Észak-Magyarország, 1998. november (54. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-18 / 270. szám

1998. november 18., szerda Gazdaság 7 • Téma: az euro. Az euro jövő évi beve­zetésével kapcsolatos problémákat taglal­ják a megyei kereskedelmi és iparkamara Szomszédunk az Európai Unió című ren­dezvénysorozatának november 19-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor kezdődő nyilvános fórumán, a kamara székházé­ban (Miskolc, Szentpáli u. 1.). • A miskolci kirakatokról. Több, a miskol­ci főutcán működő kereskedelmi üzlet ki­rakatának engedély nélküli, városképi szempontból kifogásolható reklámtáblája és portálja ellen emelt kifogást a megye- székhely önkormányzatának főépítészi osztálya. Az érintettek részére tart tájé­koztatót a megyei iparkamara november 20-án, pénteken délelőtt 10 órától a ka­mara IV. emeleti tanácstermében. Változó vámszabályok Budapest (MTI) - A vámtörvény koi'- mányrendeletének módosítása november 19-én lép hatályba, ami szűkíti az útihol­mik vámkezelésének, az utasforgalmi ked­vezmény igénybevételének lehetőségét. Az útiholmik vámkedvezményét a jövő­ben naponta csak egyszer, az első belépés­kor lehet majd igénybe venni. A 27 000 fo­rintig terjedő vámfizetés nélküli vámke­zelés lehetősége - ami eddig vonatkozott a szeszesitalokra és a dohányárukra is - ezentúl e termékekre nem lesz alkalmaz­ható - hangzott el a Vám- és Pénzügyőr­ség tájékoztatóján. Jövedéki enyhítések A VPOP Jövedéki Főosztály vezetője Fe­hér Károly hangsúlyozta: az idén beveze­tett jövedéki törvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azonban a gyakorlat bebizonyította, hogy 1999. január 1-jétől néhány ponton célszerű enyhíteni a sza­bályozást. A kitelepített kereskedelmi árusítóhe­lyeket - vásárokat, piacokat - érintő je­lentős enyhítés, hogy az ásványolaj-ter­mékek kivételével minden jövedéki ter­mék árusítható lesz e helyeken. Az adóemelés hatása A jövedéki adó átlagos mértéke jövőre várhatóan 11 százalékkal emelkedik. így a jelenlegi 100 hektoliterfok helyett 50 hek­toliterfokra csökken a bérfőzött szeszesita­lok adómentes határának mértéke, e felett hektoliterfokonként 1120 forint jövedéki adót kell fizetni. A dohánytermékeket kis­kereskedelmi forgalomban csak az adóje­gyen feltüntetett fogyasztói áron árusít­hatják jövőre, attól eltérni nem lehet. Ötmillió Utas kiszolgálására lesz alkalmas évente a Budapest Ferihegy re­pülőtér 2/B utasterminálja. A 18 hónapja épülő új terminált a tervek szerint decem­ber elején adják át. Fotó: MTI Indexemelkedés: 18 pont Budapest (MTI) - A Budapesti Értéktőzs­de hivatalos indexe a BUX 5754,92 ponton fejezte be kedden a kereskedést, ami 18,28 ponttal, azaz 0,32 százalékkal magasabb hétfői záróértékénél. A vezető részvények közül egyedül az 5100 forintig eső Mól vesztett 3,1 százalé­kot értékéből. A 8500 forintig erősödő Richter ellenben 2,4 százalékkal, a 3060 fo­rintig emelkedő TVK 0,8 százalékkal, az 1216 forintig jutó Matáv 0,7 százalékkal, a 8580 forinton záró OTP pedig 0,3 százalék­kal drágult. A kárpótlási jegyre 550 forinton kötötték az utolsó üzlete, ami 45 forinttal, azaz 7,8 százalékkal alacsonyabb hétfői záróárá­nál. Megegyezés híján figyelmeztető sztrájk Az EL-CO tulajdonosa fenyegetésnek minősítette a munkabeszüntetést Ózd-Farkaslyuk (ÉM - KI) - Sztrájkba lépett az ózdi EL- CO Video Kft. 240 dolgozója tegnap délben, miután nem sikerült megállapodásra jut­niuk Illés József tulajdonos­sal munkafeltételeik és munkabiztonságuk javításá­ról, valamint a béremelé­sekről. Az ózdi EL-CO Video Kft. üze­mében a sztrájkbizottság 33 perccel a délre meghirdetett munkabeszüntetés előtt kppta meg a tulajdonostól a követelé­seiket elutasító faxot. Illés József ebben azt írta: nem szeretné, ha a tárgyalások a fenyegetettség légkörében foly­nának. Amennyiben mégis sztrájkra kerül sor, az eddig biz­tosított juttatásokat is kénytelen lesz felülvizsgálni. Mindezek ismeretében déli 12 órakor mégis megkezdődött a sztrájk az EL-CO-ban, ahol a kismegszakítók, késes betétek, valamint távtartók gyártása mellett 1989 óta a Philips cégnek videótekercselést, 1995 óta pedig hangszóró-összeszerelést végez­nek, összesen 240-en. A dolgozók a tulajdonostól kérték béreik rendezését, mint­hogy - tudtuk meg - 70 százalé­kuk minimálbért kap, illetve a minimális, 112 forint 50 filléres órabért. Ennek 30 százalékos emelését szeretnék elérni. Bérügyekben Illés József to­vábbi egyeztetést javasolt, ugyanakkor leszögezte: ebben a tekintetben az Országos Érdek­egyeztető Tanács által elfogadott mértéket tartja irányadónak - ami jelenleg 16 százalék. A munkások kérték továbbá, hogy biztosítsák számukra a munkaruházatot, mivel négy éve - ekkor vette át Illés József az üzemet - nem kaptak újat. Ugyan­ez áll a védőfelszerelésekre is. A munkavállalók felvetették a folyamatos munkavégzéshez szükséges feltételek hiányossá­gait is: például nincs mindig megfelelő mennyiségű fűrészlap, ragasztószalag: előfordult, hogy az ügyintézéshez elengedhetet­len fénymásoló- és faxpapírok sem álltak rendelkezésre. A vá­Háromszor két órára leálltak Fotó: Vajda János Nem közelednek az álláspontok- Az EL-CO Video Kft. tulaj­donosának nevében nyilatko­zó jogi képviselő, Tarr Imre kijelentette: továbbra is haj­landók biztosítani az eddigi munkakörülményeket. A bér- fejlesztések ügyében vélemé­nye szerint tegnap is közele­dett a felek álláspontja - a sztrájkolok már csak az alap­bér 30 százalékos emelését kérik. - Ezt meg lehet valósí­tani, de csak úgy, hogy a mi­nőség legyen az alapvető felté­tel. Megfelelni a legszigorúbb nemzetközi követelmények­nek és szabványoknak. Ennek a kihívásnak Ózd-Farkaslyu- kon is meg kell felelni - nyi­latkozta Tarr Imre. lasz: a törvényben előírt kötele­zettségeinek a cég vezetése már korábban eleget tett, valamint megegyezett az üzemi tanáccsal. A dolgozók kérték a tulajdo­nostól a vámkezelési költségek fedezését is. Mint mondták, számtalanszor előfordult, hogy a Philips számára készített termé­kek vámkezelési költségét a dol­gozók maguk fizették ki. Válasz­ként erre azt kapták: ez nem tar­tozik a munkavállaló és a mun­káltató közötti megegyezés köré­be. A sztrájkolok viszont úgy vé­lik, hogy az ehhez szükséges pénzt mégiscsak a tulajdonos­nak kellene időben biztosítania. A délelőttösök munkafelfüg­gesztését követően a délutános műszak sem vette fel két órára a munkát. Lapzártánk előtt szer­kesztőségünket úgy tájékoztatta a sztrájkbizottság: mivel nem si­került kapcsolatba lépniük Illés Józseffel, este 10-kor az éjszakai műszak is csatlakozik a figyel­meztető munkabeszüntetéshez. Kis vízerőművek a Tiszán Ungvár (MTI) - Az Ukrán Ener­getikai Minisztérium közölte: Ukrajna energetikai programjá­nak megfelelően 2010-ig a Tisza- medencében új erőműveket kell építeni, és ezek összes kapacitá­sa 400 megawatt lesz. A fejlesz­téstől javul az árvízvédelem is, a minisztérium szerint. Az ukrán vízépítési tervező- intézet (Ukrhidroprojekt) elkép­zelése szerint 33 kis vízerőmű­vet kellene építeni 3-29 mega­watt közötti kapacitásokkal. Ezek közül elsőbbséget élvez a Tisza ukrajnai szakaszán létesí­tendő, éves átlagban 500 millió kilowattórát termelő öt medere­rőmű, 140 megawatt összkapaci- tással. Emellett a jövőben elkép­zelhető egy hat erőműből álló, évente 356 millió kilowattórát termelő vízlépcső megépítése a Tisza Romániával közös szaka­szán 100 megawatt kapacitással- részletezte a korábbról már is­mert programot a minisztérium dokumentuma. A minisztériumi levél azt ál­lítja, hogy a terv kidolgozásánál tekintetbe vették a környezetvé­delem követelményeit, minimá­lisra csökkentik az erőművek­nek a környezetre és a lakosság tevékenységére gyakorolt hatá­sát. Környezetkímélésből nem épül nagyobb víztározó, nem kell jelentős területeket elárasz­tani. A tiszai erőműépítésbe - a dolgok jelenlegi állása szerint - az osztrák Fest Alpine Techno­logy mutat készséget befektetni. Ez a társaság vállalta a hatásta­nulmány elkészítését is. A felek további együttműködésének konkrét lépései az ukrán beru­házó pénzügyi helyzetétől és az osztrák partner tőkebefektetési hajlandóságától függnek. A U A 011 > YAAi OK K&H OTP POSTABANK vetel eladás vetel eladas vetel eladas Angol font 353,20 372,36 353,62 372,24 353,55 371,68 Ausztrál dollár 132,02 142,28 133,27 141,07 133,10 141,33 Belga frank* 608,10 651,99 610,38 648,39 610,04 647,78 Dán korona 32,86 35,41 33,12 35,18 33,13 35,18 Finn márka 41,11 44,30 41,44 44,02 41,43 43,99 Francia frank \ 37,40 40,10 37,55 39,89 37,62 39,75 Holland forint 111,31 119,34 111,73 118,69 111,95 118,28 Japán yen* 171,73 185,08 173,51 183,19 172,95 183,64 Kanadai dollár 134,22 144,65 135,31 143,97 135,35 143,72 Német márka 126,51 133,37 126,58 133,12 126,87 133,04 Norvég korona 27,98 30,15 28,19 29,97 28,19 29,93 Olasz líra** 126,92 136,08 127,28 135,22 127,74 134,56 Osztrák schilling 17,98 18,95 17,99 18,92 17,98 18,91 