - ffi, egy. ­2 Miskolc 352-440 Géplakatos-szakm. ­5 Miskolc 439-320 Gyengeáramú vili.mérnök - tanár - főisk., egyetem ­1 Miskolc 439-109­Gépészmérnök - gépésztechn. - német nyelvism. Miskolc 22 mellék 333-212 Gyártásközi ellenőr - szakk. ­1 Miskolc 364-811 Kozmetikus - szakm. ­2 Miskolc 413-070 Miskolc Miskolc 2 Megyén belül 383-924 Kőműves - szakm. - Könyv- és újságárus - gimn.,szakm. - Könyvelő - középf. - Központi-fűtésszerelő - szakm. - Labor asszisztens - egészségügyi szakk. Lakatos - szakm. ­Lakatos - szakm. - 15 Budapest Mérlegképes könyvelő-főisk. -1 Miskolc Mikrobiológus - egyetem - 1 Miskolc Minősített hegesztő - szakm. -2 Sajókeresztúr vagy 06-20-9362-965 Budapest 06-20-9284-900 345-309 413-070 Miskolc Budapest Minősített hegesztő - ISO 9001 ­354-611 06-20-9284-900 1-4444-112 414-001 354-611 307-622- 179 mellék Mosómester-iszakm. - 1 Miskolc 340-811 Nőiruha-varró',- szakm. - 20 Edelény 48-341-411 Pék-szakm.- 2 Miskolc 357-512 Pultos - szakm. - 1 Alsózsolca 06-30-9637-615 Pultos - szakm. - 1 Alsózsolca 407-184 Pultos — ffi szakm. - 1 Miskolc 350-345 Pénztáros-szám.gépes ism.- Miskolc 345-912 Ruházati eladó-szakm. - 1 Miskolc 330-004 Szabász-szakm. - 1 Miskolc 342-727 Szakács — ffi szakm. - 1 Sopron 99-346-330 Szakács-szakm. - 1 Miskolc 327-621 Szakács - szakm. - 1 Miskolc 325-873 Szakápoló -szakisk. plusz éretts., Miskolc 325-466 Számítógépes tervezőmérnök-egy.- 1 Miskolc 364-811 Takarítónő-8 ált. - 1 Miskolc 342-727 Tanár-német szakos, főisk. - 1 Miskolc 332-545 Tanár-angol szakos, főisk. - 1 Miskolc 332-545 Termékforgalmazó- középf. - 1 Miskolc 325-873 Tetőfedő-szakm.- 2 Budapest 06-20-9284-900 Tetőszigetelő-szakm.- 2 Változó 340-043 Üzletkötő - érettségi - 1 Miskolc 366-051 Varrónő-szakm., bet. - 20 Miskolc 405-472 Vendéglátóeladó -szakm. - 1 Miskolc 06-46-370-942 Vendéglátóeladó - szakm. - 2 Szirmabesenyő 317-980 Védőnő-főiskola - 1 Ináncs 456-101 Villanyszerelő - szakm. - 1 Miskolc 344-711, Villanyszerelő - szakm. ­5 Budapest 250-es mellék 1-388-2087 15 Budapest 1-4444-112 MMK Diósgyőri Kirendeltség Miskolc, Vasgyári u. 43. T.: 370-955 Autófényező - szakm. ­1 Kazincbarcika 48-311-533 Autószerelő - szakm. ­1 Miskolc 343-084 Ács-állványozó - szakm. ­5 Miskolc 401-662 Bolti eladó - szakm. ­2 Miskolc 439-413 Csőszerelő 1 Miskolc 46-319-751 Esztergályos szakm. 1 Miskolc 372-393 Darus - szakm. ­1 Orosháza 68-413-711 Felvonószerelő - szakm. ­1 Miskolc 370-279 Hegesztő - szakm. ­1 Gyöngyös 346-634 Karosszéria-lakatos - szakm.-1 Miskolc 323-211 Karosszéria-lakatos - szakm.- 1 Miskolc 343-084 Kőműves - szakm. ­2 Miskolc 342-372 MMK Kirendeltség Szerencs, Kossuth u. 3. T. : 47-361-909 AWI hegesztő 2 Változó 46-398-141 AWI hegesztő 5 Németország 20-9468-061 Általános iskolai tanító 1 Megyaszó 47-350-031 Csőszerelő lakatos 2 Változó 46-398-141 Felsőfokú műszaki végzettségű munkatárs 1 Erdőbénye 47-336-023 Gépészeti technikus 1 Erdőbénye 47-336-023 Gépjárművill. szerelő 1 Mád 47-348-356 Gyermekotthoni nevelő 1 Megyaszó 47-350-031 Izometriás csőszerelő 5 Németország 20-9468-061 Lakatos 4 Mád 47-348-356 Ragasztó 5 Bekecs 47-368-125 Tűzőnő 5 Bekecs 47-368-125 Vegyésztechnikus 1 Erdőbénye 47-336-023 Villamosipari technikus 1 Erdőbénye 47-336-023 Villanyszerelő 1 Erdőbénye 47-336-023 MMK Kirendeltség Edelény, István K. u. 51. T.: 48-341-846 Angol-szám.techn. szakos tanár főisk. 