Észak-Magyarország, 1998. november (54. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-07 / 261. szám

1998. november 7., szombat Sport 12 Ózd, Bocs (ÉM - PA) - Mindkét megyei NB I/B-s kézilabdacsapatunk hazai kör­nyezetben lép pályára szombaton. Az Ózdvidéki-BOKC férfi csapata az óz­di városi sportcsarnokban 17 órától a Ti- szavasvárit fogadja. Nagy B. József edző a következőket mondta el a találkozó előtt: - „Kellemes” mérkőzés elé nézünk, hiszen a bajnokság első számú esélyese látogat hozzánk. Célunk a tisztes helytállás, ezt a realitás mondatja velem. A dolgunkat ne­hezíti, hogy Kocsis sérülése miatt sokáig nem állhat a csapat rendelkezésére. A Bocsi KSC női együttese Bőcsön 15.15-től a XI. kér. Lágymányos SK-t látja vendégül. Halász Ferenc, a BKSC trénere a győzelem megszerzésében bízik: - Hazai pályán mindenképpen szeretnénk győzel­met aratni, s a sikerrel a középmezőny­höz felzárkózni. Senki sem sérült, beteg, így a legjobb összeállításunkban léphe­tünk majd pályára. Megye I-es változások! Miskolc (ÉM) - Két változás történt a hétvégi megyei I. osztályú labdarúgó-baj­nokság programjában. A szombati Encs - Hejőcsaba találkozó elmarad, a felek ké­sőbbi időpontban lépnek majd pályára. A vasárnapi Halmaj - Red Devil's összecsa­pás helyszíne változott meg, a két gárda a pálya használhatatlansága miatt nem Hal- majon, hanem Forrón mérkőzik meg majd egymással 13 órától. í< 0 6 Á U ‘*i ;\ :j 0 A 0(3 í/6 Miskolc, Tiszaújváros (ÉM) - A férfi ko­sárlabda NB I/B 9. fordulójában a Tiszaúj- városi Phoenix KK együttese ma 18 órától házai pályán a Nyíregyházi KE-Isobau csapatát fogadja, míg a Miskolci EAFC ugyanebben az időpontban Salgótarjánban vendégszerepei. A két gárda közül talán az egyetemisták vannak könnyebb hely­zetben, mégha keretükben találhatóak sé­rültek is. A Tisza-partiak a múlt heti mis­kolci vereséggel messzire kerültek a felső­háztól, viszont mindenképpen szeretnének visszavágni a nyíregyházi vereségért. ■I,1 ()'!,' (3 ,ví Ó M (Hj 2000 forint felett: felezünk! Miskolc (ÉM) - Az Észak-Magyarország Szerkesztőségének játékára a héten 546 tippszelvényt küldtek be olvasóink. Közü­lük sorsolás után ezúttal is öt játékos tippjeit fizettük be. A szabály ismert: amennyiben 2000 forint feletti a nyere­mény, felezünk, a kisebb összeg viszont olvasóinkat illeti teljes egészében. Az el­múlt héten befizetett szelvények között nem volt nyerő találat. Az e heti játékosok: 1. Prekop Viktor (Szikszó, Kassai u. 12.). 2. Szemán István­ná (Tállya, Ady E. u. 27.). 3. Szabó Benjá­min (Szerencs, Dózsa Gy. u. 51.). 4. Pakot László (Miskolc, Szentgyörgy u. 41.). 5. Se­reg Andrásné (Miskolc, József A. u. 12.). 1 2 3 4 5 1. 1X 1X 1 1X X 2.. X2 1 1X 12 2 3. 1 1 1 1 1 4. 12 12 2 X2 12 5. 1 1 1 1 X 6. X2 1 1 X 1 7. 1 1 1 X 1 8. 1 X 2 1 1 9. X 2 2 X X2 10. 1 1 12 . 1 2 11. X 1X X2 2 X 12. X 12 2 X 1X 13. 2 X 12 12 X2 14. X 1 2 X 1 HIRDETÉS A BSE ellen, de a Vasasra készülve A Miskolci VSC a listavezetőt fogadja, a Barcika Nyíregyházára utazik Miskolc, Kazincbarcika (ÉM)- A honi röplabdázás jelenle­gi legjobb magyar női csapa­ta látogat a hatodik helye­zett Miskolci VSC-hez vasár­nap délelőtt 11 órakor.- A mostani időszakot úgy fog­juk fel, hogy van három nyu­godt hetünk - mondta Torna Sándor, a Miskolci VSC edzője.- Jön a BSE és a Vértes Volán, utazunk Nyíregyházára. Egyik sem az a mérkőzés, amelyet meg kell nyernünk. Nem lennék kétségbe esve, ha ez történne, de reálisan értékelve a helyze­tünket, a BSE ellen semmi esé­lyünk sincs. Éppen ezért nyu­godtan játszhatunk ellenük. Eb­ben az időszakban kell begyako­rolnunk azokat a játékelemeket, figurákat, amelyekkel majd a Vasas, a Pulzus és a Szeged el­len kell operálnunk. A fővárosi gárda jelenleg toronymagasan kiemelkedik a magyar mezőny­ből, gyakorlatilag alig volt vál­tozás a keretükben, összeszo­kott, rutinos csapat. Ennek el­lenére biztos nagyon készülnek ellenünk, hiszen évek óta vár­nak arra, hogy ott legyenek a dobogó legmagasabb fokán, ezért egyetlen meccset sem ve­hetnek félvállról. Nálunk a hé­ten a kondicionálás volt előtér­ben, és csak egyszer került elő komolyabban a labda, amikor a miskolci öregfiúk ellen játszot­tunk egy meccset. A lányok lel­kesen, keményen dolgoztak. Ta­lán jól is jött az Eger elleni fias­kó, hiszen nem hiszem, hogy egy bajnokságban kétszer ugyanígy le tudjon ereszteni egy társaság. Az a találkozó őket is megviselte lelkileg, de hiszem és tudom, még ebben a bajnokságban is lesz ennél sok­kal jobb a játékunk. * A Vegyész RC-Kazincbarcika extraligás férficsapata hétfőn délután fél hatkor Nyíregyházán lép pályára. Jó ómen-e a két héttel ezelőtti szituáció? Labdarúgó NB I, 16. forduló: Tiszaújvárosi FC - Kaposvári Rákóczi FC Tiszaújváros (ÉM - BCS) - A Tiszaújvárosi FC NB l-es lab­darúgócsapata ma 13 órától hazai környezetben a Kapos­vári Rákóczi FC együttesét fogadja bajnoki mérkőzésen. Két héttel ezelőtt a TFC gárdája a Békéscsaba együttesét fogadta. Akkor a mostanihoz hasonló helyzet előtt álltak az újvárosi­ak, hiszen győzelmük egyben azt is jelentette, hogy a bajnoki táblázaton megelőzik riválisu­kat. Ez most is így van, mert a kaposvári csapat a 15 forduló alatt mindössze egyetlen ponttal gyűjtött többet a 17 pontos Ti- szaújvárosnál. Két hete a Békés­csaba ellen sikerült nyernie a TFC-nek, s hogy ez jó jelnek szá­mít-e a mai összecsapás előtt? ® A labdarúgásban is vannak előjelek, de ez nem úgy műkö­dik, hogy ha két hete nyertünk, akkor most is fogunk - mondta Szentes Lázár, a TFC vezető edzője. - A legutóbbi hazai mér­kőzés végeredményével most is kiegyeznék, mert természetesen ezúttal is a győzelem megszerzé­sére törekszünk. □ Csakúgy, mint a múlt héten Hajdúszoboszlón, ahol jól ját­szottak, de végül be kellett érni­ük az egyik bajnoki ponttal. 9 Egy rakás helyzetet kihagy­tunk és főleg a második félidő­ben játszotta azt a csapat, amit a meccs előtt elterveztünk. Ek­kor nagyon sokszor sikerült a széleken ellenfelünk mögé ke­rülni és az alapvonalig leke­rülni, de a befejezések és a be­adások pontossága nem volt megfelelő. □ Majd a Kaposvár ellen... 9 Ez nem ilyen egyszerű. Hiába ismerjük, néztük meg őket több­ször is, mert olykor még a saját csapatunk is képes meglepetést okozni nekünk, a kispadon ülők­nek. Hát még az ellenfél együtte­se... Azonban célunk, hogy lé­péselőnybe kerüljünk a hátsó régióban tömörülő csapatokkal szemben. □ Változtat az elmúlt héten pon­tot szerzett kezdőcsapatán? 9 Kénytelen vagyok, mert Tóth L. begyűjtötte harmadik sárga lapját, s ezért egy mec­cset ki kell hagynia. Sipos vi­szont letöltötte eltiltását, így ő visszakerül a csapatba és így a Sinescu - Nagy P., Vámosi N., Horváth T. - Varga S., Sipos, Farkas A., Loós - Lilinger, Forgó, Pap összetételű gárda kezd. A Tiszaújváros (fehérben) két hete a Békéscsabát győzte le hazai környezetben Fotó: Bujdos Tibor A Barcika itthon, a Volán idegenben Kazincbarcika, Miskolc (ÉM - PA) - A Kazincbarcikai SC ha­zai környezetben,a Borsod Volán idegenben lép vasár­nap 13 órától pályára a lab­darúgó NB II Keleti csoport­jának küzdelmeiben. Kádár Zsolt, a KBSC edzője a há­rom pont megszerzésében bízik a Kalocsa ellen: - A papírforma a mi győzelmünket diktálja, ám bennem az ilyen találkozók előtt mindig van egy kis félsz. Remé­lem a játékosok ezt hamar elosz­latják majd. A Kalocsa az utóbbi időben egyre inkább magára ta­lált, ettől függetlenül meg kell vernünk őket. Egyrészt mert meg kell erősítenünk pozíciónkat a táblázat első felében. Másrészt pe­dig az utolsó hazai meccsünket játsszuk hazai környezetben az idén, s szeretnénk a kilátogató közönséget sikerrel búcsúztatni. Helgert és Venczel eltiltás miatt nem szerepelhet, így a kapuban Csorba kezd majd, a többi pályá­ra lépő játékost csak a mérkőzés előtt jelölöm majd ki. Bodnár József, a BVSE trénere Palotáson is gyarapítani szeretné a pontok számát: - A mi osztá­lyunk találkozóin minden meg­történhet, hiszen nincs egyetlen lefutott mérkőzés sem. Azt is tud­juk, hogy a Palotás nem véletle­nül áll a tabella élén, hiszen a Vác fiókcsapataként nagyon meg­erősödtek. Az biztos, hogy nem állunk be védekezni, hiszen ah­hoz, hogy legyen keresnivalónk, gólt kell lőnünk. Koszta három sárga lap miatt nem szerepelhet, és Szaniszló is sérüléssel bajló­dik, de bízom benne, hogy ő pá­lyára léphet. A kezdő tizenegy a következő lesz: Regős - Bocsó, Szabó V., Kundrák, Agárdi - Nyeste Cs„ Szaniszló, Dobos, Si­pos - Lója, Császári. A csapat hatodik Miskolc (ÉM) - Patócs Petrá­val (Diósgyőri Vívó Egylet) a soraiban a hatodik helyen végzett a pozsonyi junior Eb-n a magyar női párbajtőr-válo­gatott. A csapat a 16 között 45:29-re verte Svájcot, majd a nyolc között 43:42-re kikapott az oroszoktól. Patócsék eztán az olaszokat győzték le 45:30- ra, ám az ötödik helyért vívott csatában 45:38-ra alulmarad­tak a lengyelekkel szemben. A végeredmény: 1. Oroszország, 2. Franciaország, 3. Észtor­szág, ...6. Magyarország. Gergelyfi (jobbra) és Sike blokkolja Schlégl (háttal) ütését az Eger - MVSC (3:0) mérkőzésen Fotó: Pilisi Elemér

Next

/
Oldalképek
Tartalom