Portugál escudo 120,12 134,03 123,01 130,65 122,90 130,50 Spanyol peseta* 146,96 158,38 148,13 157,35 148,03 157,20 Svájci frank 153,44 161,76 152,75 162,21 153,33 161,51 Svéd korona 25,85 27,86 25,97 27,65 26,06 27,67 USA dollár 210,97 222,42 211,32 222,26 211,21 222,04 ECU 245,95 265,06 247,98 263,42 0,00 0,00 A megadott számok egy egységben értendők, forintban. *100 egység, k* 1000 egység Emelkedő MÁV-fuvardíj Budapest (MTI) - A MÁV janu­ártól várhatóan 15 százalékkal emeli a belföldi, 7 százalékkal az export-import szállításhoz kötődő nemzetközi fuvardíját, a tranzitforgalomban nem várha­tó változás - nyilatkozta Kukely Márton, a MÁV Rt. vezérigazga­tó helyettese kedden. Mint elmondta: a fuvardíjon felüli, úgynevezett mellékdíjak 15-20 százalékos emelése várható. Jö­vőre is megmarad a MÁV ked­vezményrendszere. A kétoldalú magánjogi szerződésben rögzí­tendő fuvarkedvezmények mér­tékéről a MÁV Rt. egyénileg ál­lapodik meg partnereivel. Kukely utalt arra, hogy az eu­rópai uniós csatlakozás követel­ményeinek megfelelő egységes vasúti árufuvarozási tarifarend­szert a MÁV 2002-re alakítja ki. A társaság az idén 47,8 mil­lió tonna áru fuvarozásával számol, ami a tervezetthez ké­pest 600 millió forint többletbe­vételt eredményez a szakági szolgálatnak. EÜH0EHE2! TfTj ______________ Napraforqó étolaj (liter) o © © Q © © © © 0 505. sz. „Kereknap" 262 259 246 277 276 260­­Diszkont - Ózd, Ecet (20%-os) 95 99 98 103 98 107­89 Vasvári út 60. Teavaj (10 dkq) 89 84 99 85 79 65­70 Ráma (25 dkq) 109 113 102 117 118­­107 © Perkacoop Kft. - Sajószentpéter, Kossuth u. 182. Sertészsír (50 dkg, dobozos) 139 149 149 151 148 135 130 154 Tojás (db)­­16­­­­­Kristálycukor (kq) 129 124 134 134­135­139 Asztali só (kq) 35 32 36 41 32 34­23 © 509. Sz. ABC- Miskolc, Árpád u. 2. Finomliszt (kq) 43 42 42 49 55 53­44 Rizs („B" fényezetlen) 145 139 159 158 152 155­145 Tej (liter, 2,8 %) 83 84 80 85 88­­80 O Kuncsaft Üzlet­ház - Miskolc, Kata­lin köz-Zsolcai k. Tejföl (2 dl, 20 %) 39 57 38 49 56 A­49 Trappista sajt (kq) 799 980 859 910 858 810­795 Tehéntúró (50 dkq) 249 272 238­265­­230 Sertésmájkrém (10 dkq/db) 25 26 28 36 28 30 30 31 © Minta Market Párizsi (kq) 307 349 349 370 390 340 380­Sertéscomb (kq) 589­569­539­580­Kft. - Miskolc, Búza Rövidkaraj (kg) 589­589­568­580­tér 5. Tarja (kg) 549­535­520­540­Sertésoldalas (kq) 529­518­440­490 © Piac Diszkont ­Sertésmáj (kq) 330­416­385­380­Miskolc, Zsolcai ka­Virsli műbélben (kq) 324 416 359­390 320 400­pu 4-6. Faqyasztott eaész csirke (kq) 319­462­360 370 440­Csirkefarhát Taqy. (kq) 139­169­160 150 190­© Hússzék Bt. - Mis­Csirkeszárny (kq) 349­379­390 360 390­kok, Lányi E. u. 9. Papírzsebkendő (100 db) 69 69 71 77 69 72­64 WC-papír (2 tekercses) 49 59 45 62 59 60­48 © Észak-Tej Disz­kont - Miskolc, Szendrei u. 9. Hypo (iter) 37 38 37 38 37 36­32 Tomi Kristály (2,4 kq) 990* 1740** 1086­­1240*­­Tomi Kristály (0,6 kg) 219 199 210­­­­­*5 kg **8 kg

Next

/
Oldalképek
Tartalom