1 Szendrő 48-460-047 Bolti eladó-szakm. ­1 Edelény 48-341-053, 48-341-105 Egészségügyi szakápoló-szakk. ­1 Edelény 48-341-433 Matematika-bármely szakos tanár-főisk ­1 Szín 48-341-846-szakm. ­Állatgondozó - bet. ffi - Bolti eladó - szakm. - Gépszerelő - szakm. ffi - Hivatásos tűzoltó - szakk. ffi ­Kerékpárboltba szerelő - bet. ffi ­Kőműves-festő - szakm. ffi - Pultos - bet. nő - Ruházati eladó - szakm. nő - Ruházati eladó - bet.nő - Temetői munkás - bet. ffi ­2 Tiszaújváros 2 Kesznyéten 1 Nagycsécs 1 Polgár 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 1 Tiszaújváros 49-341-732 1 Tiszaújváros 2 Tiszaújváros 1 Nemesbikk 1 Sajószöged 1 Tiszaújváros 2 Sajószöged 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 49-341-732 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy-Zs. u. 16. T.: 47-352-042 Kosárfonó és Trertibútör­készítő- betanított v. szakmunkás - 4 Tokaj 46-411-245 Malomipari munkás-szakm.- 1 Tárcái 47-380-145 Nevelőtanárnő - főisk. - 1 Tokaj 47-352-044 Tanító-főiskola - 1 Taktabáj 47-386-045 Üzletkötő - gimn. - 2 Szerencs 47-361-009 MMK Kirendeltség Sárospatak, Rákóczi u. 78. T.: 47-312-710 CNC-gépkezelő - szakm. - Főkönyvelő - kf. német v. angol, főisk. - Szabász - textilkonfekció­ipari szakm. ­Szabó-varrónő-modellkészitő - bet,munkás - Titkárnő - ff. német nyelvtudás, gimn. - Varroda üzemvezető - techn. 5 Sárospatak 47-311-422 1 Sárospatak 47-311-422 1 Tiszakarád 47-382-213 7 Tiszakarád 47-382-213 1 Sárospatak -1 Tiszakarád 47-311-422 47-382-213 MMK Kirendeltség Encs, Szeles u. 1. T.: 46 386-410 Alt.isk.tanár - angol-bármely szakos ­3 Baktakék386-410, 440-145 Ált.isk.tanár - ének szakos ­főisk. ­1 Ináncs 386-410, 456-104 Normatechnológus - techn. ­- 1 Encs 386-410 Varrónő - szakm. ­30 Encs 46-386-410 Védőnő - főiskola ­1 Ináncs 456-101 MMK Kirendeltség Szikszó, Kassai u. 18. T. : 46-396-637 Cukrászati dekoráció-készítő 10 Szikszó 396-222 Pultos-szakm. ­1 Aszaló 474-498 Varrónő szakm., ill. bet. ­20 Encs 385-428 Varrónő szak. ill. bet. 5 Szikszó 342-727 MMK Kirendeltség Ózd, Vasvár u. 56. T.: 48 473-241 Biztosítási üzletkötő- középisk. ­10 Ózd 48-473-846 Gépészmérnök ­egy., angol nyelv ­3 Változó 48-473-241 Gondnok-házaspár - szakm.- 4 Recsk 48-471-344, 1761 mellék Matematika-bármely szakos tanár­1 Ózd 48-473-712 Napközis nevelő 1 Ózd 48-473-712 Pék - szakm. ­10 Onga 06-30-9989-139 Varrónő szakm. ­40 Ózd 48 473-544 Varrónő szakm. ­40 Ózd 48 473-434 Varrónő szakm. ­5 Somsály 48 471-015 Varrónő bet. és szakm. ­40 Csernely 48 440-797 Varrónő - bet.és szakm. ­20 Ózd 48-474-221 Üzletkötő középisk. ­10 Ózd 48-471-944 Üzletkötő középisk. ­5 Ózd 48-470-286 Üzletkötő - középisk. ­6 Ózd 48-472-959 Villamos.mérnök egy., angol nyelv ­3 Változó 48-473-241 MMK Kirendeltség Putnok, Rákóczi F. u. 2. T.: 48-430-237 Biztosítási szaktanácsadó 4-5 Putnok 48-430-237 Boltvezető 1 Putnok 48-430-237 Esztergályos 4-5 Pásztó 48-430-237 Egyéb bolti eladó 1 Putnok 48-430-237 Élelmiszerbolti eladó 1 Putnok és térsége 48-430-237 Faipari gépmunkás 4-5 Putnok 48-430-237 Fiókvezető 1 Putnok és térsége 48-430-237 Területi képviselő 2 Putnok és térsége 48-430-237 Varrónő 10 Putnok 48-430-237 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom